Iza színházban járt - Balázs Ágnes: Meghallgatás (Pinceszínház)
péntek, 31 május 2019 16:35

Balázs Ágnes: Meghallgatás (Pinceszínház)

Értékelés:
(33 szavazat)

Who’s Afraid of Amanda Szopkó?   

(Pinceszínház - Balázs Ágnes: Meghallgatás)

Színésznő ír színésznőről, színész rendez színészt, színészházaspár játszik színészházaspárt. A Pinceszínház ősbemutatója, Balázs Ágnes Meghallgatás című darabja Bogár Ella, a híres színésznő és Láng Leonárd, a színészként kevéssé elismert, de színpadi szerzőként éppen sikerrel debütáló művész kapcsolatát tárja elénk, melyről kiderült, hogy működésképtelen; megbuktak szakmai és civil életük összerendezése során. A nagybetűs szerelem egyszer talán megvolt nekik, de elmúlt, az nem tudta összetartani őket. A kettejük közötti kötőanyagot mindig is emberi gyengeségeik és frusztrációik jelentették. A darab címe részben pontos, másrészt csalóka. Valóban meghallgatáson vagyunk, de ennek a castingnak szó szerint vérre menő tétje van, nemhiába aposztrofálja művét pszihokrimiként a szerző. Csak a záró-képekben érti meg a néző, honnan indult igazából a cselekmény, s végtére is meddig jutott ő a két emberi sors megismerésében. 

A darab írója nem is tagadhatná, hogy színésznő, Bogár Ella karaktere nagyon sok női színből, szerepből áll össze. Ott van benne Martha, a Nem félünk a farkastól hősnője, Csehov Sirályának Arkagyinája, Maugham (csodálatos) Júliája, de Claire is, az Öreg hölgy látogatásából. Megkeseredett, alkoholba menekült, látszólag kemény művészasszony Ella, aki pontosan tudja – ahogy a darabban ki is mondja –, a „sikerért ölni kell”. Színészi karrierje az identitása, nyugodtan énekelhetné Honthy Hannával, hogy „Nekem a színház az élet.” Mindent alárendelt hivatásának, a civil Ellát mindenképpen. Rideg gyerekkora volt, anyja a hasát ütötte, hogy elhajtsa magzatát. Ella mégis megszületett, amiért anyja az életével fizetett, belehalt a szülésbe.  Apja hatéves korában magára hagyta, disszidált. Bogár Ella nem tanulhatott meg szeretni, családban élni, csak betegesen vágyni valakire, akibe belekapaszkodhat, aki mellett biztonságban érezheti magát. Korán megtanulta, csak magára számíthat, közben lelke ezer sebet kapott. Hiába sikeres színésznőként, nőként kudarcot vallott. Huszonöt év után a nála sikertelenebb – nem biztos, hogy tehetségtelenebb – társa fellázad. Megunja a kitartott, lesajnált férj szerepét, elhagyja őt. Persze, hogy egy fiatalabbért és egy születendő gyermekért. Ella megadhatta volna Leónak a vágyott gyereket, de az abortusz mellett döntött. Harmincévesen nem volt képes lemondani a pályáról, a színpadi csillogásért „megölte” a közös magzatot, aki most éppen húsz lenne, annyi, mint a csábító harmadik. Ella csak akkor döbben rá, hogy rosszul döntött, amikor Leó ötvenévesen majdnem apává válik. Betoppan a színházba a húszéves Szopkó Amanda, és készséggel teherbe esik egy jó szerepért a debütáló szerzőtől. Leó ki nem bontakozó tragédiája, hogy bármely színházi ember lehetett volna Amanda gyermekének az apja, a lány nem kéktiszta szerelemmel szereti őt, csak ugródeszkának tekinti születendő gyerekével együtt. A férfi karakterében ott vannak Ella színpadi megfelelőinek partnerei, Martha George-dzsa, Arkagyina Trigorinja, Júlia Michael-je. Leó életét, művészi kibontakozását előbb az anyja fojtja meg, aki rátelepszik, akitől nem tud szabadulni, majd jön egy nagy érzés, a szerelem, de ez nem inspirálja, hanem elszívja előle a levegőt. Szerette Ellát, de a nő nem adta meg, amire vágyott, utódot, a pályán pedig impotenssé tette a nagy színésznő árnyéka. A pohár után nyúl és egy előadás közben hirtelen megnémul a színpadon, megszűnik színész lenni. Élete legmélyebb pontján ráveti magát Szopkó Amanda, aki reményt hazudik neki, de ez a kapcsolat ad annyi lendületet, hogy egyszer nekirugaszkodjon.

Pergő jelenetek során át ismerhetjük meg Bella és Leó karakterét, életük fontos állomásait. Hermann Anett és Pajor Patricia látványtervezők egyszerű, pasztellszürke térbe helyezték a játékot, egy paraván és két pad a díszlet, s egy-két jelenetben a drámai hatást látványos fényeffektek erősítik.  Murányi Tünde sokszor vált jelmezt, hogy ezzel is megmutassa Bella minden arcát. Narancsszín kosztümös celebként találkozunk vele a nyitóképben, majd látjuk tűsarkakon, vörös ruhás dívának, pongyolában, sarokba szorított idegroncsnak, napraforgószínű élénksárgában sárkányasszonynak, s könyörgő szerelmesnek is, kombinéban.

Ella az italba menekülő, már öregedő színésznő, elhagyott szerető, a bosszú angyala. Még mindig csinos. Külseje azt sugározza: „vigyázz, instabil”, de érződik, hogy sebezhetősége erőt is takar, melynek létezésével maga is tisztában van. A szakma a kisujjában, ahogy mondja: „akár a klotyó szennyvízében alábukva” is hozza a szerepét, bárhol, bármikor. De a lelki béke, a civil boldogság nem adatott meg neki. A hírnév és a siker már nem melegíti át a lelkét, felzabálta azt. Tudja, hogy magányos, hosszú éveknek néz elébe, de azt is, hogy nem akar így élni. Murányi játszi könnyedséggel vált nemhogy jelentről jelenetre, de akár egy mondaton belül is ütemet, arcot, hangulatot, szinte idegrendszert. Bogár Ellája mellett nem lehet unatkozni, mi tagadás, szórakoztató nő. Elhagyatva, leépülő félben is eszes, csípős nyelvű, aki humorral kompenzál, ezzel védekezik az élet, Leó csalása ellen. A színésznő élettapasztalata, emberismerete ott fénylik alakításában. Természetes mód adogatja csalfa férje ruháit, tudja, mi kell a férfinak, és nőként is képes alkalmazkodni elvárt társadalmi szerepéhez. Pontosan mutatja meg Ella figurájának kettősségét, a külvilág előtt sikeres színésznőt, aki belül ordít a magánytól, törékeny, labilis, és felnőtt léte sikerei ellenére kitörölhetetlen a nyomorúságos gyermekkora.    

Leó egyszerűbb jelenség, különösen, hogy a darab dramaturgiája szerint a nézőkkel együtt bolyong Ella „labirintusában”, jelenetről jelenetre megértve, mi történik benne, körülötte. Az ő jelmezei is jól mutatják Leó kettős karakterét, egy norvégmintás pulcsi és egy – eltakart – Nirvánás póló: a megállapodottság és a szenvedélybeteg, suicid Curt Cobain között egyensúlyoz. Kálid Artúr finom játékkal mutatja meg Leó gyengeségét, a zugivót, a mama kicsi fiát, a labilis, az asszonyénál is törékenyebb lelkét. Nem tud védekezni sem férfiként, sem művészként Ellával szemben. Ha néha sikerül is visszavágnia, az szánalmas és gyerekes: „még a kölnid is macskahúgy szagú”. Naiv tisztasággal, életszerűen mutatja meg, hogy a gyenge Leó őszintén hiszi, túlléphet a nagy színésznő árnyékán, aki mellett egész nap vedelt a kanapén fetrengve annak macskáival vagy színésznőcskéket hajtott, unalomból. Végre kiírja magából sikertelen művészsorsa keserveit, s ez bejön neki. A szakma érdeklődik, a színház tele, az ajtón kopog a siker. Kálid Artúr elhiteti, hogy Leó az ezerből az az egy, aki – majdnem – leteszi a poharat, megrázza magát, családot alapít, s nem anyja, felesége játékszere többé, ahogy azt is, van a férfiben annyi talentum, hogy akár belőle is lehetne jelentős művész. Leó tragédiája az, hogy életében újra feltűnik Ella…

Balázs Ágnes még a – kicsit hosszú – színmű legvégére is tartogat meglepetést. (Feszesebbre húzva még nagyobbat ütne.) A darab írója és rendezője valamint a színpadi házaspárt alakító művészek a való életben két sikeres emberpár.  Az egykor színészként végzett Balázs Ágnes most kiírta magából a pályája buktatóit, férje, a színész-rendező Gáspár András pedig színre vitte. Murányi Tünde és Kálid Artúr élvezettel játsszák el a számukra kitalált, nekik írt figurákat. Felkavaró, brutálisan őszinte (színész)szerelmet vitt színre az alkotócsapat.

(Fotó: Herbszt-Véner Orsolya)

A Criticai Lapok 2019. évi 3-4. számában jelent meg.

Megjelent: 979 alkalommal