Iza színházban járt - Federico García Lorca: Ha elmúlik öt év
vasárnap, 09 június 2019 15:57

Federico García Lorca: Ha elmúlik öt év

Értékelés:
(33 szavazat)

Az idő elvesz mindent

(Katona József Színház – Frederico Garcia Lorca: Ha elmúlik öt év - 2019. június 5.-i előadás)

"Hiszek benne, hogy eljön az idő,
mikor az álom és a valóság, ez a két,
látszatra oly nagyon ellentétes állapot összeolvad
valamilyen tökéletes valóságfelettiségben..."
(André Breton)

Éva: Olyan az előadás, mintha festményeket néznénk, végtelen számú festményt, rajtunk múlik a sorrend. A történetecske töredék, a hangulata esős, délszaki moll, csak az a teremtő tehetség egész, amivel mindezt a színpadon megjelenítik.
Iza: Zsámbéki Gábor hiszi, amit Breton, ráadásul képes megmutatni ezt a nézőknek. Először nem értettem pontosan mit látok, hallok, de erősen és hosszan gondolkodtatott minden kép, hang, mondat, amit néztem, amit felfogtam. Aztán hopp, a sok impulzus a végére egésszé állt össze, egy nagyon is valóságos történet kerekedett ki a színpadi álomból. Az előadás, akár Salvador Dali képei, csak „hangosak” és mozognak a rajta lévők. 

Iza: Nehéz bevallani, kissé senki földje a műveltség palettáján Lorca. Bernarda Alba háza, Yerma, Vérnász, muszájból, kötelező olvasmányok. Ha szerencsénk van egy-egy jó előadás, Bernarda Alba háza esetében egy formabontó feldolgozás nem is olyan régen, Michael John LaChiusa musical feldolgozása 2017 szeptemberében Böhm György rendezésében a MÜPA-ban: Malek Andrea, Csákányi Eszter, Radnay Csilla, Takács Nóra Diána, Uhrik Dóra. Az Öt év múlva ritkaság a színházak repertoárján, Magyarországon is csak két bemutatója volt eddig, talán ez nem véletlen. A darab főhőse öt évet vár, hogy feleségül vegye menyasszonyát, a cselekvés helyett álmodozik. A menyasszonya viszont kihasználja az öt évet, nemcsak álmodozik a (testi) szerelemről. Mire a fiú megérkezik az esküvőre, ajtót mutatnak neki. A főhős életének egy-egy szereplője elevenedik meg az álmokban, vissza-visszatérően.
Éva: Veszélyes dolog átengedni az irányítást bárkinek, még Zsámbékinek is. Lorca bemutathatatlannak mondta darabját, így nincs megkötés, de támpont sem. Az első pillanattól kezdve a tapsrend végéig rendszert, művet láttunk. Kifelé jőve, lelassulva, óvatosan találgattunk, mit láttunk. Nem azért voltunk itt, hogy megértsük, hanem valamiféle önátadásért. Nem megosztható, nem magyarázható, mindenki mást látott, érzett. Mintha az idő nem elvont fogalom lenne: mintha történne valami, mintha a Halott fiúnak, a Döglött macskának, a Próbababának, Harlekinnek, a Bohócnak, a Sárga maszknak, a Visszhangnak, a Fiatalembernek, a Menyasszonynak, a Gépírólánynak egy közös története lenne. Több van, de most egyet látunk.

Iza: A Pécsi Harmadik Színház A szent család díszlete után az évad második szájtátós színpadképét láttam. Khell Csörsz (díszlet) és Szakács Györgyi (jelmez) tökéleteset alkottak a játékhoz, Dali élő képi világát. A színpad hátuljáról a nézőtér felé lejtő, kifutószerű pást az alap, de a zsinórpadlás - színpad két oldalát háromszögként befogó játéktér tele megelevenedő képélményekkel, a The Persistence of Memory, Woman with a Head of Roses, Burning Giraffe egy-egy újrafogalmazott megjelenítése. Ehhez persze kell a zene (Dargay Marcell), a videótechnika (Török Marcell) és a világítás (Bányai Tamás) tökéletessége, hogy mindezt meg is lássa, hallja a néző.  

Éva: Szomorúság minden porszemen, Lestyán Attila hórihorgas Harlekinjén, Dankó István Bohócának örök vonalú mosolyán. Dér Zsolt Fiatalemberének igaza van, mégis csak konstatálni tudjuk, hogy az emberek hiába éreznek pontosan, megzavarja őket az idő, elvétenek mindent.  Nem veszik el a menyasszonyukat, mikor az még szerelmes, nem látják meg a Gépírólány boldogtalanságát. Jön kontrasztként Elek Ferenc szűk békéjű világban élő Öregembere sok szürke és megértő tanáccsal, jön kontrasztként Bányai Kelemen Barna lenyűgöző vörösben, szívtelen, napi nőigényű szeladonként, mégis legszívesebben hazavinnénk. Kovács Lehel Harmadik barátja a szürrealitást hozza a történetbe, mozgása-fekvése valóban Dali festményeit idézi. Zsámbéki Jakab (Halott kisfiú) és Tóth Anita (Döglött macska) egymásba fonódó történetükben a halál előtti pillanatokat mutatják meg, ők azok, akik a semmi kapujában egymásra találnak. Legyen mindenki hálás, aki láthatta, hasonlóra nem is emlékszem: sír és veszik az élet, a két áldozatot látva rendülünk meg igazán. Itt látjuk be, hogy minden pillanatban fájdalmak és igazságtalanságok között, idő előtt veszik el valaki-valami érték.
Iza: Tóth Anita szavai 1999-ből: "Nem bánt, ha a szerep nem nagyobb egy nyúlfarknál. Csak adjuk oda magunkat a játéknak. (…) Úgy érzem, én azért vagyok itt, mert itt kell lennem. Mint egy lámpa, amelyik világít. Mint a szeretet meg a jóság. Most, hogy Arielt játszom A viharban, elgondolkodtam Prosperón. Nekem nincs varázserőm. De úgy szeretnék meghalni, mint ő. Olyan szép úgy elmenni, hogy minden dolgod elvégezted." Ha semmi másért, az ő jelenlétéért nem felejtem el ezt az előadást, s aki vágyik igazi színházi katarzisra, az megajándékozza magát azzal, hogy megnézi őt. Majd megérti, miért. De megmarad Dankó István színpadon átsuhanó lépés-koreográfiája, inkább pantomimje is, pedig nem több 20 másodpercnél. Bányai Kelemen Barnánál femininebb macsót még nem láttam élőben. Megesz a fene, hogy úgy tudjak legyezőt nyitni, ahogy ő, a hajdobálásról, s az égőpiros színű ruha viseléséről már nem is beszélve. „Lemozogja” a szerepét. 

Iza: Én Fullajtárt végre egy újabb Kurázsi mama vagy Arkagyina erejű színészi kihívást jelentő szerepben látnám. Felfogtam, hogy remek karakterszínész is, és epizódokban is képes kiragyogni. Hahó, most és még állapotban van a pályáján, tessék felébredni, akinek kell! Örömapaként látva őt elaléltam, mozgás-mimika-hang, minden a helyén, tökéletes, nyolcvanas férfi hehegett a színpadon.
Éva: Pálmai Anna Gépírólánya közönyösen kezelt szerelme miatt maga a nyers csalódottság és fájdalom, a Fiatalember hozzá fordulása kikosaraztatása után rejtélyes-szemrehányóvá teszi: mintha pótolni lehetne bármit is. Gombó Viola e.h. Menyasszonya tárgyilagos önzőséggel választja Rohonyi Barnabás e.h. Rögbijátékosát, büntetve a várakoztatásért a Fiatalembert. Két prémiumalakítás: ahogy Fullajtár Andrea a Menyasszony apjaként és Sárga maszkként játszik, az magasiskola. Egyszer csak a holdfogyatkozásért aggódó majdnem örömapa, ideges-racionális, kisszerű, mint lánya a Menyasszony, másszor nagyformátumú amorális, repetitív jelenés, lehengerlő nőiességgel. Jó volt nagyon látni az ígéretesen tehetséges Tóth Zsófiát is, a Woyzeck szikár Marie-je után ostoba, szaténban feszülő, sápítozó, töltöttgalamb cselédlányt és szakad lotyó szolgálót játszik pontosan, színesen, emlékezetesen. Szürreálisan bánatos jelenés Jordán Adél próbababája, különösen énekbeszéde. Egymásba játszik alakításában a gyász és a nász, menyasszonyi ruhájának fehérsége párja a Halott kisfiú fehér ingének és virágkoszorújának.

Iza: Zsámbéki Gábor és a Katona-csapata ügyesen (vagy inkább művészi profizmussal) ráérzett, hogy Lorca darabjának most jött el az ideje. Annyit használunk okos kütyüket, hogy képesek vagyunk sokfelé figyelni, egyenértékűen venni a sokkoló, lírai üzenetek gyors váltakozását, alap az agyi szürrealizmus, a valóságnál is valósabb kergetése. Eljött az álom és a valóság összeolvadása. Hiszem, nincs ma másik társulat, amelyik képes lenne ilyen fegyelmezett összmunkára. A színpadon megmutatni az idő és az élet körét: „Nézd, mint egy kerék ami forog, szinte soha meg nem áll/ így az ember tipeg-topog, örök útvesztőben jár/ mint a mámor ami kerget, ami űz és visszatart/ mint az óra, mit percek szédült karneválja hajt/látod mindig egymást váltva jön az árnyék meg a fény/míg a világ körbe-körbe forog fáradt tengelyén/vihartépte szárnyakon, mint egy régi szélmalom. (Michel Legrand: The windmills of your mind, Payer András magyar szövege.)

(Fotó: Kazímir Annamari)

Megjelent: 551 alkalommal