Kelemen Kristóf rendezte - később bemutatandó - előadás első részét hallhattuk felolvasószínházként.

Für Anikó játssza a nemzet özvegyét, rajta legnagyobb teher: küzdelem egy férfi emlékével, egy fiatalsággal, számadás a fiának, a negédes pártügyintéző hessegetése, a begerjedt egykori cellatárs leépítése, mozgalmi szerető elviselése. Meghatározzák nőként a feladatát: legyen tiszta és reprezentáljon, mártír özvegyként legalizáljon jelenlétével új nemzeti egyesületet, maradjon csendben, egyidejűleg értsen meg mindent, engedje magát felhasználni, jobbat úgyse tehet. Für a tanácstalanságát tárgyilagossággal viselő, szükségből erős magányos nőt mutat, csúcspontja a szövegnek, mikor kiszakad belőle, hogy hihetett el bármit is egykor, ideológiát, emberi hazugságokat.

Csákányi Eszter több villanásban: informális pártemberként már a jövőjét építi, egykori iskolatársként a szégyen minimumával sem rendelkezve szervezi praktikus hazugságok mentén az életét nagy elánnal.

Kerekes Éva félelmetes egyszerűséggel a mártír férj egykori szerelmét játssza, a mindenhol jelenlevő harmadikat, a könnyebb helyzetben levő örök riválist.

Borsi-Balogh Máté a fiú, aki paradox módon most kapja meg visszamenőleg, kívülről az emlékeit, feloldásra, bensőségességre esélye sincs, kétszeresen is apátlanul marad.

Nagy Zsolt, Józsa Bettina Bíró Kriszta több szerepben, papként, cellatársként, asszisztensként, narrátorként.

Erős verbatim színház-érzés lengi át - néha nem is megokolatlanul - a látottakat, egyszerre jut eszünkbe A tér tágassága Rajk László-interjúkönyv, a Vásárhelyi Mária-féle Valahogy megvagyunk, a Schwajda-féle Ballada a 301-es parcella bolondjáról. Az már most biztosnak látszik, hogy az egyik rendszer gyilkolt, a másik meg a szimbólummá tétellel a személyes gyász lehetőségét vette el a családtól. Megnyugvás? Itt?

(Kép az Örkény Színház web-oldaláról.)