Iza színházban járt - Gabriel García Márquez: Bánatos kurváim emlékezete (Mozsár Műhely)
péntek, 14 február 2020 21:06

Gabriel García Márquez: Bánatos kurváim emlékezete (Mozsár Műhely)

Értékelés:
(40 szavazat)

Összesimulnak az évek  

(Mozsár Műhely - Gabriel García Márquez: Bánatos kurváim emlékezete – 2020. február 13-i előadás)

Szőke lobogó tincsek, kidolgozott felsőtest, színpadot mozdító energia, ’80-as és ’90-es évek. Aztán Kőműves Kelemen – Révészként viharkabátot öltve - fiúból férfi lett. A tini lányok bálványa megbízható színésszé érett, aki bármit jó színvonalon eljátszik. Első színháza, a Víg tagja 45 éve, alázattal szolgálva az intézményt. Voltak csillagszórós évek, csendesebb időszakok, mára tartópillér. Ősz lobogó haj, még mindig ruganyos test, színpadot betöltő energia, 2020. De mégis mikor vált Don Carlos korszakos színésszé?

Az, hogy milyen ember vagy, magadnak is akkor derül ki, amikor egyedül kell helytállnod, megküzdeni mindennel és mindenkivel. Analógiásan az, hogy milyen színész vagy, az akkor derül ki, amikor egyedül állsz a színpadon, társak, támaszték nélkül. A monodráma nem mindenkinek való vidék, 80-90 percben lekötni 100-150 embert. Ehhez biztos szakmai tudás, emberi minőség és kivételes személyiség kell. (Talán néha-néha megy e tulajdonságok egyike hiányában is.) Sok monodrámát láttam, de csak egyszer fordult elő, hogy levegőt is óvatosan vettem, mert a színpadon olyan „személyiség-drámát” mutatott a színész, hogy a légzés is szentségtörésnek tűnt.

Gabriel García Márquez regénye - a színpadi adaptációt Vörös Róbert és Erdeős Anna készítette - erős szöveg, a történet meg mágikus realisztikus. A férfi, akit Hegedűs D. játszik csúnya, félénk, anakronisztikus és 90 éves. Egy kolumbiai tárcaíró, aki még nem feküdt le olyan nővel, akinek ezért ne fizetett volna. A kilencvenedik szülinapjára meglepi magát egy 14 éves szűzlánnyal Rosa Cabarcas bordélyában. Delgadina - így nevezi el a leányt – nővé érik mellette, holott a férfi hosszú éjszakákon át - félénken kezét fogva - csak az álmát őrzi. Nem ő, más tépi le a „primőrt”, de ő éli át élete első szerelmi lázát, a 9. X-en túl.

Az estén nyugodtan vettem a levegőt, tudtam, Hegedűs D.-nek való vidék ez, Márai estjével (Hallgatni akartam) igazolta, évekkel ezelőtt. Annyira személyes ez a színpadi lét, hogy azt tippelem, Vörös Róbert rendezőnek nem sokat kellett hozzá adnia. (Kissé neheztelek is rá, hogy 5-8 percet elvett tőlem a színész jelenlétéből, mert az előadás kezdetét és végét a nézőtér hátuljában játszatja, egy olyan térben, ahol a közönség nagy része nem képes a zsúfolt sorok, szorosan illesztett karfás székek miatt megfordulni.)

Hegedűs D. Géza játszi könnyedséggel elhiteti, hogy ő a kolumbiai tárcaíró, ahogy azt is, hogy ő Delgadina vagy Rosa Cabarcas, mert ha a történetmesélés úgy kívánja, megmutatja az író összes karakterét. Egész lényével játszik, könnyedén átlépi alkati, korbéli határait a szerepért, szellemileg és testileg is tökéletesen friss, abszolút készenléti állapotban. Színpadi beszéde ragyogóan tiszta, erős, okosan mért, lélekkel, melegséggel teli hangsúlyokkal. Első perctől az utolsóig koncentrált játék, szuggesztió, emberi dráma, lélekmosó katarzis. Egyetlen hamis, hiteltelen hang, gesztus nincs a színpadon. Ellenben merész lelki pőrére vetkőzés, szégyenlős, boldog színpadi kitárulkozás az igen, hogy látva lássák a művészt. Ütemváltásai mértéktartóak. Ha megrendül, vele rendülünk, ha haragra gerjed, vele kiabálnánk, ha elérzékenyül, vele lábad könnybe a szemünk. És igen, vele éljük át a szerelmet, olyan életörömmel kijőve a színházból, ami napokig kitart. 

Ott van az alakításában a Sötétruhás fiú félszegsége, Kőműves Kelemen életereje, Prospero varázsa, Asztrov cinizmusa, Márai csendjei. Már régen nincs szerepköre, azt játszik, amit akar. Hőst, antihőst, pedofilt, kujont, intrikust, szabadsághőst, moralistát, a század cinikusát, gyilkost. Talán műfaja sincs, zenés, prózai, dráma, komédia, abszurd, bibliai történet az egyre megy.

De Márquez-el most szintet lépett, megmutatta, hogy nagyszínészből korszakos színésszé lett. Még akkor is „fogva tartott”, amikor nem láttam csak a hangját hallottam. Amit a múlt század közepén születetteknek Gábor Miklós és Latinovits Zoltán jelentett, a század utolsó negyedében születetteknek Hegedűs D. Géza, egy korszak férfi színpadi arca.

Szép csendben túllépett a szerepek tucatjain, összesimultak benne az évek, évtizedek és mindent felülíró hivatás-és színházszeretete korszakos színésszé avatták.

(Kállay-Tóth Anett felvétele.)

Megjelent: 1171 alkalommal