Iza színházban járt - Shakespeare: II. Richárd (Pesti Színház)
csütörtök, 02 január 2020 18:42

Shakespeare: II. Richárd (Pesti Színház)

Értékelés:
(36 szavazat)

Királyfidráma

(Pesti Színház – Shakespeare: II. Richárd 2019. december 20-i előadás)

Éva: Egy királydrámához férfiak kellenek, nem fiúk. A színészileg is érett kort és testi habitust megkövetelő II. Richárd sok része eljátszatlan maradt. Tompa Gábortól ettől még érvényes, érthetőre formázott, helyenként költői, vizuálisan erős – nagyszínpadra való - előadást láttunk. De egy Shakespeare-t nem illik capcarázni. Ez itt most a szereposztáson múlt.
Iza: Látványos színpadkép, erős, értelemre ható rendezés. De a darab két központi alakja, II. Richárd és a leendő IV. Henrik trónért folytatott párharca inkább uncsitesók közötti kakaskodás, mintsem két uralkodó életre-halálra szóló versengése a trónért. Különös látni a színpadon - a Vígben szép csendben zajló őrségváltás keretében -, a „régi” és a „sztalkeres” színjátszás együttállását. Az előadás - a Shakespeare művei között kissé mostoha sorsú - drámát nem teszi népszerűbbé, inkább csak a Vecsei H. és/vagy ifj. Vidnyánszky rajongóknak szerezhet örömet.

Iza: A cselekmény valós tényeken alapul. Az uralkodó (II. Richárd) száműzi unokaöccsét, mintha főúri vitában való igazságtételként (inkább átlátszó ürüggyel) Franciaországba. A száműzött herceg apja, a király nagybátyja eközben meghal, így II. Richárd a Lancaster-ház minden vagyonát einstandolja a korona javára. A pénz sereg toborzására kell a lázadó írek ellen. Amíg a távolban harcol a száműzött utód saját sereg élén visszatér, követelni apja jussát. A hírre a király hiába fordul vissza – hamis halálhírére – hívei cserbenhagyják. Trónját elveszíti, kényszerűen lemond, ám az új király tanul elődje hibájából, II. Richárdot Pomfret várába zárja, ahol – itt eltérőek a krónikák - hívei felkoncolják vagy hagyják éhen halni. Nem árt tudni, hogy II. Richárd 10 évesen lépett trónra és éppen csak belépett a krisztusi korba, már halott volt. Ahogy azt sem, hogy Shakespeare a tollával sokat tett azért, hogy II. Richárdot az utókor csak egy dölyfös, elkényeztetett ifjúnak lássa, aki önnön bukását is teátrális pátosszal élte meg, s ekkor is csak a maga nagyságát siratta. Egyértelmű történelmi hagyatéka a Rózsák háborújának kirobbanása, a York-és Lancester-ház három évtizedes háborúsága, amit majd III. Richárd bukása/halála old fel a bosworth-i csatában. 

Éva: Medence, vágóhíd, rámpa, futófény, torpedójátékos vasfal, mely óceánjárónak is látszik: Antal Csaba monumentális díszlete besuszterolva a Pestibe. Nagyobb helyre kellett volna, mert ez nagyobb darab, mindenhogy. Nem változik a szín, marad a riasztóan rideg, embereket agyonnyomó alakzatsor, tán a sorban vonuló henteskampók és a vastag ipari polisztirol szalagfüggöny se olyan riasztó, mint a kivilágított rámpa, csúszkálnak, vonulnak, csatolják, akasztják a díszletezők, kattan, csattog, uralkodik. Sötét kor hoz még sötétebbet, prémium darab egy rendezőnek a II. Richárd. Tompa Gábor megkapta a Pestit, rávarrva a szereposztással, a tálentumos ifj. Vidnyánszky Attilával és a sokirányú képességgel bíró Vecsei H. Miklóssal.

Iza: Érteni vélem, hogy Tompa Gábor miért gondolkodott éppen ebben a királydrámában, hisz egy személyiségzavaros uralkodó áll a középpontjában, aki az abszolút monarchia megteremtésének előfutáraként látványosan elbukott. Ahogy azt Simon Walker angol történész összegezte II. Richárdról: "Az amit szeretett volna elérni a kor viszonyai között nem volt sem törvénytelen, sem elérhetetlen; annak módja volt az, ami miatt elbukott." Tompa elég plasztikus képekben vitte színre aktuális gondolatait, hogy az éppen minket körülölelő uralkodói modus operandival mégis mi a baj. A király gyerekkori álmait, vágyait, frusztrációit kiélő kiskakas, aki végre megtehet mindent, amire vágyott, amiről azt hiszi születése okán jár neki. Udvartartása amíg részesül ennek az ámokfutásnak hasznából, úgy csóvál és csahol, ahogy azt a vezér elvárja. A leendő IV. Henrik apjának, John of Gauntnak a halála az előadás egyik kulcsjelenete. Gaunt halálos ágya felett egy tv-képernyő, azon éppen meccset közvetítenek, II. Richárd és cimborái az ágya fölött szotyolázva, focit bámulva várják, hogy kinyiffanjon végre, vihessék mindenét. 

Iza: A darab ugyan sokszereplős, de a két főszereplő vállán az előadás terhe, sok kisebb, „dramaturgiai szükségszerűségből fakadó” karakterrel megtámogatva. Vecsei H. Miklós és ifj. Vidnyánszky Attila most nem alkotnak nyerő párost a produkció szempontjából. Vecsei H.-nak nem fekszik ez a karakter, egyelőre nincs hozzá valós eszköztára. Körülrajongott, jó kiállású ifjú színész, hatalmas művész küldetéstudattal, de ez most kevés, kívülről nem lehet megoldani a szerepet hitelesen, még akkor sem, ha II. Richárd vélhetően nárcisztikus személyiség volt. Ifj. Vidnyánszky is halványabb egyelőre a szokottnál (azon a napon, amikor láttuk, láthatóan nagyon fáradt volt), nem Vecsei H. alakítását húzza magához, hanem mintha maga is alább adná a szerepformálást. Ráadásul ott állt mellettük a színpadon egy harmadik uncsitesó szerepében (Aumerle) Kiss Gergely Máté, akinek a járásában, hangjában, átgondolt szerepformálásában annyi az erő, hit, a kézzelfogható hétköznapi igazság, hogy azonnal borult még e törékeny egyensúly is. Csak azon gondolkodik a néző, miért is nem ő az egyik főszereplő, amikor képes lenne vinni a vállain terhet?
Éva: Nem ördögtől való a gondolat, hogy a fiatalkor együvé tartozásából kinövő számtalan viszály és törés egybelátható egy ország sorsával, de a reményteljes kezdőjelenet, a még bűntelen ifjúság medence-partyja után beváltatlan ígéret marad ez az előadás. Jön az a „gonosz király, de megtörik, ó, de szomorú” - one man show Vecsei H. Miklóstól. Ifj. Vidnyánszkyval való közös jeleneteik megemelkedése ellenére folyamatos hiányérzettel kell küszködni. Az egyik nagymonológ alatt egyenesen a koronát gurítgatják-húzogatják az egyébként nagy figyelmet kapó színpadi rámpán. Igen, egyik nagy szöveg alatt nem látom a címszerepet játszó színész arcát, játékát, mert végtelennek tűnő percekig bebújik egy díszletelem alá. Mi van? Mi ez a megúszás? Vecsei H. azokban a jelenetekben jó, ahol játszik a hatalommal, életekkel, aztán rétegeket veszt alakítása, nem elég szomorúnak lenni egy börtönben, nem elég kötözködve rángatni egy koronát, el kellene játszani, hogy egy minden lehetőséggel rendelkező fiatal uralkodó jellembeli silánysága ellenére felfogja a korona misztikumát és ez halálát képes megemelni. „Párjaként” ifj. Vidnyánszky erősebben indít, tud veszteség ellenére sokat ígérő habitust mutatni, melyet ki is tart a darab végéig. Nagy párbajuk csak pillanatokra szikrázik fel, nem hiteles, hogy II. Richárd narcisztikusságát a korona hiánya erősíti szövegellenesen, sajnos hosszúnak érződik a trónfosztási jelenet. Mindeközben a sokszínű és energikus Kiss Gergely Máté és az érett, kiváló színész Orosz Ákos ideális Richárd és Henrik lett volna. Ott a frissen szerződtetett, apokaliptikus feszültséget teremteni képes Orbán Levente és a sprőd intrikustól a kisemberig bármit eljátszani tudó, csillogó színészi kondíciójú Horváth Szabolcs, szinte parlagon.

Iza: Bach Kata jóformán egy díszletelem szerepére kárhoztatott, meghökkentő jelmezben. Lábán rubincipő, felül Szandi 80-es évekbeli outfitje, kis svájci sapka a fején. Küzdött ugyan, hogy hitelessé tegye II. Richard asszonyát, szépen őröljön meg, de még halovány az eredmény. Karácsonyi Zoltán John of Gaunt szerepét kicsit túlgondolta, a haláltusa teátrálisra sikerült, persze a felette zajló focimeccset überelnie kellett. Aumerle szülei, a York-házaspár szerepében Lukács Sándor és Igó Éva játékát felüdülés volt látni. Mintha jelenetük a Jenő és Lujza kabaréként kerülne felvezetésre, aminek azonban fiúk elveszejtése vagy megmenekülése a tétje. De még így is súlyt adnak karaktereiknek, tudják Shakespeare-t játszanak. Szerepeik köré élettörténetet, hús-vér emberi figurát teremtenek. Szövegmondásuk tiszta, átgondolt és – több szereplővel ellentétben – biztos hallható az erkély utolsó sorában is. Ezt a sort erősíti Borbiczki Ferenc püspök figurája is. Számára nehéz utat jelölt ki a rendező, hisz alig szól, jelmezével, színpadi jelenléttel kell megmutatnia az egyház, annak képviselője Carlisle püspök szerepét a történetben, történelemben. Szakmai alázattal, szépen oldotta meg. Akár a királynő jelmeze esetében, Kopek Janka is valami furcsa színpadi ruha viselésére kényszerült, Kiss Beatrix jelmeztervező jóvoltából. Hölgyként testőrt, martalóc katonát játszik, Lara Croftnak öltöztetve. Elképzelni nem tudom, hogy ez az arisztokrata kincsvadásznő külső mire utalt. Vajon miért viselt fekete nylonharisnyát egy katona, szexi sorttal és combjára szíjazott vadásztőrrel. Amúgy persze kellemes látványt nyújt a színpadon.              
Éva: Kiss Gergely Máténak még Aumerle szerepében is megadatik egy teljes karakter megformálása: a bandázás, a pökhendiség, a szűkölő szorongás, a többfelé figyelés, a dermedt várakozás, mindezt fantasztikus összhangban testben-hangban. Kiemelten erős alakítás Scroopként Orbán Levente, emlékezetesen lelassítja a színpadi időt és még a címszereplőről is magára vonja a figyelmet, mikor sebesülten araszol a még reménykedő király körül, a vereség maga, a fátum hírmondója. Horváth Szabolcs a gonosz Green-ként kap csillanási lehetőséget, ráadásul utána igen mostohán a szintén királypárti Salisbury jut neki. Ember legyen a talpán, aki különbséget tesz. Nagy veszteség, hogy Bushy-Bagot-Green (Orbán-Horváth-Józan) triászt csak aljas udvaroncoknak engedtetik látnunk, el lehetett volna játszatni azt, hogy Anglia kivételes helyzetben levő fiataljai romlottak és ennek van eredete és következménye is. Orosz Ákosnak az elején jut a neheze, a lélektanilag sem könnyű Mowbray, amit fényesen megold, és aztán jön az irgalmatlan Northumberland, amely a darab utolsó harmadában keménységével összefogja a játékot.

Iza: Magam először találkoztam Tompa Gábor rendező keze nyomával, s rögtön kíváncsivá tett más munkái iránt. Erős, invenciózus, a maga módján szórakoztató színházat csinálhat. Érteni vélem, hogy adott feltételekkel dolgozhatott, s annyiban látom terhén a felemás eredményt, hogy egy potenciális színpadi párharchoz két egyformán erős főviadort választhatott volna, akik egyébként ott is voltak – más szerepben - a színpadon. Nem tartom ezt én ezt rossz előadásnak, különösen nem a mai Pesti Színházban. Csak éppen először látván Shakespeare II. Richárdját színpadon, nem sikerült a darab iránt érdeklődésemet feltüzelni.  Különösen – de erről tán a dramaturgokat kéne faggatni -, hogy Józan László egyszer csak előugrik az előadáson belül III. Richárdként - annak rendje-módja szerint púppal - és toronyra mászva elszavalja, amúgy klasszikusan a „York napsütése…” nagymonológot.   
Éva: Tudom, hogy színháztörténeti picsogás, de vagy ötször láttam Bubikot II. Richárdként, a fülemben az éneklő pojáca-hang, a kemény röhögés, a panaszos vinnyogás: „ütemet, ütemet”.   Bubifrizurás, festett arcú nyegle bohóc, aztán dúvad férfi, aztán pucér szerencsétlen. Ott elhittem, hogy a „roppant tengerek minden dagálya se mossa le szentségét egy királynak”. Bolingbrook-ja Hirtling volt. Nagy műhöz nagy játékosok kellenek.

(A színház hivatalos előadásképe)

 

Megjelent: 747 alkalommal