Iza: Már azzal sem bírtam mit kezdeni, hogy Euripidész és Fodor Tamás „közös” műve lesz a színpadon. A 33 évvel ezelőtti Stúdió K előadást a ma színházbajáró közönség 75 %-a nem láthatta, e halmaz  másik 75 %-a nem tudja ki az a Fodor Tamás. (Ez utóbbi azért persze szégyen.) Jobb lett volna: „Alföldi alkotói víziója a hatalomról, amihez az Élektra-történet adja a keretet.” Alföldi Róbert – számonra szimpatikus - művészi becsípődése, hogy neki poltikai színházat kell csinálnia, majdnem mindig, mindenhol, mindenből. Sokszor, sokféleképpen találta már meg ehhez az utat: Kazimir és Karoline, Cenci-ház, II. Edward, Kabaré, Makbett, Julius Ceasar, Szent Johanna, Hamlet, és még sorolhatnám. Most is van sajátos formanyelve: a szex, az erőszak, sőt, a brutalitás. Számomra elmaradt az előadásból a bábszínházas Kabaré vagy az átriumos Makbett elegáns játéka. „Az itt minden mutatva lesz” nem adott hozzá a produkcióhoz annyit, amennyit a nézői és alkotói komfort megsértése elvett tőle.
Éva: Aki nem ismeri Fodor Tamást, az rút szibarita váz, és járjon inkább lovasszínházba hetente. Lassan értelmetlen a mi lábszagú elnyomás-izénket különböző klasszikusokba applikálni, mert már az előcsarnokban, a zéró kóla-sajtos perec résznél értjük mind a székesfővárosi kétezerháromszáztíz színházbajáróként, hogy itt mi lesz megint. (Többen nem nagyon leszünk, mert most már ingyé’ viszik a serdületleneket a remény színházába, vagy max. 300 forintért.)  Itt viszont tartósan megmarad a „gyalázat a miénk”-fíling. Alföldi tud hatni. Azt igazán nem csodálom, hogy elmegy Ecuadorba Don Giovannit rendezni, ne is kapkodjon, mire hazajön, dettó ugyanaz lesz. Csak romlik tovább a forint.

Iza: Az Élektra-történetből (itt Elektra) most hiányzik az a tudás, hogy Élektra-t (Agamemnon és Klütaimnésztra lányát) anyja hozzáadja egy földműveshez, hogy leendő gyermekei ne tarthassanak igényt a trónra, hogy Agamemnon a jó szél reményében feláldozza lányukat, Iphigeniát, hogy Klütaimnésztra hűen várta férjét annak tízéves hadjárata alatt, de a férfi új asszonnyal tért vissza. Az is igaz, hogy 2019-ben, amikor a magyar érettségin már a Trónok harcából és a Shrekből idéznek a negválaszolandó kérdésekhez szituációmintát, mi  a fenét is kezdenének a nézők a trójai mondakör részletével. Így Alföldi Róbert hanyagolta a „mellékes szálakat”, a hatalom áll rivaldafényben, még inkább egy trónt ebül szerző és úgy is vesztő trónbitorló személye. Hogy egy amorális, hatalomhoz csellel, sőt gyilkosággal jutó ember mit tehet meg, s mit nem, ha végre kezében az ország jogara, s amit megtehet, azt mégis miért teheti.
Éva: Nos, aki érettségiző gyereket vinne, az ne tegye, csak maturálás után, jövő szeptemberben. Expresszív, kiúttalan feszültséget mutat, a nemzedékek között úgy pattog erőszak, mint az acélgolyós retro nyersgumi-labda. Feszült, nyom, nyomaszt. Nincs pihenő. Perfekt.

Iza: A színpadkép egyszerű, de beszédes. Egy házi fürdőben, mellette, felette játszódik a történet. Ad egy olyan érzetet, bordélyházban vagyunk, a rosszabbak közül. Zöldy Z. Gergely díszletének további hangsúlyos eleme a színpad hátuljában egy nagy szárnyasajtó, mögötte narancs/piros zászlóerdővel. Annyit nyitogatják, csapják az ajtószárnyakat, hogy a vájtfűlű színháznéző az első percben tudja, ennek az ajtónak még szerepe lesz. Zöldy Z. a hatalmi elit férfijait öltönybe, a többieket farmer-pulcsiba, Klütaimnésztrát koktélruhába, kimonóba, a további női szereplőket, olyan turkálósféle vászonruhákba öltöztette. A felvonultatott jelmeztár mintha azt sugallná: új idők váltják a régit.  
Éva: Mosolygós pr-eseménnyel kezdődik az előadás. Diszkomfort érzés az elején olajbogyót eszegetni és olyan cuccban látni  a színészeket, amit mi is felvennénk. Tényleg kedves csávó ez az Aigiszthosz és Klütaimnésztra is rendben van. Éljen a kontinuitás. Aztán kitör Elektra és kissé meg is botránkozunk: nem sok ez egy kicsit? Hol az emelt morálú hősnő, aki az elveknek megfelelően…mit is csinál? Na, ez nem a klasszikus darab, itt a csillogás mögött ott a jóvátehetetlenség minden pillanatban, technikai, de pontosan adagolt és élvezett erőszakkal, kis és nagy aljassággal, megfélemlítéssel, pitiánerséggel és képmutatással. Megyünk a családdal és az udvarral, folyamatosan azt érezve, hogy nem jó ide tartozni, de hát nekük beszélnek, mi vagyunk a nép.

Iza: A darab főszereplője Aigiszthosz király, akit Brasch Bence e. h. alakít. Ő lenne Alföldi új férfihőse, Stohl, Hevér, Bercsényi után, zsinórban a sokadik szerepe ez nála és még „tanul”. Most – számonra is - karizmatikus alakítást nyújt. Az általa megszemélyesített fickó öntelt, és nem fél semmitől. Ami elébe kerül azt elveszi, anyja után annak lányát is „ágyába viszi”, nem érti mi lenne ebben a rossz. Az élet helyzetbe hozta, s azt ő megragadta, most meg élvezi. Kérdés? Ami zavart, a színész lemeztelenítése. Nem gondolnám, hogy prűd vagyok, de a férfi főszereplő mezítelen ülepe és férfiassága hosszú perceken való szemlélése nélkül is megértettem volna, hogy erőtől duzzadó, erőszakos és potens férfi, így akit és amit akar, azt meghág. Brasch mellett csak a királyi udvar biztonsági főnökét, Xuthoszt játszó Ilyés Róbert alakítása bírt erővel, á’ la Bruce Willis  John McClaneként. Jön a helyzet, beleáll, egy-két csont törik, nem téma, de mindezt fapofával, rezzenéstelenül. És persze tud „visszautasíthatatlan ajánlatot” tenni bárkinek. Amíg nem mondanak nemet, ő a királyi consigliere, de ha kap egy tagadást, capo bastone-vé válik. Ami elég félelmetes, egyikük sem pszichopata, csak racionális, érdekei mentén cselekvő, gátlástalan ember, aki az előtte nyitvaálló ajtón – percnyi habozás nékül - mindig belép.
Éva: Brasch Bence erős alakítást nyújt, van neki igaza,  ereje, színészként eszközei. Aigiszthosz   per pillanat a csúcsragadozó, csak  a rendszerben bujkáló kiszámíthatatlan Tarantino-effektus – az erőszak biztosra vehetősége, de kiszámíthatatlan  megjelenése – hozza vesztét. Brasch laza és pontos, királya omnipotenciájának határa a városhatár, de ez épp elég : a mozdulatlan lelkű alattvalók között ez jelenti a mindent és bármit. Ad notam prüdéria: itt a szexnek csak az erőszakhoz van köze, a hatalom kiterjed testre és lélekre, a betörés módja az erőszak. Tiszta és sulykolt képek: nyomasztó várakozás-erőszak. Ez van.

Iza: Böröndi Bence Oresztésze egy moralizálgató kóbor lovag, elég váratlan, amikor veszett vadként – azzal a bizonyos vészjósló nagy ajtószárny segítségével -  agyonveri a trónbitorlót, majd saját anyját is megfojtja, ráadásnak. Bregyán Péter Trétoszként jelentéktelen szereplőnek tűnik, ő is csak tévelyeg. Egy rövid jelenetben van értelme színpadi jelenlétének, amikor Philebosz-szal (Spolarics Andrea), a trónbitorlót pénzért szolgáló házi művésszel egy jelenetben addig kötekedik, amíg az elhagyja az udvart, mert nem tud senkit szembeköpni, így rájön, csak ő lesz mindig szembeköpve. Az nem jön le a pár perces jelenetből, csak szóban, hogy ha nem tudsz te mást szembe köpni, téged kell!
Éva: Balsai Móni Klütaimnésztrája taktikus, nem stratéga: lányaira addig ügyel, míg saját egyensúlya meg nem billen. Még hat Aigisztoszra, de tudja már, hogy vesztett, unják, de legitimációs eszköz. Balsainál váltakozik a temperált tárgyilagosság és a női hatalom elvesztése miatt fékentartott hisztéria. Királynőről van szó, aki végre igazán belekóstolt a hatalomba és egy kedvére való férfiba, de látja már ennek a végét. Az egyensúlyozás művészete: mikor Klütaimnésztra magyarázza Oresztésznek, mi történt apja gyilkosságánál, tiszta helyzetet teremt: volt előtte és volt utána. Közben semmi,a bűnt és felelősséget törölte a saját érdekében. Ez lenne egy ilyen anya gyerekeinek is dolga a jövőben, ha nem akarnak megzakkanni. Van egy bizonyos mennyiségű lelki teher, ami már nem viselhető. Lány-szakasz: Elektraként Ladányi Júlia e.h. egy sérült, kiszámíthatatlan, kontrollálhatatlan és gyógyíthatatlanul sebzett vesztest alakít, aki szerencsétlenségére okos is.  Bohoczki Sára az első az általam látott Krüszothemiszek közül, akinek épp annyira igaza van, épp annyira vesztes, mint Elektra. Azonos nagyságrend,szép alakítás: folytonos nyomás alatt, láncdohányosként, felfogva a kiszámíthatatlanságot és perspektívanélküliséget. Páder Petra szereposztásellenesen fiatalon játssza a dajkát, csikorgó realitással, egyszerűséggel, súlyosan. (Beugrott Horváth Teri, ő játszott ilyen saját jogukon értékes nőalakokat kicsiben-nagyban.) Chován Gábor játssza a csavargó/idegent. Szórakozunk rajta, sajnáljuk, megriadunk felhasználását jelentő felemelkedésétől, Chovánnak mégis van folyamatos öt nagyszerű perce. Kikényszerített ál-Oresztészként saját magát féltve, majd mégis esztelenül felbátorodva meg meri érinteni értelmetlenül a hatalom központját. Meg is ölik, persze.
 
Iza: Sokat vártam a halotti maszk szimbólumától, hiszen az fogad a belépéskor a falakon, s jelentőségteljesen dolgozik egyen a Phileboszt játszó színész  az előadás alatt, de sehova nem vezet ez a szál. Ahogy nem értettem, Khrüszothemisze miért is láncdohányos, mire a Sokol rádió a konyhában, egy slaggal miért öntözik egymást a színészek. Nemcsak Brasch megmutatása zavart, nem találtam jelentését annak a kissé szadomazo jelenetnek sem, hogy Philebosznak egy műpénisszel meg kéne gyaláznia egy rakoncátlankodó, szájaló polgárt, ahogy Elektra pőre testének látványa nélkül is megérttem volna, hogy már teljesen zakkant a lány. Az előadás öncélúan vulgáris, mégha a többszöri nyers erőszak megmutatása különösebben – engem – nem rázott meg. Értem én, hogy ez vezetne a katarzishoz, de nyilvánvaló a mával történő párhuzam felmutatása a szövegben, egy-egy ártatlannak tűnő mondat formájában: „A független bíróság fog ítélni felettünk!” Elég katartikus lenne ez is. Persze az is lehet, Alföldi munkája már annyiszor volt nagyszerű számomra, hogy már olyat várok tőle, aminek egyszerűen nem lehet megfelelnie.
Éva: Most mondjam azt, hogy még jó, hogy nem vagyunk köpetnyi városállam, hanem egy szép nagy ország? Azért ez biztató, nem?