Aki nem olvasta volna, a kisregény egy ágrólszakadt író és egy kategorizálhatatlan fiatal nő kapcsolatának története. Egy nőé, aki felbukkan New Yorkban, de azt senki sem tudja honnan, és percek alatt meghódítja a város előkelő világát, úgy ragadnak hóbortosságára a férfiak, akár legyek a légypapírra.

Khell Csörsz díszlete egyszerűen és hűen idézi meg a ’40-es évek New York-ját, annak tűzlépcsős házfalait és Manhattan szűk, fénytelen apartmanjait. Kálmán Eszter jelmezei távol vannak a film (Hepburn) jelmezeitől, de korhűek és személyiségépítők, visszaadják a regény környezetét, annak szereplői stílusát. Furcsa kis párhuzam állhat össze a néző fejében a Vígszínházban éppen futó darabjával- a Capote által is csodált - A nagy Gatsby-vel. Capote Holly-ja osztja Gatsby rejtélyét, a csillogás és a sebezhetőség vegyülete. Olyan női figurát alkotott, aki bekerült az amerikai idiómába, „irodalmi tájkép”: csípősség, szellemesség, egyben naivitás, ami elbűvölő. A nő, aki tudja, hogy soha semmi rossz nem történhet vele a Tiffany's-nál.

A könyvben és a színpadon – Richard Greenberg átirata Hárs Anna fordításában  - is egy fiatal férfi szemszögéből ismerjük meg a történetet, aki a lány feletti lakásban él, és rövid idő alatt megbolondítja ez a ragyogó nő őrült bohóckodásaival, és lenyűgözi a bulik. Rusznák András kicsit bumfordi, álmodozó Fred-je, a feltörekvő író figurájában jó mesélő, elhisszük neki, ahogy ugyan hitetlenkedő mosollyal, de megy a lány után, akár egy nagy gyöngyházlepke a fénybe. Annyira belemerül Holly világába, hogy még azt is értékeli, hogy a lány látogatja Sally Tomatot, a hírhedt bűnözőt.
 
Sodró Eliza a „Breakfast at Tiffany” Holiday Golightly-ja, egy csavargó hölgy. A színpadra varázsol egy fiatal társasági nőt, akiről nem derül ki, hogy mi is a pontos „munkája”, de akit gazdag férfiak vesznek körül, és báját a megélhetés érdekében veti be. Egy titokzatos és erős nőt, akit mindenki csodál, aki eleven, vicces és megszelídíthetetlen, egy igazi vadmacska, akit soha nem lehet ketrecbe zárni, de még háziasítani sem. Sodró Eliza ezt mind eljátssza, sőt azt is látatja, ahogy ennek a csábos és gátlástalannak látszó nőnek az álcája mögött megbújik - hatalmas szeretetéhségével - egy védtelen kislány, hogy ez a komolytalan életmód milyen mély szomorúságot rejt a nőben, és mennyire otthon érezné már magát valahol, elhagyva régi, nyomorúságos életét. Színészszíve benne van a szerepben, szereti is a színpad, a fergeteges bohóckodása közepette sincs egy hamis hangja, túlzó gesztusa, pedig Holly nem feltétlen az ő szerepe, de karakterábrázolása mégis különleges. Sokadszorra látom, hogy Sodró – ha óvják és értőn kibontják tehetségét – a jövő nagy színésznője lehet.  

A sok fontos mellékszereplő is remekül jelenik meg: a komikus japán szomszéd, a gazdag férjjelöltek, az undok szomszédnő, a Délen hagyott öreg férj, José a brazil politikus-jelölt. Mind elrajzolt, már-már rajzfilmkarakter. Schneider Zoltán pajeszos bárpultosa és déli állatorvosa, Berényi Nóra Blanka aranyásó Mag Wildwood-ja, Nagy Márk ku klux kan-os Rustyja, Martin Márta Madame Spanella-ja, Baki Dániel José-ja, Bálint András meleg szerkesztője szolidan humorosak, és majd mind remek stílusparódia. A színészek játéköröme az, ami elviszi ezt az előadást és jól ellenpontozza a kisregény komolyabb, felszín alatt rejlő mondanivalóját, ami azért megvillan Valló előadásában.

Tetszett a rendező poénos látványvilága, a New York-i elit abszurdba hajló megmutatása, hogy valóságosan esett az eső a színpadán, hogy a színház idősebb színészeit, Martin Mártát és Bálint Andrást miként „használta” előadásában, hogy Sodró Elizát rávette a gitározásra – érződik, hogy botladoznak még ujjai a húrokon -, és arra is, hogy elénekelje saját kísérete mellett a Moonrivert. Szóval Sodró Eliza bravúros alakítása és a társulat színpadi örömén túl azért nem nagyon találtam arra választ, hogy miért jött létre ez az előadás, miért is fontos Capote regénye a Nagymező utcában. A produkció persze profi, elszórakoztat, és jó volt belesüppedni a zsöllye székébe, nézni a lendületes színpadi kavalkádot. Én ezen az estén elégedett voltam a lendület mellett is lassúfolyású, kedves előadással.

(Fotó: Ofner Gergely)