Shakespeare: h.ml.t (Budaörsi Latinovits Színház)
Tudod, a halálig rövid az út...
(Budaörsi Latinovits Színház – Shakespeara. H.ml.t – 2024. április 20-i előadás)
Iza: Hamlet a színházban állandó, hol Shakespeare-hűen, hol nem. Így is - úgy is születtek jelentős előadások. Újra és újra jönnek a felfedezők, és velük új színpadi adaptációk. Igaz, elfogyni látszanak azok az eredeti értelmezési módok, amelyben a világrend helyrebillenése érdekében Hamlet megszabadítja királyságát a zsarnoktól, így a hű barát, Horatio viszi át örökségét a jövőbe. Abba a jövőbe, amelynek kulcsa immáron Fortinbras. Képzeletemben a dán királyfi alakja, filozófiája, erkölcse Gábor Miklós - a felvétel technikai minősége miatt mára szinte nézhetetlen – színházi felvételétől indul, és Kenneth Branagh svédszőke bajszos alakján át egészen Benedict Cumberbatch Yoda-pólós 21. századi figurájáig terjed. Budaörsön nem szereztem új lenyomatot melléjük, mert Hamlet nem lehet egy bulikirályfi, aki drogozik, biszexuális, hantás és céltalan unalmában öldököl.
Éva: Polarizálódtunk megint Kolléganővel, én vagyok az, akinek bejött ez a rendezés. Az összes Alföldi Róbertre jellemző stílusjegy „rajta van” az előadáson. Éles szilánk ez a h.ml.t, helyenként meghökkentő, de működő értelmezéssel, esztétikailag is végigvitten, nagyon invenciózusan tömörítve, még kreatívabban kegyetlenítve. Ha nem lenne tilos, akkor leírnám, hogy jó néhány jutalomjáték van benne, az évadnyertes Takács Katié (Polonius) biztosan, de lenyűgöző, alázatos és fókuszáltan fegyelmezett volt Szőts Orsi Oféliája is. Itt ezennel feltalálom a társulati tehetség fogalmát, ez egy tehetséges társulat. Fröhlich Kristóf még ne dőljön hátra, de ez a h.ml.t megvan, megcsinálta.
HUSZTI 80!
Az utolsó – úgy istenigazából - korszakos színészek egyike. Arca végig kísérte életünket, amikor ovisok voltunk már akkor felkapott, foglalkoztatott színész volt. Mára a színházi közélettől és a színházi élettől is visszavonult legenda, aki évtizedek óta – akár egykori társulata oszlopos tagja, Gábor Miklós – publikál, színházi visszaemlékezéseket ír, hét kötete jelent meg eddig. Már harmincnégy évesen megkapta a Kossuth-díjat, vagyis a Kádár-korszak elismert (és futatott) színésze volt. Az Orbán-rezsim szintén elismeri munkásságát, a 2014-ben alapított Nemzet Művésze-díjat az elsők között adományozta számára, 2018-ban pedig a Magyar Corvin-lánccal jutalmazta munkásságát, ő az egyetlen színművész eddig, aki a második legrangosabb állami elismerésben részesült.
August Strindberg: A pelikán (Radnóti Színház)
Ildikó & Erik
(Radnóti Színház - August Strindberg: A pelikán – 2024. május 9-i előadás)
A Radnóti színházi csemegét tartogatott az évad végére, Strindberg egy kevésbé ismert darabját, A pelikánt. Már a Julie kisasszony és a Haláltánc is sejteti, hogy írójuk nem lehetett egy könnyű személyiség, de azt nem, hogy ennyire utálta az (erős) nőket. A darab főhősnője egy energia-lélek-test vámpír anya, az emberi gonoszság testet öltött démona. Tóth Ildikó a szerepben nemcsak a karaktert, de a színházat, és a pesti Broadwayt is betölti. Az érzékeny idegrendszerű, manipulatív, nárcisztikus nőtípus olyan széles spektrumát mutatja meg a szerepben, amellyel nagy elődei - Tolnay Klári, Ruttkai Éva, Vass Éva – asztalához ült. A színpadi „surranópályán” pedig a fiatal Major Erik - az évadban már másodjára – jóleső meglepetést okoz.
Dömötör András-Laboda Kornél-Benedek Albert: Mefisztóland
Színházak színháza
(Katona József Színház – Dömötör András, Laboda Kornél és Benedek Albert: Mefisztóland – 2024. április 26-i előadás)
Éva: Valami ilyesminek képzelem „a” Kaposvár színjátszását. Sok minden cikázott szakképzett nézői agyamban az előadás közben. Ezek biztos: méltó, megörökít, revans, így maradnak meg, tehetség, a szellem radikalizmusa. A Prudencia mellett ez az év előadása számomra. Az egészen átsuhant negyven év színjátszása és a kapcsolódó keserves káeurópai tapasztalat. Furcsa dolog a színpadi alkímia, érezni lehetett a folytonosságot. Ezt az előadást a Katonának kellett eljátszania, korösszegző, igaz, összetett. A „nemzetközi jakobinus erők luciferi esztétikája” éppen annyira jó, mint a „mosolygós igen, a ránk erőszakolt naturálnihilista nem helyett”. És tudjuk, hogy a rózsaszín az fehér, ki rendel gyóntatót forgatásra, kik nem találják tüntetés közben a színházat, hányféle túlélési metódus és veszteség keletkezett ezekben a fénytelen időkben. Ez is olyan előadás, hogy utána könnyebb élni, terhet vesz le a vállunkról, összekapcsol, pedig az „elmúlthúszév” növekvő sötétségéről szól.
Iza: Saját színházi közegünk köszön le a színpadról, amely ijesztően rímel Klaus Mann – az 1920-as évek németországi színházi életét leíró - Mefisztó című regényében olvasottakra. Hiába a sok humor, horrort nézünk, napjaink feketekomédiáját. Egy társulatot, amely szükségállapotban van, mert az elnök lojális emberét ülteti a direktori székbe. Egy olyan művészembert, akit mérhetetlen vágy és küldetéstudat hajt aziránt, hogy művészkörével - akiket maga a nemzetnek aposztrofál – elfoglalja a színházkultúra minden centijét. Lubickol politikai támogatottságában, hogy ezáltal élet és halál ura lehet, és nem bánja, sőt kívánja, hogy a politikai hatalom újra és újra beavatkozzon művészi alkotófolyamatokba. Kegyeltjeivel – a már általa ki vagy felemelt színházcsinálókkal - egészséges, nemzeti kultúrát hirdet, amelyben eluralkodik a homofóbia, az antiszemitizmus. Szerénységétől hajtva gigantikus szobrot állít színháza elé, hogy jelen idejét, hatalmát hirdesse.