Iza színházban járt - Cseh Andrea Izabella

Lipics Zsolt számomra történelmet írt. Még nem volt alkalmam egy hús-vér direktor kommentárja mellett végignézni egy színházi bemutató-félét. Azonban június második péntek délutánján a Pécsi Nemzeti Színház meseszerű homlokzatával szemben beszélgettünk, mialatt a színház mellvédjén zajlott a nyár első hónapjára meghirdetett Erkélykoncertek-sorozat nyitóelőadása. Gulyás Dénes operaigazgató koordinálása mellett Strauss-, Kálmán-, Zerkovitz-dalokkal szórakoztatta a társulat énekkara és az opera néhány szólistája a Színháztéren hömpölygő közönséget. Színes, zajos, élő és lüktető volt a környék, igazi mediterrán nyár, vidám, gondtalannak látszó emberek, akik úgy köszöngettek a lokálpatrióta színigazgatónak, akár a szomszéd patikusnak. Érdeklődtem is rögtön, hogy igazi tüke-e, de nem, nincsenek három nemzedékre visszanyúló pécsi gyökerei.

hétfő, 15 november 2021 23:46

Az utolsó „színészúr” (69!)

Az utolsó „színészúr” (69!)

Vajon, ha nem magyar színész, világhírű volna? Biztos. Daniel Day-Lewis, Ralph Fiennes, John Malkovich, Kenneth Branagh csapattársa lenne. A rejtőzködő, szemérmes, szakmájának élő művész, aki mindent lát, mindent ért, mindent tud, de inkább begubózva mint a világ előtt szélesre tárt ajtóval éli a civil életét. Ő speciel magyar színészként is lehetett volna világhírű, azon kevesek egyike, aki 1983-ban - a nemzetközi Wagner-film II. Lajosának megformálásával - tényleg elindult ebbe az irányba.

szombat, 20 november 2021 15:45

ÁdámÉva (Pécsi Balett)

A Pécsi Balett esete a gnosztikusokkal  

(Pécsi Nemzeti Színház/Pécsi Balett – ÁdámÉva - 2021. november 13.)

Ruszt Józseftől a gondolat: a nézőt nem szabad sem ostobának nézni, sem megterhelni. Az első 15 percben elszégyelli magát, hogy: „Tökhülye vagyok, csak én nem értem.” Aztán elgondolkodik: „Nem, én ennyire nem lehetek ostoba, mert…..”. Végül arra jut: „Na, tudjátok kit etettek ezzel….”. A rosszabb eset, ha 10 perc után feladja, kikapcsol. A Pécsi Balett felülkalibrálta a premierközönségét, egy átlagos színházba járónak eléggé felfoghatatlan volt, ami a színpadon történt. Kidolgozott testű, láthatóan képzett balett-táncosok apait-anyait beleadva mozogták be a színpadot, de mi végből, az nem derült ki.  

szombat, 13 november 2021 15:05

Don Quijote (Feledi Project)

 

Don Qujiote parafrázis    

(Nemzeti Táncszínház/Feledi Project – Don Qujiote – 2021. november 10-i előadás)

Azt, hogy Feledi Jánosnak csípős, de jó humora van már tudtam, azt, hogy a humor árnyalatait művészként miként képes a színpadon megjeleníteni most tapasztaltam meg. Új munkájában fel-feltűnik Don Quijote, és Cervantes regényének többi alakja is, de új produkciója inkább abban rokon a regénnyel, hogy három, kalandokat megélő, a végén csalódott fickót látunk. Nem a XVII. században, napjainkban. A tánc mellet van egy kis dumaszínház, méghozzá szellemesen szórakoztató. Három remek karaktertáncossal dolgozott: Csuzi Márton, Keresztes Patrik, Takács László, akik „vették az adást”, és Feledi gondolatait szinte személyes üzenetként tudják közvetíteni.      

vasárnap, 10 október 2021 05:48

Valahol Európában (Pécsi Nemzeti Színház)

Szolidaritás egymással, a világgal

(Pécsi Nemzeti Színház – Zeneszerző:  Dés László,  Dalszöveg:  Nemes István,  Szövegkönyv:  Böhm György,  Korcsmáros György,  Horváth Péter - Valahol Európában című musical - 2021. október 9.)

Van kies hazánkban ember, aki még sohasem látta Dés László – talán - első musicaljét, én. Az alap azért megvolt, Radványi Géza által rendezett, 1948-as mozifilm, így a „Könyörgöm, akasszuk fel!” is. Hiába ismertem két-három slágerdalát, hallgattam Kulka Jánostól minden jótékonysági esten vagy tíz éven át a Zene azt kell-t, nem éreztem késztetést a megzenésített változatra. Jól sejtettem, ez a darab nem egy Chicago, de még csak nem is a zeneszerző már érettebb műve, a Pál utcai fiuk szintű musical, akkor sem, ha a fáma szerint gyerek, kutya a színpadon már fél siker, és itt ifjú emberekből nincs hiány. Családi színházi előadás született Pécsett, több évadot jósolok neki, nyolcévestől a nyolcvannyolc évesig minden néző találhat benne valamit, amiről úgy érzi: pont őt szólítja meg.  

Pofonofon  

(Nemzeti Színház/MITEM 2021 – Szophoklész: Oidipusz- 2021. szeptember 17-i előadás)

„Egy jó ütés nagy csodákra képes,
Kitüntetés, csillagokkal ékes.…
Ha beindul a nagy pofonofon,
Ketten osztozunk meg a pofonokon:
Én adom, és te állod majd!..”
(Geszti Péter: Dzsungel könyve)

2019 késő őszén bekeveredtem a nápolyi Teatro di San Carlo teherliftjéhez. A falakat a színház dolgozóinak, művészeinek Robert Wilson rendezőhöz írt üzenetei borították, a 2018-ban a Pompei Teatro Grande-ban tartott közös produkciójuk, az Oedipus emlékére. Igazán kedves sorok voltak. Naná, hogy kapva kaptam az alkalmon, hogy - ha három év elteltével is -, de megnézhessem az előadást Budapesten. A maga nemében lenyűgözött a produkció, bár nem ezt várom a színháznak aposztrofált intézménytől. Amit láttam: fény-, hang- és táncjáték ötnyelvű narrációval, 80 percben. Patikamérlegen beállított arányok és hatások, iszonyatos munka, és tiszteletreméltó művészi fegyelem. Semmi spontaneitás vagy egy kis rés a „véletlenre”. Enyhén didaktikus a művészi üzenet, egy éppen a legnagyobbak közé sorolt rendezőtől.

Ahhoz, hogy egy önéletírás üssön, megfogjon, írójának egy feltétlen személyiségnek kell lennie stílussal, s egy olyan élettel, ami nem csak úgy eltelt. Kellenek a „sztoriba” szárnyalások, mélyrepülések, minimum egy „feltámadás”, így a halál kikacagása, végül a bölcs megbékélés. A sorok írójának megbékélése önmagával, a reá kirótt sorssal. Berek Katalin színésznő élete e kritériumoknak abszolút megfelel. Életrajza Prológusában írja: „Nem kellett volna dohányoznom, innom, nem kellett volna egy csomó dolgot csinálnom…..Talán jogos a büntetés, de nem tudtam másképpen élni. Az életem egyetlen lépését sem bántam meg!” Itt lehet, felszalad az olvasó szemöldöke, de a teljes életét megismerve mind életének, mind személyének mégis varázsa lesz, holott az összkép véletlenül sem patyolat tiszta. Mégis úgy érezzük - vele együtt -, hogy minden úgy történt, ahogy annak történnie kellett.

szombat, 14 augusztus 2021 13:56

Szergej Polunyin - Raszputyin táncdráma

Újkori karizma     

(Margitszigeti Szabadtéri Színház – Szergej Polunyin: Raszputyin - 2021. augusztus 13.)

Sokunk számára Nurejev (már csak) legenda, utódja, Barasnyikov Jessica Lange fiújaként és a Sex and the City sztárjaként van meg, nem balett-fenoménként, de Szergej Polunyin végre a klasszikus balett most „kézzel fogható” és látható képviselője, sőt, enfant terrible-je. Személye képes lehet arra, hogy a klasszikus balettet beintegrálja a tömegkultúrába. Személye körüli tények: viselkedése pimasz – lehet, inkább vállalhatatlan, mintsem polgárpukkasztó -, homofób, szexista, putyinista, teste teletetoválva, Twitter-király, akár Trump, majd hopp! a vallásban keres oltalmat és egy éve gondos családapa, gyermeke neve, Béke. Életpályája kiállt a hollywoodi forgatókönyvírók után. Szegénységbe született ukrán fiú, aki 13 évesen ösztöndíjat nyert a londoni Királyi Balettbe, 16 évesen a társulat tagja, 19 évesen a valaha volt legfiatalabb vezetőtáncosa, 22 évesen már el is hagyja őket. Mára – ha maga tagadja is – sokaknak ikonféle, mert karizmája alkalmas arra, hogy tömegeket érintsen meg. És még nincs a krisztusi korban. Ezzel együtt, Polunyin Raszputyin-estje közepes élményt nyújt, igaz, elképesztő zenével és egy majdnem félisten szólótáncossal.   

Bármit is jelentsen a szó, hogy szerelem


(Orlai Produkciós Iroda – Bess Wohl: Válaszfalak - 202l. június 17-i előadás)  

Are you in love?’
Yes, of course, we are…..
Whatever in love means.
(Prince Charles, 1981.02.03.)

Kíváncsi vagyok milyen szerzői jogdíjat fizet Bess Wohl írónő és/vagy az OPI Charles hercegnek, miután elég hatásvadász módon megjelenik a színpadi dialógusban elhíresült eljegyzési interjúja egy mondata. Közel fél év felkészülés után – lehet csak számomra, de – a jó ízlés határát erősen alulról súroló produkcióval rukkolt elő az OPI. Ám nem bánom a ráfordított két és fél órát, köszönhetően Hernádi Judit és Kern András színpadi játékának. Tértől és időtől, szövegtől, előadástól, erősen megalázó színpadi szituációtól függetlenítve magukat megmutatják: „Ha meg nem tesszük azt, Ami föladatunk: Akkor gyalázat ránk, Színészek nem vagyunk!”. Ők már örök komédiások.

Kiáltás egy lóért      

(Salzburgi Ünnepi Játékok 2021 – Shakespeare III. Richárdja után Tom Lanoye: III. Richárd - a gyerek és a király (2021. augusztus 5.)

Akit nem szeret az anyja, abból szörnyeteg lesz, s addig tarol kugligolyóként, amíg hagyják. Körülbelül ez Karin Henkel rendező és alkotó csapata rövid sommázata a York-ház utolsó uralkodójáról. Magam ilyen komplexitásban még nem tekintettem III. Richárd alakjára, kisgyerekkorától, vagyis az 1480-as évektől egészen 2012-ig, amikor Leicesteri Városi Tanács parkolója átépítése közben felfedezték a sírját. De 2021 nyarán jött egy hamburgi színésznő, bizonyos Lina Beckmann, és lehet, Európában először eljátszotta a történelem egyik legnagyobb gonoszát, egy rendezőnő irányítása mellett. Az eredmény nem egy jól sikerült kísérlet, mert Beckmann megcsinálta a lehetetlent. Elhiteti, hogy színésznő létére igenis joggal és hitelesen eljátszhatja III. Richárdot. Standing ovation a jutalma, a néző meg majdnem úgy érzi: „Jézusom, ez a csapat találta fel a színházat!”   

1. oldal / 31