Iza: Ebben az országban 30 felett mindenkinek kötelezően megvan még mindig (!) Keleti Márton rendezte 1949-es film: Sárdyval és Németh Marikával, Gábor Miklóssal és Mészáros Ágival, Gobbival és Sulyokkal, a Latabárokkal. Ez egy percig nem jutott eszembe. Eszenyi Enikő (és vélhetően Vörös Róbert dramaturg) szuverénmód nyúlt az operetthez. Nem mondom, hogy minden képi és/ vagy verbális poén egyformán lenyűgözött, de összességében semmi okom panaszra. Ez az operett örök érvényű és mindig képes a megújulásra, akárcsak a Csárdáskirálynő. Mindenkor, így 2021-ben is tartogat tanulságokat az aktuális politikai berendezkedésről, élethelyzeteinkről.
Éva: A ’49-es film hangsúlyai tényleg a fülemben, legalább annyiszor volt karácsonykor a tévében, mint a Sissi. Egy operett pont arra jó, hogy bármi legyen belőle, - gondoljunk a Mohácsi-testvérekre –, és most, itt ebből egy Eszenyi-féle nagyszínpadi csillogás-villogás lett a nem vitásan tehetséges színészgárdával, a klasszikusság minden igénye nélkül.

Iza: Antal Csaba mert nagyot álmodni. A színpadon lévő kitömött állatokból összejönne egy kisebb vadászkiállítás, a kőműves eszközökből, gépekből meg tán még egy családi ház felújítása is. A Fővárosi Nagycirkusz biztos örülne annak a trambulinnak, amely az előadás szerves része. Gazdasági udvar, bálterem, kukoricás, habfürdő, vadászház, betonkeverés, majdnem salto mortale, van minden a színpadon.
Éva: Pusztai Judit jelmezei finoman szólva sem lépnek fel historizálási igénnyel, olyanok, mint a városmajori teniszklub éjféli partija: lurex, flitter, strucctoll, angyalszárny, valamelyik sarokban biztos van még egy Habony Árpád is, ki merőn néz a magyar semmibe. Ellenben a Miska-Marcsa vonal a zokni, gumipapucs, trikó, otthonka, macinaci, deszkáscipő univerzumot hozza hibátlanul, úgy jók, ahogy vannak. Kovács Gergely Csanád koreográfiája prózaiszínész-specifikus, látványos, mindezen közben a tánckar belehal a háttérben, de ez így van jól.

Iza: Egy rendes Mágnás Miska előadást Miska és Marcsa visz a vállán, itt is majdnem, de kivételesen Rolla és Baracs párosa is igen erős. Aki nem látta a kecskemétiek előadását Szemenyei Jánossal, annak Ifj. Vidnyánszky Attila Miskája etalonként fog szolgálni a jövőben. Nincs benne sok elegancia, egy BAZ-megyei lustácska cigánygyerek, gumilábbal, nagypofával, hímsovinizmussal, s ahogy leteheti a ganéjvillát, esze ágában sincs újra kézbe venni azt. Ámde igazi kópé, úgy táncol, akár Prince (jó, énekelni nem énekel úgy), gumiasztal akrobata, és megint úgy éli 101 fokon a szerepét, mintha azt éppenséggel neki írta volna Bakonyi Károly. Betölti, bejátssza a színpadot, leköt, magával visz. Fanyalognék, de nem tudok, játsszon minél többet. Szilágyi Csenge Marcsája – nézőpont kérdése, hogy – viszi magával vagy húzza maga után Miskát. Sokszor zavart, hogy a színésznő vokálisan gyenge a zenés szerepekben, bár mindig perfekt mód eljátssza azt, hogy tud énekelni. Most nem kell játszania. Erős, karcos, kifejező a hangja, meg egyben vásári és szívbemarkoló is. Marcsa bánataként, hogy elhagyta az a semmi kis ember, Molnár Julikáját rakja elénk. Talán egy szerepében sem láttam még ilyen önfeledtnek és hitelesnek. Fanyalognék esetében is, de nem tudok, játsszon ő is minél többet.
Éva: Habemus primadonnánk, gondolja az ember Rollát, Dobó Enikőt látva-hallva, nagyon jól állnak egymással a nagyszínpadnak, hangja, teste, színészi kondíciója a topon. Ertl Zsombor humorérzéket és lendületet sem nélkülöző Baracsával vizualice működik a kémia is, szerintem Dobó a vokális részekben könnyedebb és nagyságrendekkel teljesebb, de én rajongó vagyok, dixi. Dobó Enikő, ha kell csipke, ha kell abszent, mindezenközben hozza az eszelős koreográfiát is. És az a hang, aki színész is.

Iza: Nagy bánatomra Gobbi Hilda szerepe kimaradt, így a „Tudod te, ki a te apád?”- jelenet is pipiske Korláth grófné és az anyja között. És nem lop senki semmit. Van helyette egy Leopold nevű - csikós ruhába öltözött - belső inas-féle, meg Márton bácsi (Dengyel Iván) és Kati néni, akik szintén népiesben domborítanak az udvaron. Leopold szerepében Márton András okos energia beosztással, bejön, poén, fordul ki, az ő szerepe ennyi. Hullan Zsuzsának van egy nagyon kedves, jól megcsinált epizódja, ahogy Marcsának végszavaz az udvaron, miként hozzák össze Rollát Baraccsal. Korláth gróf (Hirtling István) és Korláth grófné (Bandor Éva) rossz poénnal élve valóban korlátoltak, mindkét figura – és nem a színészi játék! – majdnem hogy egydimenziós, igen sematikus. Az este egyetlen gyenge pontja számomra, amikor Hirtling István nagykomolyan prózában felmondja a Csiribiri szövegét.  
Éva: Técsey Pikszi (Horváth Szabolcs) és Récsey Mikszi (Orosz Ákos) egyrészt fonetikusak lettek, másrészt dramaturgi hatásra és őszinte sajnálatomra szordínósabbak. Két kiemelkedő prózai színész, generációjának legjobbjai, itt épp szereposztási-rendezési fedésben és egy nagy „gyárban”. Élnek a lehetőséggel, hibátlanul poentíroznak, tolják figuráikat a teljes karikatúra felé. A csillaghullásos második felvonásban a habfürdőt überelni nehéz, de Marcsástul-Szilágyi Csengéstül igen nagyon sikerül. Dino Benjamin Gidaként az arisztokrata aranyifjúság megfelelő nyegleségű prominenseként nem okoz csalódást a gimnazista korú hölgyeknek (sem).

Iza: Eszenyi Enikő - eddigi - utolsó munkáját a Vígszínházban magam invenciózusnak láttam, kicsit emlékeztetett egy réges-régi rendezésére, a vagy húszéves Sok hűhó semmiért-re. Tisztelettel adaptálta ezt a klasszikus operettet. Nem untatta el a közönséget, de egyértelmű, könnyen befogadható – pikánsan a mára utaló - poénok sorjáztak a színpadon. Minden szerep megtalálta a maga színészét, és minden színész a nézőtérről is jól látható önfeledt boldogságban bújt a maga karakterébe. Zene, tánc, lendület és illúziókeltő szép alakítások. Nem is kell több, ez az előadás úgy jó, ahogy van. Azt a korszakát idézi a színháznak, amikor Kálmán Imre és Eisemann-bemutatók is voltak a teátrumban, ráadásul méltóképpen.       
Éva: Kedves dolog lett ez a felpimpelt operett. Nem több, de jó.

(Fotó: Dömölky Dániel)