Iza színházban járt - Olga Tokarczuk: Hajtsad ekédet a holtak csontjain át (10. Színházi Olimpia - MITEM-2023)
szombat, 20 május 2023 15:16

Olga Tokarczuk: Hajtsad ekédet a holtak csontjain át (10. Színházi Olimpia - MITEM-2023)

Értékelés:
(41 szavazat)

Cassandra a 21. században

(10. Színházi Olimpia - MITEM 2023 – Olga Tokarczuk: Hajtsad az ekédet a holtak csontjain át - 2023. május 16.)

Divine Image/ Isteni képmás 

Cruelty has a human heart / Kegyetlenség: emberi szív,

And Jealousy a human face / Féltékenység: emberi kép,

Terror the human form divine / Terror: istenember-alak,

And Secresy the human dress/ Titok: emberi öltözék.

(William Blake/Weöres Sándor)

Vakvéletlen vagy hatalmas szerencsénk, hogy a Complicité legújabb produkciója, Olga Tokarczuk regényéből készült szürreális öko-thriller májusban Londonból elindult Európába fesztiválozni. Így férhetett be a németországi Ruhrfestpiele és a párizsi Odéon – Théâtre de l'Europe mellé a (magyarországi) MITEM. Ennek hála, Budapesten láthattuk az Olivier-díjas Kathryn Huntert, Peter Brook kedvenc színésznőjét, aki játszotta már Lear királyt és a Bolondot, III. Richardot, Athéni Timont és Cyranot is, mintha korunk Sarah Bernhardtja lenne. (Érdekes párhuzam, hogy Bernhardt a fél lábát elvesztve, Hunter annak egy részét elvesztve is színpadon állt, áll.)   

A regény egy dél-lengyelországi faluban - Alsó-Sziléziában, olyan régióban, amely csak a második világháború után vált Lengyelország részévé, nehéz történelmi emlékezettel - elkövetett gyilkosságsorozatot dolgoz fel, narrátor-főszereplője a hatvanas éveiben járó egykori mérnök és nyugdíjas angoltanárnő, egyben szenvedélyes állatbarát és asztrológus Janina Duszejko. Janina élénken érdeklődik a halálesetek iránt, és kéretlen ötleteivel – akárcsak Jane Marple – valósággal zaklatja a helyi rendőrséget. Bizarr elmélete van arról, hogy minden halott - vadászok vagy orvvadászok - az erdei vadak bosszújának áldozatai. 

Az előadás úgy indult, hogy egy ici-pici színésznő, Kathryn Hunter – még véltelenül sem összeillő - tornacipőben és melegítőnadrágban, túlméretezett lila kabátban odaállt a mikrofon elé, a jó estét beköszönésébe kicsit beleköhögött, és elsütött egy viccet a reggeli pozitív tesztjéről. (Derültség a nézőtéren, 2020-ban nem gondoltuk persze, hogy ilyen gyorsan feledjük a Covid szó rémületét.) 

A színész Janina Duszejko dühös, inkább dühödt szemszögéből meséli el a haláleseteket, követelve az állatok iránti tiszteletet, hisz maga egyenlőnek tartja őket az emberekkel, sőt, lányainak hívja a kutyáit. Hunter minden tekintetben az előadás tartópillére. Az erős fénnyel megvilágított monológjai adják a történet esszenciáját, és játéka alaposan megemeli a videovetítés (Dick Straker), a hang (Christopher Stutt) és a fényinstalláció (Paul Constable) révén megteremtett különleges színházi hatást. (Most már tudom, hogy a Complicité produkciói erről, a varázsos színpadi atmoszféráról híresek.) 

Kathryn Hunter felfedezése nagy élmény. Össze van gyúrva Vári Éva törékeny és mindig melankolikus színpadi jelenléte Máthé Erzsi rekedt-mély és bivalyerős hangjával, hozzátéve Margitai Ági groteszk grimaszait a Circus Maximusból. Hasonlót nem mindennap látunk a színpadon. Durva őrülete mellet is – szinte tombol az állatok lemészárlása, a vallás képmutatása és a hatóságok passzivitása ellen - végig élvezi a közönség rokonszenvét. Különleges lényt állít színpadra, majdnem átmenetet ember és állat, ösztön és tudat között. A színpadon domináns, magabiztos és önfeledt, holott két és félórányi – majdnem – monológot ad elő. Kathryn Hunter aka Janina Duszejko. Horoszkópot készít, szinte delirál a kozmosz törvényszerűségeiről, Blake-et szaval, megbetegszik, sírógörcsöt kap, rémálmokkal küzd, amelyben megjelenik halott anyja. Elmebeteggé vált a szemünk előtt. 

Sötét ruhában és csuklyákban művésztársai majdnem láthatatlanok: szomszédok, barátok vadászok, szarvascsorda, futkározó kutyák, róka, haldokló vaddisznó, diákok képében tűntek fel, amikor Janina szólt róluk. Ami a színpadon látható volt, az a fejében zajlott, amikor szólt róluk megelevenedtek a „bábok”: Big Foot nevű szomszédja, aki „tesztoszteron szindrómával” küzdött, a William Blake műveket fordító diák, Dizzy, a kopasz Good News, aki használt ruha boltot üzemeltet, és a bogármániás rovarkutató, Boros.

Simon McBurney - rendező - színpadán a múlt és a jelen egyidejűleg jelent meg, és egymás mellé helyezte Janina belső világát (az ő szemén át néztük a külső világot) és az időben elhúzódó eseményeket. Janina gondolatai és a gyilkosságok összemosódtak. Az előadás végén a gyilkos személyére fény derült, sorozatgyilkos, végig jégkockával teli, fagyott műanyag zacskóval ölt, ami már a darab kezdetén feltűnt, ott volt a színpadon az orrunk előtt. Az író, a rendező, a társulat üzenete: éghajlati (sőt, globális öko-és politikai katasztrófa) felé rohan az emberiség. 

Janina 21. századi Cassandra, ő az értelem hangja, de szavai közönyre vannak ítélve, nyíltan kinevetik, és mégsem hajlandó a „normális” társadalom tagjává, inkább fogláyvá válni. Néha mókásnak tűnt, amit a színpadon láttunk, de közben tudtuk, a téma halálosan komoly. Mit jelent a 21. században embernek lenni, miért lehet sport az állatok (sokszor az emberek) gyilkolása?

A regényt (még!) nem olvastam, nem tudom a harcban ki „győzött”, csak sejtem, mindenki meghalt, Janina pedig elmerült a saját világába, ahol barátjával, Borossal él egy ökoparadicsomban. Értve ez alatt, hogy győzött a 21. századi normálisnak hit társadalmi és erkölcsi rend, Janina pedig megőrült. Cassandranak lenni soha, semmikor nem kifizetődő.

 Fotó: Camilla Adams

 

Megjelent: 792 alkalommal