Iza színházban járt - Kacsóh Pongrác-Bakonyi Károly –Heltai Jenő: János vitéz (Fővárosi Operettszínház, online közvetítés)
vasárnap, 28 március 2021 16:31

Kacsóh Pongrác-Bakonyi Károly –Heltai Jenő: János vitéz (Fővárosi Operettszínház, online közvetítés)

Értékelés:
(36 szavazat)

„Kendtek szembegyalázzák a János vitézt!”

(Fővárosi Operettszínház – Kacsóh Pongrác-Bakonyi Károly –Heltai Jenő: János vitéz - 2021. március 27-i online előadás)

Pech, hogy ez volt életem első János vitéze, isteni szerencse, hogy megvolt fejben, ne a „Tüzesen süt le a nyári nap sugára”-t várjam, mert ez ugye a Kacsóh-féle daljáték, a Heltai versekkel. A szofisztikált különbségtételre ott volt előzményként a Mohácsi-féle Egyszer élünk avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe előadás emléke: „nem a valóságot, annak égi mását”. Ingyenes online előadás volt, szóval ajándék lónak nem nézem fogát.

Már csak azért is ki voltam éhezve egyszer a János vitézre végre, mert Fedák Sári Útközben önéletírásában annyit foglalkozik Kukorica Jancsi szerepével, hogy álmomban felmondom a mű születésének körülményeit, és nagyon izgatta a fantáziám, hogyan tudta ezt ő közel 600-szor eljátszani, évtizedeken át. (Na, ezt a kérdést nem tisztáztam magamban az előadás alapján.)

Azt hiszem, Cziegler Balázs díszlettervezőnek van humora. Az első helyszín Jancsi és Iluska faluja, ahol a  díszlet egy várszerű építményre emlékeztet, előtte nemzetiszín lobogók, daljátékos forgataggal, akárcsak az Egyszer élünk avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe nyitóképe. (Bizony!) A többi színben elveszíti ezt a humort, a francia király udvara és Tündérország már nem áthallásos, sokkal inkább tűnik panteonszerűen sablonosnak és kissé képzavarosnak a mondanivalóhoz képest. Például az a kép, ahogy Kukorica Jancsi egy vetített napraforgóföld közepén terelgeti nem létező nyáját vagy a francia királylány egy forgó zongora tetején ugrándozva dalolászik. A jelmeztervező, Berzsenyi Krisztina koncepciója elszabadult korokon, műfajokon és stílusokon át. A földönfutó juhász, Jancsi subája és az árva lány Iluska ruhácskája árából a falu jóllakhatott volna hónapokig. A Mostoha jelmeze inkább Körősházy Ilonára illene a Cigányszerelemben, a Messze a nagyerdő …vigye kányá-hoz. Az este két topviselete: a szív alakú aranyszárnyakkal felszerelt huszárok, akik btw felpántlikázott, kifőzött lókoponyát szorongattak paripa gyanánt, és Tündérországban a Mennyek Királynője képben Juliska fején a hatalmas koronával, háta mögött a dicsfénnyel, pont olyan tartásban, külsővel áll, akár Hatsepszut fáraónő Deir el-Bahari temploma előtt.   

A Jancsit játszó György-Rózsa Sándor igen rendben van fizikumát tekintve, hallani véltem – a nem létező - nézőtéri sóhajokat, amikor megmosakodott a napraforgó földön. Önhibáján kívül, puszta genetika alapján „fizikai huszár” (á’la Hofi), valóban ő „vihetné a lovat”. Ami színészi képességként ebben a feldolgozásban szükségeltetett az megvan, remekül áll rajta huszáregyenruha, és énekesi teljesítménye is helyt állt. Lévai Enikő Iluskája mutatós, visszafogottan fájdalmas, teljes naivitással illusztrálja az árva lányt. Ő mesejátékot játszik. A szerelmi háromszög harmadik alakja, Bagó szerepében Pete Ádámot remeknek láttam. Külsőleg egy nótaénekes paródiája, amit szerencsésen ellensúlyoz az énekesi teljesítménye, előadásában az „Egy rózsaszál szebben beszél” az este zenei fénypontja. (Nála fel is rémlett Bozsik Yvett Az úr komédiásai rendezése, ami nem volt híján hasonló trükkös megoldásoknak,)

Lukács Anita énekelte ezen az esetén a Francia királylány szerepét, az ő alakításában érezni véltem némi iróniát. Úgy működött a színpadon, akár Olympia-automata Offenbach Hofmman meséiben. Affektál, kicsit darabos mozgású, jelmeze, parókája és hangja pengeként hatol át a nézői tudaton. A francia királlyal szemben elvárásaim voltak, és főleg Hofi Géza Debrecenben töltött éveinek paródiái okán. Szinte látom magam előtt azt a jelenetet, amikor Szendrő direktor azt mondta neki: „Mit csinál ma este Hofi……semmit, ó milyen öröm…… akkor maga játssza a francia királyt.” Vártam az „alanos” parókát, és a „Vívtam életemben sok nehéz csatát” legalább Hofi hangján. Jantyik Csaba úgy tűnt, maga is délután 3-kor tudta meg, hogy este 7-kor ő lesz a francia király. Csalódás, ez egy abszolút ziccer szerep. A mostoha szerepében Papadimitriu Athina játéka - számomra - értelmezhetetlen volt. A mostoha sok minden, de egy biztos nem: nevetséges, közönséges műcigányasszony, ahogy azt láttam.

Lévén a rendező, Bozsik Yvette Kossuth-díjas koreográfus, a koncepciózus, átgondolt történetmesélést nem annyira  kérem rajta számon, adja el magát Kacsóh Pongrác daljátéka, és Heltai versei, elvégre beágyazódtak a magyar daljáték történetébe. (Nem egyedül néztem a közvetítést, nem hagyom ki nézőtársam megjegyzését: „Nem véletlen, hogy Bad-ischl-ben nem Kacsóhnak van villája.”) De a sorsmutatást, hogy ezek a figurák nem papírmasé hősök, hanem hús-vér emberek, s a parádés koreográfiák felmutatását viszont igen. Példának okáért Jancsi falujába nem érkezhetnek a parasztlányok szaporán tipegő orosz csoporttáncosokként, s az egyetlen boszorkánytánctól eltekintve csak sablonos körbe-körbe mozgások vannak a színpadon. A boszorkánytánc meg az évekkel ezelőtti nemzetis, Az úr komédiásai rendezéséből köszön vissza.  

Szóval a Mohácsi-féle Egyszer élünk avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe előadás Gulag-parancsnoka szavainak emlékével keltem fel a tv elől: „Kendtek szembegyalázzák a János vitézt!” Ami nagy kár, mert nemzeti, tradicionális zenés játékról van szó, ami most nagyon cool, és látszólag pénz és paripa is lett volna egy elegáns és ízléses feldolgozáshoz. Ami kifejezetten elkeserítő volt számomra, az a százszámra érkező nézői kommentek az online közvetítés alatt arról, hogy "életünk előadása/ már 10-szer láttuk/ végigsírtuk a második részt". Tudom: de gustibus non est disputandum, de mégis……

(Felvétel: Gordon Eszter)

Megjelent: 456 alkalommal