„Ki ez a Csacsinszky Pál?” – kérdezte Krúdy Gyula 1923-ban, és gyorsan meg is válaszolta, „pesti férfiak, akik manapság már beborult homlokkal, meteorológiai jelekkel megkülönböztetett arccal, szivarfüst hajjal, magányos varjúként maradt lélekkel, zsalugáteres szemmel éljük a jelen időt és gondolatunk elszökdösik a mostani gazdától, mint a lopott ló vagy elcsalt eb hazaszökdösik nagy messziségből is". A történet nem bonyolult. A főhős, a fiatal banktisztviselő, Csacsinszky Pali megismerkedik a Ligetben egy lánnyal, Tóth Mancival, és lekezelőn azon nyomban meg is csókolja, majd szakít neki egy akácot. (A darabban nem lilát, mert már az sincs.) A fiú hónapok óta epekedik a szerelem érzéséért. Egy társasági nő, férjes asszony, Lola képében látja a beteljesülést, hogy végre érezzen és hódítson egy „komoly nőt”. Lolát üres figurák hada kíséri, és maga is léha életet él, kaszinózik esténként, ahol találkozgat Palival. A fiú itt újra összefut Mancival, aki már ott táncol, és ez az újabb találkozás vélhetően happy end-be torkollik. A darab Szép Ernő „után szabadon” való értelmezése iróniával szembesíti a szerelem idealizált és valós dimenzióinak összecsapását, levonva azt a következtetést, hogy a romantikus álmok törékenyek. Azt előadás javára írom, hogy nem ragad bele a nosztalgiába, azt viszont a kárára, hogy nem igen vet fel kérdéseket a nézők számára.
Némi nemtetszésem oka - a darabot szerzőként és rendezőként is jegyző - Tasnádi István tollából született szövegkönyv. Ahogy Molnár Ferenc Lilioma, úgy Szép Ernő Lila akáca is a korabeli pesti népnyelv megörökítésének szépségdíjas darabja, a stílusa, ahogy a szereplők érzéseiket néha csak egy indulatszóval kifejezik. Szép Ernő prózájából átemelt részekben ez megmaradt, azonban a hozzáírt sorok nem nagyon hasonulnak. Értem persze, Szép Ernőt – meg Szomoryt, Heltait - ma már kevesen olvasnak, nem is értik, élvezik azt a nyelvezetet, de Majmóczy karakterének szájába adott rímek kiábrándítók. Felemás a látványvilág is, amely Antal-Fógel Adrienn díszlettervező és Ignjatović Kristina jelmeztervező munkája. A képzeletbeli lokálnak nincs atmoszférája, kopár. A jelmezek a múlt század világát idézik, holott a szöveg alapján ez a történet nagyon is a jelenben játszódik, hisz csipkelődve mondják a szereplők, mily nevetséges is a 2020-as években a 20. század eleji társadalmi intézmények majmolása, lásd járás, főispán, kormányfőtanácsos. Lőrinc Katalin koreográfiája inkább kis színpadi egyet jobbra - egyet balra, mintsem lokálban lejtett dinamikus ereszd el a hajad mulatság. Az értékelendő, hogy Monori András révén került pár dal az előadásba, a zene finoman támogatja is az érzelmi csúcspontokat. (Bár a hangszerelés okán majdnem felismerhetetlen az ikonikus Lila akác.)
László Lili és Rohonyi Barnabás kettőse friss, jó stílusérzékkel közvetítik a Szép Ernő által eredetileg megálmodott figurákat. László biztonsággal egyensúlyoz az ártatlanul álmodó proli lány és a szemtelen orfeum-girl karaktere között, jól állnak neki a szépernői, tekervényes nyelvi fordulatok, bájosak bolondos, szögletes mozdulatai, ahogy szerelmi nekibúsulásai is. Rohonyi Csacsinszky Palija a Lolával elérhetetlennek tűnő szerelmi vágy mámorában támolyogja végig az estét, közben meg fess, és hiteles a karakterben, pont úgy, ahogy regény utolsó sora szól: „Barátom, volt ifjúság és volt szerelem. Nem vettem észre. Adj tüzet kérlek."
Járó Zsuzsa iróniával ábrázolja Lolát, az elismert nagyvilági nőt, akit nagyon is gyakorlatias gondolkodású asszony, és bizony Palitól csak a szerelem tárgyiasult bizonyosságát akarná, a férje által nyújtott anyagi biztonsággal parallelben. A férj szerepében Mészáros Máté kigombolt atillában és könnyed gesztusokkal, szinte tánclépésben hozza a nagyságos főosztályvezető urat, miközben humorral és egy öregedő férfi éleslátásával színezi az előadást. Ulmann Mónika látványosan szenved az állandóan öngyilkosságot elkövető orfeumi hölgyike, Hédi szerepben, Schruff Milán majd kibújik jókedvében a bőréből Majmóczyként, a házibarát fáradt szópoénjai özönében. Pataki Ferenc Zsüzsü lokáltulajdonos szerepében sejtelmesen és kellemesen félvilági, sikerül elhitetnie, hogy rég az „éjszaka rabjává lett”, jól áll neki a züllött kis szeparék és a zajos kuplék világa.
Nem tudnám megmondani, hol fogyott el a szusz a jó alapkoncepció megvalósításában, de a Lila akác könnyekből, sóhajokból és iróniából összeálló hangulata nem sejlik fel, az „utána szabadon” változat egy kedves, helyenként jól működő - talán szórakoztató - színmű, amelybe nyomokban mentődött át Szép Ernő költészete és szelleme. És attól, hogy elhangzik élcelődve ez-az jelenünk társadalmi-politikai állapotáról, még nem születik mai témákra rezonáló előadás sem.
