Nem olvastam Szécsi Noémi 2017-es regényét, így ebből a rövid, harmincperces előadásból kellett összeraknom a szinopszist. Adott két értelmiségi, közel negyvenes barátnő: Em, aki régiségekkel foglakozik és Elza, aki vállalati jogász. A cselekmény középpontjában a barátságuk, és az asszonyi lét örömei és kínjai között lassan elvirágzó nőiességük áll. A történetet élethelyzeteik adják: szerelmeik, a gyerekvállaláshoz való viszonyuk, szakmai és családi csatáik. A maga nemében mind a két nő áldozat, bár leginkább saját magáé.
Nem vitásan női performance-ot látunk, ami ha csak villanásszerűen is, de meglepően sok, mai társadalmi kérdést vett fel. Ennek rezüméje: nőként karriert még mindig csak úgy csinálhatsz, ha te is a Keresztapa szabályai szerint játszol; ha egy pasi ledönt, elvárható lenne, hogy ehhez a beleegyezésed kérje; a tested a tied, nem az államé, a családé, a partneredé, az történjen vele, amit te akarsz. És egy csipetnyi életközepi válság is feldereng, a tudom, hogy sokat jöttem már, csak irtó nagy ködben állok, és nem látom, hogy hova is tarthatok még.
Pontosan tudjuk, hogy a Katona Kamra színpadán járhatunk, mégis van az előadásnak egy road movie érzete, jól működik a 2:1, film és színház egyszerre műfaj, snittekként nézzük a kb. 36 órában játszódó történetet, miközben születik a „színházi etűdök kamerára” műfaja. Az öt megmutatott élethelyzet: érkezés a buliba, a party sűrűje és annak mosdójában zajló párbeszéd, egy születésnap, egy közös autókázás Elza nagyanyjának temetésére, majd a közös gyermekkor helyszínén való nyugovóra térés.
Elza mintha Miss Bennet 2021-es változata, cáfolhatatlan véleménye van mindenről. Ahogy magát jellemzi: „hisztis, karrierista picsa”, akinek a party vége a dugás, amikor „pont annyira részeg, hogy akarja, de még belássa a következményeket”, és 30 éves kora után, amikor „választania kellett a segge vagy arca megmentése” között, ő az előbbit választotta. Lehetne a XXI. századi nő szatírája is, aki eszes, verbálisan vitriolos és képes üzleti sikere érdekében akár egy levágott lófejet tenni bárki ágyába, de cserébe „méhe gombostű nagyságúra zsugorodott.” Jordán Adél nagyon nő, mégis nyersen férfi, hisz ez kell az érvényesüléshez. Képes érzékeltetni Elza „töröttségét”, és önnön csömörét az élete felszín alatti ürességtől. Sőt, azt is, nem feltétlen bánja ő döntése – egyedüllét, gyermektelenség, gyilkos üzleti taposás – következményeit, de környezete szekatúráját azt igen. Az előbb a nehogy teherbe essél, aztán a miért nem szülsz legalább egy gyereket szólamokat.
Em a gyengébb, bizonytalanabb. Párkapcsolatban él, ahogy mondja: „peteéréstől peteérésig”, biztosítaná házasságát, önbecsülését egy gyerekkel, de minél jobban akarja ezt, teste annál jobban beint neki, rendre elvetél. Férje, Ervin csalja, amit nem is titkol, a nő mégis kapaszkodik belé, holott tudja, jó lenne, ha méltósága nem hagyná el őt minden kedden. Pálos Hanna érzékenyen, mégis malíciával mutatja meg Em elveszettségét, akinek már az arcára fagyott élete mártíromsága. Ahogy azt is, hiába tudja, újra és újra gyomrosként éri férje hűtlensége, a saját teste árulása, hogy élete rendbetételére csak vállalhatatlan B-terve van.
Székely Kriszta történetmesélését dicséri, hogy a story ott és úgy ér véget, amikor Elza és Em bebizonyítja igazi barátság az övék. Ahogy Jordán Adél az előadás utáni beszélgetés során pontosan megfogalmazta: „a barátságban, ha az egyik dől, a másik alányúl.”
Az előadásban villanásra kerülnek képbe a két nő életének szereplői. Ervin (Bányai Kelemen Barna), Em férje egy mondat erejéig, háttal egy buliban, ahogy Flóra a csábító, akit Rujder Vivien játszik, s éppen csak feltűnik féloldalasan egy bárpultnál ücsörögve. Dankó István Tibor nevezetű műkereskedője, mint Em lehetséges B-terve, és Elza exe, Ernő (Takátsy Péter). Két unszimpatikus, sztereotip figura, szánalmasak, önteltek, ötvenesek – és igencsak - bunkó férfiak. (Azért az engem is gyomrosként ért, ha be van ígérve a színlapon BKB és Rujder, akkor ne csak félprofiljuk legyen villanásra!)
Székely Kriszta ebben a kurta kis előadásban úgy beszélt a regényből őt érdeklő kérdésekről – nagyzolva: társadalmi tabukról -, hogy majdnem csak két női testet érzékelünk, amelyek tárgyakká redukálódtak. A szexualitás, a szaporítás, az üzlet, az öregedés tárgyaivá. A két női főszereplő párbeszéde szenvtelenül, majdnem kihalt állatok kiállítási tárgyaként címkézi fel női önmagát, saját jellemét, helyzetét és hervadó testét. Semmijüktől nincsenek elájulva, s tudják, hogy pár év és láthatatlanok lesznek a világ számára, megvénült, reprodukció nélküli öregasszonyok, akik előtt már soha nem nyitják ki az ajtót.
Csehovi, Tennessee Williams-i sűrűségről, Ranyevszkaja vagy Blanche figuráról nem beszélhetünk, de korrajzról igen. Elgondolkodtam, milyen lehetne ennek pandantja, a XXI. század eleji férfi regénye. A férfiakat is éri elég baj: az „aranyásó”, plasztikázott női csukák, akiket muszáj felmutatni a társadalom előtt, a lehetséges sterilitás és a még ma is elfogadhatatlan homoszexualitás terhe, hogy képesnek kell lenni családot eltartani, mert tőlük ezt várják. Ez is megérne egy e-színházat.
A történetnek, konfliktusának csak bizonyos műveltségi és társadalmi szint felett van létjogosultsága. A napi szinten puszta túlélésért küzdő lányok, asszonyok milliárdos tömegei előtt a felvetett kérdések nem problémák. Nem akarok érzéktelennek tűnni, de még nőként is azt kell mondanom, hogy mára vezető nagyhatalmak elnöke is nő, akik férfiaknak parancsolnak, és nem véletlenszerűen, ötszáz évenként. Szóval, akik hangosan követelik az emancipációt, a férfi jogokat, azok döntsék el: Michael Corleone útját járom, vagy Szofja Tolsztaja akarok lenni. Ha pedig döntöttek, ne sírdogáljanak meg nem értett testük/lelkük keservei felett.
Némi nemtetszést is megfogalmazva, nem igen értettem, hogy az előadás utáni beszélgetés moderátora - a két szétcsúszott emberi sors után - miért vigyorgott végig egy fél órát, azt hajtogatva, hogy maga meg van zavarodva és nem érti, közben hosszan magyarázva önmagának mit nem ért. Szíve joga, de akkor ne kérdezzen. Persze ez lehetőséget adott Székely Krisztának imponáló higgadtságról és bölcsességről tanúbizonyságot tenni, élvezet volt hallgatni munkája önnön elemzését. Ahogy a két színésznőt is, akik Elza és Em harcán már érezhetően túl vannak. Három erős nő műhelymunkáját az este folyamán egy rezdüléseikre éles szemű operatőrnő, Meister Natália közvetíti.
(Kép: Horváth Judit)
