Iza színházban járt - Stefano Massini: Az átnevelhetetlen (Katona József Színház)
péntek, 13 március 2020 10:26

Stefano Massini: Az átnevelhetetlen (Katona József Színház)

Értékelés:
(32 szavazat)

Feketén-fehéren

(Katona József Színház – Stefano Massini: Az átnevelhetetlen – 2020. március 3-i előadás)

Éva: A kérdezők korán halnak. Annyi történt, hogy megölettek egy újságírót a putyini Oroszországban, aki nem volt eléggé hazafias. Megmondták neki, mégis, mire gondolt? Fullajtár Andrea saját maga a színház: jobb mint a darab, jobb mint a rendezés, jobb mint egy férfi.
Iza: Fullajtár Andreát színpadon látni mindig öröm. Most is, „odateszi” magát, megél, átél, átad, hat. Mégis, hatalmas pazarlásnak érzem, hogy legjobb színészi energiáit „fejből olvasásra” használják. Persze értem és érzem, fontos számára Anna Politkovszkajának, „a legbátrabb újságíró”-nak való tiszteletadás, és társadalmi közügyben felelős művészként a pártos állásfoglalás. 

Iza: 2006. október 7. napján egy kétgyerekes, 48 éves anya hazatér moszkvai lakásába. A ház földszintjén egy férfi kivégzi. Ő volt Anna Politkovszkaja újságíró, aki ekkor már 12 éve dokumentálta a Novaja Gazeta-ban az orosz hadsereg és a csecsen szövetségesei „háborúját”, és a demokrácia felszámolását, nem kímélve - az éppen halála napján a születésnapját ünneplő - Vlagyimir Putyin személyét. 

2020-ban Magyarországon pontosan érthető, milyen is - Politvszkaja utolsó írásait összegyűjtő -  Orosz naplóban említett „Patyomkin-falu”, ahol a kellemetlen tények nem, csak a hamis eredmények látnak napvilágot, bár pontosan tudja – majdnem – mindenki, mik is lennének a valós tények.

Stefano Massini olasz író, rendező 2007-ben darabot írt az újságírónő cikkeiből. Nem vitatom, hogy formailag monodráma, mert egy művész áll a színpadon, aki az újságírónő döntési helyzeteit interpretálja. De ha Gogol: Az egy örült naplóját gondolom monorámának, akkor ez csak felolvasó színház fejből. Fullajtárnak nincs valós színészi tere a darabban, tényeket, dátumokat, számokat, eseményeket  közöl. Az újságírónő személyéről annyit tudunk meg, hogy néha nagyon félt és volt egy fia. Ellenben a politikai játszmákról sokat hallunk, statisztikai pontosságú számokkal, így a moszkvai Dubrovka színházban játszodott túszdráma hátteréről, hatásairól, a 2003-as orosz parlamenti választásokról, a beszláni túszdrámáról, az első és második csecsen háborúról. A darabban, Ramzan Kadirovról (egykori csecsen elnökről), akit Politivszkaja „korunk Sztálinjának” tartott, sokkal mélyebb és átfogóbb személyiségrajzot kapunk. (Ez talán nem lehetett azért alkotói cél.) Az igaz, Fullajtárból, a művészemberből, gondolataiból, érzéseiből sokat kapunk. 

Töredékesen kirajzolódik az önkényuralom kiépülésének folyamata, működtetésének mechanizmusa Oroszországban. A színházban persze az a jó, hogy a látottak bennünk segít megfejteni a dolgok rejtett összefüggéseit, a látottak alapján kutatunk magunkban a feltett kérdésekre adott válaszok után. Szörnyű lehetett, lehet, ami a Kremlben történik, de engem mégis az érdekel, ami a Kossuth téren történik. Van deja vu érzésem a 15 évvel ezelőtti történések felidézése okán, tényleg olyan, mintha most történne velem.
 
De ezt a produkciót látja majd kb. 4000 ember, aki mind olvasta Politovszkaja írását, s amúgy is kritikusan szemléli, hogy mi is történik körülötte. És pontosan érti az újságírónő figyelmeztetését is: „Az én álláspontom szerint viszont a lapulevél alatt növekvő gomba sem reménykedhet abban, hogy ha meghúzza magát, végül mindent kibekkelhet: szinte biztos, hogy valaki észreveszi, leszedi, és befalja. Aki pedig embernek születik, az végképp nem viselkedhet úgy, mint egy gomba”.

Jó látnom Fullajtár Andreát ilyen elkötelezett, a „lányomnak mondom, menyem is értsen belőle” produkcióban, de mégis inkább látnám Rickl Máriaként, az Amerika Elektra Christine-ként, Ibsen Gunhildjaként, Bernarda Albaként, Ranyevszkajaként. Okos, erős előadást láttam, formálisan színházat, ott és akkor hat, de nagyon. Mégis, csak furcsa nyugtalanságot hagy maga után: miért ezt, miért így? Azt azért mégsem vizionálom, hogy az alkotók február végén látták a március közepi, majdani eseményeket.     

Éva: Ferenczi Krisztinát is el kellene játszania Fullajtár Andreának, színésznő az egykori színésznőt, de azt a darabot ne ilyen dokumentarista papírgaluskásan írja meg a leendő író - Tasnádi, PNL, Háy, vagy Závadák ? –, mert  a színészi erő nagy része a nem létező irodalmi alapanyag pótlására fog elmenni.

Áll Fullajtár a fekete-fehér díszletek között, ugyanilyen ruhában, zajra-zörejre, fényre  csattannak a cezúrák szövegegységekként: megyünk egyre beljebb a reménymentes teljhatalomba. Nincs kijárat, az istenadta nép ott Vlagyimir Vlagyimirovicsot választja meg újra és újra, a választások eredményeiről való tudósítás a kezdeti irónián át a keserűség összes bugyrát érintve a kétségbeesésen át eljut valami  tisztaságig: az áldozatok egyike lesz az, aki ezt meg is tudja fogalmazni. Az alig megírt figurára tekintettel ez a Politkovszkaja csak ennek az előadásnak, rendezésnek az eredménye lesz: nő, de nem vagány, védtelen, de mitológiaian kíváncsi, ennek nincs tudatában, de a ráció embere. Kevés eszköz adatik a térre és szövegre tekintettel, paradox módon el is vesz a technika az alakításból, de marad még elég. Kis egységekként, gyalázatos és reménytelen sztorikként veszik el egy emberi élet, erő, és ezt Fullajtár Andrea úgy mutatja meg, hogy marad ereje a fokozásra. A legtöbbet adó rész a kivégzéssel fenyegetés ábrázolásának banális egyszerűsége, a százas szókincsű embereknek való kiszolgáltatottság elviselhetetlenül közelről mutatkozik meg.
Protest színház lett a Katona? Gyors egymásutánban Zsámbékitól A császár és Pelsőczytől Az átnevelhetetlen: a hatalom emberei és a hatalom elleni ember. Itt vagyunk a bejósolhatatlan hosszúságú kényszerszünet elején és csak Spiró sokat ígérő bon-motjában bízhatunk: Valamilyen színház mindig lesz.

(Toldy Miklós felvétele)

Megjelent: 484 alkalommal