Iza színházban járt - Háy János: Szavalóverseny III. (Katona József Színház)
vasárnap, 28 március 2021 18:33

Háy János: Szavalóverseny III. (Katona József Színház)

Értékelés:
(21 szavazat)

Kár, hogy vége…..  

(Katona József Színház – Háy János: Szavalóverseny III. – 2021. március 26-i online K:ortárs sorozat)

A lírai „én”-el búcsúzott Háy János verstani beavató trilógiája. Egyrészt jó, mert Kocsis Gergely előadásában a lázban alkotó költő figurája kissé elfáradt, gesztusaival, indulataival jószerével már önmagát ismételte, ez nem feltétlen a színészi játék rovására írandó. Másrészt nagy kár, mert egyre jobbak a „versbetétek”. Ebben a részben Takátsy-Fekete-Újlaki interpretálásában a Petőfi-Csokonai-Arany trió. Kellene ez a katonás „Vers mindenkinek” legalább havi rendszerességgel.   

Arra nagyjából emlékszünk mind, a lírai közlésforma lényege: az önkifejezés. Középpontban a szerző személye, a lírai „én” áll. Értsd: egyes szám első személyben szólnak a sorok, arról, hogy az „én” lelke, gondolatai éppen merre is csaponganak. Ráadásul ezt nemcsak úgy maguk elé mormogják, feltételezett hallgatóiknak címzik, a lírai „én” megszólít és közöl. Ha belegondolunk a blues, a country, sőt még a rap is lírai közlésforma, csak zenei vagy ritmusalappal. Fülükben, agyunkban van a népies Csokonai és Petőfi, a romantikus Vörösmarty, a klasszicista Arany (már csak balladái okán is), az avantgárd Kassák Lajos, és a majdnem kortársak: Weöres Sándor, Nagy László, Pilinszky János.
 
Ennek a záró-darabnak egyértelműen illusztrációnak kiválasztott versek, azok előadása volt az értéke.

Takátsy Pétertől megszoktam, hogy szép szerényen. a lehető legegyszerűbben oldja meg színészi feladatait, s azt is, milyen jól használja mindig a csendeket, hosszan, bátran kitartva. Tudja, néha fontosabb mint az, ami utána jön.  Ő képviselte az „őszi lírát”, Petőfi Sándor: Itt van az ősz, itt van újra versével. (Ahogy ezt Háy János látja: „Az őszi líra első versszaka természeti képpel indul. A lírai én úgymond észleli a változásokat, hogy például sárgulnak a levelek, netán hullanak, kopaszodnak a fák, a parasztok betakarítják a termést, korábban sötétedik, az előbb említett parasztok ezért néha már szürkületben érnek haza, lépteik jól hallatszanak a ropogó avarban, főleg, ha vidéken vagyunk, de hát mért ne lennénk vidéken, ott vagyunk, ahol jobban ki tudjuk teljesíteni ezt a képet, esetleg még egy konyhabelsőt is tudunk mutatni, ahol búbos kemence mellett melegszenek a fáradt földművesek, és épp arról keseregnek, hogy milyen szar lett idén a termés, nehéz lesz a tél.”) Takátsy előadása most szólalt meg, és most szólította meg a nézőket, nem a népies Petőfi, egy XXI. századi verselő beszélt a világról.  

Gondolati lírát Csokonai Vitéz Mihály képviselte, aki Háy szerint „kettővel felettünk járt a gimiben”, a Rémítő s vidító kétségek című verse Fekete Ernő előadásában. Nos, kellőképpen elfogult vagyok a Mennyekbe vágtató prolibusz óta a színész versmondói képességességével, mégis meglepett. Úgy tűnik ő maga a „mélységeknek mélyére talált”. Oké, hogy nem én vagyok a karrier-menedzsere, de vétek – sőt a kulturális javak védelmének megsértése – lenne, ha nem lesz egy újabb verses önálló estje. Egyszerűen született sajátja a versmondói szuggesztió. Nem csak okosan, szépen interpretál, képes gondolatot ébreszteni a hallgatóban. Az ő lírai „én”-je is óhatatlanul feltárul, a saját gondolatai a világról, életről, az ő mikró-és makrokozmosza legalább olyan színesnek tűnik, mint a költőké, akiket tolmácsol.       

Persze, hogy az öregkori lírával, Arany Jánossal zárul az este. Újlaki Dénes mondja el a Dal fogytán-t:

Függ már szögén a hárfa; -
Kapcsos könyvem bezárva
     Mint egy koporsó.     
Ujjam nehéz a húron,
A verset únva írom:
     Ez tán utolsó.     
 
Mi haszna is, mi haszna
Kél egyhangú panaszra
     Belőlem a dal?     
Még majd szememre lobban:
     "Közöld, ha ily bajod van,     
      Az orvosoddal!..."     

Újlaki Dénes produkciója méltó arra, hogy behúzza a Katona versmondó ajtaját. Hunyorgó parázs, láttatva a hajdani izzást. Arany, s az ő személye, előadásmódja képes arra, hogy a Katona versmondó abgangja jó legyen.  

Kis megszakítással egy éve ülünk itthon, nézzük az online közvetítéseket, amelyek - ha megszakadnak is az alkotók -, konzervszínházak maradnak. Arra jók, hogy ne veszítsük el a hitünk, hogy kinyílnak még a teátrumi kapuk. Sok államilag dotált nagy intézmény van, aki a kisujját sem mozdítja, max. régi előadásait, egy-két bemutatóját streameli. Nem törekszik igazi „kapcsolatra” a közönségével. Kevesek menekültek előre, akár az Örkény, hogy műszaki hátteret fejlesztve, szeptemberi kampány-premierekkel képes jelen lenni a teljes évadban. A kicsik, függetlenek erre persze eleve képtelenek financiálisan.

Igazából én két színháznál látom, hogy virtuálisan fogja a közönsége kezét. A Miskolci Nemzeti Színháznál, ahol talán kicsit suta, de szívmelengető videókat készítenek a társulat mindennapjairól, a kulissza hátsóról. És a budapesti Katonánál. A K:ortárs sorozat, benne a Szavalóverseny-trilógia ébren tartja a nézői kíváncsiságot, s nem szégyen bevallanom, felnőtt fejjel is sokat tanultam a verstanról. E tudás nélkül ugyan vígan lehetne élni, de mégis jobb okulni, mint a valóságon keseregni. Szóval, kár, hogy vége…. lenne még hova fejlődni.     

(Fotó: Horváth Judit)          

Megjelent: 307 alkalommal