Iza színházban járt - Turgenyev: Apák és fiúk (Katona József Színház)
csütörtök, 24 március 2022 16:24

Turgenyev: Apák és fiúk (Katona József Színház)

Értékelés:
(51 szavazat)

Nevelni kell a parasztot….

(Katona József Színház - Turgenyev regénye nyomán írta: Brian Friel: Apák és fiúk - 2022. január 26.)

Iza: A „katonás&ascheres” Apák és fiúk röviden: nihilista vs. liberális lényegében egyre megy. Ábrándozik, hőzöng, kiválik, aztán így vagy úgy elbukik, belesimul a sírba vagy a középszerbe. Élményszámba menő két és fél óra. Annak, aki szereti, ha 14 színészből 14 a helyén van, és mind igazi mestere annak, amit csinál, ráadásul minden klappol, a teáscsészétől a színpadi zenei hangokig. Jó, egy kifogásom azért van. Nem tudom mi volt (mit jelképezett) az a fás szárú olyan fikusz-féle cserje, ami a harmad színpadot betöltötte. Nem oroszos, inkább olyan trópusi fajta.       
Éva: Ascher úgy tud oroszt rendezni, hogy mindenkinek és mindennek súlya, értelme, jelentősége lesz. Forradalom előtti pillanatot ír meg Turgenyev, még létezik az a monumentális világ, amit elsöpör egy új erő, kicsi időnk még van, hogy gyönyörködjünk az emberekben, van min.

Iza: Tinédzserként olvastam a regényt, és úgy döntöttem egy lehetséges utam lehet, a nihilista lét, mert a leghasznosabb a tagadás. Nem egészen így alakult. Ascher előadásban – hála Brian Friel színpadra való átdolgozásának, Perczel Enikő fordításának és vélhetően Egyedi Éva dramaturg „szöveggondozásának” is - Turgenyev minden sora, gondolata ott van, egy csipetnyit másképpen. Bár az Apák és fiúk „alapregény”, vajon ki olvas még Turgenyevet önszántából, és ha olvas, mit jelent neki Bazarov alakja. Egy fiatalember, aki megvet mindent: embereket, elveket, tekintélyt, közintézményeket, a művészetet hiábavalóságnak tartja, a lelki életet cikis romanticizmusnak, a nőben leginkább a „kapd el, tucatáru”-t látja. Nem ez ma a társadalmi kommunikációs deal. A Katona feldolgozásában – számomra – nem a regény két főszálán van most a hangsúly: a régi és az új, valamint a fiúk nemzedékén belüli összecsapásról. A „fiúkat” képviselő Bazarov és Kirszanov lenéz, kritizál, nagyhangú, mégsem cselekszenek, és nem verekszenek meg. Az ellentábor, az „apák" csapata rokonszenves, már-már pragmatikus, művészetkedvelők, nyitottak az újdonságokra, olyan igazi liberálisok. Én úgy láttam, Ascher Tamás aktuális pólusai: Bazarov és Pavel (Petrovics Kirszanov), akik sem a szerelemben, sem az életben nem találják meg helyüket, versus Arkagyij és Nyikolaj (Kirszanov), akik rálelnek az útjukra, „beilleszkednek.” (Aki nem ismeri az Apák és fiúk-at, az ezt sem fogja elolvasni, a sztorit így hanyagolhatjuk is.)
Éva: Pár éve láttam más színháztól a Friel-adaptációt és ne szépítsük, olyan unalmas volt, hogy néha a szereplők megkülönböztetése is komoly erőfeszítésbe került. Most nem ez a helyzet, azt se tudom mit nézzek: azt, hogy Fekete Ernő piperkőc tökéllyel hogyan issza a forró csokit, vagy szenvedő összpontosítással hogyan parfümöz? Esetleg azt, hogy Szacsvay Prokofjics inasként miként utálja ki, minden mozdulatával, szinte szemmel verve Vizi Bazarovját, Jordán meg Ogyincovaként olyan nagyvilági, olyan erős, olyan dög, hogy a férfiak elfelejtik a nevüket… És akkor még nem beszéltünk arról, hogy ki van töltve minden pillanat, itten kérem dráma lesz és még napok, hetek múlva is bevillanó kis részletek.

Iza: Nem a XIX. századi Oroszországban járunk, hanem egyszerre sehol és mindenhol, még akkor is, ha oroszos és apai nevük is van a szereplőknek. Szakács Györgyi nem szokásos tervezői kézjegyét teszi elénk, a cizellált színpadi ruhákat, a jelmezei most egyformán otthon lehetnének az Orczy téren vagy a Piarista Kollégiumban, de abszolút illőek jelen darabhoz. Balázs Juli kocka díszlete egy régebbi előadás, az Ivanov utánérző megújítása, s azt hiszem ez nem véletlen. (Különös, hogy a másfél évtizeddel ezelőtti csehovi Ivanov turgenyevi Pávellé lett, az előadás kicsit Fekete Ernő korváltásának köszöntése is.) Szürke és drapp, geometrikus udvarbelső és kert, éppen csak díszlet, pár kortalan asztal és szék. Kétesélyes, hogy úton a lecsúszás vagy éppen a fellendülés felé, a formák egyszerre aktualizálnak és elvonnak a regénytől.

Éva: Erős a női szakasz, itt aztán nem információhordozó nők vannak a színpadon. Kezdünk álmos kánikulai várakozásban Fenyicskával (Borbély Alexandra) és Dunyasával (Pálmai Anna), a harmadik percben megfordul a fejünkben, hogy kié a gyerek és miért nem lehetnek babaruhák az udvaron. Tétje lesz még ennek is. Borbély Alexandra Fenyicskája „felnő” a gazdasszony megejtett lányából a ház talmi úrnőjévé, minden pillanatában jelen levő önzéssel, bűvészként elrejtett ravaszkodással, ebből fakadó idegfeszültséggel, szivárgó közönségességgel. Komikumra is telik tőle, gazdag alakítás. Pálmai Anna permanensen szerelmes, vitális Dunyasája Fenyicska ellenpontja: ő az, aki butasága miatt nem tudja megcsinálni a „szerencséjét”, mindeközben a „barinők vagyunk, együtt nőttünk fel” is átjárja a játékukat. Jordán Ogyincovája a legokosabb karakter, megtanította az élet, hogy elég a terheket vinni, nem szükséges az érzelmi életet is azzá tenni: Bazarovval való vonzalma mindkettőjüket megváltoztathatná, tétje van, érték is marad, veszteségként él tovább. Jordánt „kinevelte” a Katona vezető színésznőjévé, jó látni, hogy van még színház, ahol ez gyakorlat. (Most láttuk a Főtitkárokat is, örvendetes, hogy Vizi Dáviddal is ez történik.) A Bazarov anyukát játszó Szirtes Ágit képtelen vagyok „lenagyöregezni”, pedig az lett, két csodálatos jelenet jut neki a rajongó, majd a gyásztól katatonná tört anyaként.  Egyikben a kínosságig áhítatos szeretet minden aspektusát játssza el, a másikban élete értelmét vesztett emberi roncsként látjuk.  Epizódszerepből nagyot, teljeset, ez a Katona, ott ez természetes. Csoma Judit úgy vendég a Katonában, mintha tag lenne, a flúgos Olga hercegnőt játssza, aki humorforrásként szolgál a darabban, de néha hátborzongató pillanatokat okozva felszakad belőle a kegyetlen emberismeret.
Fekete Ernő Pavel Kirszanov, az abszent, komikusan romantikus múlttal rendelkező néhai szépfiú. Úgy tűnik, a tutyimutyiság családi vonás Kirszanovéknál, de Fekete el tudja játszani azt is, hogy nagy család volt ez egyszer, a társadalom értelemszerű része, minden nevetségesség határára tolt gesztusában benne van mértéktartás, a meggyőződés. Takarékos léptek, szemlélődés, árnyalatnyi spleen, bajlódás a tárgyakkal. Ez a Pavel Kirszanov olyan, mint egy kényes, öregedő angóra kandúr, akiről egyszer csak kiderül, hogy vadászni jár.
Szacsvay László hibátlan kismester, Prokofjics inasa a Firszek rokona, csak még fiatalabb. Szacsvay szöveg nélkül is eljátssza a mindenttudást, a véleményt és a hűséget.

Iza: A színészek játéka sokféle, azonban a főszereptől a majdnem epizódig mind igényesen és aprólékosan „megcsinálva”.
Nagyon különbözik a darab két „fiúja”. Tasnádi Bence a rajongó, az élet nagy rétjén minden kis lepke után elkalandozó tacskó, aki majommód isteníti barátját, a „nagykutyát.” Már puhány, tettre képtelen egyetemista. A Tansádi teremtette színpadi figura korrekt, szeretnivaló kis nyegle, színfolt. Pompás szerelmi partnere Veszelovszki Janka Kátya szerepében. Formás vörös-bögyös-dögös, ráadásul okos, a felszínen szelíd, a mélyén ragadozó. Mint sztárhorgász a tó legjobb halát, úgy pecázza ki magának a pénzes, ám gyengécske úrficskát.
A másik „fiú”, Bazarov jelleme sokkal összetettebb. Antipatikus, nagyképű, magányos, semmi szerethető nincs benne, vészjósló hollóként feszül a környezete fölé. A tagadása mindent és mindenkit összezúzna, de végül magát töri porrá. Ami egyedül szimpatikus benne, az a sértő őszintesége, ami miatt harcban áll saját magával és az egész világgal, és ami miatt keserű. Vizi Dávid remekel, Bazarovja Anyegintől Raszkolnyikovig terjed, görög drámává sűrítve a fiúban feszülő ellentéteket. Pici pillanatokban képes remekelni. Ahogy eljátssza a rémületet, amint felfedezi fel magában a romantikus hőst, amint szülei házában erőt vesz rajta az unalom, és ahogy fájdalommal, ám reálisan leszámol tanítványával, a harcra képtelen Arkagyijjal.  
Az „apák” közül Máté Gábor Nyikolaj Kirszanovja nem a legélesebb kés a vidéki gazdálkodásban, annak ellenére, hogy művelt. Kissé értetlenül, ám jó szándékkal szemléli a változó világot. Hedonista, puhány, élveteg, Arkagyij génjei bizony tőle jöttek. Ezt a figurát Máté már tökélyre fejlesztette, lásd: Sabelszkij, Szorin, Orgon, Oronte. Jó játékai vannak Pjotr nevű szolgájával, akit Lengyel Benjamin játszik. Lendülettel, ostobán, pimaszul, akár Lusta Henrik Grimm meséjében.    
Kocsis Gergely Bazarov apjaként elkényelmesedett, okoskodó vidéki orvos. Finom, cizellált, részletekig pontos játékát és szöszölős mozgását nézve csak az ötlött fel benne: Mégis, mikor lett ez a Kocsis ilyen nagyon színész? Nagy támasza ebben Újlaki Dénes, szolgálójaként. Alájátszik az orvos jellemének, és eljátssza gazdája házának és orvosi tudásának értékét, meg egy ostoba házi szolgát is, aki gazdája asztala mellet mezítlábas talpát vakarja. Nagyon sokat kell tudni a színészmesterségről ahhoz, hogy pár mondatban, kicsi, de pontos gesztusokkal annyit mindent elmeséljen egy epizódban a színész, ahogy ezt Újlaki teszi.  

Iza: Az biztos, hogy Ascher Tamásnak van üzenete a nézőknek, és szép turgenyevi allegóriája 2022-re, amit a Kirszanovok közvetítenek. Máté Gábor Nyikolaja: „A parasztot nevelni kell, sokszor elmondani neki ugyanazt, hogy megjegyezze.” és Pavel: „Pont most telt be a pohár!” Vagyis nem feltétlen a narancsos jólétet választó ifjak, inkább a puhánynak tűnő, ám művelt középkorúak hozhatják meg a változást.
Éva: Rég láttam ilyen jó előadást. Élvezzük egyszerűen, ahogy Ascher oroszt rendez, dixi.


(Fotó: Horváth Judit)

Megjelent: 1850 alkalommal