Megnyugtat, hogy a rendező, Máté Gábor sem tudja pontosan mit is rendezett, érzi ő is, nem színház, nem film (tv-játék), majd elválik mi ez. Négy szereplő és három különálló, mégis egymásba fonódó, meg-megszakadó monológ. A két főszereplő egy hajdani pár: Hajni és Brúnó. Hajni végig az ágyában forgolódik, Brúnó a gangon bagózik. Egyikük sincs túl a másikon, maguknak, magukban elemzik hangosan kapcsolatuk emlékeit. Hajninál Balog úr/Balu a közös képviselő/gondnok, Brunónál Müllerné, a szomszédasszony a stresszor. Garaczi László nem a járványról írt, a történet nem vicces, de nem is tragikus, kétszólamú párkapcsolati gyászmunka, ami éppen a Covid világjárvány idejére esik, néha-néha szánalmas. Se tanulság, se gyógyulás. Hajni monológja végén az ágya közepére kucorodik, embriópózban, hogy ne érezze egyedül van benne, elég az is, hogy tudja, teljesen védtelen. Brúnó a sokadik csík elnyomása után ráébred, sőt, hangosan kimondja: elengedte az igazit.
Minimális díszlet, csak Müllerné konyhájára nyit rá a kamera, ezen kívül majdnem csak a szereplők arcát látjuk. Hajni megszemélyesítőjének, Rezes Juditnak már-már a pórusait. Egy-két bevágott állóképtől eltekintve az ágyon fekszik, de még a két fülét sem látjuk, olyan közelről tapad rá végig a kamera. Brúnó szerepében Mészáros Béla, ülve cigarettázhat, van kis mozgástere. Két átlagember, akikkel 2021-ben tele Budapest, Magyarország, Európa, a nagyvilág. Egy home office-ban dolgozó elemző és egy vállalkozó informatikus. Közepes szintű lakás, benne közepes bor a vacsoránál, ami pont elég két átlagember közepes boldogsághoz. Ha mégsem, legalább megvan nekik az együvé tartozás hamis illúziója. Hajni és Brúnó nemcsak átlagosnak tűnik, azok. De a férfi kisiklik a kocka élet kocka otthonából és beleszeret egyik szeretőjébe, elhagyja a nőt, aki azóta is csak szitkozódik és kínozza magát: „Brúnó és Luca a mi ágyunkban is csinálta”, mégsem képes attól szabadulni, mert Brúnó egykor mellette feküdt benne.
Máté nem tette könnyűvé Rezes Juditnak a „színpadra” való visszatérést. Csökkentette eszköztárát, csak hangja és szeme játszhat. Egyetlen kelléke sincs, még a saját teste sem. Arccsontján bőre megfeszítése, pupillája szűkítése, szája biggyesztése, amit használhat. Ezzel kell elmesélnie Hajni összes frusztrációját: magányát, sértődöttségét, a soha el nem múló csalódottságát, a munkától való csömörét, félelmét a külvilágától, a járvány miatta bezártsága kínjait, a pánikot, ahogy kukucskálón meglátja, hogy az ajtóban állón nincs maszk. Rezes Judit nem fél sokat adni önmagából. Sértőn intim kapcsoltba kerülhet vele sok ezer néző egyetlen este. Sallang és pózmentes, adja magát, szégyen és fenntartás nélkül. Koncentráltság kell ehhez az érzelmi sztriptízhez, hogy ne legyen benne hamisság, amit a 130 centis képernyőkön azonnal kiszúrna mindenki.
Mészáros Béla könnyebb helyzetben van. Brúnó a cigaretta szívásával, a csikkek elnyomásával, a gangon való mozgással külsőleg is megmutathat egy kocka informatikust, ő tud izomból dolgozni. Brúnó Sartre-ot idéz: a pokol a másik ember, mert utálja a szakmai meetingeket, taszítja egy másik emberrel való fizikai kontaktus, így alkatilag karantén-kompabilitis. Színházban gyerekkora óta nem járt, mert „a legellentmondásosabb művészeti ág a színház, a közönség kiszolgáltatottságára és a mazochista önutálatára alapoz”. Hihetően győzi meg magát, így a nézőt is, nem az ő hibája, hogy elbukott ez a kapcsolat, amire neki a - piros fehér szalaggal gondosan feldíszített - gangon kell emlékeznie. Hiteles a pillanat, amikor felfedi, mégis ő volt a barom. A vesztes férfi örök fájdalmával huny ki szemében a fény, hogy helyt adjon a reménytelenségnek, s a felismerésnek, hogy hagyta kicsúszni kezei közül a kék madarat: „róla nevezed el a gyereked, így mindennap kimondod a nevét, és senki nem tudja, hogy gondolsz rá”.
A rendezői csavar a „színrevitelben”, hogy Szirtes Ági által játszott Müllerné és Kocsis Gergely Balog ura is Rezes Judit és Mészáros Béla monológjai során jelenik meg. Nyitott kérdés, hogy valóban megjelennek-e, s megtörténnek-e ténylegesen azok a dolgok, eseménysorok, amelyekről a két főszereplő mesél.
Kocsis Gergely néma szereplőként van jelen, Rezesen a súly, hogyan ismerjük meg őt. Momentán talptól-fejbúbig, kívül és belül. Annak a társasháznak a lemondott közös képviselője ő, ahol Hajni lakik, s amely társasház a tisztségről való lemondása miatt már a szennyvíztartalékát is felélte. Megtudjuk, hogy „kipárolgása megtölti a szobát”, kicsit „nicholascage-es”, piros tornacipője a szexuális készenléte reklámja, hisz karantén-kanossága van, s kulináris igénye a ropira és a tömlős sajtra korlátozódik. Maszkja mindig az orra alatt, mert okosban tolja, neki senki ne mondja meg. Kocsis Gergely bravúrja a tökéletes alájátszás partnere monológjának, hisz amíg Rezes csak a hangját használhatja, ő csak a testét.
Szirtes Ági Müllernéjét Brúnó szemén át ismerjük meg, az ő szomszédja. Az asszony segít a karanténban a ház időseinek, bár mind fiatalabb nála. Vigyáz magára, s ezzel már három halálos betegségből gyógyult fel. Bermuda-háromszögben mozog: pedikűrős - piac - rendelő, s néha elugrik varázsgombáért. Ahogy Brúnó látja: „soha nem fél használni negyven kilós teste minden erejét és otthonkája bársonyos manöken lábakat rejtenek”. Müllerné titkos vágya, hogy bemondó legyen, s az előadás egyetlen fanyar humora, ahogy a fakanállal felkonferálja az időjárás jelentést a konyha asztal felett. Müllerné Balog úrral ellentétben megszólalhat a darabban. Ő a járványügyi szakértő, a darab rezonőre. Amit az író el akart mondani mégis a Covidról, azt ő mondja ki: „akinek nincs vírusa, az megdögölhet, és tartozunk annyival a halottainknak, hogy másképpen kezdünk élni.” Szirtes Ági megformálásában ez a nő erősen hasonlít Sarkadi Vinczénéjére, bársonyos láb ide vagy oda, "hihetetlenül csúnya öregasszony"-nak látjuk, s hisszük, hogy hangya-rajként hatékony bármibe is kezd. Furcsa volt őt látni valós öregasszonyként, úgy, hogy egy darabban immáron ő a színházi „nagy öreg”.
Dupla premier volt ez a Katonának. Egyrészt műfajilag, másrészt e-színházi előadásként. Máté Gábor direktorhoz méltóan magára vállalta a kezdést, már most tudjuk, még három karantén témájú e-színházi produkció vár bemutatásra, drámapályázatot írt ki e témára a színház. Határozottan jó volt a bemutatkozás. Bőr alá kúszó, zsigerileg ható, lehet, nem tudtam mit is nézek, de majdnem színházilag hatott. Átragadt rám valami Hajni és Brúnó egyre mélyülő (lelki)sebeiből, működöt a produkció a tv előtt is, precíz és bátor volt a kivitel. Határozottan jó az iránynak érzem. Veszek jegyet a következő premierre is, már csak kíváncsiságból is. Vajon jobb lesz-e Székely Kriszta vagy Ascher Tamás a műfajteremtésben?
(Horváth Judit fotója)
