Euripidész: Elektra (Budaörsi Latinovits Színház)
Rend? Az ilyen.
(Budaörsi Latinovits Színház- Euripidész: Elektra - 2019. május 4.-i előadás)
Éva: A dolgok rendje az erőszak. Nem tehető igazság, nincs és nem lesz béke. Mindenki hurcol magában annyi bűnt, hogy ez lehetetlen legyen. Mindez családszinten, államszinten, elnyomásban. Más minta nincs. Rám hatott az őszinte keserűsége miatt. Alföldi, Elektra, Budaörs.
Iza: Ahogy Rica-Maca énekli a Csókos asszonyban: „hiába hatott idegemre, jobb volt mégis….”, pont így voltam ezzel az előadással. Erős, sokkoló, és mégis. Kit megbontránkoztat, kit elszörnyeszt, ki nem is érti mit néz. „Az itt minden mutatva lesz” játék nem adott hozzá a produkcióhoz annyit, amennyit a nézői és alkotói komfort megsértése miatt elvett. Nem éreztem úgy a színházból kijövet, hogy feltétlen szembe kéne köpnöm magam, holott ez volt az alapüzenet.
Gorkij: A mélyben (Éjjeli menedékhely) - Örkény Színház
Hangzavar
(Örkény Színház – Gorkij: A mélyben (Éjjeli menedékhely) - 2019. május 17.-i előadás)
Éva: Története annak van, aki eltört – írja Röhrig Géza Angyalvakondja mottójaként. A könyvet épp az Örkényben vettem meg a Fedél Nélkül kisasztalos, igazolványos hajléktalan eladójától. Törött életek a mélyben, Luka-Gálffi végre in da house, és ennyi a lényeg: ne sértsétek meg egymást. A sorsotok maga a sértés. A mélyben vannak a hordalék-életek, tehetetlenül, taszító sokszínűségben. Ascher nem akarja, hogy jól érezzük magunkat és tényleg. Gorkij se akarta.
Iza: Vérprofin muzsikáló zenekar, egy-egy kiugró szólam. A színészi alakítások sajátok maradnak, nem születik meg a színpadi egész. Nincs hűha faktor, annak ellenére, hogy kegyetlen ami a színpadon történik. Ascher Tamás rendezéseinek mindig van lelke, különösen, ha orosz szerzőről van szó. Most mégsem érintett meg az emberi nyomorúság, az élet hiábavalósága. Van az előadásnak szépsége: Gálffi László hamismosolyú tekintete, Patkós Márton heve, Ficza István és Máthé Zsolt apróra kidolgozott, cizellált epizódjai a színpad mélyén, még akkor is, ha a közönség zöme azt nem is látja.
Federico García Lorca: Ha elmúlik öt év
Az idő elvesz mindent
(Katona József Színház – Frederico Garcia Lorca: Ha elmúlik öt év - 2019. június 5.-i előadás)
"Hiszek benne, hogy eljön az idő,
mikor az álom és a valóság, ez a két,
látszatra oly nagyon ellentétes állapot összeolvad
valamilyen tökéletes valóságfelettiségben..."
(André Breton)
Éva: Olyan az előadás, mintha festményeket néznénk, végtelen számú festményt, rajtunk múlik a sorrend. A történetecske töredék, a hangulata esős, délszaki moll, csak az a teremtő tehetség egész, amivel mindezt a színpadon megjelenítik.
Iza: Zsámbéki Gábor hiszi, amit Breton, ráadásul képes megmutatni ezt a nézőknek. Először nem értettem pontosan mit látok, hallok, de erősen és hosszan gondolkodtatott minden kép, hang, mondat, amit néztem, amit felfogtam. Aztán hopp, a sok impulzus a végére egésszé állt össze, egy nagyon is valóságos történet kerekedett ki a színpadi álomból. Az előadás, akár Salvador Dali képei, csak „hangosak” és mozognak a rajta lévők.
Kodály Zoltán: Háry János (Erkel Színház)
Nemzeti Mézeskalácshuszár Élményközpont
(Erkel Színház – Kodály Zoltán: Háry János – 2019. május 3-i előadás)
Éva: A penetráns 99-es buszról egyenest egy légmentesen lezárt mézeskalácsvilágba jutni: csoda, hogy nem kaptam keszonbetegséget. Profi kiállítás, kórus, tánckar, becsületes éneklés, lassú, néha bugyuta próza, helyenként felfénylő humor. Az az egy kérdésem van, hogy miért nincs egy kérdésem se. Ez a rendezés megmutatja, mit gondoljon az ember és kész. Azzal meg, hogy a tapasztalataim szerint egyáltalán nem klappol minden, ami magyar, kezdjek, amit akarok. Hazafelé újra a 99-esen.
Iza: Münchausen örökre Milos Kopecky, na de Háry János örökre úgy néz ki, akár Szirtes Ádám és úgy szól, ahogy Melis György. És az öreg Háry, nem Deák, a haza bölcse, hanem egy kocsmában ivó, nagyabonyi nagyotmondó, Ennek ellenére, Vidnyánszky Attila Háry János című daljátéka igenis hatással volt rám, sok mindenre ráébredtem, amit most megtartok magamnak. Az meglepett, hogy nagyobb volt a közönség ovációja, mint Cecilia Bartolinak, Placido Domingonak Salzburgban vagy Bécsben. Pedig „nagy hangok” mutatóban sem szóltak a színpadon.
MITEM 2019 - Tennessee Williams: A VÁGY VILLAMOSA (Berliner Ensemble)
Nincs középút
(MITEM 2019 – Berliner Ensemble – Tennessee Williams: A vágy villamosa - 2019. április 29.-i előadás)
Éva: Felfelé is, lefelé is kín. Nem lehet itt élni. A tér: vasfalba mart negyven fokos lejtő. Itt játszódik A vágy villamosa. Thalheimer megint a MITEM-en. A diszkomforton túli, a kegyetlenen inneni tartományban redukált színrevitel, már az elején vesztes Blanche-val. Koncentrált két óra, kemény német színészekkel, és annyi tanulsággal, hogy aki durvább anyagból van túléli kis időre azt, amit nem bír felfogni, aztán pusztul. Itt nincs révedés, lassú fésülködés, tágra nyílt szép nagy szem, hervadó arc, szubtilis magánvilág, csak szegletek, kapaszkodás, fékezés, szétmart, széttépett viszonyok.
Iza: A német nyelv hosszanti hallgatása, sorozatos fülöncsapás, Williams szavai/gondolatai németül, külön megpróbáltatás. A minden líraiságot nélkülöző feldolgozásnak azonban jót tett. A meredeken lejtő színpadon kapaszkodó figurák nem is beszélhettek volna „szép” nyelven, az életért, a puszta talponmaradásért küzdött mind. A Berliner Ensemble színészei atlétának sem utolsók, magyar színész ezt végig nem csinálja, hacsak nem Trillnek, vagy Vidnyánszkynak hívják.
MITEM 2019 - Anton Pavlovics Csehov: VÁNYA BÁCSI (Vahtangov Állami Dráma Színház, Moszkva)
Korom és rózsa
(MITEM 2019 – Vahtangov Színház – Csehov: Ványa bácsi - 2019. április 18.-i előadás)
Éva: Vannak az oroszok, akik Csehovot játszanak. És mindenki más, aki értelmez, meg színpadra állít, meg koncepciója van. Ilyeneket szoktam gondolni, igazságtalanul, féltranszban. Mint most, mikor a Vahtangov Ványát celebrált. Szerintem minél nyugatabb, annál több idézőjel, meg önreflexió, meg szellemi öröm. Ezek meg tolták teátrálisan és megettek vacsorára nézőként.
Iza: Szép, ami csúnya, csúnya, ami szép. Nyertes, aki vesztes, vesztes, aki nyer. Tuminas színpadán nincsenek illúziók, csak test test ellen, hús a húsba. Még nem láttam potens Vojnyickijt és Szerebjakovot színpadon. Életem első tökéletes Szonyája és Szerbjakovája is most érkezett meg, úgy, ahogy azt Anton Pavlovics képzelte. Ha van égi Írókávéház ezen az estén Dosztojevszkij megveregette Csehov vállát, Tennessee Williams bíccentett felé, Ibsen meg fizetett neki egy chai lattet.
MITEM 2019 - Anton Pavlovics Csehov: IVANOV (Szerb Nemzeti Színház, Belgrád, Szerbia)
Nyikolaj Alekszejevics utolsó tánca
Ivanov: Csakhogy én nem vagyok
ilyen nagyszerű ember…
(MITEM 2019 – Szerb Nemzeti Színház – Csehov: Ivanov - 2019. április 16.-i előadás)
Éva: Ivanov feleségének lenni olyan, mint egy halottal táncolni – megvan a Tom Petty/Kim Basinger klip? – ha emeled a kezét, emeli. Ha mozdítod, mozdul. Nem kellesz, de azért megcsal, lezsidóz. Anton Pavlovicsot imádom, a szerbek meg jók voltak. Ilyen Ivanovval! Elképesztő jó pasi és maga a nihil.
Iza: Ivanov egy vírus, ami megfertőz maga körül mindent és mindenkit. Csak szorong és szorong, mert nyomasztja az adósság, férjként/emberként megélt kudarca. Utálattal nézi felesége haldoklását, s könnyen rést üt általános cinizmusán egy fiatal lány rajongása. De ezért magát is utálja. Éppen középkorú, de pontosan tudja, nem életközepi válsága van, valójában már túl van az életén, nem érdemel újraosztást. Léte egy blöff, s mert szerencsejátékos is, bemondja: passz.
John Cassavetes: Premier (Vígszínház)
Filmszínházunk bemutatja
(Vígszínház – John Cassavetes. Premier (Opening Night) – 2019. június 4.-i előadás)
Éva: Sikert akarsz? Tolj fel egy „színházat a színházban”-t a színpadra. Eszenyi nagy színésznő, itt is azt csinál, amit akar, és most sikert akart. Ne mondjon le rólam, én látni akarom nagy alakításban, nagy rendezésben, az se baj, ha nem siker.
Iza: Eszenyi Enikő, a Vígszínház színész-igazgatónője a színpadról rábírta közönsége úgy 80 %-át, hogy ütemes taps mellett vele skandálja: ”Hé bébi, szól a zene, szarjunk bele”. Ez volt az előadás tetőpontja, mondhatni a katarzis. Az én fejemben meg Szindbád szavai dübörögtek: „Megőrültem, az ördög elvitte az eszemet…Én nem szeretem ezt a világot, azt mondják átmeneti idők…..” Amúgy hálával tartozom a Vígnek, ráébresztett, ha nem akarom úgy végezni, mint a tapsoló 80 %, gyorsan elbúcsúzunk egymástól, az okostelefonom meg én.
Csehov: Meggyeskert (Nemzeti Színház)
Kárhozat a Soroksári úton
(Nemzeti Színház - Csehov: Meggyeskert - 2019, március 29.-i előadás)
Éva: Anton Pavlovics meggyeskertje nem létezik, minden szereplő - a krónikás Firsz kivételével - egy fekete kisajtón, folyósón át a kárhozatba távozik. Előtte hosszan búcsúznak azok, akik ezt felfogják és hosszan tétlenkednek azok, akik nem. Bardo. Szerettem volna szeretni ezt az előadást, de nem tudtam. Néhány kép és a folyamatos diszkomfort fényhiány emléke marad meg bennem. Víziókkal teli, az időt és fókuszt újszerűen kezelő rendezésről van szó. De nem tudom szeretni az előadást, néhány kiemelkedő alakítás ellenére sem.
Iza: Éppen az előadás előtt olvastam Koltai Tamás egy gondolatát a kritikáról: kíváncsiság nélkül nem működik. Hát részemről ebben nem volt hiány, de nagyon hamar unalomba fulladt, mert a jó színházban a valós érzelmeket és gondolatokat sohasem írhatják felül a külsőségek vagy míves színpadi képek. Egy tisztes mesterember és egy színházi látnok között mindig van különbség. Silviu Purcărete nem vitásan hivatása egyik látnoka, de most mégis mesteremberként tette le a névjegyét.
Platón: Szókratész védőbeszéde (A védőbeszéd) - Spinoza Színház
Kérdezni, kérdezni, kérdezni
(Spinoza Színház – Platón: Szókratész védőbeszéde (A védőbeszéd) – 2019. február 26.-i előadás)
Éva: Mit lehet csinálni valakivel, aki kérdez, érvel, szembesít, igazságot akar? Azt, amit majd kétezerötszáz éve: elhallgattatni. Vajon 280:220 arányban most is úgy gondolnák-e a polgárok, hogy az erényes élet nem vezet boldogsághoz? Aktuális és nem szelíd humanizmus Czeizel Gábor tiszta, szép rendezésében a Spinoza Színházban. Magyarország harmadik Szókratésze, Makranczi Zalán.
Iza: Makránczi Szókratészében van valami irritáló. Nem az, hogy kérdez, hanem az, hogy egyáltalán nem fél. Okos, indulatos, erős, talán túlzottan is erős. Ez a Szókratész biztos benne, hogy fejét veszik, veszíteni fog Athén polgárai, Melétosz, így az egész világ ellenében. De csakazértis, hadd szóljon. Haraggal a lelkében, eleganciával bukik el, már a sírból fizetve utolsó "számláját".