Annyi eszem volt, hogy Wagnerre nem ülök be úgy mint Puccinit vagy Mozartot hallgatni, hadd kapjon el a zene, aztán lesz, ami lesz. Készülni kell! Elolvasgattam Wagner Naplóját, és zenéjét hallgatva nem is tudtam másra gondolni, mint a nőkhöz - főleg Cosimahoz - való ambivalens viszonyára, és az anyjával idillinek korántsem mondható kapcsolatára. A Napló sorai között burjánzott a neurózis, a sok mánia. Gyakran forogván Bajorországban, a Tündérkirály (II. Lajos) révén lépten-nyomon Wagnerbe botlom. Ezer dolgot tudok már Wagnerről, Lajos neuchwanstein-i, linderhof-i, herrenchiemsee-i kastélyaiban infókat szerezve, nem beszélve a bayreuth-i Festspielhausról. Határozottan szükséges volt e tudás. Ahogy az a szál is, hogy Adolf Hitler 12 éves korától megszállottja volt Wagnernek, s egy bizonyos Winifred Williams - a zeneszerző, Siegfried fiának özvegye - vitt számára papírt a börtönbe a Mein Kampf megírásához. Nem véletlen, hogy 1933. januárjában az újonnan megválasztott Nemzeti Szocialista Párt Richard Wagner halálának ötvenedik évfordulóján, a zeneszerző szülőhelyén, Lipcsében nagyszabású ünnepséget rendezett, hisz a Mester már 1850-ben - álnéven - antiszemita pamfletet publikált, amiben bizony nem a zsidók nagyságát taglalta. Szóval ellentmondásos, furcsa, különc, rabiátus, kissé bolond és még sok minden más a szerző.

Biztos sokak megtapasztalták már, de én először, döbbenettel, hogy A Rajna kincse adja a Star Wars zenéjének főmotívumát, ahogy A gyűrűk ura zenéje is veszélyesen emlékeztet a wagneri dallamvilágra. Tolkien regénysorozata még csak-csak, hiszen mindkét mű az északi mondavilágra épít, egy gyűrű mozgat mindent, ami maga az út  a hatalomhoz. („Egy Gyűrű mind fölött, Egy Gyűrű kegyetlen, Egy a sötétbe zár, bilincs az Egyetlen!”)  Na de a Trónok harca? A Ring egy gonosz törpe, Alberich tolvajlásával indul, a rajnai sellőket szabadítja meg a folyó aranyától. George R. R. Martin törpéje, Tyrion Lannister ugyan nem gonosz, mégis meggyilkolja apját – bár ezt az az apát talán sokan -, s nem áll messze tőle, hogy a hatalom részesévé tegye magát. A walkürben Siegmund rátalálván Sieglindere, gyorsan „kedvesévé és húgává” teszi a nőt, akárcsak a Trónok harca vérfertőző királyi párja Jaime és Cersei Lannister, na meg a Targaryen-ház tagjai, vérvonaluk tisztaságát féltve, szigorúan őrült utódokat nemzve. 

A Ring alatt nem lehet bambulni, aki elveszti a fonalat, az többé nem veszi fel. Wagner szövegkönyve, nem: „Szeretsz? Szeretlek!/ Szökjünk vagy haljunk meg együtt” motívumokra épül, hanem a germán és skandináv mítoszokra. A szereplők isteni vagy halandó lények. A természetfeletti lények között pedig az istenek mellett félistenek, óriások, valkűrök, trollok, törpék, sellők garmada, s mindenki valakinek a valakije.

A Rajna kincsében Alberich, a törpe elveszi a sellők aranyát és gyűrűt készíttet belőle, aminek segítségével munkára kényszeríti a nibelungok népét (értsd: többi törpe, troll).  Közben felépül Wotan (más néven Odin) palotája, de a főisten nem fizeti ki az azt építő óriásokat, nem kapják meg bérként Freiát, a szerelem istennőjét. Wotan féltestvére, a simlis  Loge (amúgy a tűz istene) Freiát úgy menti, hogy Alberich kincsével váltja ki. A törpe elveszíti a hatalom gyűrűjét, de előtte gondosan megátkozza annak jövendő birtokosait. Be is jón neki. A két óriás összebalhézik azonmód, és Fafner megöli Fasoltot. Wotan és pereputtya meg szépen bevonul a palotába, a Walhallába. Ahol Erdával összehoz kilenc leánygyermeket, a valkűröket, akik küldetése a csatában elesett hősöket becipelni a Walhallába, zsoldosoknak.

A walkürben a Hunding-házba egy sebesült férfi, Siegmund érkezik, akit a ház asszonya, Sieglinde szívesen fogad. Nem véletlen, testvérek ők, tudat alatt is vonzódnak egymáshoz. Igen ám, de kiderül, hogy a házigazda halálos ellensége az idegennek, s azonmód párviadalra hívja ki. Siegmund a nagy tavaszi lobogásukban megszökteti Sieglindét, ami felháborítja Fricka istennőt, s felcukkolja hites urát, Wotant, hogy a viadalban Hundingot segítse. Wotan, aki amúgy a testvérek apja, ráparancsol kedvenc lányára, Brünnhildére, hogy Siegmundot – amúgy testvérét - veszejtse el a harcban. De a lány ezt nem teszi meg, így Wotannak magának kell Siegmundot, saját fiát és Hundingot is eltenni láb alól. Persze példásan megbünteti engedetlen lányát, kitaszítja a valkürők közül, s egy lángoktól körülvett sziklára űzve álmot bocsát rá.

És ez a történet Wagner librettójában aprólékosan, minden fordulatára - nem csak szálazva a főmotívumot – kifejtésre, elmesélésre kerül, sőt, meghallgatjuk a köztes történeteket is, mint például Wotan meglátogatja Sieglindet nászéjszakáján, s kardját beledöfi a ház közepén álló kőris tövébe, megjövendölvén, hogy csak azé lehet a fegyver, akinek sikerül azt kirántani a fából. Persze, hogy ő Siegmund lesz. (És itt bejőn az angolszász, Camelot-mondakör is. Wagnernél nagy volt  a merítés. Ahogy Harry Potter is, a láthatatlanná tévő ruhadarabbal, itt nem köpeny, kalap.)

A zeneszerző története és a hozzá komponált zene nem bánatos ifjú lánykáknak és 40 kilós tenoroknak való vidék. Kell az alap („szekrény”, ahogy az énekesek mondják) a szólamokhoz. Emlékezzünk csak Anna Netrebkó nem is oly régi „kudarcára”, finoman szólva is beletört  a bicskája a Lohengrin Elsajába. Mondjuk ez egy percig nem csüggeszti, „gyakorol”, éppen a nyáron debütál a szerepben Bayreuthban.

Fischer Ádám karmester persze megtalálta a hangi támasztékokat, Hartmut Schörghofer rendező pedig, - aki egyben a díszlettervező is – videó-technikával visszaadta a mesét. Az énekesek koncertruhában léptek fel, nem sokat mozogtak, akár a díszlet, maguk is kissé statikusak voltak, de a mögöttük lévő multifunkciós videófal és a táncosok élvezhetővé tették a színpadon látottak minden percét. Volt sárkány, varangy, tűz, Rajna mélye.

Az énekesi teljesítmények összehasonlítása ökörség lenne részemről, amikor első ízben hallgatva  a Ringet (na jó, a felét), éppen csak azt állapíthattam meg, hogy a maguk nemében elsőrendű előadóművészek álltak a színpadon. Azonban az előadás – szépen, németül szólva - halbszenisch, vagyis a művet színházi elemekkel vitték színre, koncert-, és hangversenyszerűen, így tényleges színészi elemekkel átszőtt előadás volt ez, így az alakítások már helyt adnak az összevetésnek, hisz az énekteljesítmény úgymond alap.

Az első estén feltétlen kiemelkedett Alberichként Kálmán Péter. Törpként legalább olyan profin térdel, mint Tenki Réka a József és testvéreiben. Ő már az ősszel játszott Candide-ban is megmutatta dr. Panglossként, hogy az elsőorban színész Szemenyei Jánossal is állja a színpadi létet. Nem ment a „mórikálás” az énekteljesítmény kárára, pedig ő az izgő-mozgók közé tartozott. Johan Reuter Wotanként viszont azt mutatta meg, hogy Wagnert énekelni, egy sajátos technika, a szép hang erő nélkül semmi, minden izmot uralni kell, hogy egyenletesen, ne töréssel szóljon a hang. Mondjuk főistenként showműsort azért nem adhatott. A három rajnai sellő (Woglinde - Wierdl Eszter, Wellgunde - Fodor Gabriella, Flosshilde - Kálnay Zsófia) szép keretet adott az előadásnak, aranyflitteres harisnyában, decens üzleti szemüvegben, tökéletes összhangban szólva.

A meglepi a második estén jött: Brünnhilde. Sokat olvastam róla, hogy A Nibelung gyűrűjének legnagyobb és legnehezebb szerepe a walkür-lány. Az előadásban emberére – asszonyára - talált  a szerep, Catherine Foster személyében. Brünnhilde – nekem nagyon úgy tűnik - erős drámai szopránt követel, ami ráadásul rendre lírai elemekkel „törik meg”. Foster alakítása egészen lenyűgözött, mert színészként, prózai színpadon is megállná a helyét. Élte, nemcsak énekelte a szerepet, igazi könnyeket sírt, s még eközben is árnyalt maradt a hangja. A technika alap nála is, de a hangereje is káprázatos. Az intenzív interpretáció mellet is maradt ereje, figyelme a részletekre, arcmimikára, színpadi gesztusokra. Tudta, a harmadik emeleten is látni kell mi zajlik a nő lelkében. Neki köszönhetően a második nap Wotan is árnyaltabbá vált, kettősük elment volna Csehov Ványa bácsijának utolsó jelenetének is, amikor Vojnyickij Szonyával számol, de Shakespeare Lear - Cordelia egymásra találásának is. „Felhozta” színészileg Johan Reutert Wotanként, aki a második napon képes volt láttatni is, hogy egy főistennek is vannak emberi gondjai, színpadi jelenlétében megmutatkoztak az érzelmi csúcspontok.

Stuart Skelton Siegmundja nem hatott rám, valahogy nem volt meg benne a tűz, a dac, a „tavasz lángolása”, amiről hosszan énekelt, elvitte az alakítását  a koncentráció, a harag apja iránt, és a kőrisfából kiráncigált kard istenítése. Érdekes mód, őt is partnernője, Camilla Nylund Sieglindeje hozta feljebb. Mert az énekesnő előadásában volt szenvedélyesség, a férfi nevének puszta kiéneklésével tudott súlyos pillanatot teremteni a színpadon, ahogy Schöck Atala is remekelt Frickaként. Egy drámai és sértetten gonosz Dolly Levy, ahogy rávette urát az ölésre. Pompázatos volt a walkür lányok megjelenítése. A jelmez, a smink, nyolc tökéletes, teljesen más karaktert hozott, „váltották” a sellőket.

Beavatásnak tökéletes volt ez a két este. Wagner-fant ugyan nem csinált belőlem, de kíváncsiságot ébresztett, majdnem Csodaoszágban jártam. Megérett rá az idő, hogy megismerkedjek Hitler és II. Lajos kegyeltje, az excentrikus zenész, Wagner életművével. És megjegyeztem Catherine Foster nevét.

(A fotón Foster egy zsánerképben.)
 
[A Rajan kincse szereplői: Wotan -Johan Reuter, Donner - Haja Zsolt, Froh - Brickner Szabolcs, Loge -Christian Franz, Alberich - Kálmán Péter, Mime - Gerhard Siegel, Fricka - Schöck Atala, Freia - Horti Lilla, Erda - Gál Erika, Fafner - Walter Fink, Fasolt Per Bach Nissen, Woglinde - Wierdl Eszter, Wellgunde - Fodor Gabriella, Flosshilde - Kálnay Zsófia, Közreműködők: tánc - Asztalos Dóra, Csere Zoltán, Eller Gusztáv, Farkas Regő, Frigy Ádám, Gönczöl Nikoletta, Gulyás Anna, Hortobágyi Brigitta, Horváth István, Katonka Zoltán, Kelemen Krisztián, Újvári Milán, Vida Gábor, Vida Vencel és a a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara]

[A walkür szereplői: Siegmund - Stuart Skelton, Hunding - Albert Pesendorfer, Wotan - Johan Reuter, Sieglinde - Camilla Nylund, Brünnhilde - Catherine Foster, Fricka - Schöck Atala, Helmwige - Wittinger Gertrúd, Gerhilde - Wierdl Eszter, Waltraute - Fodor Gabriella, Ortlinde - Fodor Beatrix, Siegrune - Várhelyi Éva, Rossweisse - Kálnay Zsófia, Grimgerde - Gál Erika, Schwertleite - Kissjudit Anna, Közreműködők: Asztalos Dóra, Csere Zoltán, Eller Gusztáv, Frigy Ádám, Gönczöl Nikoletta, Gulyás Anna, Hortobágyi Brigitta, Horváth István, Katonka Zoltán, Kelemen Krisztián, Szelőczey Dóra, Újvári Milán, Vida Gábor és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara]