Iza színházban járt - Lev Birinszkij - Bolondok tánca című tragikomédiája alapján írta: Bánki Gergely, Gábor Sára, Polgár Csaba - Zűrzavar 2045 (Örkény Színház)
péntek, 16 október 2020 21:03

Lev Birinszkij - Bolondok tánca című tragikomédiája alapján írta: Bánki Gergely, Gábor Sára, Polgár Csaba - Zűrzavar 2045 (Örkény Színház)

Értékelés:
(37 szavazat)

Mi a magyar most?

(Örkény Színház – Lev Birinszkij Bolondok tánca című tragikomédiája alapján szövegkönyvet írták: Bánki Gergely, Gábor Sára, Polgár Csaba - 2020. október 11-i előadás)

Éva: Van véleményem, de nem értek egyet vele. Békebeli offline módon ültem a nézőtéren, vártam a Rejtő Jenő-i sodrást, ehelyett fel-felcsillanó színészi alakításokat, kulturált keserűséget, és némi szilveszteri műsor-fílinget kaptam egy nagyon egyben levő társulattól.
Iza: Bob Dylan ifjúkori – de talán még jelenlegi - hitvallása: Szeretem a káoszt, de nem tudom, a káosz szeret-e engem. Az Örkény Színház szövegkönyvíróit biztos szereti. Amikor megismertem Birinszkij darabját, ámulatba ejtett, hogy az Auróra cirkáló lövése előtt évekkel(!) hogyan írta le miként fog kitörni a XX. század legfontosabb forradalma. Kérdés, Polgár Csaba és csapata hasonlóan jó-e annak megjövendölésében, hogy mi lesz Európa sorsa 2045-re. Úgy sejtem, inkább remélem: NEM.      

Iza: Birinszkij alapötlete: egy isten háta mögötti orosz kormányzóságban a korrupt vezetés pénzt csal ki a kormánytól a nem létező forradalmárok megfékezésére. Lázadás nincs, az ellenállók/ forradalmárok lapítanak, számukra tökéletes a búvóhely. De jön egy ellenőrzés a központi hatalomtól. Polgárék darabjában most azt látjuk: virul az Újorosz Birodalom, ahol a szövetségek ingatagok, ellenben a hőzöngés az állandó. Egy, a végeken lévő kormányzóság van csak talpon, ahol rend van: Vengrija (cirill betűkkel). Egy kemény és okos asszony vezeti, nagy pénzeket szerezve ehhez a Birodalomból. Hazugságokkal, rémhírekkel, színleléssel, ha kell, ünnepi színjátékkal. De hirtelen – majdnem - a fejére omlik saját mini birodalma.  
Éva: Érvényes megközelítés lenne a sírva röhögés, ha röhögnénk. Érvényes lenne a „magatokon röhögtök”, ha röhögnénk. De már nem tudunk, ezért hektikusan reagáljuk le a változó vastagságú szatírán való egyensúlyozást, és a lateiner kultúrbonbonokat. Ami nekem bejön, az bánkigergelyes humor. Tudják, az olyan, hogy kis spét után nevetünk, napokig meg mosolygunk, mert ahogy mondja, és amit mond, abban a teszetoszaság, a szelídség és az udvari bolond bátor és hasztalan igazmondása egyszerre van benne.

Iza: Birinszkij művének dramaturgiája pontos, és fontos a játékritmus, olyan „Feydeau”-os. Gábor Sára dramaturgiája laza, üresjáratokkal, egy-egy jelenet csak úgy átcsusszan a másikba, mintha brainstormingon lennénk egy csapatösszetartón. Matkó Tamás zeneválogatása jó értelemben meghökkentő, színes. Kell úgy 30 másodperc, amire az ember rájön, hogy nem, nem egy orosz népdalt hall, hanem Lennon Imagine-jét halandzsa áloroszul vagy éppen egy Szécsi Pál örökzöldet. A zene zűrzavaros. Izsák Lili jelmezi kreatívak, de megfejthetetlenek. Vengrija kormányzója elektromos tolószékben ül, párducmintás tűsarkúban, míg csinovnyikjai olimpiai számra edzhetnek, mert magyaros melegítőben feszítenek. Ehhez képest húga bíbor (brutál) műbőr, kipárnázott kisestélyiben vizionál, lábán cérna zoknival gyógypapucsban. A vengrij „őslakos” egy kései Elvis Presley, nagy galléros, bőven flitteres, vastag deréköves kezeslábasban, a kormányzó lánya pedig szépségkirálynőbe oltott Szabadság-szobor. Izsák találta ki – díszlet gyanánt - a greenbox technikára épülő színpadképet is, a szereplőket bárhova odamontírozza, a Vörös térre, a Halászbástya tetejére. Passzol, ha a beszédben, zenében zűrzavar van, hát a színpadi látványban is legyen az.  
Éva: A zűrzavar jogos, kiérezhető a színpadi kavalkádból a kultúravesztettség, a szellemi kapaszkodók és értékek nélküli lét, a diktatúrához szokottság, az információnélküliség miatti kapaszkodóhiány, amiből mind következik az emberi életek szükségszerű elpocsékolódása. Így él 2045-ben Vengrija népe, tekintsük ezt mérsékelt vidámságú disztópiának. Bár 2020 októberének bármely szombat délelőttjén a Penny Market parkolóján átsétálva ugyanezt lehet érezni, ha a honpolgári diskurzusokat óvatosan kihallgatjuk.

Iza: Kis deja vu érzése lehet a veterán örkényes nézőknek, bevillan az öt ével ezelőtti  Köd utánam előadás. A darab elején Mácsai Pál - akár Ehnaton - kivetítőről sztentori hangon elpanaszolja, még mindig övé a direktori szék, a darab vége felé Békés Itala váltja őt a vásznon az ’56-os és ’89-es élményeit felidézve. Mondjuk ez utóbbinak semmi köze nincs - még csak gondolatilag sem - a látottakhoz. Nem vitásan, két erős etűd. Mácsai a Star Trek Deep Space Nine alakváltó Odo felügyelőjére (isten nyugosztalja René Auberjonoist), míg Békés az Alapító Atyák egyikére, az „alakváltó anyára” emlékeztetett. Vagyis minden elrendeződött már a múltban, kár itt a jelenben vergődni, ha majd a gyerekek bénák lesznek, az alapító atyák kiirtanak mindenkit, jöhet az újabb felvonás az Univerzumban, persze új szereplőkkel. Szóval a kezdet és a vég is zűrzavaros, pipa! Nem véletlen a Köd utánam érzés, olyan Mohácsi style van a színpadon, generációváltással. Ügyes szólók, erős karakterek, a szabad agyalás közel kétórányi gyalog-galoppá áll össze, de nem egy koherens színpadi alkotássá. Húsz művész, akik közül a színész-rendező egy-egy művésztársát helyzetbe hozza, amivel sokan élni tudnak, sokan meg hozzák a szokásos, „saját” karaktert.
             
Éva: Ahogy Pogány Judit Koncz Zsuzsát recitál makacs forradalmárként, az prémium tartalom. Legszívesebben kitenném azt a képet is a falra, mikor flitteres, zafírkék feszülős Elvis-cuccban Csuja Imre fogja egyik oldalról, Pogány Judit meg meghitten a másikról a szent koronát. Bánki Gergely ortodox pópaként és fullrózsaszín kabinetfőnökként is erős kép. Takács Nóra Diána Orkány Málna, kormányzótesó, kereskedelmi tévékre méltó kemény és taktikai hisztérika, Znamenák István hatalomtechnikus-cinikus és egyben meleg szerelmes férfi, inkluzíve kormányzói férj, mind végigtolt-koncentrált, színessé tett figura. Azt hozzá kell tennem, hogy nem minden szereplő járt ilyen jól, a műszaki muzsikok (vö.:„nép”)  Terhes Sándor m.v., Nagy Zsolt, Kókai Tünde, Novkov Máté, Bíró Kriszta hősiesen áldozatul esve a dramaturgiának, nagy profizmussal látják el az információhordozói szerepet,  odakenve-téve egy-egy jellemet, úgy, hogy gyakran nincs is mód rájuk fókuszálni. Máthé Zsolt a szívem csücske Semke Kálmán hivatalnokként, ő az örök jelenlevő, rendszerpasszent csinovnyik, trikoloros zsizsegő melegítőben, szolgálatkészen. Lényegében arcjátéka a dramaturgia egyik legnagyobb helpdeskje, bármelyik aktor beszél, Máthé nézi, és az arcára kiíródik minden, amit a szituációról tudnunk kell.
Iza: Mindenki találhat a szereplők között kedvencet. Az enyém először is Kerekes Éva, a „porondmester” Orkány Elíze, a kormányzó szerepében. Mindent mozgósítania kellett, amit ő ezen a pályán eddig megtanult, hogy Elíz „egészalakos” legyen, lássuk a nő gyerekkorát, jelenét, jövőjét. Nem vagyok biztos teljesen, de úgy láttam, hatalmas poénra építi a figurát, ami maga öt csillag. (Mindenki  ismerje fel maga, no spoiler.) Az ellenállás feje, a „kaoista terrorista” vezér, a beszédes Wurst nevet viselő Ficza István. Sokat van jelen, de jóformán nincs szövege, csak testjátéka. Szálfa termet, dús szakáll, mimika, ezeket használhatja. Ezzel is sikerül eljátszania miért ő a vezér, mit tart kaoista társairól, s miként látja hajszálpontosan, hogy minden hiába. Csákányi Eszter a melegítős hivatalnokok egyike, Tóth Csengő. Ahogy szokta, egyszer csak megőrül egy vallatás közben, és megnyugtatóan ismerős a lendületben lévő, „hangos, színes, szélesvásznú” színésznő. Egy lágy, mégis karakteres pasztell: Zsigmond Emőke, a kormányzóság Londonban tanuló hercegnője szerepében. 20 évével már pontosan felismeri a nagy összefüggéseket, és nem fél  anyja előtt bátran véleményt formálni. A hosszú távú gondolkodás nem az erőssége. Az amerikai Szabadság-szobor tartásában pózol, és parádésan nem látja át, hogy miből utálkozhat és önérzeteskedhet diákként Londonban.

Éva: A fárasztó pillanatok váltakoztak a szellemesekkel, néha leül, néha túlpörög az előadás, egyenetlennek, túlírtnak éreztem a kaotisták mozgalmi konténer-képzésének szövegét, még akkor is, ha Mátrix-, meg munkásmozgalmi paródia is. A sok szöveg sok poént jelent, egyik gyakran kioltja a másikat. Erénye a szövegnek azonban, hogy elképesztően széles az kulturális referenciatartomány, ahonnan merít. A történelemtanárok például biztos odalesznek a hallott szövegért. Nem tudom, milyen tanulságot vonjak le, talán azt, hogy ha 2020-ben okos művészemberek vígjátékot akarnak írni, az a patikus fiáról elnevezett színházban bizony abszurddá válik. És ezek a legjobb színpadi pillanatok, nem a legharsányabbak.
Iza: Kedves színésznőmtől a mondás: „A bukásért pont ugyanúgy meg kell dolgozni, mint a sikerért”. A Zűrzavar – 2045 távolról sem bukás, de egy kedvesen kajla ötletnél, hullámzó agymenésnél, és exhibicionista színészek sok-sok villanásánál nem több. Mégis mindig elszomorít, amikor látom az iszonyatosan sok munkát, az akaratot, a konok elszántságot, amit az eredmény nem tükröz vissza. Közel két tucat képességes művész, aki küzd a szöveggel, a formával, azzal, hogy magáévá tegyen egy ötletet, ami – remélem csak még - nem állt össze darabbá. Úgy sejtem, ez megosztó előadás lesz: imádat vagy utálat. Én leszek a középutasok egyike. Mert mindig meghat, hogy mire nem képes egy színész a színpadért, a jelenlétért, a színházáért, még önmaga, teste, lelke, intellektusa ellenében is. És sokszor önkéntelen nevetés szakadt ki belőlem, és lehet, nem is kell ma több. Mert 120 perc covid-érzés nélkül nem kevés.  

(Fotó: Horváth Judit)

Megjelent: 483 alkalommal