Pénelopé behívja a „hűséges, jó feleség” szókapcsolatot bárkiben, aki nem kegyelemből kapta az érettségit.
Na, most akkor milyen egy jó feleség? Nagyerényű, jólelkű, hibátlan és szilárdszívű. (Ezek eposzi jelzők, validak.) Ezzel ellentétben a színpadon egy olyan túlélőt, stratégát látunk, aki egész életét férfiszabályoktól szenvedve töltötte és egyszerre politikus intelligenciájú nő, ironikus, önreflektív narrátor, bűntudattal terhelt anyafigura, sebezhető karakter, az elhallgattatott női nézőpont megtestesítője.
Ráadásul a Hádészben, örökre. Inkluzíve Helenével, az irritatív jellemű és szépségű unokatesóval, meg a 12, Pénelopé miatt halt szolgálólánnyal összezárva. Keveset javít a helyzeten, hogy az aszfodélosz ott virít mindenhol, enni is csak azt lehet. Ki ne szeretné az örökkévalóságot így tölteni? Szóval ez a pokol minősített esete.
Varga Gabriella játssza Pénelopét: egy rendesnek rendelt, de titkot tartó-hordó, terhet viselő, kötődésében szerencsétlen, titokzatos-csillogó nőt ritkán játszik ilyen fegyelmezett, pontos színésznő a honi deszkákon. Mintha minden indulat fékje hibátlanul a kezében lenne, amire szükség is van: története a magány, különlegesség, bűntudat, nőként megőrzött hatalom és tisztesség egy patriarchális, igazságtalan, erőszakos korban. Manipulátor, történelmi igazságszolgáltató, a mítoszt újraíró, hol kegyetlen, hol szarkasztikus, néha abszent, de sérült, tartásos nő Varga Pénelopéja. Igazi „nagy nő”. Varga Gabriella jelenlétének ereje, karakterizáló képessége, különös nyersessége, kérlelhetetlen figurateremtése napok múlva is ott rezonál bennünk. A rálátás élményét kaptuk tőle: kibillent a sokezer éves mítosz.
Helené Orbán Nelli, nagyon jól áll neki a világ legtudatosabban hiú nőalakja. Orbán Helenéje profi: bosszantó kúlsággal viseli önimádatát, provokatív és arrogáns, önbizalommal túltöltött. A színésznő olyan Helenét játszik, akinek ráadásul igaza van. Bejött neki az élet? Be bizony. Orbán Nelli mozgása a csúcson levő rocksztáré, nőiessége az álomgyári glamour girl-é. Alakítása tökéletesen partneri és szép ellenpont Vargáéhoz képest és mérten, egymásra nézés nélkül is pillanat alatt adják-dobják az érzelmet, riposztot, sebet. Mindig intenzív pillanat az, amikor egy nő sebez nőt. Rezonált is a közönség rendesen. (Nota bene, a Maladype az, ahol a közönség összetétele nem a szokásos háromnegyed nő-egynegyed férfi arányú. Kevés színház tudja ezt.)
Az összes szolgálólányok szerepében Bajkó Edina, aki nem kisebb feladatot kap, hogy egyrészt dinamizmusával összefogja a két főszólamnak látszó „hangot”, másrészt tudomásunkra hozza, hogy ő is főszólam. Ez sikerül is, ő egyrészről a „kollektív hang”, 12 lányé, teszi ezt kiváló váltásokkal, változó műfajokban, attraktív őszinteséggel. Hogy lehet kimondani azt, hogy akinek nincs hatalma, annak nincs ártatlansága sem? Pedig Bajkó megoldja, arról nincs kétségünk, hogy igaza van.
Egy túlvilágian valószínűtlen díszlet: nem tudjuk, sötét-e vagy világos, gyanús, mint egy alkonyi szivárvány, biztos, hogy minden jelentéssel telt, ártatlan széktámla sem lehet, mert a történet egy pontján fejszévé válik, melynek fokán átmegy a nyílvessző és leng kicsikét csak rángó bokával az áldozati lány. Növény? Aszfodélosz, gúnyosan köpködik virágját a Hádész lakói, aztán megeszik. És a jelmez, igazi érzéki öröm: mikor a szolgálólányt a szőrös fejű, de vádlin tekercselt saruk jelzik, Helené fejdísze, akár Pallaszé, Pénelopé fejéke ragyog, akár a halpénz, - anyukája nemhiába najád – , minden arany- és ezüst, és azok a napszemüvegek Tom Ford Hádészban. Németh Anikó jelmezei jellemfestőek, atmoszférateremtőek, de elsősorban iszonyúan menők. Kovács Adrián zenéi glóriával lépik át a műfaji kötöttséget: nem hagynak minket nyugodni, ezek nem aláfestő, hanem társmuzsikák.
Nos, végre egy világ, ahol az elhallgatott igazság addig nem tűnik el, amíg nevén nem nevezik.
A nők általában a mítosz tárgyai, itt a mítosz igazságának követelői. Menjen, nézze, aki teheti.
Pénelopeia-Maladype Színház/ írta: Margaret Atwood/ rendező: Balázs Zoltán/ dramaturg: Juraszek Zsuzsanna/ díszlettervező: Balázs Zoltán/ szcenikus: Katona-Koós János/ jelmeztervező: Németh Anikó/ zeneszerző - zenei vezető: Kovács Adrián/ produkciós vezető: Balázs Katalin/ kreatív producer: Huszár Sylvia
