Akik a vendégbarátságra azért ráfaragtak…

(Sanyi és Aranka Színház - Aiszkhülosz: Oltalomkeresők - Karsai György beavatószínháza - 2016. október 2.-i előadás)

"Ítéljen mindenki a saját véleménye szerint,
saját olvasmányai alapján,
de ne azok után, amiket mások mondanak neki."
(Einstein)

Karsai tanár úr újabb görög beavatószínházában nyomtuk le a 2016-os, „brüsszeli üzengetős” népszavazás délutánját. A kezdet pazar volt, jól esik a mezei nézőnek, amikor egy Kossuth-díjas tépkedi a színházjegyét, jelesül Lukáts Andor. Már az este első mondata tanulságokkal bírt. Megtudtuk, a xénia szó a görög nyelvben két jelentéssel is bír, az idegent és a vendéget egyaránt így nevezik. Aki idegen, az egyben vendég, s aki vendég, az a görög morál egyik alaptételeként, jogosult a vendégbarátságra.

Csak egy tánc volt?

(Nemzeti Táncszínház - Feledi Project: Psyché - 2016. szeptember 22.- i előadás)

Lehet, botorság arról írni, amihez alapvetően semmi köze nincs az embernek, de érzi, mégis valami megfogta, foglalkoztatja. Eddig a napig tuti az utolsó utáni ötleteim egyike lett volna, beülni egy modern táncszínházi előadásra. Miért tettem mégis? Az életemben tavaly felbukkanó „pillangóhatás” újabb kis fodraként, egy új ismerős invitálására. De ha már így esett, a lehető legjobb, ami velem történhetett, hogy ez a Feledi Project egyik előadása volt.   

Sej ripityom ! 

(Spinoza Színház – Jávor: A fenegyerek, a színművész és az ember - 2016. szeptember 13.-i előadás)

“Legyen bár prófétáló tehetségem,
Ismerjem bár az összes titkokat és minden tudományt,
Legyen akkora hitem, hogy hegyeket mozgassak,
Ha szeretet nincs bennem, Mit sem érek.”
(Pál apostol első levele a korintusiakhoz)

Akárhogy is, talán Jávor Pál az egyetlen igazi magyar filmsztár, a mi Clarke Gable-ünk. Lassan egy emberöltő, 57 éve halott, de nincs hét, hogy ne játszanák valamelyik filmjét a tv-ben, ne csendülne fel valahol a Gyűlölöm a vadvirágos rétet, vagy a Jaj de szép kék szeme van magának. A filmek ma már megmosolyogni valók, a minőségük éppen a nézhetőség határán, a dalok banálisak, színészi alakításról alig-alig beszélhetünk, és mégis hatnak. Lehet már nem él olyan néző, aki színpadon látta Jávort, ő azonban mégis itt él közöttünk. Nagyon úgy tűnik, Jávor örökkön-örökké ragyogni fog a magyar színművészet egén.

"A bosszú legtöbbször a bosszúállónak okozza a legnagyobb keserűséget"

(Vidéki Színházak Találkozója 2016 – Peter Shaffer: Amadeus – Pécsi Nemzeti Színház - 2016. szeptember 11.-i előadás)

„Azt gondolod, hogy akit ismersz, az olyan is,
mint amilyennek látod.
Nem ismered még az emberi szívet,
hogy mekkora keserűség és
milyen gonoszság lakozhat benne.”
(Agatha Christie)

A Pécsi Nemzeti Színház Amadeus előadása számomra meglepetést okozott, méltó záró előadása volt az ez évi Vidéki Színházak Fesztiváljának. Nem azért, mert ilyen eredeti, perzselő előadást aztán még nem látott a pesti közönség, hanem azért, mert Rátóti Zoltán gondoskodott róla, hogy ne a személye körüli sajtófelhajtásról, hanem a színházról szóljon ez az este, vérprofin állt a színpadon. 

The first thing we do, let's kill all the lawyers!   

(Vidéki Színházak Találkozója 2016 – Arthur Miller: Pillantás a hídról – Miskolci Nemzeti Színház - 2016. szeptember 10.-i előadás)

Ahogy az előző esti Ványa báról határozottan éreztem, hogy azt az előadást a „színészek csinálták meg”, a miskolciak előadásán tudtam, Lukáts Andor színházát látom, ma rendezői est van. Az est kulcsszereplője Alfieri ügyvéd úr volt, a tanulság pedig Shakespeare-től való, a VI. Henrik második részéből, „első dolgunk legyen megölni az összes jogászt”!     

Remény? Az nincs!

Vidéki Színházak Találkozója 2016 - Csehov: Ványa bá - Szombathelyi Weöres Sándor Színház - 2016. szeptember 9.-i előadás)

“Smile, though your heart is aching
smile, even though it's breaking”
(Charlie Chaplin)

A szombathelyiek előadása kiölt Csehov darabjából mindent, amitől Csehovot imádom. Legfőképpen a pátosztól csöpögő nagy orosz lelket, s azt az érzést, bármi történik már, ebbe tuti bele fogunk dögleni. Valahogy a túlélésre játszott az előadás, annak az elhitetésével, hogy innen még lazán fel lehet állni. Amibe más belepusztul, azon mi a Krokodil-dallal, vagy a főkönyv lapjainak pergetésével túljutunk.    

Pubinkók cérnaszálon

(Vidéki Színházak Találkozója 2016 – Barta Lajos: Szerelem – Kaposvári Csiky Gergely Színház - 2016. szeptember 7.-i előadás)

A folyó évszázadról évszázadra folyik, s a partján zajlanak az ember történetei.
Zajlanak, hogy aztán holnap feledésbe merüljenek, s a folyó tovább folyjon.
                                         (Milan Kundera)

A Vidéki Színházak Találkozóján a kaposváriak határozottan kellemes estét szereztek. Nevetgéltem a helyzetkomikumokon, poénos fordulatokon, de sem agyam, sem lelkem nem terhelte semmi, könnyű volt a színházi lét. Csak egy dolog birizgált. Egy korábbi, nekem emlékezetes előadás, valamikor az 1990-es évek végéről. (Bizony, lassan 20 éve koptatom a színházi zsöllyéket.) Akármi is történt az orrom előtt, én csak Kulka Jánost láttam Komoróczi Komoróczy Jenőként. Összeszorított térddel, bárgyú, önelégült vigyorral az arcán, vendéghajjal a fején, sállal a nyakában, karót nyelten ülve egy széken, a Radnóti Színház kicsi színpadán.

Hol vagy Bánk bán?

Vidéki Színházak Fesztiválja 2016 - Katona József: Bánk bán - Békéscsabai Jókai Színház - 2016. szeptember 6.-i előadás)

A "Bánk bán egy dramaturgia nonszensz" írta vala Koltai Tamás. Ha valakinek, hát neki elhiszem. Arra azért emlékszem, hogy gimnazistaként kínkeservvel olvastam. Talán ez az oka, hogy sohasem láttam még színházban, Alföldi junior változatát és a sepsiszentgyörgyiek Bocsárdi László rendezte feldolgozását sem. Nekem Bánk bán = Simándy, Melis, Moldován, zenés a javából. Eddig?

Dolly Levi, avagy a véget nem érő keep smiling

(Vidéki Színházak Fesztiválja 2016 - Szolnoki Szigligeti Színház: Hello Dolly - 2016. szeptember 5.-i előadás)

Lehet, ha pár hete nem olvasok Sík Ferenc pécsi rendezőről, aki egy hajdani pécsi szubrett szerint már az 1970-es években azt kérte a színészeitől, hogy az operettet úgy fogják fel, abban emberek vannak igazi érzelmekkel, akiknek igazi kapcsolataik vannak, mi több szituációkat kell játszani, nem tudtam volna megfogalmazni mégis mi bántott a Szolnoki Szigligeti Színház Hello, Dolly előadásában. De hála ennek a frissen szerzett tudásnak, rájöttem már előadás közben, jó lenne, ha Szolnokon is kicsit megismerkednének Sík Ferenc tanaival a zenés darabok színrevitelét illetően. 

Miután a Színházi Kritikusok Céhe nyilvánosságra hozta saját listáját, mi, mezei nézők is összeálltunk egy szavazás erejéig, a díjkiosztás és az eredményhirdetés előtt egy hónappal. A színikritikusok 24-25-en szoktak szavazni minden évben, mi most 38-an voltunk, olyan nézők, akik hetente többször is színházban töltik az estéjüket. Mi így láttuk a tavalyi évadot, gyermekelőadásra és életműdíjra nem voksoltunk, bár az utóbbira tudtunk volna, de mindenki örült Székely Gábornak. Van némi azonosság, de a hangsúlyok azért alapvetően máshol vannak.