Iza színházban járt - Sardar Tagirovsky: Diótörő - érzelmi, asszociációs balett egy részben (Laboratorium Animae társulat előadása - az RS9 Színházban)
hétfő, 20 január 2020 17:11

Sardar Tagirovsky: Diótörő - érzelmi, asszociációs balett egy részben (Laboratorium Animae társulat előadása - az RS9 Színházban)

Értékelés:
(36 szavazat)

táncJÁTÉK

BACH
Minden rendben van.
MOZART
minden rendbejön
(Fodor Ákos: Két hanglenyomat)

(RS9 Színház/Laboratorium Animae társulat előadása - Sardar Tagirovsky: Diótörő/érzelmi, asszociációs balett egy részben – 2020. január 13-i előadás)

Éva: Ez az előadás könnyedén megtalálta a harmadik hanglenyomatot Csajkovszkijra: minden szép és fáj. De mi az az „érzelmi és asszociációs balett”? Pont az, aminek hangzik: széllelbélelt szabálytalanság, különös bánat, elégia és izgalom two in one, könnyű ötletbörze és belehalás, meghökkentő dinamizmus, kötetlen történetmesélés egy nehéz életű nagy zeneszerzőről és a művészlétről tizenegy színésztől. Aki ott volt Szentendrén a Tragédián a Laboratorium Animae-val, az bizalmat szavaz a Diótörőre is. Érdemes.
Iza: Valóban, az előadás előtt csak az foglalkoztatott, mi a csuda lehet az „érzelmi és asszociációs balett”? Még mindig csak érzem, mintsem értem. Ellenben olthatatlan kíváncsiság támadt bennem Csajkovszkij személye iránt. Ő már többé nem „csak” a Hattyúk tava és a B-moll szerzője, hanem egy torokszorítóan fájdalmas életű, magányos ember, az igazi „Fekete Hattyú”. 

Iza: Rendesen alulmaradtam Csajkovszkij élete ismeretének tárgykörében. Az előadás végére rá is döbbentem, hogy simán elmenne egy görög sorstragédia főszereplőjének, mert élete, összes kínja, félelme, szorongása pontosan kiolvasható volt a darabból. A végére mindent sejtettem, csak nem tudtam. Fogalmam nem volt arról, hogy saját neméhez vonzódott, és önnön irányultsága elfogadása akkora teher volt sajátmagának, hogy majd mindig az öngyilkosság határán állt, rettegve attól, hogy kiderül „szégyene”. Persze ezt egész Pétervár tudta. Ha ez nem lett volna elég, képtelen volt tartós kapcsolatot létesíteni egy másik férfival, így boldogtalan és magányos volt. A megfelelési kényszer még arra is rávitte, hogy feleségül vegyen egy moszkvai zeneakadémistát, a nimfomániás és ostoba Antonyina Miljukovát, akitől amúgy undorodott, s aki később megtébolyodott. Csalóka vigaszt csak Nagyezsda von Meck, gazdag pártfogója jelentett számára, akivel hosszan levelezett, gondosan, előre arról is megegyezve vele, hogy személyesen soha nem találkoznak. Ez a „viszony” mindkettőjüknek tökéletes volt, nem kellett intim kapcsolatba kerülni, de mégis oldódott kölcsönös magányuk a levelek által, s minden más emberi kapcsolatuknál szorosabb kötelékké vált, amíg tartott. Hiába tett 1891-ben (újabb) sikeres hangversenykörutat Párizsban, New Yorkban, hiába ünnepelték, 1893. november 6-án, pár nappal a VI. Szimfónia bemutatója után eldobta életét. A hivatalos verzió szerint kolera okozta a halálát, mert forralatlan vizet ivott egy vendéglőben. A „városi legenda”: 1893 nyarán Stenbok-Fermor herceg tudomására jutott viszonya unokaöccsével, s panaszlevelet készült írni a cárnak, ami Csajkovszkijt Szibériába jutatta volna, szégyent hozva rá, a környezetére, a társadalmi körére. Régi iskolatársa, Jacobi – aki levél közvetítője lett volna cárhoz - Szentpétervárra hívta egyetemi barátaikat, „Becsületbíróság”-ot alakítva belőlük, s elítélték volt jogásztársukat (Csajkovszkij maga is jogot tanult és jogászként végzett). Azt kívánták, önként dobja el az életét. A feltételezések szerint Csajkovszkij még aznap arzénnal megmérgezte magát, amibe pár nap múlva belehalt.

Éva: Sok tárgy, sok rejtély, fellépő ruha mindenkin, karmesterpálca mindenkinél, vatta a szájban – megfejtettem mit jelent, nem árulom el. Rejtjelezve van az ember élete, a különösen bonthatatlan magányúaké, mint Csajkovszkijé, még inkább. Fekete Edda, Heletya Orsolya, Horváth Julianna, Mészáros Márton, Nagyabonyi Emese, Sebestény Jakab, Szacsvai István, Székhelyi Dániel, Tóth Szilvia Lilla, Verebes Andrea, Vincze Erika egyszerre létezik csapatban és válik ki szituációt, kis történetet, élet-darabkát varázsolni. Heletya Orsolya ironikus-karcos, pezsgő jelenléte, Sebestyén Jakab fegyelmezett és emóciógazdag pillanatai, Tóth Szilvia Lilla magabiztos drámaisága, Verebes Andrea kaján keménysége és moll üdesége, Vincze Erika akciógazdag, sok kis játéka maradandó élmény. Fekete Edda Csajkovszkij anyja az egyik jelenetben. A fiát kell otthagynia, egy érzékeny kisfiút, aki a sáros úton fut a hintó után, a küllőkbe kapaszkodik, anyja fejti le róla a kezét és utazik tovább, mert muszáj. A konkrét történések előtt a többiek a kezet lefeszítő mozdulatot ismételgetik, még nem tudjuk mit jelent ez, miközben halljuk a szöveget. Az anya hallgatása, a jelenethez megérkező szöveg, és a jellegzetes kézmozdulat egyszerre „üt be”. Úgy, hogy látjuk az egyik emblematikus elhagyás rögzülését Csajkovszkij életében. Mozdulatlan keménység, tömör bánat Fekete Edda arcán. A vétlenül is jóvátehetetlent művelő anya. Emlékezetes pillanat. Akár Nagyabonyi Emese antréja. Egyszer csak beesik az ablakon – ilyen féktelennek képzelem a mindenkit lelépő, diadalmas Fedák Sárit pályája kezdetén – és rögtön megjelenik vele a kétely, a kérdés, az provokáció, a sorsot arrogánsan faggató, kívülálló okos narrátor és nagyon képességes művészember.

Iza: Azt hiszem, Horváth Julianna tekintete, általa színpadi teremtő létezése még hosszas, elemző-kritikák tárgya lesz. A szemei talán puszta villanásokkal képesek eljátszani akár Lady Macbethet is, a királyölő terv megszületésétől a tébolyig, hang nélkül. Fegyelmezett csapattag, csak éppen karmesteri pozícióban. Ha a többiek mögött ül, hátul a sarokban, még a takarásban is pulzál, mindennek a része, ami a színpadon történik éppen nélküle. Mészáros Márton és Szacsvai István, a „Csajkovszkijok”, pőrén, testileg és lelkileg megtörve. Amikor belépünk a színháztérbe, a társulat már a játéktérben. Mészáros Márton Ádám-kosztümben, csak egy kotta takarja, ő a zeneszerző indulása és alkotói periódusának krónikása, 5 percen belül tőle és vele minden fontosat megtudunk, különösen azt, hogy Csajkovszkijt annyira kínozta egy-egy kritika, hogy betéve tudta azokat, egész életében hordozva az általuk elszenvedett sérelmeket. Szacsvai István játssza el az anyját elvesztő kisfiút és a menekülést a halálba. Már nem a szégyen, az alkotói kiszolgáltatottság elfedője a kotta, a zene már Csajkovszkijban él, mezítelen bőrén is kiütköznek a hangjegyek, minden taktus. Test-és arcjátékuk visszaadja a magány, az elveszettség, a tehetetlenség kétségbeesését. Székhelyi Dániel nagyon orosz. Színpadi fizikai létében egyesül a romantika és a realizmus, egyszerre Puskin és Gogol. Zavarba ejtő mód provokál, egyben kokettál a nézőkkel. 

A darab történetét, a szöveget Nagy Bianka, Pável Réka, Szigeti Bálint és a teljes csapat szerkesztette egybe, Csajkovszkij Diótörő című műve és életeseményei alapján. Érzékeny gonddal, nem megítélni vagy megítéltetni, hanem megismertetni akarják őt, finom utalássokkal, nem direktbe. Feltárni, mi volt, van az Anyegin, A Diótörő, a VI. Szimfónia, a Hattyúk tava keletkezése mögött. Az este igazi főszereplője a zene. Az előadás: hommage á Csajkovszkij Tagirovskytól és a csapattól. A téma: a Csajkovszkij zenéjében rejlő fájdalom felfejtése, a mindenkiben ott rejtőzködő magány kikiabálása. Nem könnyed előadás az, amit a Laboratorium Animae társulata elénk tár. Megkockáztatom, nem is ajánlott mindenkinek. Nyitottság, empátia, kíváncsiság, előítélet-mentesség szükségeltetik a befogadáshoz.

(A felvétel a Laboratorium Animae társulata hivatalos előadás képe.)

 

 

Megjelent: 2216 alkalommal