Köles Ferenc tavaly élete és pályája jelentős mérföldkővén lépett át, kijárt volna, hogy ebben az évadban olyan szerepe(ke)t, esetleg rendezőt kapjon az anyaszínházától, amelyekkel újra igazolhatja miért is korosztálya egyik legjobb férfiszínészeként tartjuk számon. Az Esőember Dr. Bruener, kórházigazgató mellékszerepével és Mrożek Emigránsok című kamaradarab AA karakterével „ajándékozta” meg teátruma.
Sokan szeretünk – klasszikus és kortárs – drámákat úgy olvasni, hogy kihagyjuk a szerzői utasításokat, mert, ahogy Füst Milán megfogalmazta: élmény azokat „lelkünk színpadán" játszani. Mrożek 1974-es drámája esetében azonban alkotóként jó a színrevitel előtt átböngészni a szerzői leírást: külföldön járunk, de nem meghatározott országban, csak meghatározott helyzetben, szuterén helyiségben a „lépcső alatt” játszódik a történet, miközben az igazi világ odafent van. Két férfit beszélget: AA az értelmiségi, a politikai üldözött és XX a két műszakban robotoló kétkezi munkás. Akárcsak Beckett Godot-jának két főhőse esetében, az író itt is az értelem és a nyers erő képviselőit tárja elénk. Szilveszter éjszakája van, XX egyetlen szenvedélyének a pályaudvar látogatásnak hódolt, mert ott nem idegen egy idegen országban sem, hazaérve kiszínezve ecseteli kalandjait a flegmán olvasgató AA-nak.
A színház darabválasztását hitelesíthetné, hogy lassan kisebb társadalmi katasztrófa a gazdasági – de már a politikai berendezkedés miatti – egyre nagyobb számú elvándorlás Magyarországról, egyre többen élnek a még (talán) jobb és szabadabb világba vonulás lehetőségével. Az előadást látva, mégis nehéz megmondani, hogy Tóth András Ernő, a színház produkciós vezetője miért érzett indíttatást a színrevitelre, olyan erős elhatározással, hogy a rendezés mellett maga tervezte a látványt is, és – ahogy az a színház web-lapján korábban olvasható volt – magának szánta az egyik szerepet is.
A színpadképet valóban kidolgozta – példának okáért facsipesszel rögzített, elvágólag száradó zoknik és férfi alsók sorát látjuk –, de a szennyvízlefolyó csövek és szedett-vedett agyonzsúfoltság ellenére sem látjuk-érezzük e térben az összezártság kínját, vagy az embertelen létet. Sokan élnek ma Magyarországon, Európában, a világban ennél sokkal mostohább körülmények között. Ráadásul XX ágya a nézőtérrel párhuzamosan áll a rendezői balon, mögötte egy asztal, a mögött AA ágya kicsit jobbra csúsztatva. Az XX-t játszó színész (Bera Márk) – az első és utolsó percektől eltekintve – háttal van a közönség nagy részének, miközben a színpad hátsón elhelyezkedő ágyon, vagy az asztalnál ülő AA-nak (Köles Ferenc) játszik, félprofilból. Ezzel a rendező a baloldalon ülő nézőket elzárta XX karaktere színjátékon alapuló megismerésétől, a nézőtérrel szemben játszó Köles Ferenc reakcióiból következtethetnek Bera játékára.
A drámában XX a majdani jólét reményében önkéntesen vállalta külföldön az embertelen létet, hogy hazatérve majd „virítson” a faluja előtt. Bera alkata nem fizikai erejét eladni képes munkás típus, inkább Petya Trofimov a Cseresznyéskertből, entellektüel. Hosszan, kedvvel mélázik is arról, mi lesz majd, ha hazamegy, és aki ily élvezettel álmodozik a hazamenésről, az nem igazi emigráns. Az alakítás nem jut el odáig, hogy XX rádöbben, hogy a munkába való belerokkanása értelmetlen, soha nem fog hazajutni, így kissé teátrális a jelenet, amelyben összetépi egy plüss kutyában (!) rejtegetett összekoplalt pénzét. A fiatal színésznek erőteljesebb rendezői támogatásra lett volna szüksége, hogy pályája egyik első jelentős szerepében a darab kezdetén a groteszk helyett ne vígjátéki legyen, és hatásában felvegye a versenyt – a sokkal tapasztaltabb és a szerepben teljesen önjáró – Köles Ferenc színpadi jelenlétével. Egy-egy felvillanásából érezhető, hogy Bera képes lenne AA karakterének ellenpólus lenni egy erős rendezői vízió mellett.
AA politikai okból emigrált értelmiségi, aki a szabadság és a rabság téziseit kutatja, ehhez kísérleti állatkája a bérleti díjat nem fizető szobatársa XX. Köles Ferenc szerencsés színészalkat, ha kell vérciki proli, de ha felkerül egy szemüveg és spleensre ereszti szempilláit máris értelmiségi típus, amire a játéka könnyedén rátolja e figurákra jellemző cinizmust, szellemi fölény fitogtatását. Beszél, túlmagyaráz, de elvesztette már ihletét, elment az a hajó, ami ide repítette. Nem vágyakozik, tudja, hogy többé nem mehet haza. Köles játéka következetes az író – AA figurájába sűrített – gondolatai interpretálása során. Pazar, ahogy lenézi a tőle eltérő intellektusú XX-t, odavetve: „a tudós számára közömbös a rovar viszonya a mikroszkóphoz”, és ki is játssza a darabnak azt a cselekmény-sorát, amely a dráma végére beálló patthelyzethez elvezet. Kiváló mentális és fizikális, abszolút fókuszált színészi állapotának köszönhetően színpadi hangsúlyai, kitörései, a karaktere helyzetének személyes megélése hiteles, erős hatású, intenzív jelenléttel áll a színpadon. A darab végén valósággal kiordított „szabadság-monológja” messze túlmutat az előadáson, ahogy 2025-2026 Magyarországán a színdarab keretein is, egy 21. századi magyar polgár jaj-kiáltása.
A pécsi előadás széttöredezett, gondolatok hangzanak el, mert a két szereplő között nincs igazi párbeszéd, jobbára párhuzamos monológokat adnak elő, az akciók erőtlenek. Tény, hogy jelenleg nincs a pécsi társulatban Köles Ferenchez hasonló tapasztalattal, színpadi gravitációval bíró férfi színész, és ez eleve handikepje volt a darabválasztásnak. A mentőöv, hogy Köles erős játéka révén a hangsúly, a lehetséges üzenet a darab értelmiségi, AA karaktere felé hajlik, és pár percre valóban kiváltságos eseménnyé válik ez az este őt látva, hallva, ahogy többet mond a puszta szövegnél: SZABADSÁG.
Tóth András Ernő kerülte a darab politikumát – megadva a Marseilles szilveszter éji bejátszásával, hogy hol járunk –, és a pécsi előadás erősen megsínyli a rendezői invenció hiányát, a művészi ambíció Ikarusz repüléséhez hasonlatos, magasra szállt a színrevitel vágyával, de mert Mrożek darabja nagy falat, lezuhant a megvalósítással. Csak úgy megjegyzem, a város lakója Vincze János rendező, aki 1989-ben a darabnak egy máig felemlegetett feldolgozását vitte színre a Pécsi Harmadik Színházban. Reveláció lehetett volna meghívni, hogy harmincöt év elteltével ő mit üzenne ma e darabbal.
Fénykép: Pécsi Nemzeti Színház
