Iza színházban járt - Molière: Az úrhatnám polgár (Pécsi Nemzeti Színház)
kedd, 28 január 2020 16:04

Molière: Az úrhatnám polgár (Pécsi Nemzeti Színház)

Értékelés:
(25 szavazat)

Karl Lagerferd mamamusi 

(Pécsi Nemzeti Színház – Molière: Az úrhatnám polgár - 2020. január 23-i előadás)

Komédia a XVII. századi Franciaországból/ról - némi törökös behatással – egy megtollasodott posztóárusról, aki nemesember akar lenni. Rudolf Péter okosan használta a pécsi társulatot, a teátrum minden adottságát, Köles Ferencre építve, aki az ország bármelyik színházában vezető színész lehetne. Pécsett kicsit keserűbbre gondolták most Moliere-vígjátékát mint ahogy azt általában szokták. Remek előadás született.

A téma örök, és nem XIV. Lajos kora óta. Talán már az első városban, ahol megtelepedett a homo sapiens, ott volt a vágy egyesekben a tettetésre, hogy többnek látszanak, mint amik. Ez nem aktuális kortünet, inkább örökérvényű emberi gyarlóság. A pécsi előadásban benne van minden, amit Rudolf Péter megtanult, megtapasztalt a színházról. Biztos kézzel, jó ízléssel, sok geggel teletűzve vitte színre a darabot, ami keserédesen szórakoztató, de azért nem húsbavágó. A produkciót az erős csapatmunkára, a remek ének-és tánckarra építette, no meg a Jourdain urat alakító Köles Ferenc színészi erejére. 

Bagossy Levente díszlettervező mintha rögtönző színházba tenné a játékot. A színpad közepén egy hatalmas, dísztelen, gyalult faforgó. Hálásak lehetnek a nézők ennyi alkotói figyelemnek, hogy egy-egy jelent során a pécsi színházban mindenhonnan látható a színészek játéka, mert minden fontos itt, a körkörösen forgó színpadközépen történik. Mögötte egy díszes, monumentális nemesi kapu, de csak úgy nagyjából kidolgozva. Jourdain úr és minden őt kihasználó kókler – így a tánctanár, a filozófiatanár, a lakájok, a vívómester, a szabómester és segédei, Doriméne márkinő és Dorante gróf – XVII. századot idéző jelmezben. A gyakorlatias, józan figurák, akik tudják, hogy kik ők, s azt nem szégyellik, vagyis Cléonte, Covielle, Jourdainné, Nicole és Lucile mai, kicsit vagány ruhában jelennek meg. Füzér Anni jelmeztervező így adaptálja az író mondanivalóját a mába.

Köles Ferenc felszabadult, nincsenek moliére-i játéksablonjai. Magától értetődően lejt fekete combfixben, rózsaszín strandpapucsban vagy éppen magas (rózsaszín) sarkúban, nyomott mintás, mályva selyemalsóban, felette atlétával és tollas kalappal a fején, minden mesterkéltség nélkül. Jourdain új ruhája egyenesen a nemrég elhunyt Karl Lagerferd „utcai viseletének” - majdnem - pontos mása. Posztóárusa naiv és szinte gyermeki a tudásszomj benne. Sikerült a karaktert úgy elkapnia, hogy ugyanannyi szimpátiát kelt a nézőben, mint szánalmat. Jól adagolva színészi gesztusait, elkerüli, hogy modorossá váljon játéka, itt-ott kifejezetten aranyos. Van több ”magánszáma”, amikor a nyakába akasztott zenélődobozkájából aranytallérjait szórja a ”plebsnek”, hangképzést tanul, énekszámot ad elő valami tehénről vagy felismeri, hogy ”ami nem vers, az próza”. Az utolsó jelenetben, elmázolt arcú bohócként, a magasban hintázva még arra is képes, hogy tragikumot adjon Jourdain figurájának, fájjon kicsit a nézőknek hova, milyen végtelen ürességhez, méltatlansághoz, sőt fogolyléthez vezet a „nagyravágy”.    

Jourdain úr a címszerep és Rudolf ezt nem téveszti szem elől, egyetlen jelenetben sem, valahogy kisebbre szabott a szokottnál minden más szerep. A pécsi társultból pár művész képes így is karaktert építeni.

Illés Alexa Nicole szolgálólány szerepében kicsit erőltetetten élettelinek tűnt, különösen a „kacagó-jelent”-ben ura színeváltozását szemlélve, s nem tud kibontakozni az Urbán Tibor játszotta Covielle-lal sem a furfangos, szerelmes szolgapárosuk. Egy generációnyi a korkülönbség, hiteltelen kicsit a szerelem – ha színpadi is - kettejük között. Önmagában Urbán pontosan, szellemesen hozza Covielle karakterét. Ahogy Lipics Zsolt is fanyar, gazdaságos színpadi eszközökkel a filozófiatanárt, majd a muftit, aki nevetségessé teszi Jourdaint, Karl Lagerferd mamamusinak ütve őt.  Fekete Gábor és Bach Zsófia Cléonte és Lucile, a darab fiatal szerelmespárja, elevenek és kedvesek. Széll Horváth Lajos, Taró Kristóf és Józsa Richárd harcedzett tanárok, a zene a tánc, a vívás művésztének csínjaiért  elegánsan, fölénnyel éneklik ki Jourdain pénzét nyakában lógó dobozából, de igazi karaktert leginkább Füzér Anni nagyszerű jelmezei és Nagy Írisz ötletes koreográfiái adnak e figuráknak. 
 
Stubendek Katalin Jourdain feleségeként igazi csapásnak játssza el a felismerését, hogy jámbor társa elmeborult. Sápadt, szikkadt kereskedőné, aki pakol, számol, sopánkodik, kárt ment. Alakítása férje úrhatnámságának otthonukra, párkapcsolatukra tett hatását nem igazán mutatja meg, kicsit magában áll a játéka.  Vidákovics Szláven Dorante gróf szerepében pimasz és elegáns, Györfi Anna kívánatos, sőt dögös márkinő, teljesen érhető, hogy minden férfi érte bomol. Természetes eleganciával viseli a nem éppen könnyű,  de nagyon dekoratív, korhű jelmezét, hatalmas vörös parókáját. Testbeszéddel, lusta, élveteg mozgással is eljátszva Doriméne-t, pompásan megmutatja a látszat tökéletesség alatti mohó közönségességet is.

A pécsi Úrhatnám polgár azt bizonyítja, hogy szigorúan színházszakmai alapon, klasszikus eszközökkel is lehet jó ritmusú, ízléssel szórakoztató előadást létrehozni, hogy vidéken is vannak nagyszerű színészek. Lehet, többször kéne hívni Rudolf Péter rendezni, aki szellemesen és biztos szemmel aknázott ki mindent, amivel csak a teátrum bír.

(Mihály László felvétele)

Megjelent: 530 alkalommal