Vitán felül övé Babits Mihály Jónás könyve című költeménye, hosszú idő óta nagy sikerrel adja elő. Nem kis dolog ez a Gáti József-féle legenda után. Úgy övé, ahogy Haumann Péteré Szókratész védőbeszéde, Bálint Andrásé Márai naplója, Fekete Ernőé Weöres Sándor Rongyszőnyege.
Színházrajongóknak Lipót, Cléante, Tót Lajos, Übü papa, Kányai fogadós, Polonius. Pazar lista, kiváló alakítások. Minden külön értesítés helyett: Csuja Imre a pályája csúcsán van. Főszerep-bíró és epizodista, tud hősleg és komikusként is működni.
1984-ben végzett a főiskolán, Pécs, Debrecen és Eger után az Arany János Színház tagja, majd szabadúszó, szinkronszínész. Lukáts Andor Katonabeli Portugál-rendezése volt a figyelemfelhívó kiugrás, a szakma végre – és újra - észrevette Csuja Imrét. 2004 óta az Örkény Színház társulatához tartozik, Jászai Mari-díjas (2005) és Érdemes Művész (2010).
Kezdjük egy kényes momentummal. Korpulens testalkat egy színésznek nem épp főnyeremény a pályán, de ő a szükségből erényt csinált. Sok hétköznapi figura láttatásához, megformáláshoz használta fel alkatát.
„Csuja robusztus alkat. Pompás színházi főemlős. A mára már megboldogult karakterszínész (jellemszínész) kategóriába sorolnák a múlt századi színházművészeti lexikonok. Színpadra lépése derűvel tölti el a nézőt. A derű itt nem mosolyognivalót takar elsősorban, hanem valami igencsak kedvre valót. Markánsat, erőteljest, élvezhetőt.
Azért érezzük úgy, hogy ő a kocsmáros a falusi italboltból, a kamionsofőr a benzinkútról, a hentes a piacról, a horgász a szomszédos stégről, vagy a vasutas a pályaudvarról, mert felrémlik láttán a sokízű, sokszagú valóság. Az ember ember által való megformálása színészetének egyik fő erénye. A drámai versezetet is a hétköznapok nyelvére fordítja.” (Kővári Orsolya: Jelentősre gömbölyödve, Színház Magazin 2011. március)
Ő maga így vall erről: „Kétségtelen: a korpulensebb testalkattal váltam sikeressé. Cingár főszerepet nyilván már nem fognak rám osztani. Bár tapasztalataim szerint sosem lehet tudni, mit vesznek észre az emberben, s miért indul be egyszerre a karrierje, vagy vesz más irányt. Amúgy nem tolakodó a kérdése: szeretek jókat enni, és állandóan küzdök a súlyommal. Tíz kiló mínusz a cél, azzal még nem fogyok ki a szerepeimből.” (168 óra, Herskovics Eszter interjúja, 2010. március 30.)
Bagossy László rendezésében mutatta be 2011-ben az Örkény a János királyt, Dürrenmatt politikai pamfletjét. Csuja háborúmániás agresszív és buta állatnak (valódi oroszlánbőrben és fejékkel) játszott Lipót hercege egyik pillanatban böfögve zabál, majd kicsivel később az ünnepi asztalra teszik levágott fejét. Lenyűgöző pillanat, mikor a kockákkal várat építő kis Arthur herceget megtanítja rombolni. A pusztításért széles mosoly, ölelés és mormogással kísért meleg hangú dicséret jár. Ha már Lipót úgyis megölte korábban Arthur apukáját….
2014 nyarán Mácsai Pál rendezésében mutatta be Jarry Übü királyát az Örkény Színház a Szentendrei Teátrummal együttműködésben, ősztől némi fazonigazítás után a kőszínházban játsszák. A mű eredeti szövegét Ari-Nagy Barbara dramaturg dalokkal teli bohózattá dúsította, jócskán teletűzdelte beszólásokkal, szójátékokkal: lássuk, hol vagyunk. (Igen, Magyarországon.) Nyoma sincs botránynak, szürreális sodrásnak, kiválóan szórakozunk viszont a diákszínjátszás és vásári színjáték eszközeit vegyítő dinamikus, feszes előadáson, és tudjuk, hogy nem esünk ki a körhintából.
Csuja Übüje nagyhangú és gyáva féreg, önigazolásának nincs felső határa, morált nyomokban sem tartalmaz. A színész korpulens testalkata egyértelmű előny, Übü teste és lelke is elrajzolt, eltúlzott. Az előadást egy részben játsszák, mi már elfáradunk a gegsorozatban és reflexiós tűzijátékban, amikor Übü papa és Übü mama hatalomból való kipottyanásuk után újabb vizekre evezve (Balatonfőkajárt érintve), megint erőre kapva újra hatalomért nyúlnak.
"A Macbeth-problematikával indul az előadás. Übü papa az elején egy elégedett, jóllakott napközis, akit Übü mama piszkál fel, hogy harapjon bele az almába. És a szellem kiszabadul a palackból. Übü mama sem tudja, mit indít el, csak azt látja, hogy a férje alkalmas bizonyos dolgokra. És aztán egyre jobban belemelegszik a gyilkolásba, az árulásba, a szarságba. Bámulatos, hogy mi rejlik egy emberben, ha lehetőséget kap. Nagyon érdekes kibányászni magamból ezt a férget" - mesélte Csuja Imre. (Magyar Narancs 2014. októberi száma)
A másik véglet, friss premier: Csuja, az értelmiségi. A Tartuffe klasszikus rezonőrszerepe: Cléante. (A rezonőrnek sosem könnyű, a főszereplők – az ezen előadásban is kiváló Znamenák István és Nagy Zsolt - elviszik a tejfölt.)
„Csuja Imrét korrekt szövegtolmácsolásba bénította a Cléante értelmiségi józanságát kevéssé érintő rendezői koncepció” írja Tarján Tamás.
Csuja Imre és Kerekes Éva színesen hozza a józan értelem érveit-mondja Zappe László.
„Az Orgon sógorát alakító Csuja Imre a kardigános értelmiségi, aki higgadtan próbálja jobb belátásra téríteni Orgont. De nincs esélye. Nemcsak Orgon megbabonázottsága miatt, hanem azért is, mert ő a “tifélék”. A nem keresztény, a hitét magánügyként kezelő, gyanúsan gondolkodó.” (Benyó Rita, Vs.hu)
(E sorok szerzője azért nagy élvezettel figyelte Csuja-Cléante gazembert felismerő szeme villanását Nagy Zsolt (Tartuffe) elutasító replikájára. Ha szavazhattam volna – amúgy demokratikusan – akkor a kardigán, hipszter-szemüveg levételére és Tartuffe azonnali kiiktatására szavaztam volna. De hát nagy úr a rendezői koncepció…)
Bagossy László Hamlet-rendezése elnyerte a Színikritikusok díját 2014-ben. Csuja Imre Poloniust, egy amorális, kémkedésre, akár gyilkosság végrehajtására elkötelezett esszenciális, de nem paródia-udvaroncot játszik, aki aggály nélkül saját lányát felhasználja és csak azért nincs kés rögtön a kezében, ha a király szól, mert a király sem öl rögtön. Passzentos Claudiusszal.
„(Znamenák Claudiusa) Jó párja Csuja Imre Poloniusa: a főkamarás az oly ismerős monumentális idiotizmus mintapéldánya, a feltétel nélküli lakáj, akit borzadva nézünk, Hamlettel együtt.” – írja Csáki Judit a Népszabadságban, 2014.03.28.
Széles spektrumú, eszközgazdag színjátszás, elmélyült alakítások, arányérzék, alázat, emberség, valamiféle megküzdött derű –ez Csuja Imre. Megfejtett titok. Vagy sem.
"Világéletemben nyitott könyv voltam. Lapozható nyitott könyv. Meg tudtam maradni képlékeny, jó nyersanyagnak. Szeretik ezt a rendezők. Ilyen vagyok, én így tudok dolgozni. Így tudok használható lenni. De azt gondolom, bármennyit lapoznak, mindig marad bennem a következő alkalomra épp elég titok.” (2011./XX. Critikai Lapok, Balogh Tibor interjúja)
A színházrajongók őszinte önzésével kívánok magunknak még sok megfejtenivaló Csuja-titkot.
