Iza színházban járt - Závada Péter: Én, Iphigénia (Radnóti Szinház/Tesla Labor)
hétfő, 10 február 2020 23:46

Závada Péter: Én, Iphigénia (Radnóti Szinház/Tesla Labor)

Értékelés:
(24 szavazat)

Vác, Mükéné, mindegy

(Radnóti/Tesla – Závada Péter: Én, Iphigénia – 2020. február 2-i előadás)

Iza: Értelmi asszociációs balett, kortárs dokumítosz. Lehet, a dráma meghatározás már nem elég comme il faut? Mindig tanulok a színházban, most a sejcei bányász lakótelep mindennapjairól. Nem győztek meg a látottak, hogy egy kb. 25 percben előadható novellát 4 rendezőnek kell színpadra „cincálnia”. Nem láttam meg - az ígért - három sajátos szemszögű és látásmódú feldolgozást, mindig ugyanazt az „Ifiké”-t láttam a ketchup maszatos tányérja felett. És ez véletlenül sem az előadó, Eke Angéla tehetségén, értelmi/érzelmi átvitelén múlott. 
Éva: Eke Angéla van olyan képességes színésznő, hogy minden rendezői változatot érvényesen színpadra tett, de lenne már valaki oly kedves felfigyelni a belőle „kilógó” bohócra, az ambivalencia-kezelésére, a negatív pólusú szerepek sprődség nélküli eljátszásának képességére?  Iphigénia történetének meg eleve annyi változata van, hogy az Úr - posztmodern utáni – 2020 évében is belefér három új. Azonos szövegtest, máshogy húzva, rendezésenként más hangsúlyokkal újrapettyezve.   

Iza: Kezdem a beszédes névvel: Iphigénia. Agamemnón és Klütaimnésztra lánya, az emberáldozat mementója. Legelfogadottabb történet, hogy apja feláldozta volna a jó szélért cserébe, de Artemisz istennő megmentette, Taurisba papnőjévé tette. Závada Péter a színésznő, Eke Angéla gyermekkorának motívumaiból írt egy nyúlfarknyi monodrámát, Iphegénia címmel. Olyan rövidet, hogy háromszor halljuk az estén ugyanazt a sztorit - Ifike fogantatástól a nyolcadik osztály befejezéséig -, hogy az 80 percet kitöltsön.

Megtudjuk, a színésznő csonka családban nőtt fel Vác külsőn, apja és annak családja nem vállalta fel egy tinédzserkori szerelem gyümölcsét. Anyja viszont - akinek saját anyja még azelőtt eldobta életét, hogy megtudhatta volna nagymama lesz -, ha mentálisan belerokkant is, felnevelte. Nem vetették oda senkinek. Papnő sem lett, hacsak nem Tháliáé. A sanyarú gyerekkor – inkább elszúrt életétért hosszú bánatba ragadt anyja miatt - ma „csak négy Advillal tud színpadra állni.”Az oviban a cseresznye volt a jele, és sokáig fel sem tűnt, hogy másnak van apja is. Aztán kapott egy autószerelő mostohaapát, egy öcsöt, s mindig le kellett nyalnia a ketchupot a tányérról, mert szülőanyja nem volt az azonnali mosogatás híve, gyűjtötte az edényt. Iskolai ballagásán megismerte apját, akivel majd egy okmányirodában diskurált először, útlevélkiváltás ürügyén. Ekkor elemi erővel rátört a rokonság érzete, rájött mindketten együtt eszik a sósat az édessel. Kicsit sematikus így a sztori visszaadása, mert Závada írásában van erő, visszajön a rendszerváltozás környéki évek munkásléte, a panelek délutáni gyerekbandái, a telepi presszók unalma. Összegezve: a színésznő és Iphigénia sorsa között tán csak mikroszkóppal lehetne párhozamot találni.

Két rendező, Spáh Dávid és Sándor Dániel Máté önállóan, míg Gryllus Dorka és Soós Attila párban rendezett 1-1 jelenetet, „három különböző nézőpontot” ígérve. Ez nekem kimaradt, nagyjából ugyanazt láttam: Ifike dacos lázadását múltja sérelmei ellen, ami determinálja jelenét, így ki kell beszélnie sok száz idegen ember előtt, hogy sansza legyen azt elfelejteni, ami persze sohasem fog sikerülni. Tihanyi Ildi látványtervei az első és harmadik monológ során nagy „melóra” késztetik a színészt a díszletelemek mozgatásával (no spoiler), ami láthatóan kizökkenti újra és újra a színpadi koncentrációból. A három monológ közti váltás is megtöri az előadást, az első és a második rész között kb. két percig néztük, ahogy a színésznő a nyílt színen átöltözött, s próbálja kitépni a kontyába rögzített műcopfot. A hangszóróból meg az a zenés információ érkezik, hogy Ifi vágya: I wanna be a big dick.  A harmadik rész, a harmadszori ismétlés már kissé unalomba fullad, az dobja fe, hogy egy főzőműsorba csöppenünk, s a nyílt színen sülő kenyér illata betölti a Tesla csöppnyi nézőterét.

Eke Angélában van erő, ha hagynák, el is adna bárminemű sztorit. Különösen a sajátját, amihez köze van, alap a személyes, szuggesztív hangvétel. A körülmények azonban nem kedveznek neki. Elkelne hosszabban az élettörténet, a dokumítosz felturbózva érettségéig. Csak egy rendező vagy egy mindfelett, aki a színészre figyelne, nem önmaga 20 percbe sűrített alkotói vágyai kiteljesítésére. Nem érdektelen az este, de nem is talál be, csak éppen érzünk valamit a sülő kenyér illatán túl is. 

Éva: Három Ifike, ebből az első a legerősebb, itt egy önsajnálat nélküli lány inventáros okossággal, árnyalatnyi cinizmussal. Valaki, aki kicsit rejtélyes, kicsit hétköznapi és nyilvánvalóan belenyugvás nélkül mesél. Fiatalsága szabadsága párosul a folyamatos deficit-érzettel, a figurának nem önérték a legjobb női életkor, a feldolgozni valók el fognak tartani a valós illúzióvesztés (élet)koráig. Érdemes lenne Závadásnak az ötvenéves Ifikét is megírnia.  A fehér ingblúz, az egyszerre archaizáló és modern action-képregényekbe illő hosszú copf, ennek párja, a virtuózan kezelt mikrofonzsinór néha tényleg kapaszkodó nélkül hagyja az elmét, azonban a szöveg visszazökkent.

A második rész eleji átöltözés nem elég cezúrának, az, hogy a színész rendezi be a teret, „húzza elő” az újabb helyszínt a következő változatnak, nem a várakozást növeli, hanem lecsapja hangulatot. A második, anya-lánya kapcsolat az emóciók kedvelőinek szól, otthoni, babaruha-hajtogatós, melegítős lányból bukkan elő a flitteres diszkócsaj kétszer annyi boldogságvágyba oltott konformizmussal, mint az első Ifi.

A harmadik történet egy modern konyhashow, ahol akrobatára issza magát a joggal elkeseredett, tökéletes testű, sérült lelkű nő. És ott marad a végén riadalom az arcán: el van ez az egész cseszve, sosem kötődhet normálisan valaki, akinek ilyen startja volt.

Závada Péter szövege tűri a hangsúly-áthelyezéseket, húzásokat; bírja a mitológia és a profán sztori egymásra találásával kapcsolatos kísérleteket. A textus paradox módon gyengül a háromszorozástól, a három figura nem három egész, hanem három lehetőség egymásra reflektálása.

Miért Iphigénia? Mert ez a lány járt jól? Vagy ez húzta a rövidebbet? Ilyen anyával, ilyen apával - akár Vác, akár Mükéné – csak rajtaveszthet az ember lánya.

(Földi Ádám fotója.)

Megjelent: 550 alkalommal