Beethoven Fideliója a 2026-os Bajor Operafesztiválon

Beethoven egyetlen operáját mindenki tiszteli, sokan talán csodálják is, de viszonylag kevesen szeretik feltétel nélkül. A legnagyobb operák többnyire az emberi gyarlóságokból élnek: féltékenység, szerelem, bosszú, hiúság, hatalomvágy. Ezzel szemben Beethoven egy eszmét akart színpadra vinni: a szabadságot. Mozart tudta, hogy Don Giovanni sokkal érdekesebb, mint az erény, Verdi, hogy Jago izgalmasabb, mint a becsület. Beethoven viszont abban hitt, hogy a színpad elbírja az erkölcsi nagyságot. Operája egy nemes oratórium, amelyet történetesen jelmezben adnak elő. 

Egyensúly a szakadék fölött

(A Hegedüs a háztetőn a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban, 2026. június 21-i előadás)  

A Broadway és a West End repertoárján számos musical él tovább újabb és újabb szereposztásokban, ám legtöbbjük megmarad saját korának lenyomataként. A Hegedűs a háztetőn ezzel szemben ritka kivétel: minden nemzedék új kérdéseket tesz fel neki, és minden korszak más választ hall ki belőle. Az 1964-es ősbemutató idején a holokauszt utáni zsidó identitás drámáját jelentette. A hetvenes évek nézője a kivándorlás és az asszimiláció dilemmáját látta benne, a közép-európai rendszerváltozások idején a szabadság és a hagyomány viszonyáról kezdett beszélni. Ma már az otthon elvesztéséről, a menekülésről és a közösségek törékenységéről szól. Kevés színpadi mű képes arra, hogy úgy nyerjen új jelentéseket, hogy közben egyetlen sorát sem kell átírni. Ez a klasszikus művek sajátja. 

Egyes színművészek nem voltak kisebbek a „nagyoknál”, de a mesterség érdekelte őket, nem a siker látványos koreográfiája. Drahota Andrea pályája immár hat és fél évtizede a következetes szakmai igényesség története. Életkorában benne van egy egész színházi korszak emlékezete. Amikor főiskolára került, még játszottak a két világháború közötti színészek, mire pályája kiteljesedett a modern dráma meghatározó alakjává vált, amikor visszavonult pont eltűnt körülötte az a színházi világ, amelyben létezett, így tanúja, egyben hordozója az elmúlt hat évtized változásának. Visszafogottan, a csend drámaiságában.  

Tegnap este különleges környezetben – saját civil világomban - a Budapesti Ügyvédi Kamara Dísztermében láthattam Fesztbaum  Béla „A pesti polgár” című önálló estjét. Két hatalmas márványtábla előtt játszott, amelyeken sok száz 1938 és 1945 között elhurcolt, hősi halált halt ügyvéd elődöm, egyben pesti polgár neve van felvésve. Fesztbaum mindig karizmatikus, de a hely hangulata mintha őt is megihlette volna, különösen bensőséges másfél óra tanúi lehettünk mi mai ügyvédek. Az előadásban Benedek Miklós alakját szomorúan szép felhajtással idézte meg, ahogy az lenni szokott, elgondolkodtam…..

Régi frakkok, mai mechanizmusok

(Alexandre Bisson: Az államtitkár úr című darabja a Pesti Színházban - 2026. május 19-i előadás)  

A Vígszínház saját múltjának egyik legnagyobb trükkjét húzta elő a cilinderből: nem múzeumot nyitott, hanem tükröt tartott. Alexandre Bisson Az államtitkár úr című bohózata ugyanis – minden historizáló csipkézete, bajusza és boulevard-komikája ellenére – nem poros relikvia, meglepően eleven politikai természetrajz. A százharminc éves darab nem azért érdekes, mert valaha nagy siker volt a Víg nyitórepertoárján,inkább mert pontosan beszél arról a társadalmi mechanizmusról, amelyben a kapcsolati tőke fontosabb a teljesítménynél, a lojalitás fontosabb a kompetenciánál, és a hatalom erotikus mellékáramai ugyanúgy működtetik a rendszert, mint a hivatalos szabályzatok.

Az angyal leszáll….

(Radnóti Színház - Tony Kushner: Angyalok Amerikában - Második rész: Peresztrojka - 2026. május 7-i előadás)  

Van az a pillanat, amikor belépsz a színházba, és már az előcsarnokban érzed: ma este nem szórakozni jöttél. Nem is művelődni. Hanem – ahogy a jobb fajta amerikai dráma azt időről időre kikényszeríti – egy jó kis erkölcsi vérvételre. Tony Kushner Angyalok Amerikában – Második rész: Peresztrojka című monstruma eleve nem az a darab, amelyre az ember „beül”. Erre a darabra az ember – ha van esze – felkészül, ha nincs, akkor három és fél óra múlva úgy távozik, mintha egyszerre olvasott volna politikai filozófiát, gyászjelentést, meleg coming out-naplót és a Jelenések könyvének egy Broadway-változatát. Nagy Péter István rendezése nem akarja megszelídíteni Kushnert, mert ez annyi volna, mint Roy Cohnt illemtanárhoz küldeni. Hagyja, hogy a szöveg dolgozzon, a testek ütközzenek, a LED-falak villogjanak, a történelem pedig – mint valami rosszul szigetelt New York-i radiátor – folyamatosan sisteregjen a háttérben. És ez, nagyon működik.

A trójaiaknak ezúttal sem sikerült.....de a nézőnek sem

(Örkény Színház - Jean Giraudoux: Trójában nem lesz háború – 2026. május 5-i előadás)

Az ember belép az Örkénybe – ahol szép lassan, de biztosan kopik az eddigi címke, vagyis a Budapest egyik legbiztonságosabb kulturális óvóhelye besorolás –, helyet foglal, és a cím láttán, hogy Trójában nem lesz háború, még akár reménykedni is kezd. Nem a trójaiakban. Mert háború természetesen lesz, a görög mitológiát még nem sikerült felülírni, bár kortárs rendezők időről időre tesznek rá becsületes, olykor költséges kísérleteket. A színházban. Ám most kissé billegő színházi estét kap.  

A színházban vannak karrierek, amelyeket kineveznek, és vannak pályák, amelyek egyszerűen megtörténnek. Nagy Marié az utóbbiak közül való. Nem felépített színésznő, nem a kulturális adminisztráció gondosan öntözött muskátlija, hanem ösztönös természeti jelenség: olyan, mint azok a régi fák, amelyek ferdén nőnek, csomósak, nem szabályosak, de a viharokat túlélik.