Iza: Izgalmasnak tűnt, hogy Felvidéki Judit a darab egyik szerzője, egyben rendezője, mert tőle származik első maradandó tv-film élményem: a Tasso, aztán a Pá drágám és az Irány Kalifornia. Olyan tv-filmek, amelyek még mondtak valamit, ami akkor fontosnak tűnt. A darab másféltucatnyi szereplője eklektikus trupp, Egri Kati, az első István király, Pelsőczy László, a József Attila Színházból sorozatszínészként ismertté vált Létay Dóra és Kocsis Judit. A drámai alap nem vetekszik egy királydráma feszültségével, és már az elején ismerjük a sztori végét is. Azonban a ’90-es évek archetípusainak (a mindig jól helyezkedő örök-nyertesek, az inkább pofára eső állandóan ügyeskedők és a vesztesek) megjelenítése pontos, a karakterekről sorra felöltik bennük: „jé, őt ismertem.” A történet közel sem olyan brutális, ahogy Spiró Kvartettje, Szappanoperája vagy Príma környéke, de hasonló témákat jár körül, csak elnézőbben, kisebb ütést mérve, hagyva némi lehetőséget a félrenézésre, hogy csak egy „Szomszédok”-szerű teleregényt látunk. A történet egy használt-ruha butikban játszódik, ahová naponta többször is betérnek a negyed lakói, mert Éva, a kirúgott népművelő itt szövi újra azt a szociális hálót, amelyet az állami apparátus éppen cafatokra tépett és földbe taposott. Közel három óra két részben, de szinte azonnal magával ragad a kíváncsiság, hogy mi lesz a szereplők sorsa.
Éva: Az RS9 pinceszínházi terme adja magát, autentikus helyszín, hány ilyenben bolyongtunk anno egy jó kis farmerdzsekit vadászva. Rónaháti Júlia látványtervező, Majoros Cserne fénytechnikus és Farkas Dani építész hol meghitten kaotikusra, hol félelmes-magányosra rendezi-világítja a teret. Horváth Emília jelmezei egy rendszerváltáskori turi kincsei: a kockás inghez viselt címeres nyakkendő, az aranyszínű kistáska, a szaténnak tetsző nejlonbélés, a vadítónak szánt pink felső több mint atmoszférateremtő: korfestő.
Iza: A szerzők ziccer szerepet szántak Egri Katinak, a Vörös Október Ruhagyár friss nyugdíjas varrónője, Kati néni figurájával. Egy asszony, aki kicsi lánykora óta csak magára számíthatott, és példásan átküzdötte és túlélte a 20. század magyar valóságát, a Horthy-Rákos-Kádár történelmi tengelyt, e társadalmi rendszerek buktatóit, a szokásos asszonysorsot, rossz házasság, komisz kölyök, állandó három műszak. Beleöregedett, magára maradt. Ugyan van józan esze és csípőből tüzelő éles nyelve, de a magányát nem jól éli meg, az egyedüllét nem erősíti a külvilághoz való bizalmát, holott támogatásra szorulna a mindennapjaiban. Juszt se mondom a színésznőről, hogy az Abigél Bánki Annája - pedig de! -, mert ő inkább az én generációm Rickl Máriája, az Olympia Linája, A velencei kalmár Portiája és Szabó Magda Emrence. Egyben a pályáról való eltűnés, majd az újra és újra feltűnés mestere. Egy olyan színészgeneráció utolsóinak egyike, aki belép, s már ezzel a darab katalizátora lesz, rá kell figyelni, mert mindent eljátszik mindenki helyett, ahogy most is. Őt még erre trenírozták, a folyamatos színészi jelenlétre. A színpadon zajlanak a történések, halljuk a párbeszédeket, de amikor ő színpadon van, csak azt nézzük hogyan reagálja le, a puszta tekintete miként játssza a háttérben azt, amit másoktól hallunk az előtérben. Ha színházigazgató lennék, kezem-lábam törném, hogy játsszon nálam egy szerepet minden évadban.
Éva: Létay Dóra Lívia az üzletasszony, Molnár Éva a tanárnő-tesó Éva, aki a Toprongyozó butikban gyógyítja az életét. Mindkét nő megmentő típus. Lívia Évát menti meg, Éva a többieket. Van valami tolsztoji hangulata párosuknak. Létay boldogtalanságát – aminek oka a gazdag, közömbös, félrelépő férje - testvérszeretetbe, aktivitásba transzponálja. Létayt jó látni karcos-reménytelennek, gúnyos-erősnek, esendően vágyakozónak. Molnár Éva a tanárnő figurájában aggodalmas szeretettel kíséri a reményteljes és reménytelen látogatókat. Alakításnak legnagyobb erőssége a figura megszenvedettségének végig jelenlevő gravitációja.
Iza: Kati néni megoldja sokadszorra is az életét. Bölcsen elfogadja, hogy fia családjával együtt Ausztráliáig futott előle és a magyar valóság elől, és helyette szárnyai alá veszi szomszédja elhanyagolt tini lányát, Dórát, akinek apja, Rezső a kor vállalkozó szelleme, de a peches fajtából, aki mindig csak másoknak hajtja fel a nagy üzletet aprópénzért, de félárva lányához egy jól eltalált gesztusa sincs. Varga Lili Dórája ezért (is) keserűen dacol a felnőttek világával, és tele világfájdalommal vágyódik valami után, amiről maga sem tudja pontosan, hogy mi. Apja szerepében Nagy Ferencnek megszólalnia sem kell. Belép és megvan a figura: rosszul öltözött, korpulens, kopaszodó slemil, aki addig fut a meggazdagodás után, amíg idő előtt el nem viszi egy szívroham, és csak adósságot hagy örökül.
Pelsőczy László pontosan hozza a ’90-es évek hazatért disszidensei összes ismertetőjét, akiket a nyugaton szerzett tudás és felcsipegetett stílus nem védett meg a rendszerváltó politikusok teremtette magyar vadnyugaton.
Miklós Marcell Lalája a kor egyik legtipikusabb figurája: a vesztes. Munkahelyét bezárták, alkoholista anyja meghalt, így kapaszkodók nélkül maga is az alkoholba menekül. Rezső kicsalja olcsón megvehető tanácsi lakását, hogy azt kis haszonért elpasszolja másnak, Lala megy az utcára. Az előadás egyik legszebb jelenete, amikor a lezüllött alkoholista felöltözik a Ruti butikból, és úri tartással elindul valami kamu gyorstalpaló tanfolyamra tele hittel, hogy újra indíthatja az életét. Egy perc alatt lejátssza, hogy ez a férfi valamikor öntudatos, képzett, a béréből kényelmesen élő szakmunkás volt, csak éppen közbejött a rendszerváltoztatás és százezerekkel együtt áldozattá vált, csak azért, hogy az első „szabad parlament” képviselői – a pióca holdudvarukkal együtt - hetedíziglen győztesekké válhassanak.
Gyuricza Mikolt tűzrőlpattant, férjhajhász fodrásznője nagyban gondolkodik, állandóan terjeszkedik, értve ez alatt, hogy műköröm sarkot és szoláriumot álmodik üzlete két sarkába. Azt hiszem, az ilyen szőke, rengő keblű, frivol Icukáknak ez sikerült is, ugyan keményen megdolgoztak érte, de az ezredfordulóra önálló üzletasszonyokká lettek.
Seszták Szabolcs pici szerepében jól hozza a felületes, de mindig potens férfit, aki éppen jókor és jó helyen van ahhoz, hogy lehulljon neki némi alkalmi szex.
Éva: Fantasztikus párosokat írt Felvidéki Judit és Keller Zsuzsa. Franciskát, egy nem szokványos anyaszerepet Kocsis Juditnak. Egyedülálló, fogyatékos nagy gyerekkel, így zéró jövővel és magánélettel. Mégsem világfájdalmat látunk, hanem a koncentráció ezer fajtáját, a tárgyilagos-leplezőt, az emelthangú-vidámat, a megfáradtat, az erőre kapót, a százszor újra kezdőt. Csáki Rita Tündike, a fogyatékos lány, anyja keresztje. A legnehezebb emberi kapcsolatok egyike ez, szimbiózis, kimerültség, elszánás, szeretet van benne jelen pillanatról-pillanatra változó intenzitásban. Csáki Rita Tündikéje kamasztestű óvodásagyú grimaszolós-vidám szélvész, néha rántja csak görcsbe a kezét állapota; néha lesz kezelhetetlen, abszent, vagy csillapíthatatlanul dühös. Ez a „néha” pont indokolja a huszonnégyórás készenlétet. Csáki szörföl ebben a szerepben, extrém állapotok között vált nagy színészi fegyelemmel. Tündikét nem lehet visszafogottan „csinálni:” szívet hasogat, elkeserít, megnevettet, szánalmat kelt. Szép alakítás.
Másik kiváló páros: Olasz Ági (Margó) és Kassai László (Molnár) házaspárja. Olyan szép Üvegcipő parafrázis ez. Molnár „belülről nedvesedő” iparos ember, aki vállalkozást működtetni pénztelen. Szertelen párja, Margó hol lábujjhegyen, hol harsányan imádja, aggódik, szervezkedik érte. Kassai László csendes-büszke iparosmonológja egy elveszett generáció névjegye. Szép epizódalakítás. Olasz Ágit is nagyon-nagyon jó látni színpadon, hiányzott a pesti színpadokról, különösen úgy, hogy még Capuletnéként is láttam.
Vándor Tóth Zoltán játssza Zsoltot, Éva új szerelmét, az esélyt a jövőre. Van figurájában tartás, szívmeleg, humor, talán a nyertesek egyike lesz. Láng Balázs a tört szívű disszidens, a lelépő férj, sokáig rosszember pozícióban van, aztán színre kerül az ő igazsága is.
Judit doktornőt Kovács Éva Rebeccától látjuk, kontyos-agilis, helyi jelentőségű Pallasz Athéné ez a jótevő, bármikor lelket foltoz, receptet ír, megveszi a legdrágább darabokat a Toprongyozóban. És semmi sem kerüli el a figyelmét.
Iza: Az előadás létrehozása a színháznak, a szerzőknek, de lehet, a szereplők egy részének is személyes jóvátételnek tűnik. Próbálják magyarázni a megmagyarázhatatlant, hogy hova lett a ’90-es évek nagy reménysége. A hit, hogy a Vasfüggöny azért hullott le, mert a magyarok Európához akartak tartozni, hangosan és kritikusan gondolkodni, szabadon alkotni, világot látni, sorsukat a kezükbe venni. Röviden: normális életet élni. De már a rendszerváltók (rendszerváltoztatók) többsége megágyazott annak, hogy kinőhessen újra a sárkányfog vetemény. Sokan, sokszor gondolkodunk ma erről, és kaland ezt a marcangoló időutazást színpadra ültetve látni. Érezni, hogy nem mi ülünk fordítva a lovon, ez bizony így történt. Nagy álmok, nagy ígéretek, eufória, aztán még nagyobb kijózanodás és mélységes csalódottság. Az összes elárult és kisemmizett magyar ott van az RS9 Ruti-butikjában, csak figyelni kell. Minden forintját megéri a jegy, mert bizonyosságot ad, hogy nem ment el a józan eszünk, pont így esett ennek a népnek a (nagy)többsége pofára, sokadjára.
Éva: Időutazás, emlékezés, tanúságtétel. És szeretet van benne.
(Fotó: RS9 Színház szórólapjának részlete)