A Gobbi Hilda terem közepén egy átlátszó, műanyaglap borítású hosszú pást, alatta római kori leletek, leginkább egy hatalmas fekvő szobor. Két oldalán ülhetnek le a nézők, s mint a wimbledoni döntőben jobbra-balra forgatva fejüket követhetik a le-és felnyargalászó színészeket. Vereckei Rita díszletének központi eleme egy gigantikus szoborváz, műanyag csomagolóanyagba göngyölve, hosszában a páston, amit saját testsúlyukkal és csörlőkkel mozgatnak a színészek az előadás alatt. A nyitójelenetben Petronius - Herkulesként - majdnem álló helyzetbe tolja az addig fekvő szobrot, hogy az ott lebegjen a nézőtér felett 100 percen át, fenyegetésként.
Székely drámája egy vitadráma. Érvek a hatalom erejét elfogadó, azt vakon követő római helytartótól, s ellenérvek egy bölcs népvezértől. A darab szerint két egyformán okos pali feszül egymásnak, s a vitában abszolút egyenrangú felek. Szópárbajuk abból indul ki, hogy Petroniusnak, a palesztinai helytartónak be kell vitetnie császára szobrát a jeruzsálemi templomba, de a zsidók szószólója, Barakiás ezt ellenzi, mert a zsidók hite szerint Istenük kiköltözne a templomból, ha bálványt állítanának a helyére. A vitáknak pengeélen táncolva robbannia kell. Most nem robbantak.
A darabban a zsidóknak három szószólója van, akik elvileg háromféle cselekvési mintát kínálnak. Az előadásban Horváth Lajos Ottó Barakiása – népe főtárgyalójaként - egy Petőfi nem alkuszik figura, emelt hangon csipkedi, hergeli a rómait, hogy márpedig nem, aki meg hajtogatja, hogy de, a „templomba kell”. A színész alakítása valahogy nem reflektál semmire, játéka révén eldönthetetlen, hogy maga miként viszonyul a helyzethez. Barakiásnak csak hangos felháborodása van, egyéb érzelme, mint erős hit, megindultság, félelem az semmi. Az őt - leginkább néma seregként - körülvevő zsidók hada sem ideológiai ellenfele a rómaiaknak. Bölkény Balázs e.h. Júdása egy hőzöngő agresszor, ahogy Bodrogi Gyula I. Agrippája teátrális gesztusokban kifújó, súlytalan király. Kizárt, hogy eljutna Caligulához pénzért megváltani a felmentésüket.
Így aztán Trillnek Petroniusként szólóban kell felállítani játéka ívét, megmutatni azt, hogy ez a feltétlen hűségű, acélos katona rájön, hogy császárának eszement utasításai vannak, amelyeknek lelkiismerete okán nem engedelmeskedhet. Trill attól kezdve, hogy fekete nadrágján mintha skót – de fekete, zsebes - szoknyájában színre lép mozgásban van, vibrál, fűti az idegesség. Érthető, meg kell mutatnia szinte támaszték nélkül a helytartó megingásának fázisait. Ehhez egyszerűen nincs partnere a színpadon, akivel tobzódhatna, akivel igazi disputába bocsátkozhatna. Ahogy Márai írja a „semmivel sakkozik”. Azért sikerülhet Trillnek mégis hitelesnek lennie, mert ő a színpadon mindig „jelen van”, belső égésű játéka képes a nézőtéren ülőkből emóciókat kiváltani.
Némi támasz két segédtisztje: Lucius és Probus. Lucius Kristán Attila alakításában tiszta, nyíltszívű, minden ízében nemes, maga a hűség. Ilyen bajtársat akarunk magunknak. Bordás Roland Probusa viszont áspiskígyó, sunyin várja, mikor marhat a kenyeret adó kézbe, hogy feljebb léphessen. Jó a színészek fizikai kontrasztja, a megfontolt-érettebb-szőke Lucius és a heves-nyegle-barna Probus. Az előadás legemlékezetesebb jelenete a rómaiak hármasáé. Petronius datolyát vesz elő zsebéből, az előtte fekvő Lucius vágyakozva nézi, odanyújtja, haraphat belőle, majd Lucius észreveszi, hogy Probus is vágyna egy falatra, szemével int urának, aki a maradékot odadobja másik segédtisztjének. Egy datolyából hárman lakomáznak, kifejezve ezzel a római légiók alapját, a bajtársi összetartozást, jóban és rosszban. Ott van még Decius, Caligula követe, akit Rácz József alakít. Az ő karaktere itt igazi kakukktojás. A helytartóval tíz éve látták egymást utoljára, testjátékukból ítélve barátok voltak. Decius már cinikus közszolga, megtörte a hatalom, ügyesen adagolja Petroniusnak a látszat ellenállót, manipulálva arra, hogy Luciusban és Probusban megingjon a bizalma.
Minden előadás a rendező, jelen esetben Szász János kezében van. Van is egy erős, hatásos képi víziója a darabról és egy színpadi szimbólumnak alárendel mindent. Quasi egy arénába ülteti a nézőket és fenyegető fellegként belógatja a zsarnokságot jelképező gólem-bábut. Nagyon látványos a színpadkép, de igen rossz általa az akusztika, a színészeknek majdnem kiabálniuk kell, hogy mind a két irányba hallhatóan bebeszéljék a teret.
A finomhangolású, szövegcentrikus színészi játékra nem maradt figyelem. Szinte csak felmondott frázisok pufognak, drámai tartalom nélkül, pedig Székely szövege elég ütős. Őszintének ható, eszmeiséget közvetítő karaktereket csak Trill és Kristán tudott kipréselni magából. Filmen biztos jól használható a hideg pirotechnika, itt hideglelős félelmet gerjeszt. A darab végén Petronius felmászik a levegőben himbálódzó, fekvő szobor tetejére, s belocsolja mintha petróleummal, majd egy doboz gyufát elgyújt, az égő gyufaszálak szállnak a levegőben. A folyadék átszivárog a vázon, lecsepeg a színpad alját képező műanyaglapokra. A tapsnál veszélyesen csúszkálnak rajta a színészek.
Trill még a játék hevétől fűtve rálépett a tócsára, megrántotta izmát, a negyedik tapsnál már erősen bicegett, hiába próbálta tartani magát. Élet alkotta szép kép volt ez, mintha folytatása a darabéli történetnek. Trill „Luciusa és Probusa” felé egyszerre nyújtotta támasztékért karjait, de csak Lucius ölelte át, s támogatta le, Probus ellépett. Petronius/Trill és Lucius/Kristán római légiós bajtársiassága biztosan kitartott az öltözőig
(Eöri Szabó Zsolt felvétele.)