Iza: A Don Juan visszatért (a háborúból) című von Horvath darab meglehetősen bizonytalan és rendezetlen mű, amelyet az 1930-as években vetett papírra az író, s csak negyedévszázaddal később került először színpadra. Mondhatni csak szórványosan érdekes, és valahogy kényszeredett kísérlet arra, hogy Don Juan történetén át - annak korszerűsített változataként - meglássuk benne az európai társadalom romlását. Nem egy Mesél a bécsi erdő erejű mű. Don Juan kissé meghasonulva hazatér az első világháborúból, megkeresné – elárult és elhagyott – menyasszonyát, aki a frontról írt leveleire nem válaszolt. Ha akart volna se, mert nagyija eltüntette szerelmese üzeneteit. A férfi úgy képzeli, új életet kezd, de hát „egész asszony regiment jár” nyomában újra, így lassan visszatér a régi csábító üzemmódjába, a modus operandi mégis a régi Don Juan.
Éva: Homályból homályba: ezért kellett Don Juannak visszatérni a háborúból? A nők sokan vannak és elcsábíthatóak, mert ha egy nő csábítónak tekint egy férfit, már eldöntötte, hogy ő lesz az elcsábított. Közben Don Juant majd felzabálja a keresés és a bűntudat. Mégis mit gondolt? Ha a háború viszi el, az is elhagyás: az adott érdemes nő bele is hal az obligát szívszakadásba. Don Juan a végén eltűnik, lehet találgatni, hogy megszűnt-e a háborúval a Don Juan-i minőség, avagy csak az épp aktuális hordozója állt fel és ment tovább, mert máskülönben lefagyott volna a téli temetőben a lába. Én a „Don Juan halhatatlan, csak ne legyen szerelmes, mert az nem profiltiszta” – változatnak drukkolok.
Iza: Van a darabban néhány harapós és humoros mozzanat, de laza, egységet alig képező jelenetei, szimbólumrendszere, szatírája gyengécske. A színpadon feltűnő karakterek: kis szakadt prostik, a leszbikus pár, a fanatikus, a fiatal marxista nő, a szenvedélyes (vérmes) özvegy, a karmait próbálgató csitri nem kötik le hosszan a néző érdeklődését. Az előadásban most öt színésznő játszik húsz különböző női karaktert. Egyedit vinni szerepébe leginkább Kerekes Évának és Nagy Marinak sikerült, az író által talán legjobban vázolt karakterekbe. Kerekes előbb házmester feleség, majd Don Juanra valóságos női csukaként lecsapó professzor özvegy, mintha Bőhm Aranka legrosszabb formája. Jót tett az Örkény Színházból való kikacsintás, végre nem az életbe belerokkant középkorú anya szerepe az övé, hanem még a tavasz (lelki és testi) ajándékaira egyaránt vágyó nő, aki azonnal kegyetlen ragadozó lesz, mihelyst rájön, hogy fiatal szeretője ráunt. Nagy Mari a halott menyasszony nagyanyjaként bejátssza az estét. Öregasszony figurájában van valami félelmetesen taszító. Látszatra ugyan töpörödött, békés öreg néne, de olyan realistán könyörtelen az élet dolgaiban, hogy az már a megtestesült gonosz. Precízen és pontosan kidolgozva a figura, annak tartása, csoszogása, vadászölyv gyorsaságával lecsapó oldalpillantása, mindent tudó, egyszerre bölcs és cinikus fintorai. Most kéne eljátszania Füst Milán Húbernéját, Örkény Rizijét, Spiró Csirkefejének Öregasszonyát. Élettapasztalattal dugig, s még a színészi ereje csúcsán. Elég volt már a sok kis karakter, de inkább epizódszerepből. Lehet, igaza volt Sztanyiszlavszkijnak, „nincs kis szerep csak kis színész”, de Nagy Marinak oda azt az oroszlánt végre.
Éva: Nagy Mari nagymama-figurája nem kegyelmez, övé a valódi női revans: az igazmondás kegyetlensége. Nem törleszt, megállapít, nem von felelősségre, ítéletet hirdet. Takarékos kicsi mozgás és könyörtelenség. Ú, de jó volt. Török-Illyés Orsolya, Sztarenki Dóra és Hajdu Lujza figurái sorban követik egymást, tempós váltásokkal, pontosan. Legérdekesebb Hajdu Lujzáéiban a fiatalság derűs kegyetlensége, Sztarenki Dóránál a fád átalakulási képesség, Török Illyés Orsolyában pedig a benne rejlő tragikum és ki nem használt színészi, hosszútávfutó-képesség.
Iza: Klem Viktor Don Juan szerepében elveszetten kezd, de a karakterének van színpadi fejlődése, képes volt a színész megmutatni a férfi felismerését: ja, minden maradt a régiben. Nem volt ez játékában melodramatikus, csak egy józan ön-döbbenet: kutyából nem lesz szalonna. Meggyőző volt játéka.
Éva: Szerintem inkább a figura volt elveszett, Klem meg keresgélte egy kicsit a tempót az elején, de rajta volt a legnagyobb teher, amit szépen megoldott. A Huszárik rendezte Szindbád-film rémlett fel a nőkről-nőkre, képről-képre lépegetéssel, ennyiben igazolt volt a lassítottság. Ez a trip azonban vigasztalan képekből áll, ha tetszik, erős nőkkel. Nőkről szól inkább a darab? Ez a Don Juan igen.
Iza: Ha három létrát és két katonaládát, 30 karfán lógó ruhadarabot díszletnek tekinthetünk, akkor volt díszlet (Schnábel Zita), a szereplők pedig a XX. század elejét idéző jelmezekben (Szlávik Juli). Kovács Ádám rendezői koncepcióját magam nem nagyon értettem. Ödön von Horváth darabjával igazi üzenetet nem közvetített, ha abból indulunk ki, hogy mégis van az írásműnek markáns mondandója. A színmű elolvasása képeket villantott fel elméjében, amit sorjázva színpadra vitt, nem túl fényűző körülmények között. Igazából befejezése sincs az előadásának (tán a darabnak sem). Ha nagyon akarom azt képzelem a halott menyasszony lehúzta Don Juant a sírba, hiszen csak katonakabátja maradt a sírhanton, miután a nagymama instrukciói alapján felkereste elhunyt kedvesét a temetőben. Ami az előadást mégis menti, az a színészi játék. Kovács szerencséjére két kiváló színésznőt megnyert magának, akik bejátszották a darabot maguktól. Ráadásul szerencsésen választott főszereplőt, hisz Klem Viktor férfi színészként láthatóan erősen gondolkodott Don Juan figuráján.
(A kép a Jurányi Inkubátorház honlapjáról való.)
