Iza színházban járt - Szergej Polunyin - Raszputyin táncdráma
szombat, 14 augusztus 2021 13:56

Szergej Polunyin - Raszputyin táncdráma

Értékelés:
(51 szavazat)

Újkori karizma     

(Margitszigeti Szabadtéri Színház – Szergej Polunyin: Raszputyin - 2021. augusztus 13.)

Sokunk számára Nurejev (már csak) legenda, utódja, Barasnyikov Jessica Lange fiújaként és a Sex and the City sztárjaként van meg, nem balett-fenoménként, de Szergej Polunyin végre a klasszikus balett most „kézzel fogható” és látható képviselője, sőt, enfant terrible-je. Személye képes lehet arra, hogy a klasszikus balettet beintegrálja a tömegkultúrába. Személye körüli tények: viselkedése pimasz – lehet, inkább vállalhatatlan, mintsem polgárpukkasztó -, homofób, szexista, putyinista, teste teletetoválva, Twitter-király, akár Trump, majd hopp! a vallásban keres oltalmat és egy éve gondos családapa, gyermeke neve, Béke. Életpályája kiállt a hollywoodi forgatókönyvírók után. Szegénységbe született ukrán fiú, aki 13 évesen ösztöndíjat nyert a londoni Királyi Balettbe, 16 évesen a társulat tagja, 19 évesen a valaha volt legfiatalabb vezetőtáncosa, 22 évesen már el is hagyja őket. Mára – ha maga tagadja is – sokaknak ikonféle, mert karizmája alkalmas arra, hogy tömegeket érintsen meg. És még nincs a krisztusi korban. Ezzel együtt, Polunyin Raszputyin-estje közepes élményt nyújt, igaz, elképesztő zenével és egy majdnem félisten szólótáncossal.   

Számomra Polunyint Kenneth Branagh fedezte fel, hisz szerepet adott neki 2016-ban, az általa rendezett Gyilkosság az Orient Expresszen című filmben, Andrényi Rudolf grófot, a magyar diplomatát alakította. El is leste Sir Kenneth-től, hogy önéletrajzot már 30 évesen is lehet írni, májusban jelent meg saját könyve FREE: A Life in Images and Words címmel, amelynek előszavát Dame Helen Mirren írta.

Két évvel ezelőtt Polunyin úgy döntött, hogy feldolgozza a máig titokzatos Raszputyin, a „szent ember” történetét, akiről a Romanov-család – inkább csak a cárné - úgy vélte, hogy meggyógyíthatja a trónörököst hemofíliájából. A bemutatóra a londoni Palladiumban került sor, vegyes fogadtatás mellett. Ekkor már túl volt David LaChapelle Take me to Church című klipjén, ami szupersztárrá emelte, túlmutatva a balett világán, és a Branagh-film – szintén vegyes – sikerén is.  

Talán nem véletlen a témaválasztás, Raszputyin egy muzsik volt, aki a semmiből emelkedett Alexandra cárné bizalmasává. Kifejezetten megosztó személyiség, akit a nők imádtak, az orosz nemesség utált, mert Miklós cár tehetetlenségének bizonyítékát látták benne. Addig gyűlt a harag, amíg Juszupov herceg - egy nemesi csoport élén - 1916. december 30-án meggyilkolta. Halála is máig misztikus, sem  a méreg, sem golyó nem fogta, állandóan feléledt, még élt, amikor a jeges Névába dobták testét.  

Yuka Oishi, egykori hamburgi balett-táncos koreografálta estnek ez a két tény a történeti alappillére. Alapvetően kamaradarabról van szó, mindössze öt táncos szerepel benne: II. Miklós cár (Alekszej Ljubimov), felesége, Alexandra (Julia Baro), fiuk, Alekszej (Djordje Kalenich), Raszputyint Polunyin személyesíti meg, míg Juszupov herceget Szemjon Velicsko. Otto Bubeníček találó – főleg könnyen szállítható és felállítható - díszlete, egy hatalmas sakktábla, rajta néhány óriási sakkfigura, amelyek kettős funkciójúak, néha ágyként, székként, a Raszputyint meggyilkoló fegyverként, sárkányként/ördög jelzéseként is szolgálnak. Lehetőséget nyit arra, hogy a látvány – Konstantin Binkin világításával kiegészülve – súlyosan melodramatikussá válhasson. Kirill Richter zenéje abszolút telitalálat, végtelenül intenzív.  Hatalmas erőt, lüktetést ad a darabnak, szinte már szimfonikus zeneként hat. Annyira szuggesztív, hogy egy-egy táncbetéthez szinte leíró. Bár elektronikus zenének hat, cintányérok, dobok, orgona hang is kihallatszik belőle néha, a zenekari hangzás mellett.  

Egy nagyon rövid balettelőadásról beszélünk, talán egy órás az egész, hosszabb a szünet, mint egy rész. A megjeleníttet képek: a Romanov-család boldogsága, Alekszej fiúk megbetegedése, Raszputyin, a gyógyító felemelkedése és kiteljesedése. Juszupov herceg - hosszú piros kendőben, piros tűsarkú cipőben és kirúzsozott ajkakkal való - színre lépése. (Akárhogy is nézzük, volt némi homoerotikus felhangja Juszupov és Raszputyin duettjének.)  Aztán az öt karakter a második részben kölcsönhatásba kerül, Raszputyin sakkmesterként mozgatja „figuráit”, mígnem Juszupov beavatkozik és egy fegyver alakú sakkfigurával „kilövi” Raszputyint. A végső kép a „szent ember” sziluettje vörös fényben. Kétesélyes volt a befejezés, hogy jön-e még valami vagy vége az estnek.  

Persze ez a körítés csak ahhoz kell, hogy a szupertehetség, Szergej Polunyin ragyoghasson. Az első részben úgy táncol, mintha élete függne tőle. Rendkívül igényes – bár igen rövid - a szólója, amelyben Raszputyin a démonjaival birkózik. A táncos végig mosolyog közben, szinte transzállapotba kerül, egészen dervises. Ahogy forog, ugrik az képességben és technikában egyenrangú azzal, amit Mihail Barasnyikov felvételein látunk. Vitathatatlan, hogy karizmával és erős színpadi jelenléttel rendelkezik. (Kár, hogy amikor egyszerű fekete parasztruhában táncol, jól látható Vlagyimir Putyin fejének a tetoválása a mellkasán. Inkább James Dean került volna oda, amit szintén magára varratott!)  

Kétségtelen, hogy Polunyin korunk rendkívüli előadója, hipnotikus a színpadi jelenléte, ráadásul Raszputyin olyan szerep is, ami neki való, hivatott rá. De hiába profi minden, nagyon didaktikus a történetmesélés, és Oishi koreográfiája nem elég komplex Polunyin képességeit nézve, leegyszerűsíti azt. Sokkal nagyobb élmény lenne az előadás, ha a „körítés” szolgálná Polunyint, és nem nőne fölé például Kirill Richter drámai zenéje, többet kapna a közönség a táncosból.

(A kép nem az előadásból van, inkább a táncos személyiségét hivatott kifejezni.)

Megjelent: 642 alkalommal