Tennessee Williams nekem az amerikai Csehov. Darabjai - szinte cselekménytől mentesen - mesélnek a család összetett kapcsolatrendszeréről, a családtagok sokszor egymás iránti ambivalens érzelmeiről, kibeszéletlen összefeszüléseikről, elhallgatott titkaikról, sőt, hazugságaikról, mindezt nyakon öntve szexuális frusztrációval, a homoszexualitás szégyenérzetével, alkoholizmussal, miközben ott lebeg felettük a Halál Angyala.
A Macska a forró bádogtetőn egy nagyon tehetős mississippi-i család történetét meséli a családfő, Big Daddy 65. születésnapján, amikor Big Mama hívására fiaik feleségestül, unokástól hazatódultak. A nagyobb fiú, az ügyvéd Gooper feleségével, Mae-vel és öt gyerekükkel - úton a hatodikkal - a tökéletes család képében tetszeleg. A kisebbik fiú, Brick egykor sikeres focista, a szülinapon már talajt vesztett alkoholista izzó szexualitású feleségével, Maggie-vel egy megfeneklett, gyermektelen házasságban.
Horváth Jenny díszlete olyan, ahogy azt Williams gondosan leírta: „A fürdőszobaajtó az egyik oldalsó falon nyílik…..a berendezési tárgyak közül kettőről érdemes beszélni. Az egyik a nagy kettős ágy….. Hátul, a két hatalmas erkélyajtó közötti falnál egy korunkra jellemző monstrum áll, ez a másik: a („hi-fi”, három hangszórós) zenegéppel és televízióval egybeépített házibár, tele pohárral és üveggel. Az ezüst tompa fénye és a sokszínű üvegcsillogás tarka átmenet az enteriőr szépia-tónusa (rőtaranya) és az erkély, valamint az ég hideg (fehér és kék) színei között. Ez a bútordarab (?!), ez az emlékmű valóságos és hiánytalan hálatárgygyűjteménye mindazoknak a kényelmeinknek s öncsalásainknak, amelyek mögé el szoktunk bújni olyan tények elől, mint amilyenekkel a darab figurái találják szemben magukat...” Brick és Maggie vendégszobája végig a játéktér. A színpadi bútorok nagy része kortalan, a berendezés sok szemgyönyörködtető részlet. A jelmezek– Benedek Mari munkája – csinosak, és bár a 60-as éveket idézik, elmennének akár ma is.
Elizabeth Taylor einstandolt jó pár női karaktert, csak kapásból Cleopatrat, Makrancos Katát, Albee Martha-ját, és főleg Brick Pollitt feleségét, Maggie-t. Egy frusztrációval teli, szerelemre és szexre éhes, feltörekvő nőt, akit férje családja annyira idegessé tesz, hogy egy pillanatra sem tud lazulni, Taylor luxus női-macska figurát teremtett. Bár Williams annyit jegyzett le, hogy Maggie ideges arcú, csinos fiatal nő, Elizabeth után csakis szexbombát várunk a szerepben, aki egy homoszexuálist is megingathat egy éjszaka erejéig. Szilágyi Csenge inkább életrevaló, nyers, és a talpon maradásáért egocentrikus déli cowgirl, korántsem luxus macska. Játéka intenzív, hangos szólamainál hitelesebbek a rövidebb, csendes megszólalásai. Megmutatja, hogy a nő Brick iránti érzései mélyek és őszinték, akár őrültségekre is képes érte. Brasch Bence törülközővel a derekán belép a színpadra, és megszületik Brick, a felpuhulóban lévő volt focista, aki túl van Maggie-n, és leszámolt már a világgal is. Brasch annyira józan férfit játszik, hogy a temérdek mennyiségű alkohol ledöntése mellett sem látszik alkoholistának, vészjósló hallgatása nem teszi pattanásig feszültté. Szilágyi Csengével való párbajaik akciódúsak, de nincs bennük igazán kémia. Sokkal erősebb Brasch színészi jelenléte apjával való összecsapása során, az alakítása ekkor valóban robban, szép az a pár pillanata, amikor az önámításon túllépve, szinte vinnyogva siratja el törékeny maszkulinitását, hogy két férfi „őszinte barátságát” nem kéne a mocskos környezetnek félremagyarázni, az maga a nemesség.
Gooper és Mae karaktere a drámában másodlagos, de a Víg előadásában az ő házastársi kapcsolatukba is mélyebben betekinthetünk. Telekes Péter szépen építi fel a magát menő ügyvédnek vizionáló, ám valójában szánalmas, mindig is mások által irányított Goopert. Radnay Csillának Mae szerepében egy jó tulajdonsága sincs, minden családi szerepében: társ, anya, meny, sógornő erőszakos, mások értékeire, örömére féltékeny nő, akinek irigysége leginkább Maggie ellen irányul. Itt borul meg kicsit az előadás, mert Maggie nem szebb és kedvesebb nála, sőt, Radnay Mae-je sokkal sexappeal-esebb, türkíz ruhájában, arany tűsarkújában, loknis hajjal, domborodó terhességében is. Radnay így az egyetlen lehetséges karaktert játssza ki, azt, hogy a nőnek semmi személyisége, csak fojtogató, kisszerű és pénzéhes gonoszsága.
Valló előadásában a Big Daddyt alakító Hegedűs D. Géza és feleségét játszó Igó Éva kapják a legjobb jeleneteket, az érzelmek tárházát járhatják be a két karakterben.
Hegedűs D. egy olyan patriarchális családfőt hoz, aki talán tudna szeretni, de nem tudja érzelmeit kimutatni, féli, hogy ettől gyengének látszana, nem kapná meg az áhított tiszteletet. Karikatúraszerű gesztusai és hanghordozása, roggyant testtartása, vulgáris, szexuális utalásokkal teli szóáradatai ellenére is van a figurában tartás. Egy percig nem kétséges, hogy önjogán, a két keze munkája révén lett milliárdos, amire méltán lehet büszke, akár önhitt is, és olyan mélyről jött, hogy a megszerzett tisztelet neki minden. Erős a feszült dialógusokban, és ökölcsapásszerű játéka a vesztesége megélésekor, amikor rádöbben, hogy mégsem futhatott el a halál elől, sütheti a tiszteletet, a megteremtett látszatott, a hibákat már nem tudja helyrehozni, 65 év adatott meg és a kínkeservvel összekapart birodalma széthullik.
Big Mama szerepében Igó Éva folyamatos ideggörcsnek tűnik, amit infantilizmussal lazít, ahogy például segítséget kérve ölébe rántja és elfenekeli a tiszteletest. Egy domináns férj évtizedeken át tartó elnyomása alatt kiöregedett szubrettje családjának, aki látszólag nem tudott komikává érni. A már-már parodisztikus figuraépítés mellett is hihetőre játssza a második részben, hogy férje halálának árnyékában leesik róla végre a gubó, és nem egy szivárványos pillangó, hanem egy halálfejes lepke kel ki, aki megmutathatja valós önmagát, és kiengedheti a mindig is meglévő (nagy) hangját.
Nagy – régi előadásokat megidéző - színházat csinálnak ők ketten, ahogy házastársi sértéseiket oda-vissza adogatják, egy-egy félmondattal, félgesztussal megmutatva micsoda szörnyszülők voltak, miként nyomorították meg egyik gyereküket a zsarnoksággal, a másikat az ajnározással, és mindkettőt az elvárásaikkal.
Zoltán Áron fiatal és esetlen Tooker tiszteletese, Gados Béla Baugh doktora szépen kidolgozott epizódok, egy-egy hosszabb jelenésük van, amelyben mindketten képesek komplett emberi sorsot mutatni.
Valló Péter rendező mert és tudott is foglalkozni a darab kulcsmotívumával, így Brick látens homoszexualitásával, bár ez ma nem akkora merészség mint volt az ötvenes években, amikor a darab íródott, és még javában tabutéma volt. Van mondandója a lemenők kapzsiságáról, a szexuális vágy abszurditásáról, a családon belüli elnyomásról, és a közelítő halálról is.
Az előadás víg(nép)színházi jelzővel illethető, semmi formabontó, de megmutatja a családi, az emberi kapcsolatok bonyolultságát, ambivalenciát. Mindezt tiszteséges, átgondolt színészi alakításokkal, köztük két emlékezetes színészi jelenléttel. Jó, hogy az utolsó képben, amikor Maggie legyűri az ágyra az öntudatlanságig lerészegedett Bricket, nem tudjuk meg mi lett a roham eredménye, mi is lesz ezzel a házassággal.
Kép: Ilovszky Béla
