A köztelevízió jóvoltából idén a Magyar Kultúra Napján milliók lehettek szemtanúi, hogy nem könnyű műfaj a komikus eposz, annak banális jeleneteit akként előadni, hogy az ne váljon sületlenséggé. (Kálomista Gábor és Helmeczy Dorottya gondozta western bóvli feldolgozásra utaltam.)
Ha úgy vesszük, nagy teher Zsurzs Éva 1965-ös tévés adaptációja olyan korszakos színészekkel, mint Gábor Miklós, Bessenyei Ferenc, Gobbi Hilda, Garas Dezső és Major Tamás. A tökéletessége és az időtállósága miatt.
Vidnyánszky tavaly bemutatott adaptációja hűségesen követi Petőfi eredeti szövegét, azt nem rövidíti, sőt, hozzátesz még Petőfit – azt is látjuk, ahogy a költő elesik a szabadságharcban -, és „hercegek, grófok, válogatott cigánygyerekek” név alatt három színésznő alkotta klasszikus görög kórust is színpadra tett, adózva az eposzi formának.
Petőfi hőskölteményének tárgya egy profán kocsmai verekedés, amely a Szemérmetes Erzsók ötvenötéves – itt negyvenötéves - bájaiért tör ki széles tenyerű Fejenagy, a falu kovácsa és a lágyszívű Kántor között. Petőfi Sándort alkotói lázában megidézve a rendező a narrációt ifj. Vidnyánszky Attilára és Séra Dániel e.h.-ra bízta szerepkettőzéssel, a költő alakja mindig előre vetíti, majd meg is magyarázza a színpadi történéseket. Január 26-án Séra Dániel e.h. volt szolgálatban, aki jó tízperces interaktív közönséggel való bemelegítés után engedte csak neki a játékot. Volt ebben minden, lúdtollal való versírás, a nézők szódásüvegből locsolása, kórusban skandáltatása, na meg jó pár pisztolylövés, és a „szeretnek az istenek engem” sokszori ismétlése után in medias res egy „Ámen!”-nel megadta a jelet a kezdésre.
Ott volt ifj. Vidnyánszky keze nyoma is, ő tervezte a színpadi teret és a látványt. Nem küzdött az énekek, képek között a színpadrendezés nehézségével. A vásári komédiák hagyományait felelevenítve - ami illik Petőfi darabjához - meglehetősen egyszerű és puritán díszlettel operált. Egy hatalmas fehér sátorponyva a hátsó falon, amely hol vetítésre, hol mögötte való árnyjátékra szolgál, egy meg a játéktér padlóján, amibe bele lehet gabalyodni vagy burkolódzni akár tíz szereplőnek is egyszerre, és egy hosszú hajókötél, amely hol harangláb, hol ajtó, hol kocsma, hol tükör, mikor mi kell. Pár lóca, szék, egy billegő kisasztal, teknőnyi nyers zöldség, demizson, döglött kakas, bontott csirke, kalapács, ostor. Jelmezei tökéletesen megidézik a kort, bennük a színpadi figurák finoman és ízléssel magyarkodó magyarok.
Vidnyánszky az egyszerű cselekményre és a humoros nyelvezetre támaszkodott, na meg a színészek könnyed és lendületes játékstílusára. A szereposztásán érződik, hogy jól ismeri a színészeket, általuk tényleg Petőfi által leírt hősök lépnek ki a játéktérbe, akik jól beszélik az eposz patetikus és köznyelvi sorait is. A már-már bohózati „mint az izé”-t, élvezik a szószaporítást és a sok nyakatekert meghatározást: "egyikével feje ablakinak", "testépületének élő oszlopain", "idén már negyvenedikszer érte meg a krumplikapálást", "nem szelíden mondott szavai", a legszebb talán a cigánygyerek fejére = "nem szőke fejére”. (Már Petőfi is politikai korrekt volt.)
Az is igaz, alapból jó poénok és gegek álltak a rendelkezésére, amit maga láthatón jól ért és érez, és ki is játszatta azokat a színészeivel. Jól használja testi adottságaikat egy-egy jelenet komikumának a fokozására, például a lágyszívű Kántort alakító Sőtér Istvánt egy hokedli lábai közé gyűrik guggolásban, az amazontermészetű Mártát játszó Polyák Anita e.h. alapból úgy fest, akár Eugène Delacroix 1830-as képén Marianne, a szabadság, aki vezeti a népet, némán is sugallja a vad zabolázhatatlanságot. Sokadjára is vicces, ahogy a termetes Rajkó Balázs Kisbíróvá húzza össze magát minden említésekor.
A jelenetek közötti váltások nem nehézkesek, sőt, a jelenetváltások közti lendület teszi igazán élvezhetővé az előadást, a színészek egymás kergetése, a kelléktárgyak használata, a padlón lévő ponyva, a kötél mozgatása. Jóízűen elfogyasztják a teknőben lévő nyers sárgarépát, hagymát, kelt, amazontermészetű Márta feldarabol egy bontott csirkét, vitéz Csepű Palkó kiválóan használja az ostort. Élvezik a Petőfi soraiból kivillanó frivolitást, mindenkinek jó a metakommunikációja, és nem félnek vaskos gesztusokkal illusztrálni poénjaikat.
A Petőfit játszó Séra Dániel játékában ott az ifjú költő esetlensége, de erős öntudata és kiskakasos lendülete is. Gál Natália szemérmetes Erzsók szerepében igen kedvező testi adottságait is beveti a játékba, hihető, hogy a demizsonnal flangáló, kislányos kontyos asszonyért megvesznek a falu férfijai. Amazontermészetű Márta szerepében Polyák Anita e.h. energikus, mozgékony, szexisen amazon termetű, és önirónikus játéka van már a színpadon, erre mondjuk: üde jelenség. Szabó Imre tekintélyes fellépéssel, szívében és szavában egyaránt egyszerűséggel adja a címszerepet, ahogy Ferenci Attila jókiállású vitéz Csepű Palkó. A lágyszívű Kántor szerepében Sőtér István az este ziccere, úgy dolgozza ki a verbális és testi poénjait, ahogy hajdan Latabár Kálmán. Jakab Tamás e.h. Harangláb és Szilvási Szilárd Bagarja szerepében személyiséggel töltik meg az amúgy kissé jelentéktelen figurákat, ahogy Cséka Adrienn és Mónus Dóra is Erzsók asszony eladósorban lévő lányai alakját.
Orosz Melinda, Orosz Ibolya és Vass Magdolna kórusa telitalálat. Az előadás párkái, mindent is mozgatnak, szövegmondásuk, csoportos mozgásuk kiváló. Jó volt őket viszontlátni a tíz évvel ezelőtti Három nővérből. Ahogy Sőtért, Szabót és Ferencit is. Nem zavart, sőt megrendített Beregszász képeinek kivetítése a hátsó vászonra, ahogy a társulat hajdani előadásai képeinek megidézése is. Átéreztem ennek a jobb sorsra érdemes kis társulatnak a mély szomorúságát, hogy hajdan volt egy erős váruk, a színházuk, ami talán már nincs, tényleg vándorszínészekké váltak.
Papírforma szerint Vidnyánszky Attila rendezte ezt a darabot, de nagyon benne van ifj. Vidnyánszky is, sok ötlet köszön vissza hajandi Liliomfijából, de az is lehet abban köszönt vissza gyerekkora beregszászi színháza. Az előadás egy sziporkázó banalitás, hatalmas lendülettel, játékkedvvel, isteni szórakozás. Állja a versenyt Zsurzs Éva klasszikusával. Ha így tanítanák az iskolákban A helység kalapácsát az nemcsak kötelező olvasmány lenne, hanem igazi élvezet is.
(Kép: eörifotó)
