Iza színházban járt - Federico Garcia Lorca: Bernarda Alba háza - asszonyok drámája (Spirit Színház)
kedd, 17 szeptember 2019 16:07

Federico Garcia Lorca: Bernarda Alba háza - asszonyok drámája (Spirit Színház)

Értékelés:
(45 szavazat)

Végzet-játék

(Federico Garcia Lorca: Bernarda Alba háza - asszonyok drámája - Spirit Színház, 2019. július 31-i előadás)


Szűz Mária és Szent József
kasztanyettet keresgélnek,
kérdezik a cigányokat,
mert lehet, hogy ők lelték meg.
Szűz Mária beöltözött
Polgármester-feleségnek
Csokoládé-sztaniolba –
visel mandula-nyakéket.
(Lorca: A spanyol csendőrök románca)

Éva: Temetés, csúnya, öregedő, hozomány nélküli lányok, esztelenül kemény anya. A kötelező nyolc éves gyászból csak lábbal előre, halottként, őrültként, vagy menyasszonyként lehet szabadulni. Kérő egy van. Zsarnokság-analízis, szövetségmentes  női világ.
Iza: Czeizel Gábor ezt a „kisszínpados nagyjátékot” már nagyon kitanulta. Talán 10x10 méter a Spirit színpada, de apró ötletekkel, zenével, fénnyel, már a másodjára láttatja velem azt, ami nincs is ott. Két kedvenc színésznőm azért kedvesebb mindenki másnál, mert színpadi tekintetük mindig sorsot mesél. Ha egy mondat erejéig szólnak, szemükből akkor is kikerekedik hozzá még egy kisregény, múlt – jelen – jövő, az éppen játszott figura egész élete. Úgy tűnt, Nagyváradi Erzsébet is e tudás letéteményese.    

Éva: Csak nők a darabban, csak nők a színpadon. Lorca mágikus, látomásos világát csak sejthetjük, helye a lélek. Ami látható, az a fegyelem, zártság, elfojtás. Czeizel Gábor érzékenyen választott darabot nyolc Spirites színésznőre. Van közöttük legenda,  nagyvad,  pályája elején és derekán lévő gyakorlott, impulzív színész. Itt most mindegy, hogy kinek mennyire kóstolt bele  a színházon kívüli  hírgyár az életébe, ki kell jönni és csendet kell tudni teremteni. 
Iza: Szüleim bűne ez a nagy színházszeretet. Ők rontottak meg a reggeliző asztal mellett. Ha érdekes előadást láttak, napokig visszatérő téma volt. Jócskán gyerek voltam még, amikor valami Bernardaról beszéltek napokig. Talán nem az előadás nagyszerűségéről, hanem arról, hogy leszakadt a díszlet és majdnem agyoncsapta a főszereplőt a nyitójelenetben. A Vígszínház előadását látták, Sulyok Máriával. A Spiritben nem kellett ettől tartani, nincs a mennyezeten súlyos keresztgerenda. A színpad közepén, ferdén egy rusztikus íróasztal, széles, durva ajtókeret az odalszínpadon, két egyszerűen megmunkált, mozgatható pad még  a játéktérben. A hátsófalon egy hatalmas fakereszt. Ennyi. 

Éva: A Spiritben nem lehet díszlettel nagyot dobni, elég a jelzés. Kicsit túlcsusszant a komikum határán a közös sorsot is jelentő  csipkefátyol, - vonulnak alatta temetés után a lányok -  de szép függöny lett belőle. Ingerszegény környezet, a függönykarikát és a karfát bámuljuk, miközben egy anya bejelenti a lányainak, hogy itt sorvadnak el, szűzen. Jövőkép, mint olyan.
Iza: A játéktérben az özvegy és öt eladósorban lévő - többségükben már virágjában elhervadt – lány, akikre nyolc évre rázárul a főkapu. Az asszony, Bernarda Alba rátarti, akarnok és kutya kemény. A lányokban semmi szeretet, egymás iránt aztán pláne nem, de részvét sem, a másik nyomorúsága iránt. A legnagyobb, Angustias csak féltestvér, eleve kitaszított. Amelia és Magdalena mintha nem is lennének, olyan jelentéklenek, Martirio meg kissé púpos. Egyik lány sem csúnya külsőre, de közönyösek, a lelkük halott, úgy nőttek fel, hogy nőnek születni a legnagyobb istenverés. Adela, a legkisebb még dühös, ő akar valamit az élettől, a bezárt falakon belüli kelengyehímzésen túl is. 

Éva: Voith Ági, Maria Josefa, az anya anyja, a szerelem és szabadság őrült és öreg tanúja, még boldog volt valamikor. Zavart tudatában ott az összes fontos dolog: férfi, gyerek, szerelem, közösség, hol ez bukkan föl, hol az. Az eszelősség hajlékonyságát, a valamikor szívvel élő nő természetes őszinteségét, az élet fogyatkozása miatti bánatot fel-fel villantva, szép pillanatokra kitartva nagyon tiszta, erős alakítást láttunk.
Iza: Lorca nem görög sorstragédiát írt, hanem „csak” egy spanyol asszony saját zsarnokságából eredő nyomorúságos kis tragédiáját. Papadimitriu Athina özvegye  azonban nem egy kevély sziklatömb, ahogy az Sulyok volt, hanem egy korlátolt, makacs parasztasszony. Igaz, van benne tartás. Ahogy botjára támaszkodik, s fojtott beszéde közben kifehérednek dühödt szorításától újbütykei, atomhasadáshoz elég belső energiák megmozgatására utal. Neki is van szép pillanata, legkisebb lánya elsiratása, megmutatja, hogy a makacs parasztasszonyoknak is tud fájni, de nagyon. Meg azt is, hogy valaha ő is lányok szabadságkereső útját járta, de gyáva volt hozzá.

Éva: Két, látszólag nem nyomorult és sorsához egyaránt hozzátört lány: Szitás Barbara Magdalénája és Marjai Virág Ameliája. Bernardához való viszonyuk hasonló, gyenge mikroszövetségeiket a félelem, pillanatnyi érdek, szégyen, gyengeség szétzilálja. Marjai Virág Ameliát még nyitottabb, szépre érzékeny kíváncsi lánynak mutatta, olyannak, aki Pepe el Romanohoz is épp úgy illene, mint a fékezhetetlen Adela. Szitás Barbara Magdalénaként jól tudta érzékeltetni a mentális egybenmaradáshoz szükséges józanságot, valami egészen talajmenti egyszerűséget, mely nem azonos a belenyugvással. Perjési Hilda Angustias a legöregebb és vagyonos lányként, a „neki járó” kérő biztonságában is leigázott nő, anyja őt nyomorította meg teljesíthetetlen követelményeivel a legjobban. Perjési Hilda tudja érzékeltetni a két tűz közöttiséget: anyja elviselhetetlenségét és féltestvérei összezárását.
Iza: Dráma a drámában, hogy Martirio (Nagy Enikő) és Adela (Trokán Anna), a két legfiatalabb, beleszeret Angustias vőlegényébe. Martirio púpos, kérőjét elkergették, gonoszmód keserű, már csak egy vigasztalja, a másik boldogságának tönkretétele. Akárcsak Adele maga is szembeszáll anyjával, annak szabályaival. A lányok közül Nagy Enikő játéka a legszebben felépített, ízléssel lélekkel mutatja meg a testi fogyatékkal élő lány karakterét, hogy a felszín alatt mily sötét energiák lappanganak a szívében.

Iza: A Spirit Színház előadásában Poncia mindent visz, az előadás alfája és omegája - számomra - Nagyváradi alakítása. Poncia szinte játékos, csak a fegyelmezett felszín alatt érezhető milyen nehéz terhet visel, hogyan bánt el vele az élet. Ő ismeri legjobban Bernardát, a lányokat, minden titkukat, tudja mindenki sorsát, talán az ellenszerét is a közelgő tragédiának, de azt is, nem tehet semmit. Testjátéka beszédes. Ahogy barna gyapjúharisnyában, mintha már dagadt lábakkal, öregasszonyként sertepertél csendben: Kiss Manyi, mint Bodnárné. Ahogy elmeséli a lányoknak hogyan lett asszonnyá: Sophia Loren érett asszonyisága. Ahogy eltűri Bernarda sértését, arculcsapását helyzetét illetően: Gobbi Hilda a Boldogtalanokban. Mondhatni kilencven percben kilencven arc, inkább tekintet.  Nem az az érdekes mint mond, hanem mi van a szemében. Bölcsesség, józan megértés, megbocsátás, amit  tomboló düh vagy égető vágyakozás vált. Végül marad az üresség, az értelmetlen veszteség a szemekben. Karcos, életteli és fekete varjú gúnyában is nagyon nő.  

Éva: Czeizel Gábor rendezésében az arányérzék, az „ütős” sorsok ábrázolása iránti készség, és a színészvezetés tisztessége ismét megmutatkozik, minden figura megkapta azt a szükséges teret, időt, ritmust, amellyel legjobban megérthető életigazsága.

(A Spirit Színház felvétele.)

Megjelent: 1384 alkalommal