Iza színházban járt - Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni: Napló
2017. április 26., szerda 23:17

Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni: Napló

Értékelés:
(4 szavazat)

„Mikor múlik el a gyerekkor?S mikor az ifjúság? S az élet? Észre se venni.”

(Radnóti Miklós: Ikrek hava)

 

Az ember általában (és érthetően) úgy olvas egy könyvet, hogy nem ismeri a történet végét. Akkor ugyan mi érdekelné benne? A naplók kivételt képeznek: Anne Frank naplóját is úgy olvassuk, hogy közben pontosan tudjuk, sajnos mi lesz a vége. Torokszorító érzés úgy olvasni valamit, hogy még mielőtt belekezdenénk, tisztában vagyunk vele, hogy nem lesz happy end. Gyarmati Fanni naplóját is ez teszi nehéz olvasmánnyá többek közt: látjuk, ahogy folyamatosan küzd és reménykedik – de folyamatosan eszünkbe jut, szegényt mennyire megcsalják majd ezek a remények.

Radnóti Miklós verseivel először a hetedikes olvasókönyvben találkoztam – és nemcsak a verseivel, hanem a naplója egy részletével is, amelyben egy cukorgyárban munkaszolgálatosként szerzett élményeit írja le, a helyet a pokolhoz hasonlítja és cukros bugyornak nevezi. Szívesen írnám, hogy első találkozásunk óta a kedvenc költőm, csakhogy akkor és még sokáig számomra József Attila volt az első számú. Elsősorban azért, mert az ő verseit régebb óta és jobban is ismertem. Gondoljunk csak bele: József Attila Altatójával már egészen korán, kis óvodásként megismeri mindenki. Radnótinak azonban egy gyerekverse sincsen (éppenséggel József Attilának se sokkal több) és ez persze már elég ahhoz, hogy ha máshol nincs módja rá, csak az általános iskola vége felé találkozzon az ember a költészetével, hiszen kronológiailag irodalom- és történelemórán is akkor következik az a korszak, amelyben alkotott és amely élete és művészete hátterét adja.

Felfigyeltem Radnótira, szimpatikus volt az a személyes, sokszor már bensőséges hang, amit kiéreztem verseiből-naplójából egyaránt, sőt a tankönyvben szereplő néhány fényképen sem érződött az a távolságtartás, amivel a költőket azonosítani szokás.  

Eltelt jó pár év, amikor egy évvel első megjelenése után kezembe került Ferencz Győző Radnóti-monográfiája, a mai napig a legjobb ilyen jellegű munka, amit olvastam. Alapos, életet és művészetet illetően egyaránt minden részletre kiterjedő, érdekfeszítő, lebilincselő: komoly szakmunka, de egy pillanatra sem száraz: végig olvasmányos. Nagyon tisztelem a szerzőjét: kevesen olyan felkészültek, hogy így meg tudjanak írni egy ilyen komoly és fontos témát.

Ez a monográfia újabb lökést adott Radnóti iránti érdeklődésemnek. 

Az otthoni könyvespolcon megvolt már az Összes versei, de megvettem az Ikrek hava – Napló című könyvet is, amely a két szöveget nagyon jó érzékkel egy kötetben tartalmazza, hiszen a könyv másik szövegéhez hasonlóan a maga módján az Ikrek hava (Radnóti egyetlen hosszabb lélegzetű prózai munkája, amelyet regénynek biztosan, kisregénynek nevezni pedig talán túlzás) is egy fajta napló: az alig százoldalas szövegnek ő maga adta a Napló a gyerekkorról címet.

Írnám, hogy erre reflektál felesége naplójának első mondata 1935-ből: „Olyan gyerekek vagyunk.” Csakhogy évekkel azelőtt írta, hogy férje az Ikrek hava írásába kezdett volna.

Fanni naplója már terjedelmével is megdöbbenti az embert, hiszen két kötetben jelent meg, közel ezerötszáz oldalon. Ehhez képest férje naplója alig kétszáz oldal, holott csupán két évvel rövidebb időszakot ölel fel: Fanni 1935 és 1946 között írta naplóját, Radnóti 1934 és 1943 között, igaz, a munkaszolgálatok miatt jóval szakaszosabban, sőt, 1935-36-ban egyáltalán nem vezetett naplót. Ehhez képest Fanni tizenegy éven keresztül szinte végig napi szinten lejegyezte életét. 

Esterházy Péter döbbenetesnek és „irodalmi valóságshow”-nak nevezte ezt a két vaskos kötetet. Joggal: nekem is az volt az érzésem, amikor olvasni kezdtem, mintha Fanni bekamerázta volna a lakásukat – írásban. A napló terjedelme azért lepett  meg, mert jóval a megjelenése előtt, amikor Ferencz Győző Radnóti-monográfiájában már lehetett belőle olvasni részleteket, azt hittem, ez is olyasfajta napló, mint általában a naplók, illetve Radnótié is: kis könyvecske, legfeljebb olyan kétszáz oldal. Eszembe nem jutott volna, hogy ilyen monumentális mű. 

A második döbbenetes dolog az volt, mennyire őszinte: mivel megírásakor belső használatra szánta, saját maguknak és nem gondolt kiadására, nem fogta vissza magát senkivel és semmivel kapcsolatban: azt írta és úgy, ahogy éppen érzett. 

A harmadik váratlan  dolog az volt, hogy szinte minden szempontból jobb a könyv, mint Radnóti naplója: egyedül a szöveg megformáltsága az, ami nem ér fel a férje naplójegyzeteihez, de ez érthető is, hiszen Radnóti egész életében írt, Fanni pedig Ferencz Győző szerint a napló írása közben vált íróvá és pont akkor hagyta abba az írást, amikor ez folyamat befejeződött. (Micsoda remek írói fogás már az is, hogy naplója utolsó szava az, hogy „abbahagytam”.)  Fanni nem szűkszavú, de azt se lehet mondani, hogy bármiről is feleslegesen írna. Azért is jó, hogy naplót írt, mert ha egy önéletrajzot, visszaemlékezést írt volna, mint évek, akár évtizedek távlatából más múzsák (pl. Boncza Berta, Vágó Márta) tették, akkor az eltelt idő óhatatlanul torzította volna a leírásokat. Így, hogy vagy az adott nap estéjén vagy minimális késéssel írt le egy eseményt, azt rögzítette, ahogy megtörténtekor hatott rá. Különbözik abban is tőlük, hogy nemcsak múzsa, alkotótárs is volt: Radnóti sok versét Fanni kritikai észrevételei után még átírta, így Fanni révén nyerték el végleges formájukat.

Fanni naplója különleges abban is, hogy inspirációt nyújtott egy könyvhöz és egy színházi előadáshoz is. 

Előbbihez ráadásul jóval megjelenése előtt: 2012-ben került a boltokba Hétvári Andrea Vörösbegyek nyugalma, drága Fif! című kötete, amelyben megpróbálta „elképzelni”, milyen is lehet Gyarmati Fanni akkor még kiadatlan (és Ferencz Győző könyve révén csak igen nagy vonalakban és pármondatos részletekben ismert) naplója. Idéz Radnóti verseiből és naplójából is, de Fanni hangjára, stílusára egyáltalán nem hibázott rá: túlcukrozott, affektáló  az igazi Fanni-napló szikár, de erőteljes stílusához képest. Hétvári könyvében szépelgés, Fanni naplójában igazi érzelmek jelennek meg. Hétvári könyve idealizálja Radnótiék szerelmét, Fanni naplójában „természetesen” (hisz természetes ez?), a maga sokszor nem könnyű valójában jelenik meg a kapcsolatuk. 

Eredetileg se értettem a miértjét ennek az elképzelt naplónak, de Radnótiné könyvének két évvel későbbi megjelenésével léte végképp okafogyottá vált.

A színdarab, amit a Fanni-napló ihletett, Hámori Gabriella egyszemélyes előadása (érdemes lenne hangoskönyvként kiadni): ugyan nem vagyok kibékülve azzal, hogy ő személyesíti meg a színpadon Gyarmati Fannit, mert jóformán minden szempontból másmilyennek képzelem a napló alapján, de azt el kell ismerni, erőteljes az előadása, mert érezni rajta, hogy nagyon megérintette a könyv a színésznőt. Érdemes megnézni, még akkor is, ha szerintem a jókedvű részeket eléggé, már-már infantilizmusba hajlóan túljátssza, ami nem tesz nekik jót. Minden kritikám ellenére már kétszer is láttam ezt a darabot: jó, hogy van, mert így talán még többekhez eljut ez a történet.

Említettem már, hogy olyan érzés ezt a naplót olvasni, mintha valóságshow-t nézne az ember: tényleg olyan, mintha bekamerázták volna a lakásukat, egyszerűen minden kiderül belőle. 

Döbbenet és nagyon bátor dolog volt Fannitól, hogy engedélyezte a kiadást  Igaz, hogy csak a halála után, de ez semmit nem von le e vállalás értékéből, jelentőségéből. 

Ki vállalná fel magát ennyire teljesen egy egész ország előtt? Nem is beszélve arról, hogy Fanni sokszor igen unszimpatikus a saját naplója alapján. Közben mégis a magyar líra legmeghittebb szerelmes verseit ihlette. Tehát valószínű magával is sokkal szigorúbb volt, mint kellett volna. Másokkal meg pláne… De ezzel együtt is nagyon jó és érdekes könyv ez, csak olyan hatása van, mintha az ember egyszerre akarna meginni egy üveg pálinkát. 

Lehetetlen folyamatosan, egyvégtében elolvasni, túl sok. De persze nagy kincs is.

 

Megjelent: 105 alkalommal