Iza színházban járt - John Cassavetes: Premier (Vígszínház)
hétfő, 10 június 2019 01:00

John Cassavetes: Premier (Vígszínház)

Értékelés:
(26 szavazat)

Filmszínházunk bemutatja

(Vígszínház – John Cassavetes. Premier (Opening Night) – 2019. június 4.-i előadás)
   
Éva: Sikert akarsz? Tolj fel egy „színházat a színházban”-t a színpadra. Eszenyi nagy színésznő, itt is azt csinál, amit akar, és most sikert akart. Ne mondjon le rólam, én látni akarom nagy alakításban, nagy rendezésben, az se baj, ha nem siker. 
Iza: Eszenyi Enikő, a Vígszínház színész-igazgatónője a színpadról rábírta közönsége úgy 80 %-át, hogy ütemes taps mellett vele skandálja: ”Hé bébi, szól a zene, szarjunk bele”. Ez volt az előadás tetőpontja, mondhatni a katarzis. Az én fejemben meg Szindbád szavai dübörögtek: „Megőrültem, az ördög elvitte az eszemet…Én nem szeretem ezt a világot, azt mondják átmeneti idők…..” Amúgy hálával tartozom a Vígnek, ráébresztett, ha nem akarom úgy végezni, mint a tapsoló 80 %, gyorsan elbúcsúzunk egymástól, az okostelefonom meg én.

Iza: John Cassavetes filmje, melynek színpadi adaptációja a darab, nem egy Csillagok háborúja népszerűségű mozi, bár korántsem rossz film. Egy színházi premier előkészületei belső kulisszatitkait tárja fel. A portás-ügyelő-súgó-producer-rendező-szerző–epizodisták-főszereplők szemszögéből is megmutatva egy produkció színpadra vitelének a kínjait, a főpróbahéten már szétesett társulatot. A második feleség című darab bemutatójára készülnek, a főszerepben Myrtle Gordonnal, a társulat vezető színésznőjével, aki talán egy igazi Broadway-sztár. Gondot jelent neki a szerep megszülése, idősödő nőt kell játszania, holott kétségbeesetten próbálja szuggerálni mindenkinek, főleg önmagának, hogy még előtte az élet. Egy próba után tanúja lesz rajongója, Nancy halálának, sokkot kap, fejben beszélget a halott lánnyal, aki ádáz belső ellenségévé válik. Kezd begolyózni, de az őrület határán egyensúlyozva, részegen is színpadra lép a premieren, tomboló sikert aratva.
Éva: Jól gördülnek a síkok, érti mindenki, mikor vagyunk a színházban, mikor nem. A színház egy kedélyes pokol, tudják, ez az a hely, ahol a semmiből valami lesz. Na, most van az útközben, kínlódik mindenki szórakoztatóan, vér nincs, csak horzsolás. (Azon mélázni kéne, mér’ is játszik filmeket egy színház, Diktátor után most ez…)

Iza: Nem formabontó vagy zseniális, de tisztes színházi munka került színre. Rendben vannak a jelmezek (Pusztai Judit), a díszlet (Hans Hoffer), sőt ez utóbbi kifejezetten ötletes a sok helyszín megmutatásában: a színpad, öltöző, színpad hátsó, szállodai szoba, utca, bár váltogatása során, egy könnyen mozgatható dobogóval, mint központi elemmel. Tetszett Martin Čičvák dinamikus játéktempója, a karakterek kibontása, néha egy-egy egészen vicces jelenet. Utáljuk ezt a szót, de mégis, jutalomjátékot adott a színésznőnek, hadd tobzódjon a színpadon, amihez a társulata színe-java asszisztálhat. A rendezés legnagyobb hibája, hogy nem tudta kontroll alatt tartani a főszereplőt. Martin Čičvák amúgy jól használja a videotechnikát, a vizuális effekteket. Így láthattam az előadásban – döbbenten - saját magamat a kivetítőn, egy másik előadásra éppen betóduló közönség tagjaként. Úgy 150 nézőtársammal együtt, a kezdésre várva vadul nyomkodtam az okostelefonomat. A nézők nem  beszélgettek a partnerünkkel, nem készültek lélekben az előadásra, szígorúan telefonjukba és magukba süllyedtek. Csak az vigasztal, hogy az elsők között tettem el a telefont. 
Éva: Közös barlangfali tenyérlenyomatunk a facebook és a messenger. Igaz, igaz, mintha csak magam mondtam volna. De ha rászoksz, olyan, mint a cukor.

Iza: Eszenyi első színre lépése időutazás volt. Azt hittem, a Fekete Péter című darabot látom újra, a kilencszázkilencvenes évekből. De nem, egy ötvenes évei közepén járó híres színésznőt láttam, bohóckodni. A Revizor.hu kritikai portál szarkasztikus kritikusa, L.F. úr azt írta a Testőrben nyújtott alakításáról: „Eszenyi viszont hiába őrzi húszas éveinek hebrencs lendületét és utoljára tán a harmincas éveiben gazdagodott színészi eszköztárát, ma már nem tudja, mert nem tudhatja eljátszani azt a lelki és párkapcsolati képletet, amely miatt komolyan vehetnénk a borotvaélen billegésre eltervezett játékot.” Hát ja. Myrtle Gordonként nem egy, a magányos éjszakáktól, az egyedülléttől, az öregedéstől megrémült esendő nőt vitt színpadra, hanem egy hisztis, erőszakos, öntörvényű clownt, á’la Helén. Ha néha-néha egy pillanatra kibújna mégis egy szál kombinéban, tűsarkakon, a „hű, de bombanő vagyok még mindig” mutatásából, s kicsit engedne a hervadó asszonyiság fájdalmas érzésének, ezt azonnal elűzi egy túlzó, vicces grimasszal, nevetésre sarkalló testjátékkal. A színészi teljesítmény értékét a játék megéltsége adja, az, mit ad a színész önmagából a szerephez. Ha semmit, az színpadi illusztráció. Pár hónapja egy új magyar darab, a Meghallgatás főhősnője - aki maga is híres színésznő -, azt mondta a színpadon: „bármikor hozom a karaktert, még a klotyó szennyvízében is”. Ezt tudja Eszenyi is, vitathatatlan a színpadi rutinja, a tehetsége. De most nem tudja elhitetni egy idősödő (színész)nő magánytól, a gyermektelenség fájdalmától, az öregedéstől való félelmét, mert maga nem néz vele szembe, csak úgy csinál, mintha. Pedig ő az a színésznő, aki pár hónapja Molnár Ferenc Liliomát mintha Molnár Ferenc Muskátné című darabjaként vitte színre, kissé lenyomva a két főhőst, Liliomot és Julikát. Akkor és ott megmutatta, mit jelent megcsalt, idős, csak pénzért vett figyelmet megszerző szeretőnek lenni. A talentuma megvan, de most mégis a könnyebb utat választotta, tanult színészi technikáját csillogtatja.     
Éva: Cassavetes is gondolt valamit erről, de én itt azt tudtam meg, hogy Eszenyi Enikő mit akart eljátszani. Éreztem a magányközpontú működés megmutatását játékában, és csodálva fedeztem fel közös gesztust Ruttkai Évával, Udvaros Dorottyával. (Biztos valami titkos jel, gondoltam okosan, a pályájuk zenitjén levő művészek közös jele.) Eszenyi Enikő Myrtle-ként a 40 kilójával egyedül jelre tolt egy kisszínpadot. Ez felejthetetlen kép, és szimbólumnak látom, Eszenyi-Víg, díva-színház, Myrtle-Broadway viszonylatokban. Nem tartom hiteltelennek ezt az alakítást, inkább bravúrstücknek, elkönnyítettnek. Annyi mindent lehet ezekről a megoldhatatlan és ezért gazdag határhelyzetekről mutatni, mint a női külső-életkor, valóság-illúzió, magány-önérzet, művész élet-privát élet.Öntörvényű clown? Igen. Azért tudja a fél ország, hogy a 30 éve ugyanitt játszott Fekete Péter Claire-je kis frázisát énekli befelé egy jelenetben. Én örültem, mikor ezt felfedeztem, referenciapont volt, közös. Oszt’ ne fanyalogjunk, lehet, hogy ez vérkemény rendezői színház volt. Vicceltem. Ez a rajongóknak szól és nekik jól. A flow egy fajtája. Eszenyi zsonglőr, a dráma kissé burleszkes, a vég elkönnyített, meg kell vennünk a Hé, bébi-dolgot szívmelegnek és őszinteségnek. Hevér miatt sikerül az adásvétel.

Iza: Hegedűs D. Géza által megformált rendező figurája elég szokványosra sikerült, még akkor is, ha hihető ez a slemil, már mindent látott, s mindent csak túlélni akaró színházi mókus, akit színre vitt. Alájátszott kolléganőjének, annyit tett a szerepbe magából, amennyi a színészi tisztességhez kellett. Börcsök Enikő a színpadi szerzőt játssza, szinte epizodista. Hiszem, ha Myrtle Gordon szerepében őt látom, megtudtam volna, mi a magánytól, öregségtől való rettegés egy ötvenes éveiben járó színésznő életében. Most részéről is csak annyi került színre, amit  a fegyelme és kollegalitása megkövetelt. Seress Zoltán alakította producer, Hevér Gábor színésze, Balázsovits Edit rendezőfelesége, Orosz Ákos exférje belesimultak a  történetbe, tették a dolgukat, pár, karakterüket jól leíró színpadi gesztussal. Egri Márta Myrtle Gordon öltöztetőnője szerepében megvillantott valamit Maugham: Színház (Csodálatos vagy, Júlia) című regénye Ivy figurájának bölcsességéből, ahogy Király Dániel is képes volt rövid szerepében megmutatni, miért is lép le ebből a színházból a színpadmester, miért unja az örökös alkalmazkodást. (Érdekes, hogy az élet a színész esetében lekoppintotta a színházat, Király elszerződött.)
Éva: Seress és Hevér rulez. Van egy kis párbeszédük, lefelé a színpadról, mikor a Producer-Seres lebaszarintja inaktivitásáért Hevér-Partnert, mert nem támogatja kollégaként az egyébként tényleg elviselhetetlen Myrtle-t. Minden benne van ebben a kommersz színházról, ahogy az epizodista pozicionálja magát, megköszöni szarkazmuson innen, humoron túl a nagyhatalmú fizetőembernek, hogy semmibe veszi. És megy vissza a díva mellé, szenvedni. Seress végre él tehetségével, ideges-kegyetlen, humoros figurát játszik. Kiváló volt Király Dániel is a kint is vagyok, bent is vagyok helyzetet kezelő ügyelőként. Nancy-ként Szilágyi Csenge nem sok lehetőséget kapott a „kedves jószágból lidércnyomás lettem” szerepet kitölteni, pedig lett volna rá igény.

Iza: Szürreális nap volt 2019. június 4-e. Ezen a napon volt 43 éve, hogy elhunyt Latinovits Zoltán, hajdan a Vígszínház vezető művésze. E nap délutánján, az idén életműdíjban részesülő Pogány Judit, a Színházi Kritikusok Céhe szervezte közönségtalálkozón hosszan mesélte, hogy hivatásában megöregedni a senki földje, sem a szakma, sem a színészek nem tudják mi vár rájuk, hogyan kezeljék ezt a helyzetet. Példaként említett Ruttkai Évát – hajdan a Vígszínház vezető művészét –, hogy élete utolsó éveiben, már betegen, őrületes anyagi gondokkal küzdött, mert színháza nemigen játszatta. Akár Gábor Miklós és Darvas Iván. Örökítsük meg, hogy Pogány emlékezete szerint Balázsovits Lajos felment a minisztériumba, s addig verte az asztalt, amíg a Kecskemétről a fővárosba visszatérő Gábor Miklós támogatást kapott, mert már a villanyt is kikapcsolták a lakásában. Erre a napra tette fel a koronát Eszenyi, aki még vígan játszott Darvassal és Ruttkaival. Valahogy nem tudtam - nem akartam - énekelni, hogy ” Hé bébi, szól a zene, szarjunk bele”. Hasonló színpadi gesztusok ide vagy oda, Ruttkainak ha akarta sajátja volt a clown-vérvolnal, tartással, eleganciával, még az is.
Éva: Az is szürreális lesz, mikor a 30 év múlva ugyanúgy „ne haljon éhen öreg színész”- szerklit fognak járni a mostani nagyokért a leendő tisztességesek. Hungarikum. Erről kéne darab, nem?

(A fotó: Dömölky Dániel)

Megjelent: 459 alkalommal