Feltételezem, hogy Kincses Réka – aki a darab szövegkönyvét jegyzi és az előadást rendezte – meg tudná magyarázni, hogy Tartuffe mi célból Barbara és nőnemű, miért természetgyógyász. Pernellné miért lesz Pernell, Damis egy nemváltó Mariane, Orgon miért nő, miért él Elmira névvel a nagyon is maszkulin férje és Cléante miért lesz testvér/sógorból családi sofőr. Azt érteni véltem, hogy Barbara Tartuffe-nak miért kell egy team, miért nem szólóban csalárdkodik a közösségi háló korában. Mert amúgy a klasszikus Tartuffe-történetet, a képmutatásról szóló komédiát látjuk, amelyben csőbe húzzák a hiszékeny családfőt, és a hamisság leleplezésével érjük el a Tartuffe-csapat bukását, a Pernell-család nagyjának menekülését.
Érteni vélem persze az apropót, az internetes csalások, a lehúzásokkal egybekötött termékbemutatók, a TEMU és a SHEIN tombolása korában a csodavárás kifigurázását. Mindennap sok millióan elhiszik az online hirdetéseket, hogy egy tapasztól elmúlik a térdfájásuk, egy csepptől a süketségük, egy portól egy hét alatt 10 kilót fogynak. Valamivel mindenkit be lehet húzni a csőbe, hogy józan esze ellenére elhiggye, hogy ezer forintért harmincezer forint értékű árut kap, mert éppen készlet-kisöprés van.
A szerző ráengedte – az eredetiben meglehetősen jól felépített – történetre a rendszerváltás óta megélt magyar társadalmi-politikai anomáliákat. A mondatok között előjön az ügynökmúlt, általa a bezsarolhatóság, a privatizációs mutyik munkáltatói részvényekkel, a nők elférfiasodása, a férfiak elnőiesedése, a gender-viták, a nemváltás, a gyermekvédelem intézményi csődje, a szociális érzékenyítés, a makrotáplálkozás, az egészséges életmód látszatával a fogyasztókat félrevezető kereskedelmi gyakorlat, O1G-re hajazó rendszám, stb. A felszínén belekap mindenbe, de az előadás színrevitele nem képes ezeket alátámasztani. A forma rátelepszik a tartalomra, és sem a szituációk, sem a karakterek nem válnak ettől igazán maivá, vagy árnyalttá.
A díszlettervező Csiki Csaba játéktere leginkább semleges pasztell tér, hol egy családi étkező, hol egy foglalkoztató szoba képében, valahol a Balaton-felvidéken egy szőlőgazdaságában, színeket leginkább a néha elszórt plüss állatok százai biztosítanak. (Egyebekben egy-egy plüsst a nézőtérre lépéskor mindenki magához vehet, kb. 3 percig lesz jelentősége, amikor Barbara Tartuffe egy pszichológiai hókusz-pókusz közben interaktívkodik a nézőkkel, azt kérve, hogy szorítsák azt a szívükre.) Cs. Kiss Zsuzsanna jelmezei jellegtelenek, de leginkább előnytelenek, nem segítik a karakterformálást.
A címszerepre meghívott Udvaros Dorottyának a kifordított női Tartuffe-figura ujjgyakorlat. Tornádóként cikázik a színpadon, és színészi erejével képes lekötni a nézők figyelmét féligazságok puffogtatásával, mindennek a magyarázatára az „izé” szócska ismételgetésével, ahogy ragyogóan eljátssza, hogy mond valamit. Az ő színpadi outfitjei talán a legelőnytelenebbek, paradicsomszőke Pumikli-szerű parókával megfejelve, olcsó lesz tőlük Barbara, egy harmadrangú szélhámosnő, akivel éles ellentétben áll stábja, a visszafogott, stílussal bíró Ursula (Majsai-Nyilas Tünde) és másik segítője, egyben kiugrott pap férje Philip (Ertl Zsombor). Nem bontakozik ki az előadásból, hogy Barbara, akit erős gerincbántalmai kényszerítettek tolószékbe, miért hány úgy konstans a színpadon mintha kemoterápiás kezelést kapna. Udvaros Dorottya – jelentős társadalmi kérdésekben rendre megnyilatkozó nemzet színésze – művészi életútjának tisztelete okán nem esik jól azt látni, hogy méltatlan szituációkban jelenik meg a színpadon. Olcsó, ahogy kutyapózba ereszkedve agresszíven ingereli közösülésre fiatal férjét, s egy negyvenestől is mosolyra késztetne, ahogy túlérett bakfisként ugrál karaktere a színpadon. E megnyilvánulások semmit nem adnak a figura ájtatos, csaló jelleméhez.
Ahogy Valér (Kövesi Zsombor), a Barbara által a gyermekotthonból kimentett fiú gonoszul kínzó deviáns viselkedése sem nyer értelmet, vajon miért issza meg ez a fiatal férfi a saját vizeletét, és hecceli hímringyóként a nemi identitásában nem biztos Damist. Az egy külön talány, hogy Damis (Liber Ágoston) miért ítéltetett arra, hogy nemet váltson és az előadás végére lánykaruhás fiú váljon belőle, egy Mariane-baba. A Pernellt játszó Kőszegi Ákos, Orgon szerepében Petrik Andrea és Elmiraként Horváth Szabolcs nem csinálnak figuráikból bohócot, realisztikus játékkal ellentartanak a felszínes formáknak, nagyjából azt játszák, amit egy eredeti Molière-ben.
Az előadásban Dorine (Balázsovits Edit) immorális újságíró-figurája, aki előássa Pernell besúgó múltját, hogy Barbara bezsarolhassa őt gazdasága kicsalására, és a sofőr Cléante (Bölkény Balázs) karaktere megtartása nincs kitalálva. Minden elismerésem Bölkény Balázsé, aki kiprésel a semmiből egy alakítást pici játékokkal, egy nylonszatyor markolászásával, papucshúzással, és lényegében egyetlen mondattal: - Én csak egy sofőr vagyok. A Frici és Aranka után azt hittem egy üstükös színészpálya indult el, de Az üvegcipő, Az imposztor, a Büszkeség és balítélet remek karakteralakításai után, lehet egy nagy epizodista születik éppen a szemünk előtt. Azért látnám őt főszerepekben is, úgy gondolom, simán vinné egy előadás terhét.
Még a nézőtérről is látszik, hogy a nem sikerült produkciókba pont annyi színészi munkát kell tenni, akár a sikeresekbe. Sajnálom a most elszálló művészi energiákat, amelyek egy kísérletben illannak el, jelentős előadás nem született.
A darab szereposztása: https://vigszinhaz.hu/hu/produkciok/madame_tartuffe
