A cselekmény a darab első felében jólműködik, amíg az író nyomás alatt tartja a közönséget, de az utolsó harmad már kicsit gyengélkedik. Ezt Szikszai Rémusz rendező egy igen drámai „akasztófás-jelenettel” és egy parádés Shirley-monológgal hídalja át. Hitelesen állít a színpadra egy zárt, észak-angliai közösséget a múlt századból, a táj dialektusa magyarosításával (Morcsányi Géza kiváló fordítása). A remek szereposztás révén a furán jó színészi alakítások pedig szépen egyensúlyban tartják az előadást.
Harry Wade Király Attila alakításában kívül rideg és fölényes, belül bizonytalan és ravasz, csak akkor boldog, ha játszadozhat az ő kissé retardált kocsmaközönségével. Az előadás végére tényleg úgy tűnik, hogy minden rossz azért történt, hogy Harry szórakoztassa a fiúkat. Harry szilárdan hisz önnön erkölcsi fölényében, és meg van győződve mesterségbeli tudásáról. A darab vicces epizódjai, amikor a törzsvendégek megpróbálnak bevágódni Harrynél egy pint sörért. Például a nagyothalló Arthur (Megyeri Zoltán) kihagyja Harry egyik bon motját, mire Charlie (Maróti Attila) megismétli neki, hangosabban; majd Arthur még egyszer elereszti az először sem igazi poént. Duójuk kiegészül még Billel (Dévai Balázs). A kocsmai trió pontos képét adja egy angol kisváros pubja intellektuális kihívásának. Amúgy Harrynek igazi akasztófahumora van, nem gondolkodik előre, hogy egy vaskos poén, egy eleresztett mondat mit okozhat később.
A Wade-család vicces. A feleség, a döcögős, együgyűségében is pragmatikus French (Bakonyi Csilla), aki csacsogása ellenére pont olyan érzéktelen mások - jelesül saját lánya - érzései iránt is, akár Harry. És a még döcögősebb, de ennek dacára édes, és még jobban együgyű Shirley. Bartos Ági ügyesen ragadja meg a 15 éves „belül csinos”, állandóan szorongó, de közben álmodozó tinédzsert. Szép erénye az előadásnak, ahogy a rendező – a színészek töredék gesztusaival, pár apró jelenettel - megmutatja, hogy a felszín alatt ez a három ember erősen összetartozik, üres felszíni locsogásuk ellenére ők egy család.
A nihilista idillben Wade elkövet egy nagy hibát, megsérti a szakmai titoktartást. Elmondja Derek Glegg riporternek (Figeczky Balázs), hogy hány embert ölt meg pályafutása alatt, és szól azokról is, akik eközben sírtak, vagy éppen tiltakoztak és ártatlanságukat hangoztatták, sőt, mesél egy másik hóhérról, Anglia elsőszámú kivégzőjéről. Teszi ezt lekezelőleg, megtoldva, hogy csak a németek kivégzésével szerezte meg a másik a „nagyobb számát” a háború alatt. Ezzel megtörténik az első baj. A kocsmába vonzza az első számú főhóhért, Pierrepoint-ot. Kardos Róbert tölgyfa termettel és úri arroganciával lép be a kocsmába, és pontosan elmagyarázza, hogy Harry miért ezüstérmes hóhér, míg maga aranyérmes. Kardos darabvégi érkezése örvendetes megrázkódtatás, és egy pofonos kinyilatkoztatás Harry Wade szakmai karrierjére nézve.
A második baj akkor jön, amikor belép a bárba egy idegen. Peter Mooney (Mikola Gergő) londoni, így Harry „gyülekezete” azonnal utálja. A férfi az első perctől fogva áldozatát keresve pásztázza a kocsmát, és amikor a 15 éves Shirley lefut a lépcsőn, meg is találja. Mikola Mooney-jában van valami bizarrul szabálytalan. Fővárosi ficsúr külsőleg, drágának látszó karóra a csuklóján, a stílusa borzongató, a modora támadó, a tekintete cikázva siklik a kocsmában le és fel. Érezzük, ennek a fickónak van valami a tarsolyában, de nem fedi fel a játéka túl korán, hogy ő a darabban a gonosz. A jelenlétének van hátborzongató gravitációja, mert a felszíne megmutatja, hogy ott van benne a könyörtelenség. Még két fontos mellékszereplője van a darabnak, Syd, Harry hajdani segédje (Csabai Csongor), aki pontosan hozza a mindig második és mindig csak valaki segédje figurát, azzal a biztos tehetséggel, hogy tud bajt keverni, majd fülét-farkát behúzni. Valamint Fry felügyelő (Honti György), aki maga is a Wade-közönség tagja, egyben lelkes sört potyázó, de rögtön előbújik belőle a szigorú rendőr, amikor tenni kéne valamit a tulajért.
Háromszor láttam a darabot, különböző szereposztással különböző színházakban, mindig másként, de mindig működött. McDonagh „férfi-bohócai”, a kisvárosi angol pub vendégei kegyetlenkedése egymással morbid, egyben biztos viccforrás. Ahogy most is. Szikszai Rémusz és a színészek ennek az előadásnak adtak egy Cheers-es fellinget – a ’80-as -’90-es évek amerikai siker sitcomja, Ted Danson-nal, Kirstie Alley-vel, Rhea Perlmann-nal -, amitől nem kellett olyan halálosan komolyan venni, lehetett szórakozni, dacára, hogy van aki a bitón végzi.
Fotó: Jászai Mari Színház-Népház
