Iza színházban járt - Éva és Iza

Az ő kis falujuk   

(Pesti Színház – John Millington Synge: A nyugat császára – 2020. február 26-i előadás)

Iza: Idejét nem tudom, mikor jöttem ki ilyen elégedetten a Pesti Színházból. Ez nem az elmúlt öt évben volt, az biztos. A produkció (még) nem hiba nélküli, de egyetlen perce nem volt, amit untam volna. Rudolf Péter tud szerepet osztani, és képes rendezőként színészfejjel (is) gondolkodni. A keze alatt - végre - ifj. Vidnyánszkynak nem kellett kunsztoznia, kívül-belül ráillő szerepben (öröm)színész lehetett. Meghálálta. Kőszegi Ákos remekül debütált új színházában és végre Majsai-Nyilas Tünde is megmutathatta, hogy tudná ő, amit Julie Walters. Ha akarnék sem tudnék fanyalogni.
Éva: Végre egy élvezhető előadás, szerencsés szereposztással, játékérzékeny rendezéssel, érvényes atmoszférával. Ez nem kevés. Nem a virágirodalom villogó csúcsain foglal helyet a darab, de jóízű előadás született, Hamvai Kornél fordítása életet lehelt a szövegbe, Rudolf Péter meg…nos, tud rendezni.

A Manótól a Császárig

(Katona József Színház – Ryszard Kapuściński: A császár – 2020. március 5-i előadás)

Iza: Hailé Szelasszié hangzásra szép nevét hallottuk már, rendszeréről rémlik egy és más, mert megvan Bob Geldof, aki 1984-ben látott egy riportot a felpuffadt hasú etióp gyerekekről, és megszületett a "Do They Know It's Christmas?" című szám. Majd a Live Aid ’85. Sokunk első eszmélése, milyen is lehet a világszolidaritás. A darab szerzője 1974-ben szemtől szemben ült az etióp császárral, majd riportkönyvet írt arról, mit látott, hallott. Ezt most a Katona József Színház férfi vegyeskara Szacsvaytól Viziig elbeszéli. 
Éva: „Ez egy fordított Manó” - súgtam oda kolléganőnek öt percen belül. 1982-ben Zsámbéki Gábor A manóval bontott zászlót, most meg szinte A császárral zárta magát a Katona, és egy korszak. Március 5-én nem tudtuk, csak éreztük, hogy valami jön. Minden meg fog változni, azóta a lelkünk már meg is tette. 

Feketén-fehéren

(Katona József Színház – Stefano Massini: Az átnevelhetetlen – 2020. március 3-i előadás)

Éva: A kérdezők korán halnak. Annyi történt, hogy megölettek egy újságírót a putyini Oroszországban, aki nem volt eléggé hazafias. Megmondták neki, mégis, mire gondolt? Fullajtár Andrea saját maga a színház: jobb mint a darab, jobb mint a rendezés, jobb mint egy férfi.
Iza: Fullajtár Andreát színpadon látni mindig öröm. Most is, „odateszi” magát, megél, átél, átad, hat. Mégis, hatalmas pazarlásnak érzem, hogy legjobb színészi energiáit „fejből olvasásra” használják. Persze értem és érzem, fontos számára Anna Politkovszkajának, „a legbátrabb újságíró”-nak való tiszteletadás, és társadalmi közügyben felelős művészként a pártos állásfoglalás. 

Repüljetek! (etűdök filmkockákra)

(Soltis Lajos Színház és a Szentendrei Teátrum közös produkciója – Csehov: Három nővér – 2020. február 15-i jubileumi előadás)



„Пусть всегда будет солнце/ Lenne bár napfény mindig.
Пусть всегда будет небо/ Lenne bár kék ég mindig,
Пусть всегда будет мама/ Lenne bár anyu mindig,
Пусть всегда буду я/ S bárcsak én is lennék…”

Éva: Hat év már egy házasság. Ennyit élnek együtt a nővérek Versinyinnel. Sardar Tagirovsky végtelenít, és megtalálta a módját, hogy ide-oda lépjünk az időben. Szeretni való rendezés szívmelengető tisztességgel, színházcsinálói bátorsággal, repülő macis karamellákkal, magyarul tanuló Irinával, mindentudó Anfiszával, üres varázskártyákkal, Narniás szekrénnyel, sok kitett fájdalommal. Így mégis könnyebb.
Iza: Flahsback. Nem a szabályos színmű négy felvonásban. A vég a kezdet, az előadás elején búcsúzunk a dandártól, a Prozorov-háztól, majd szemeként fejtjük meg, hogy mit rejtett a ház lakóinak lelke. Az előadás egy múltbéli filmforgatás, tucatnyi „idődarabkát” örökítünk meg közösen, hogy az utókor majd lássa, hogyan is élt, szeretett, szenvedett, vágyakozott három virtigli ex-moszkvai hölgy egy tucatnyi férfi koszorújában, valahol az Isten háta mögött. Őrülten hangzik, de Tagirovsky csehovtalanította Csehovot, ennek az eredménye: egy újraszínezett, de hamisítatlan Csehov-előadás.

Párosan szép

(Miskolci Nemzeti Színház – Edward Albee: Nem félünk a farkastól – 2020. február 26-i előadás)

Éva: Ütésváltás három menetben, nem első vérig. Tétje van a piszkálódásnak, gyötrésnek, kínzásnak: eltünteti az elviselhetetlen ürességet. Székely Kriszta a közönyös úristen pontozóbírói szemszögéből rendezett négy kiváló színésszel egy nehezen felejthető előadást. Nádasy Erika Martha-ja tényleg „földanya”, minden pillanata az „én otthon vagyok” magabiztosságát sugallja. Csak így tud pokolra menni – szenvedélyre lelni a férjével. Párosan szép az élet.
Iza: Sohasem akaródzott színpadon megnézni a darabot az elmúlt 20 évben, nem vonzott a kínálat. Olvasmányélményem és filmemlékem (Liz Taylor-al és Richard Burton-el) nagyon erős. Nádasy Erikában és Görög Lászlóban sem sejtettem a házassági Big Brothers XXI. századi avatárjait. De érdekelt, hogy a színmű korához képest fele idős női rendező mit láthat egy ’60-as évekbeli, nagyon amerikai, kisvárosi családi tűzfészek-sztoriban. Megérte a Pest-Miskolc autóút.    

Egy veszélyes nő

(Radnóti-Tesla Labor/Narratíva  – Galgóczi Erzsébet: Törvényen belül  - 2020. február 8-i előadás)

„Az emberek nem az ágyban követik el a bűnöket,
hanem felöltözve.”


Éva: Hajduktól a legszebb szerelmi vallomás a színpadon. Önismeret, magány, kín, szerelem, határátlépés, halál elviselhetetlenre sűrítve, a csúcsponton kitartva. A nézői komfortra fittyet hányó következetes formanyelvű, különleges előadás a Narratívától.
Iza: Kísérletezgetek a NARRATÍVA előadásaival, lehet, ők (is) a jövő. Nem találtunk még egymásra. Nem értem színpadi nyelvüket, a tartalom helyett inkább a formát látom. Szenteczki Zita Galgóczi regényének finomhangolása azonban most megfogott. Lehet, még mélyebben, ha a mögöttem ülő az ötödik perctől úgy a hatvanötödikig nem aludta volna át a darabot hangosan hortyogva.

Vác, Mükéné, mindegy

(Radnóti/Tesla – Závada Péter: Én, Iphigénia – 2020. február 2-i előadás)

Iza: Értelmi asszociációs balett, kortárs dokumítosz. Lehet, a dráma meghatározás már nem elég comme il faut? Mindig tanulok a színházban, most a sejcei bányász lakótelep mindennapjairól. Nem győztek meg a látottak, hogy egy kb. 25 percben előadható novellát 4 rendezőnek kell színpadra „cincálnia”. Nem láttam meg - az ígért - három sajátos szemszögű és látásmódú feldolgozást, mindig ugyanazt az „Ifiké”-t láttam a ketchup maszatos tányérja felett. És ez véletlenül sem az előadó, Eke Angéla tehetségén, értelmi/érzelmi átvitelén múlott. 
Éva: Eke Angéla van olyan képességes színésznő, hogy minden rendezői változatot érvényesen színpadra tett, de lenne már valaki oly kedves felfigyelni a belőle „kilógó” bohócra, az ambivalencia-kezelésére, a negatív pólusú szerepek sprődség nélküli eljátszásának képességére?  Iphigénia történetének meg eleve annyi változata van, hogy az Úr - posztmodern utáni – 2020 évében is belefér három új. Azonos szövegtest, máshogy húzva, rendezésenként más hangsúlyokkal újrapettyezve.   

Mindenki idegen valahol

Úgyis a Föld van legalul,
Hisz Isten bármit legyalul.
(Térey János)

(Örkény Színház – Térey János: Lót – Szodomában kövérebb fű – 2020. január 30-i előadás)

Éva: Áld-átkoz, ígér, angyalt küld, megtart és elveszi, ami nem ő ad. Mindenható, agyonnyomja egy olyan ember életét, aki nem tehet arról, hogy az, ami. Kereskedő, családapa, testvér. Aztán már semmi. Körülötte kórus zengi ”a megbékélés egy rossz tréfa”. Sem ember istennel, sem testvér testvérrel, sem idegen a helyivel sosem békél meg. Térey kemény, Kovalik következetes, vigasztalanul igaz ez az egész.
Iza: Nyomasztott minden, amit láttam, hallottam, felfogtam. Nem a szórakozást hiányoltam, nem azt rovom fel, hogy kínos feszültségben tartottak közel két órán át. Hanem azt, hogy nem volt katarzis, hanem egy sötét, kilátástalan lelkiállapot hosszan, azon túl is, hogy kijöttem a színházból. Lehet, az én hibám, de nem akarok mindenhol és mindig csak arról a förtelemről gondolkodni, amit évek óta „lélegzem”. Ne sokkoljanak a nyilvánvalóval, ne üzenjék: Mene, Mene, Tekel, Ufarszin! 

Akvárium a Fészekben

(Maladype Színház – Witold  Gombrowicz: Yvonne– 2020. január 28-i előadás)

Iza: Yvonne története majdnem Yvonne nélkül.  Gombrowicz ezt nem egészen így gondolta, de működik. Erőss Brigitta Kamarillja látszatra akár a Kis Hableány Arielje, de belül ő Ursula, Agónia és Begónia egyben. A 90 percen át pulzáló és vonagló kézmozdulat-koreográfiáját még tanítani fogják. Isten tudja, hogy műfaji besorolását tekintve mit néztem, de lekötött, élveztem, tetszett. Valami ilyesmi lehet: összes-művészeti-varieté. A színészek a talpuktól a fejűk búbjáig mindenükkel játszanak, minden műfajban, amit csak elbír a színpad.   
Éva: Nincs támpont. Jó, gondolkodjunk kizárásos alapon: nem blöff, nem musical, nem metafora, nem alter, nem impro. Piszkálódósan csillog, de pontos, nem elrajzolt, nem kísérlet, de úgy néz ki. Színészképzés? Ezek készen vannak, alaposan. És akkor még nem beszéltünk Yvonne-ról. Nem is lehet. Balázs Zoli Maladypéje kitalált valami újat, Balázs Zoli mindig kitalál valami új Maladypét. Laza szürreál-irreál? Definiálja majd ezt elmélet. És képviselője - ha eljön -, üljön feltétlenül az első sorba.

táncJÁTÉK

BACH
Minden rendben van.
MOZART
minden rendbejön
(Fodor Ákos: Két hanglenyomat)

(RS9 Színház/Laboratorium Animae társulat előadása - Sardar Tagirovsky: Diótörő/érzelmi, asszociációs balett egy részben – 2020. január 13-i előadás)

Éva: Ez az előadás könnyedén megtalálta a harmadik hanglenyomatot Csajkovszkijra: minden szép és fáj. De mi az az „érzelmi és asszociációs balett”? Pont az, aminek hangzik: széllelbélelt szabálytalanság, különös bánat, elégia és izgalom two in one, könnyű ötletbörze és belehalás, meghökkentő dinamizmus, kötetlen történetmesélés egy nehéz életű nagy zeneszerzőről és a művészlétről tizenegy színésztől. Aki ott volt Szentendrén a Tragédián a Laboratorium Animae-val, az bizalmat szavaz a Diótörőre is. Érdemes.
Iza: Valóban, az előadás előtt csak az foglalkoztatott, mi a csuda lehet az „érzelmi és asszociációs balett”? Még mindig csak érzem, mintsem értem. Ellenben olthatatlan kíváncsiság támadt bennem Csajkovszkij személye iránt. Ő már többé nem „csak” a Hattyúk tava és a B-moll szerzője, hanem egy torokszorítóan fájdalmas életű, magányos ember, az igazi „Fekete Hattyú”. 

1. oldal / 9