1.)     A város emlékezete (Stúdió K Színház)

A Stúdió K Színház a szívünk csücske. Szakadatlan munka, alázat, a kivételes tehetségek otthona. Ahogy Nyakó Júlia kijön a színre alig fényben, díszlet nélkül, csak ő és a hangja. Na, ez „a Színház”.

2.)     Madách Imre: Az ember tragédiája (Art Capital és a Laboratorium Animae Színházi Műhely produkciója)

Mert ez olyan közösségi élmény volt, ami miatt érdemes színházba járni. Akár a Stúdió K Színház Peer Gynt-je és a TÁP Színház Utas és holdvilága.

3.)     Szenes Iván - Gádor Béla - Darvas Szilárd - Barabás Tibor - Kerekes János: Állami Áruház (Kecskeméti Katona József Színház)  

Benkő Bence és Fábián Péter Kecskeméten megcsinálta, hogy operett is, színház is, ötvenes évek is, Ascheres is, miniszterelnökös is. Mindenki csak élni akar, lehetőleg vidáman. Szemenyei János, mint műfaji erőközpont, Dobó Enikő cukrosan szerelmes Bezzegh Ilonka.

4.)     Móricz Zsigmond: Árvácska (Trafó/ Dollár Papa Gyermekei)

Simkó Katalin miatt. Sokáig etalon lesz erős alakítása.

5.)    Katona József: Bánk bán (Katona József Színház)

Hogy ez eddig nem jutott eszünkbe, hogy Katona József darabja már szinte majdnem paródia, hogy Tiborc real közmunkás, hogy nemzeti nagylétünk egyszerűen így jött össze, ez Magyarország. Baja, érdeke mindenkinek van, a nagyszabás kizárva. Amikor már az igazságtalanság az egekbe hág, akkor mindig csak robbanás jöhet, mert a Tiborc(ok) panasza maguktól sohasem oldódnak meg, lassan jönnie kell egy dühős, hezitáló, de önmaga végzete árán is rendet vágó Bánk bánnak, ahogy a színházban láttuk.   
 
6.)     Csehov: Cseresznyéskert (Trojka Színház)

Mert Csehov él. És mosolyogva biccent köszönömöt a társulatnak.

7.)     Federico Garcia Lorca: Ha elmúlik öt év (Katona József Színház)

Olyan az előadás, mintha festményeket néznénk, végtelen számú festményt, rajtunk múlik a sorrend. A történetecske töredék, a hangulata esős, délszaki moll, csak az a teremtő tehetség egész, amivel mindezt a színpadon megjelenítik. Zsámbéki Jakab (Halott kisfiú) és Tóth Anita (Döglött macska) egymásba fonódó történetükben a halál előtti pillanatokat mutatják meg, ők azok, akik a semmi kapujában egymásra találnak. Legyen mindenki hálás, aki láthatta, hasonlóra nem is emlékszünk: sír és veszik az élet, a két áldozatot látva rendülünk meg igazán. Itt látjuk be, hogy minden pillanatban fájdalmak és igazságtalanságok között, idő előtt veszik el valaki-valami érték.

8.)     Szőcs Géza: Raszputyin (Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat)

Mert a színház egyfajta varázslat, s ha már 4,5 órás, akkor ilyen legyen. Költői, minden érzékszervre ható, szinte a bőrön érezhető, látható, hallható, szagolható, sőt ízlelhető. Tetszik, ahogy Sardar Tagirovsky megy az álmai után, s egyre és egyre pontosabban fogalmazza meg „üzeneteit”.  
 
9.)    Kertész utcai Shaxespeare-mosó (Örkény Színház)

Szerettük, hogy nem voltunk biztonságban a nézőtéren. Pofáncsap, meghökkent, felráz, megráz. Welcome Bodó! Van eszköz, éca, stílus, egység, látás és mód. Társulat. Nem állítjuk, hogy poétikus, de igaz. Eddig nem mertünk a színházban előadás közben felállva visítani. (Most se mindenki.) 

10.)    Fejes Endre - Tasnádi István: Rozsdatemető 2.0 (Katona József Színház) 

Ahogy Spiró György mondta Fejes temetésén: "akármi legyen is a műfaja, a Rozsdatemető nagy mű”. Szoba-konyha, közös wc a gangon, csak örökölt ruhák, csak fizikai munka, napi egyszeri főtt étel, tejjegy, pincéből felhozott brikett, hajnali ötös kelés. Horthy alatt, Kádár alatt dettó. Most már más az arca a szegénységnek, más a nyomornak is. Kell, hogy lássuk. Nagy közhely, hogy a színház tükröt tart a társadalomnak. Most belenéztünk, s az elmúlt 30 évünkbe belevakultunk. Ez a sírás ideje, mégha néha nevetünk is. Visszanéztünk, körülnéztünk, előrenéztünk, és nem láttuk a reményt.