Iza színházban járt - Osztrovszkij: A művésznő és rajongói (Radnóti Színház)
szerda, 24 október 2018 09:10

Osztrovszkij: A művésznő és rajongói (Radnóti Színház)

Értékelés:
(23 szavazat)

A világot jelentő pénz

(Radnóti Színház – Osztrovszkij: A művésznő és rajongói - 2018. október 20.-i előadás)

„... és elrepült a nyár
Mégis egy színésznő új csodákra vár
Mint az ujja: sovány, a szíve éhes
Annyi jó szerep után is, a tehetsége: kétes..!
Mondd mi az, hogy karrier?
Örömök, rigolyák, eladott szerelmek,
Levetett új ruhák, elavult szerepek
Meg nem szült gyerekek….”
(Csemer Géza: Cigánykerék)

Éva: Szükségszerűen elkurvul az ember? Ha lefekszünk a pénzzel, elveszítjük a tehetségünket? Tudunk jól dönteni, ha nincs vagyonunk? A társadalmi mobilitás létezik egyáltalán? És a szerelem? Osztrovszkij egy őszi estén, szépen, ítélkezés nélkül: nem a rendezés kegyetlen, hanem az, hogy kétszáz éve a helyzet változatlan.
Iza: Van egy angol kifejezés: low-key. Azt jelenti visszafogott, s általában a társasági partyk jellemzésére használják az újságírók, ha az esemény nem volt rongyrázós. Valló Péter nekem a színházi Mr. Low-key. Kíváncsi is vagyok milyen lehetett az a rendezői korszaka, amikor Várkonyi a „Vadak” közé sorolta. Már nem fordítja ki sarkaiból a színpadot, de intellektuálisan mindig lehet vele menni. Meglepett, harcos/pártos ars poetica-t fogalmazott meg Osztrovszkij művével a színházról. Csillogó színpad, meg a szenny, ami mögötte van. Beavatott, milyen az ő „festett mennyország”-a (Kellér Dezső).     

Iza: Osztrovszkij nem a magyar színpadok kedvence. Egyik utolsó művét, A művésznő és rajongóit összesen háromszor vitték Valló előtt színre, 55 év alatt. Nyina Zarecsnaja figurája pedig nem Csehov generális szülötte, Osztrovszkij 15 évvel pályatársa előtt azt felskiccelte. Csak itt még Nyeginának hívták és talán tényleg tehetséges volt. (Őszintén remélem, hogy a Sirály Nyina-monológja a dramaturg hozzáadott értéke az előadáshoz, nincs benne az eredeti műben.) A történet röviden: Működhet-e a színház pénz, befolyásos, ám amúgy ingyenélő, despota művész pártfogók nélkül? Egy színésznőnek mit kell feladnia, odaadnia a színpadi álmaiért? Önmagát, becsületét, tehetségét? Érdemes-e a színpadi karrierért egy életet áldozni? Mindezt egy hierarchikus rendszerű vidéki színház mindennapjain át megmutatva. Alexandra Nyegina pályakezdő színésznő vonzódásain és választásain keresztül.
Éva:
A Valló-rendezésekben az a jó, hogy még annak is jelentősége van, milyen messze a csésze a szamovártól. Nem kapkodunk, szépen berendezkedünk nézőnek és figyelünk, mert van mit. Itt is: látjuk a színházat a színházban, a színpadot és az öltözőt, a nyomorúságosan csillogó jelmezeket, a szűk teret, beázás alá tett lepattant zománcú lábost, a kétbőröndös garderobe-ot. Az emberi viszonyok: a kóristalányok mellét pezsgővel locsoló helyi notabilitások, a vetélytársnő társadalmi helyzetét pontosan jelző dizájntáskájára való rácsodálkozás, a lavórban kombinét mosó anyuka: a kiszolgáltatottság kis képei sorban, szépen.

Iza: Félelmetes, hogy Osztrovszkij művét nem kellett aktualizálni, a szereplők, a történet, ami a XIX. századi orosz mindennapokban játszódik, történhetne, történik ma is, Magyarországon. (És juszt sem csúszom bele a pro/kontra #metoo kérdésbe.) Olyan Osztrovszkij társadalomkritikája, akár Móriczé vagy Adyé. Nem változott itt 100 év óta semmi, ami érvényes volt akkor, érvényes ma is. Szomorú, ha arra gondolunk, hogy Galsworthy: The Forsyte Saga-ja, a mai Angliában már elképzelhetetlen. Ők léptek előre. Nem esett jól, hogy Morcsányi Géza mintha alább adta volna a fordítást. Néha úgy éreztem, „lebutította” a szöveget. Vajon másképpen már nem értenénk? 
Éva: Jól van ez a szöveg nagyon. Helyenként éles, végig pontos, szuggesztív, nincs rajta cukormáz, se Kosztolányi Dezső. És megértették azok a nénik is mellettem, akik 20 percig köhögtek, aztán meg suttogva aggódtak, hogy köhögni fognak. Félretéve a tréfát, nekem megnyerte a tetszésem a szöveg és a rendezés közötti stíluskülönbség adta feszültség, jót tett az előadásnak.

Iza: Szasa Nyegina, a női főszerep Lovas Rozié. Bájos, törékeny nő, de ahogy szétvetett lábbal szilajon áll mindig a színpadon – itt éppen trottőr sarkú kígyóbőr csizmában, és mini szoknyában -, képtelen vagyok elhinni neki, hogy áldozat. Uralta a szerepet, de számomra „csak” játszotta, nem élte. Nem igazán tudtam meg ő mit gondol Nyegina döntéséről: szerelem és csóróság, de önbecsülés vagy siker és jólét, de szégyen, s úgy általában, egy színésznő életéről.
Éva: Hát én megtudtam. Mélyről jött, realista, tehetséges, kiszolgáltatottságával tisztában levő figurát játszik, akit épp elérnek a nagy döntések. Fanyar, energikus és rejtőzködő-érzékeny lett Lovas Rozi Nyeginája. A figura tragédiája, hogy azt hiszi, hogy a színházat választja, pedig „csak” a pénzt. Megveszi kilóra a legokosabb gazdag, aki magánszínházat ígér neki, és a végén rózsaszín tüllben előadhatja azt a melodramatikus kis balladát, amit a darab elején, csak most belesül, mert nincs már ereje-tehetsége. És erre a színpadon jön rá. A felismerést is el tudja játszani Lovas Rozi. Pompás volt. Szép az is, ahogy Porogi Ádám idealista diákját komolyan veszi a tudásáért, türelmes életidegen megoldásaira, érzéketlenségére. Jól működnek együtt.

Iza: Anyját, a színházi mamát játszó Börcsök Enikőtől viszont mindent. Domna Panytelevne ifjúságát, jövőjét, meg az összes cikázó gondolatát. Kiszabadulva a Vígből, végre egy rászabott, majdnem főszerep. Két jelenetben is „kiárusítja” a lányát. Ücsörög a pici színpad közepén egy ládán és tekintette bejátssza a teret. Látjuk, ahogy a potenciális partiképes urak mellett fejben azonnal oszt és szoroz, álmodik, majd kijózanodik. Egy színésznő, jelesül Börcsök Enikő egész élete, pályája, karrierje benne a szerepben, és hitvallása a színházról, a színésznői létről. Érezni, Börcsök aztán tudja arra a kérdésre a választ: „Mondd, mi az, hogy karrier?” Sőt, játékával meg is válaszolta, fájdalmasan és közérthetően. 
Éva: Martinovics Dorina Nyegina a riválisa, Nyina Szmelszkaja szerepében a megtestesült Gábor Zsazsa-jelenség kicsiben és kormányzósági oroszban. Csak sejtjük, hogy Szmelszkaja nem olyan tehetséges, mint Nyegina, de minek is lenne az, a modus vivendit a márkás ruhák és táska már mutatja. Végre egy szerep Martinovics Dorinának, ahol nem áldozat-jóasszonyt játszik szakadt perkálszoknyában, sápadtan. Dinamikus, amorális, árnyalt figura lett ebből a Szmelszkajából.

Iza: A színházi férfiak: a tragikus színész, az ügyelő és a színházigazgató. Schneider Zoltán, Gromilov, a tragikus színész. A vidéki Lear. A társulat örökké részeg tagja, aki a színházba bemenni és onnan kijönni is csak a büfén (pián) keresztül tud. És állandóan innia kell, hogy egykori csillogó intellektusa és tehetséges állapota emlékét el tudja viselni. Tisztában van vele, sohasem sem lesz a Nemzet Színésze, s Leart is csak Bélapátfalván adhatja már. Az ügyelő, Narokov a színház hajdani direktora. Bálint András a szerepben, aki maga is hajdani direktor, és éppen ebben a színházban. Talán pályája credója ez a szerep. Szembenézése önmagával, saját karrierjével, sikereivel, kudarcaival, a színházüzem napi kérdéseire adott jó vagy rossz válaszaival. Egy idős férfiember tudásával, hogy csak a test lesz agg, a lélek talán soha, ott mindig lehet tavasz. Alakítása elegáns. A szerelemről, szakmáról való - lassan elkerülhetetlen - lemondás megmutatása. Pandantja ennek, hogy Migajevet, a jelenlegi igazgatót egy egyetemi hallgató, Konfár Erik alakítja. Új idők váltják a régit. Ebből a fiatal színészből még miden lehet. Lépésről lépésre halad, egyre nagyobb színpadi feladatok, melyekben kiválóan helyt áll. Migajev alakítása átgondolt karakterrajz egy opportunista színházvezetőről. Képes érzékeltetni, hogy a férfi pontosan tudja, különbség van a helyes cselekvés és a gyáva megalkuvás között, de egy istene van az aznapi pénztáregyenleg. Minden ennek van alárendelve. Legnagyobb emberi szabadsága, ha akarja, Gromilovval együtt az aszta alá ihatja magát esténként.    
Éva: Rusznák András a lupus in fabula: furcsa rekedt hang, takarékos mozgás, néhány rejtett kedvetlen fintor, pókerarc, hiteles empátia mutatásának képessége, afféle mimikri. A leggazdagabb, legügyesebb földbirtokos végig nézi a színházi mikroharcokat és lényegében húsz kedves mondat, ötszáz rubel és egy selyemsál árán megveszi örökáron, erkölcsi skrupulus nélkül egy művész életét. Rusznákot fizikai alkata és életkora nem predesztinálná erre a szerepre, ellenszereposztás ez, de nagyon jól sikerült alakítás. Dulebov (Kelemen József) a hercegnek szólított főtisztviselő, és Bakin (Pál András) a nem kevésbé erkölcstelen beosztottja figurái ismerősek lehetnek, minden nem nyilvános VIP-rendezvényről. Ők a kultúra nélküli kultúrtanácsnokok, az emberség nélküli pökhendiek, a szerencsés és gonosz paraziták, akik ohne zsenir megalázzák a képességes embert, ha tehetik. Öröm nekik, van ilyen. Pál és Kelemen flottul, pontosan, élesen odatették ezeket az alakokat.

Iza: Valló Péter rendező és Morcsányi Géza fordító/dramaturg régi vágású urak. Láttak ők már mindent kulisszán innen és kulisszán túl. Most lehetőséget kaptak elmondani mit gondolnak erről a „festett mennyországról”. A darabbéli sorok között, egy-egy keserű mondatban mindenki megkapja a magáét: a színészek, a színésznők, a direktorok, a műszak, meg persze a nézők és a mecénások is, akik azért kellenek ehhez a művészgyárhoz. Mert a színház akár egy veszélyes üzem, betartandó, áthághatatlan szabályokkal. Legsebezhetőbb a rendszerben a színész, aki a színpadon lemeztelenedik, s minden kiderül róla rivaldán innen, rivaldán túl. Élete, boldogsága a karrierjétől függ, de azért az, hogy mit áldoz fel a karrierjéért, az ő – erkölcsi - döntése. Valló értelmezésében Nyegina mindent odaadott, mert ahogy az író is tartja „a becsületes szegénység csak a színházban szép” (Jövedelmező állás). Szerelmét, boldogságát, önbecsülését, függetlenségét, meg még a meg nem szült gyerekeit is. De nem a művészetért, hanem a sikerért és a hírnévért. Hát rajtavesztett. Hamis és értéktelen lett.     
Éva: Most mondjam azt, hogy egy ilyen világban színész színpadon kívül nem nyerhet? Mondom.

(Falus Kriszta próbaképe.)

Megjelent: 446 alkalommal