Központi pályaudvar(ok)

(Erkel Színház – Jacques Offenbach: Hoffmann meséi – 2021. december 15-i előadás)

Nem Offenbach, és nem a történet volt a hívó szó, hanem a rendező, Székely Kriszta személye, és Kálmán Péter basszus-bariton, akinek négyes szerep jutott az operabemutatóban. Meghálálták a beléjük vetett nézői bizalmam. Intelligensen összerakott, átgondolt, kifejezetten elegáns előadást láttam, amely kicsit szürreális volt, ám ütős. És ezt a summázatot a Salzburgi Festspiele bemutatóin edződött nézőként mondom. Amúgy meg jó lesz az opera kedvelőknek Jónás Réka Piroska nevét is megjegyezni.    

Lipics Zsolt számomra történelmet írt. Még nem volt alkalmam egy hús-vér direktor kommentárja mellett végignézni egy színházi bemutató-félét. Azonban június második péntek délutánján a Pécsi Nemzeti Színház meseszerű homlokzatával szemben beszélgettünk, mialatt a színház mellvédjén zajlott a nyár első hónapjára meghirdetett Erkélykoncertek-sorozat nyitóelőadása. Gulyás Dénes operaigazgató koordinálása mellett Strauss-, Kálmán-, Zerkovitz-dalokkal szórakoztatta a társulat énekkara és az opera néhány szólistája a Színháztéren hömpölygő közönséget. Színes, zajos, élő és lüktető volt a környék, igazi mediterrán nyár, vidám, gondtalannak látszó emberek, akik úgy köszöngettek a lokálpatrióta színigazgatónak, akár a szomszéd patikusnak. Érdeklődtem is rögtön, hogy igazi tüke-e, de nem, nincsenek három nemzedékre visszanyúló pécsi gyökerei.

Az utolsó „színészúr” (69!)

Vajon, ha nem magyar színész, világhírű volna? Biztos. Daniel Day-Lewis, Ralph Fiennes, John Malkovich, Kenneth Branagh csapattársa lenne. A rejtőzködő, szemérmes, szakmájának élő művész, aki mindent lát, mindent ért, mindent tud, de inkább begubózva, s nem a világ előtt szélesre tárt ajtóval éli civil életét. Ő kivételesen magyar színészként is lehetett volna világhírű, azon kevesek egyike, aki 1983-ban - a nemzetközi Wagner-film II. Lajosának megformálásával - tényleg elindult a nagyvilágba.

A Szent családban láttam először, Szászné szerepében. Nem éppen jópofa, vicces karakter. Önjogán látszódott Vári Éva mellett, aki miatt a Pécsi Harmadik Színház a Schwajda-művet műsorra tűzte, és akiért Vincze János rendező-dramaturg szinte egyszemélyes „show”-vá változtatta a darabot. Bacskó Tünde színpadi jelenléte „földszagú” volt. A játéka kemény és zsigeri. A világjárvány hozadéka, hogy a színházak online térben elérhetővé tették régi előadásaik felvételeit. A Pécsi Harmadik három Spiró-darabbal állt elő, a Szappanoperával, a Prahhal és a Príma környékkel. Látva ezeket az volt az érzésem, jól ismeri az élet árnyékos oldalát, sőt még annak is sok sötét mélyét, talán minden figurát belülről hoz.   

Reload Telepódium   

(Katona József Színház – Line Knutzon: Mesteremberek – 2021. december 20-i előadás)

Az álomotthonhoz vezető út göröngyös. Előbb elszívja a bankszámládról a pénzt, aztán a már felhúzott falak, majd az új csillár is eltűnik, végül azok is, akik felhúzták a falakat, felakasztották a méregdrága kristálycsillárt. Te meg a romok közepén, és rájössz, hogy középkorúnak lenni szívás, bérből élni még nagyobb szívás. Egyáltalán, életed legnagyobb balgasága álmodozni a tökéletes életről, ha rendes-csendes átlagember vagy. Októberben volt a bemutató, de ez egy igazi szilveszteri bolondság, és jó látni, hogy Máté Gábor – szigorúan meghúzva a határokat - legalább a társulata egyik felének hagyta, hogy önfeledten bolondozzon a színpadon, kiengedve az elmúlt másfél év sok-sok frusztrációját.   

Kilincstől az Othello-ig   

(Vígszínház – Jacques Prévert - Kovács Adrián - Vecsei H. Miklós - ifj. Vidnyánszky Attila: Szerelmek városa – 2022. február 24-i előadás)

Nem biztos, hogy érteni kell, ami a színpadon folyik, én mégis szeretem, ha nem kukán ülök. A 2015-ös Athéni Timontól a 2018-as A félkegyelműig egész jól tudtam menni ifj. Vidnyánszky Attilával, a rendezővel. Aztán jött A nagy Gatsby, most a Szerelmek városa, és ugyan látom, hallom, talán érzem is, ami a színpadon folyik, de semmi gondolatiság nem jön át számomra, csak egy hatalmas villózó, lüktető tarkaság, ami egy jól kifundált blöffnek tűnik. Ahhoz, hogy komolyan vehessem a produkciót, kellene a tartószerkezetet adó dramaturgia, egy üzenetet hordozó gondolat. Látom a hatalmas akaratot a „művészetcsinálásra”, a képességesség megmutatására, de a jó színház alapja, hogy az alkotók eldöntsék: csak filmes illúziót keltő látványt akarok vagy van némi mondanivalóm is. Jelenleg a néző csak a Play Hollywood fantázianevű kísérlet tanúja lehet, akkor is, ha komolyan veszi, amit lát, és hagymaként próbálja felfejteni annak feltételezett rétegeit.  
    

Raklap-saga   

(Örkény Színház – Bertolt Brecht: A szecsuani jóember - 2021. november 28-i előadás)

Érdemes-e bemutatót tartani, ha nem világos mit üzen vele - akkor és ott - közönségének a színház? Ezt a kérdést most nem túl hangosan tette fel magának a rendező, Mácsai Pál, inkább azt éreztem: „munkát adok két tucat színésznek, statisztának.” Lassú folyású az előadás, bár a legapróbb rezzenése is érthető, okkal történik minden színpadon, és látunk szép színészi játékot is. (És nem vetkőzött le senki!) De nincs meg benne a „wow”, ami az Örkénnyel szemben számomra alapkövetelmény. Ami remek volt, Dóra Béla is megkapta a maga „15 percét”, és nem alapfokon élt a lehetőséggel.    
 

A Pécsi Balett esete a gnosztikusokkal  

(Pécsi Nemzeti Színház/Pécsi Balett – ÁdámÉva - 2021. november 13.)

Ruszt Józseftől a gondolat: a nézőt nem szabad sem ostobának nézni, sem megterhelni. Az első 15 percben elszégyelli magát, hogy: „Tökhülye vagyok, csak én nem értem.” Aztán elgondolkodik: „Nem, én ennyire nem lehetek ostoba, mert…..”. Végül arra jut: „Na, tudjátok kit etettek ezzel….”. A rosszabb eset, ha 10 perc után feladja, kikapcsol. A Pécsi Balett felülkalibrálta a premierközönségét, egy átlagos színházba járónak eléggé felfoghatatlan volt, ami a színpadon történt. Kidolgozott testű, láthatóan képzett balett-táncosok apait-anyait beleadva mozogták be a színpadot, de mi végből, az nem derült ki.  

Don Qujiote parafrázis    

(Nemzeti Táncszínház/Feledi Project – Don Qujiote – 2021. november 10-i előadás)

Azt, hogy Feledi Jánosnak csípős, de jó humora van már tudtam, azt, hogy a humor árnyalatait művészként miként képes a színpadon megjeleníteni most tapasztaltam meg. Új munkájában fel-feltűnik Don Quijote, és Cervantes regényének többi alakja is, de új produkciója inkább abban rokon a regénnyel, hogy három, kalandokat megélő, a végén csalódott fickót látunk. Nem a XVII. században, napjainkban. A tánc mellet van egy kis dumaszínház, méghozzá szellemesen szórakoztató. Három remek karaktertáncossal dolgozott: Csuzi Márton, Keresztes Patrik, Takács László, akik „vették az adást”, és Feledi gondolatait szinte személyes üzenetként tudják közvetíteni.      

Szolidaritás egymással, a világgal

(Pécsi Nemzeti Színház – Zeneszerző:  Dés László,  Dalszöveg:  Nemes István,  Szövegkönyv:  Böhm György,  Korcsmáros György,  Horváth Péter - Valahol Európában című musical - 2021. október 9.)

Van kies hazánkban ember, aki még sohasem látta Dés László – talán - első musicaljét, én. Az alap azért megvolt, Radványi Géza által rendezett, 1948-as mozifilm, így a „Könyörgöm, akasszuk fel!” is. Hiába ismertem két-három slágerdalát, hallgattam Kulka Jánostól minden jótékonysági esten vagy tíz éven át a Zene azt kell-t, nem éreztem késztetést a megzenésített változatra. Jól sejtettem, ez a darab nem egy Chicago, de még csak nem is a zeneszerző már érettebb műve, a Pál utcai fiuk szintű musical, akkor sem, ha a fáma szerint gyerek, kutya a színpadon már fél siker, és itt ifjú emberekből nincs hiány. Családi színházi előadás született Pécsett, több évadot jósolok neki, nyolcévestől a nyolcvannyolc évesig minden néző találhat benne valamit, amiről úgy érzi: pont őt szólítja meg.