Iza színházban járt - Dennis Martin: A kincses sziget (Pesti Magyar Színház)
péntek, 06 december 2019 16:56

Dennis Martin: A kincses sziget (Pesti Magyar Színház)

Értékelés:
(33 szavazat)

Grundérzés Pesti Magyar módra 

(Pesti Magyar Színház – Dennis Martin: A kincses sziget – 2019. november 29-i előadás) 

Nem én vagyok a célközönség, tudomásul kell venni. Erősen próbáltam egy 12 éves vagy egy quasi musical fan szemével nézni az előadást. Így megfogna-e, akarnék-e kincskereső vagy kalóz lenni, andalító-e, amit a színpadon látok? A válasz: nem. A darab Robert Louis Stevenson regénye „nyomán” íródott, s az előadás is valaminek a nyomán maradt. Nem gyerekelőadás, inkább színházat biztonsággal megtöltő zenemű, egészen képtelen magyar dalszövegekkel. Nagykiállítás, a maga módján professzionális produkció.  

Nekem bármilyen sztorit beadhattak volna, mert Stevenson regénye – szégyen ide vagy oda - kimaradt. Megértettem, hogy a XVIII. században járunk a kb. 12 éves Jim Hawkins édesanyja fogadójában, ahol megszáll és talán a pokolra távozik Billy Bones kapitány, de halála előtt a fiúra bíz egy térképet, ami a hírhedt kalóz, Flint kapitány kincséhez vezet. Jim elhatározza, felkutatja a szigetet. A helyi orvos, Dr. Livesey és a polgármester, John Trelawney kíséretében a Hispaniola fedélzetén nekiindul. A hajót Smollett kapitány irányítja, ám legénysége csupa - Flint alatt szolgált - kalóz, akiknek új vezére a falábú hajószakács, „Long John” Silver. Árulás, összeesküvés, kaland, veszély, de meglesz a kincs. Kicsit összekavart, hogy fut egy másik szál, egy szerelmi történet. San Francisco-ból Angliába érkezik a kedvtelésből festegető Fanny Osbourne és Jimmel egyidős fia, Lloyd. Románc szövődik közte és a történetet a színpadon folyamatosan mesélő regényíró, Stevenson között. Csak hát Fannyt várja otthon egy aranyásó, a fia apja.

Könnyen lehet, ez csak felnőttes kukacoskodás, a gyerekeket majd cseppet sem zavarja a dramaturgiai összevisszaság, ahogy Cseh Dávid Péter minden nyelvi virtuozitást nélkülöző dalszövegei és a Gyenes Ildikó koreografálta szinte csak alaplépésekből álló mozgássorai. Áthidalja ezt a díszlet-és jelmeztervező, Kovács Yvette Alida színpadképe, ahogy az egész nézőtér egy vitorlás belseje, s az oldalajtókon bezúdul, a karzatról zsinóron színpadra berepül a sok-sok kalóz. A nagyérzet azért kicsit elmarad, mert a technika elavult, szinte tapintható, ahogy nyikorog minden a csili-vili felszín alatt, amit kivetítővel teremtettek meg. Így hullámozhat a mennyezeten a tenger, sétálhat a buja zöldben egy tigris, törhet ki a Kincses-sziget vulkánja. A karzatról zsinóron alábukó kalózok éppen csak el tudják kapni a színpad előtti ereszkedő kötelet, döcög a csiga a nézőtér felett kifeszített kötélen. A jelmezek igazán színesek, anyagukban, szabásukban messziről igen impozánsak, illenek a megidézett korhoz. Nem spóroltak. A színpad közepét hosszában kettévágó, átlátszó térelválasztó hol függönyként, hol vetítővászonként szolgál, így tárul fel a Friscoi-öböl, a sziget buja zöldje, de percek alatt egy viktoriánus házbelső, kikötői kocsma vagy városi piactér. A színpad nem musicalre tervezett, de most a Kaposvári Egyetem 5. éves hallgatóiból és a Pesti Magyar Színiakadémia növendékeiből álló minimum 24 fős ének-és tánckarnak kell helyt adnia.  

A darabot nem Stephen Sondheim írta, s nem a pályája zenitjén álló Mandy Patinkin vagy Patti LuPone van a színpadon. Ahogy Halasi Dániel rendezése sem a musicaljátszást forradalmasítja, a produkció ugyan mozgalmas, hangos, színes, de semmi eredetiséget nem tudhat magáénak a műfajt tekintve. Mondanám, hogy olyan vidékies, de elnézve ma a szombathelyi, miskolci, kecskeméti, tatabányai, néha debreceni színházi műhelyeket, ez sértés lenne. A szereplők zömében manírosak, túlzó, széles színpadi gesztusokat használnak, az érzelmek az emelt hanghordozásban kulminálódnak, s a színpadról való „lekacsingatás” olcsóvá tesz mindent. Pedig a gyerekek nem hülyék, ahogy a legtöbb felnőtt néző sem. 

Az dicséretes, hogy lévén szó zenésdarabról, akinek énekelni kell, az képes erre. Jól szólnak a dalok, érthető az artikuláció, élvezhető a kórus. Mahó Andrea vokális előadása kimagasló, hisz a (original musicalgyár) Madách Színházban nevelődött. A színjáték terén még lehetne árnyalni karaktere érzelmeinek megmutatását, a boldog vagyok - letargikus vagyok között, némi egyedi színt belevinni jeleneteibe. A Jimet és Lloydot megformáló gyerekszínész, Bősz Mirkó egy mini dandy, énekhangja, még játéka is meggyőző. A maga módján már ő is egy kis profi színházi munkás. A férfi főszerepben (Louis Stevenson/Dr. Livesey/Ben Gunn) Pásztor Ádám mindennek birtokában van, ami egy musical főszerephez elengedhetetlen. A lírai számokban szépen szól, az erőből előadandó, „vastagabb” betétdaloknál azonban elveszti a hangja természetességét, erőlködik. Látható-hallható huhogó rajongótábora van már a színház közönségének körében. Nálam a hűha érzés elmaradt.

Fillár István Smolett kapitány és az író apja szerepében, Bede Fazekas Szabolcs Flint kapitányként, Tóth Éva az író anyjaként még a régi színház/iskola tagjai. Kellenek az idős karakterek is a játékba, helytállnak, látható tűz nélkül. Nehéz szívvel néztem Tóth Évát, aki hajdan Bubik István mellett volt Éva, amikor Balkay Géza Lucifer, éppen ezeken a deszkákon, első iskolai színházlátogatásaim emléke ez. Kegyetlen pálya a színi pálya. Gémes Antosra nehezen ismertem rá Billy Bones szerepében, valami olyan gyomorból jövő, erőltetett hangon dörög a színpadon, hogy csak hessegettem a gondolatot, hogy nem létezik, hogy ő énekel a Harmadik Figyelmeztetés színészegyüttesben.

Ha a Vígszínháznak bejött a Pál utcai fiúk, a Pesti Magyarnak A kincses sziget lesz az évadokon át kasszát megtöltő produkciója. Persze Molnár Ferenc, Dés László és Geszti Péter kéznyoma nélkül. A Hevesi Sándor téren a Grund már csak ilyen. 

Megjelent: 2559 alkalommal