Iza színházban járt - Éva
kedd, 16 október 2018 23:14

Tét, nő, karc

(Mozsár Műhely/ E-Mancik Színházi Manufaktúra - Szomjas férfiak sört isznak helyettem - 2018. október 14.-i előadás)

Harmincpluszos nőknek fáj a szépen definiált élet, ezt ki is mondják ahelyett, hogy szülnének rendesen. A „női princípium” szöveg meg mehet a debil propagandatermékek közé, mert a valóság a folyamatos keresés-találás, bánat, szerelem, és temperált – néha csak ideiglenes - magány. Ami persze alkalmas az önmeghatározásra. De semmi ordenáré kékharisnyaság, minden karcos, fáj és igazi.

kedd, 02 október 2018 23:19

Amikor a zenit a semmivel egybeesik

„sokkal több vagyok,
mint Prospero, e kis kunyhó  lakója,
a te szegény apád.”

Nem a varázsló töri el pálcáját, hanem Prospero dobja könyvét - hatalmát a földi dolgok kupacára. Aztán szembenéz a közös emberi sorssal, a halállal. Szikszai Rémusz méltán korhatáros Vihart rendezett a Bábszínházban. Megtudjuk, hogy létezik olyan, hogy tudás és erkölcs párban jár, a megbocsátás értelmi-morális aktus, és a legbátrabb a halál szemébe néző ember. Ahogy Fodor Tamás mondja, hogy olyan anyagból vagyunk, mint álmaink, az fáj rendesen.

hétfő, 30 július 2018 20:03

Nyilván neki is nehéz saját magával

(Alkalmáté Trupp – Fenyő Iván - 2018. július 29.-i előadás)

Alkalmáté újra, ezúttal a jócsávó, „nehéz ember”, celeb, majd megvilágosodott Fenyő Ivánról. Ami a színpadon kiderül róla: érzékeny, erős akaratú, jó színész és tud szeretni. És egy irritáló, hisztériás, nagyképű, zűrzavaros szemétláda. Akkor most mi van? Egy kegyetlen előadás, az van.

vasárnap, 03 június 2018 23:48

Tűsarkú cipőben, hátrafelé, magyarként

Szerencse, hogy hisznek magukban: Bulyovszky, Fedák, Karády; Bíró, Dobra, Kerekes. A színésznéket Pannóniában alig száz éve is még a prostituáltakkal vette egy kalap alá a közönség, nem védte őket a házasság intézménye sem. Fordíthattak, írhattak, játszhattak akár idegen nyelven, teljesíthettek kül-és belföldön, megadva annak magánéleti árát: az önelégült magyar középszer mindig a lábát törölte abba, aki nála különb. Bíró Kriszta hál’istennek megint nem fér bőrébe, megírta-szerkesztette a három színésznő életét úgy, hogy csak úgy sistereg a színpad. Női sorsok, kíméletlenül a Magvető Caféban.

péntek, 25 május 2018 23:53

Everything will be all right, tonight

(Pesti Magyar Színház, Sinkovits Színpad, 2018. május 15-i előadás)

A magyar színjátszás aranyfedezete, trezor nélkül. Az egyikük a legszebb hangú magyar színésznő, akinek vitán felüli tehetsége, nota bene életműve okán minden díja megvan. A másik az alternatív szcéna örök  garabonciása, aki akkor sem fog állami díjat kapni, ha szeme egyetlen villanásával stadiont igéz Penészlekre.  (Tudna.) Ionescot úgy játszanak, mintha francia társalgási darab lenne. Emelje fel a kezét, aki abszurd színművet mostanság nem alkohol hatása alatt, vagy gyógyíthatatlan proccságból néz. Na. Ez nem olyan. Béres Ilona és Fodor Tamás rulez.

szerda, 25 április 2018 09:25


Olyan a nép, amilyen a besúgója? A fogyatékosa? A fogyatékos besúgója? Elvarázsolt világ, nemzet- és besúgókarakterológia az Örkény Stúdióban Bíró Krisztával.

hétfő, 12 március 2018 11:14

A kör közepén

Katona József Színház - Dosztojevszkij: A félkegyelmű - Miskin herceg - 2018. február 23.-- előadás)

„Szegény félkegyelmű! Mi lesz most vele?”


149 éve ismerjük Miskint, a jézusian szelíd orosz herceget. Takátsy Péter Miskinje nem ilyen. Őrült. Szép, csendes, abszent, kortalan. Takátsy jó színész és ezt végre – a sok nagy gonddal kidolgozott epizódszerep után - meg is mutathatja. Ő Rogozsin, Natalja Ivanovna, Agafja, Ivolgin. Dosztojevszkij-rajongóknak is erősen ajánlott.

kedd, 06 február 2018 12:37

Jelenidő

(Székesfehérvári Vörösmarty Színház - Jon Fosse: Halál Thébában – görög drámatrilógia (Jurányi Ház vendégjáték) - 2018. február 2.-i előadás)

Kezdi az ember gimnazistaként a Labdakidákkal való ismerkedést, glóriával maturál, aztán harminc év múlva is görög beavató színházba jár, meg norvég kortárs átiratot néz, mert a kíváncsiság nem múlik. Horváth (Forte) Csaba Székesfehérvárott úgy rendezte meg Jon Fosse drámatrilógia-átiratát, hogy félrenézést nem engedő kemény jelenidőben, a szemünk előtt történik minden.  

szerda, 20 szeptember 2017 16:11

„Bogusławski mindig így csinálja.
Megjelenik valahol,
csodát tesz, és eltűnik.
Ez a módszere.”

Káeurópai garabonciás,  a csalóknak csalót játszó csaló,  az igazságba a hatalmasok orrát beledörgölő gonosz kobold, magányos kicsi ember - Fodor Tamás Bogusławskija a bármit eljátszani képes illúziótlan, szabad művész és nem a „titáni adottságokat a középszerrel megrendelésre vegyíteni képes goethei zseni”. Diktatúrában, naná, majd máshol. Szikszai Rémusz nagy sikerű rendezése a Vidéki Színházak Fesztiválján.

szombat, 03 június 2017 10:16

Amikor a valóság rosszabb, mint a disztópia

(Katona József Színház - Puskin: Borisz Godunov - 2017. május 31.-i előadás) 

Mindegy, melyik öltönyös vágja zsebre a kezét, a cár, vagy az álcárevics, egyforma nímand mind a kettő. Formátummentes uralkodók, reménytelen országok, álhírekkel és odavakkantott bojári parancsokkal irányított nép: Zsámbéki Gábor Borisz Godunovja a Katonában.

péntek, 19 május 2017 08:23

Karsai György angyalai

(Szophoklész: Antigoné - Ódry Színpad Padlás, 2017. május 16-i előadás

A pokol kénköves tüzén fognak égni a görög drámákat dögletes unalommal és hamis pátosszal tanító gimis magyartanárok. A diákagy ösztönösen védekezik: vagy nem fogadja be a blablát, vagy hülyeséget rögzít. A következmény? Volt, aki még operaházi főigazgatóként is magabiztosan állította, hogy a „Sok van mi csodálatos...” szállóige egy nagy nemzeti drámánkból származik.

szerda, 26 április 2017 00:17

I like Fibinger

(FÜGE - Orlai Produkciós Iroda - Parti Nagy Lajos: Az étkezés ártalmasságáról - 2017. április 25.-i előadás)

Parti Nagy Lajos hőse, Fibinger, a morbid obes kültag életmód tanácsadási haknija a Jurányiban. Mészáros Máté drámai színész, ha valaki nem tudná. Mondhatni hősleg működik. Röhögve és szemlesütve nézett terápiás monodráma.

hétfő, 17 április 2017 20:02

Kis kendőm négy sarka, avagy W.S. Othello, a girnyó nigger – Ketten elmennek színházba és teljesen mást látnak. Mit látott Éva, mit látott Péter?

(Studio K. - WS Othello - 2017. április 13-i előadás)

Éva: Tévéfelvételen ülünk. Ez a mór egy idejétmúltan tartásos, becsületes vak, Jago pedig autópiaci intellektusú intrikus, Desdemona meg hűséges. De minek? Szegény. Zsótér Sándor amerikai beleröhögős tévés szitkomot rendezett az Othellóból a Ráday utcában.
Péter: Az eszeveszett féltékenység (és mi más is lehetne a féltékenység, mint aktuális őrültség?) megtestesítője kultúránkban évszázadok óta Othello, a gonosz intrikáé pedig Jago. Féltékenység és intrika örök témák, mindig-aktualitások.

vasárnap, 27 november 2016 16:36

Ez egy ilyen történet

Életünkbe beépült a csalás és az öncsalás, ez a modus vivendi, ahogy Kuligin mondaná. Anton Pavlovics elégedett lenne: a megcsalt férj, a Prozorov-világot lebontó hűtlen feleség, és a feleségét feleséggel csaló leendő dandártábornok élete ugyanannyit ér, mint Olgáé, Másáé és Irináé. És a miénk. Bagossy László Három nővért rendezett az Örkényben. 

vasárnap, 23 október 2016 23:14

A nagyvad, az autonóm és a szenvedély

(CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál – Christopher Marlowe: II. Edward – 2016. október 9.-i előadás)

Alföldi Róbert Ionescu Makbettje után újra kíméletlen nemsekszpírt rendezett: homoszexuális király, ország hülyéi nagyurak, gyorsan hulló egyedek a hatalmi táplálékláncban, nyelves csók inkluzíve Kott-i Nagy Mechanizmus. Nóvum a nagyvad, a címszerepben a rendezés fölé növő Fekete Ernő.

vasárnap, 16 október 2016 11:22

 A kis nagy nő

(Orlai Produkció, Spinoza Színház - Martin Sherman: Rose - 2016. október 15.-i előadás)

Vári Éva finom dáma. Azt tesz, amit akar: buklé házi zokniban és fekete zsorzsett délutáni szettben olyan sorsot mutat nekünk a Spinoza négylépésnyi színpadán, hogy az még nézőként is teher.

csütörtök, 15 szeptember 2016 17:19

Amorózó, dzsentri, ikon, művész, korszakos szimbólum: Jávor Pál. A Spinoza Színház róla szóló szezonnyitó premierje hibátlan választás, táblás ház és a nosztalgiaünnep.

vasárnap, 21 augusztus 2016 13:34

 

Cintányéros tutti a csillagesvényen


„Csak az derült ki, amit úgyis
tudunk, hogy az emberek többnyire gyávák,
szemetek. Vagyis hogy élni akarnak.
Ez pedig – végül is – megbocsájtható.”
Petri György: 1956


Köd utánam - Kovács Márton, a Mohácsi testvérek és Parti Nagy Lajos jegyzi az Örkény Színház évadnyitó operettjét három kurta rövid felvonásban. Magyar színház operettel biztosra megy: van, ahol az önkormányzati fenntartó rendeletben teszi kötelezővé. Jól van ez így: a könnyed dallamvilág, a humor, a primadonna-bonviván, szubrett-táncoskomikus párosok tapsos-táncos abganggal végződő szükségszerű egymásra találása jótékonyan hat a megtépázott állampolgári idegzetre. A polgárnak szordínós háborgás és nyugalom egyaránt kell.

vasárnap, 21 augusztus 2016 13:24

Gyilkosra szavaztam

(Kleist: Kohlhaas/Szkéné)

Az előadás ötödik percében szavaznunk kell, hogy meghaljon-e Kohlhaas. A végén egy gyilkosé a kegyelmünk. Ráadásul hiába. Ennyit bármilyen szavazás értelméről.

vasárnap, 21 augusztus 2016 13:17

Ne játssz égi bosszúállót, nagyfiú

Schiller: Haramiák, Pesti Színház, rendezte: Kovács D. Dániel

Karl Moor téved: sorsunk kusza fonalát nem bogozza ki senki és nincs láthatatlan hatalom, amely megnemesíthetné a gyilkosságot. Kovács D. Dániel Schiller romantikus művének idealizmusát elvetve sodró lendületű, modern hangvételű, csupa virtuóz ötlet végzetdrámát rendezett - főleg fiataloknak.

vasárnap, 21 augusztus 2016 13:14

Minden varázslat

Shakespeare: Vihar/Bagossy László/Örkény Színház

Einstein szerint vagy abban hiszünk, hogy a világon minden varázslat, vagy abban, hogy semmi.  A varázsló a gnóthi szeauton parancsa szerint él, a legtöbbet önmagáról tudja, ezért a többi ember is nyitott könyv a számára. A varázslat nem megosztható: magányos műfaj. A varázsló - a beavatott - egyedül van. Magányos a varázsló, magányos az író, magányos a rendező.  Magányos az Örkény színpadán Prospero. Bagossy László Viharja a varázslatról, hatalomról és a különállásról szól. Gálffi László Prosperója autonómiáját a megszenvedett magány és tudás adja, a hatalom csak ráadás.  

vasárnap, 21 augusztus 2016 13:06

 

Féktelenül

(Ódry Színpad - Shakespeare: Macbeth - 2016. január 29.-i előadás)

Mindent lehet. El lehet játszani a negyvenszereplős Shakespeare-drámát négy színésszel egy egyetemi padláson. A képzeletünk működik, a végzősök tehetsége és néhány irodai görgős szék, bot, kötél, vörös gumikesztyű, antracitszürke műanyag fólia elegendő ahhoz, hogy a sötét skót tragédia megelevenedjen.

vasárnap, 21 augusztus 2016 13:01

Barakiás: Fodor Tamás

Szikszai Rémusz rendezésében mutatta be Székely János Caligula helytartója című drámáját a Zsámbéki Színházi Bázis támogatásával a FÜGE Produkció és a VÁDLI Alkalmi Színházi Társulás 2011-ben. Jelenleg a Szkéné Színházban játszott előadás a hatalomnak alávetett ember külső és belső kényszer között őrlődését, a döntés nagyszerűségét és hiábavalóságát mutatja be.

vasárnap, 21 augusztus 2016 12:42

 

Jókor, jó helyen - Csuja Imre az Örkényben


"Én tudatosan vagyok ösztönös”

Mindenki ismeri: mozinézőknek az „Ízrájder, öcsém” Csokija Rudolf Péter Üvegtigriséből,  tévénézőknek Al Bundy lúzer cipőbolti eladó magyar hangja a Rém rendes családból,  most épp az internet és közösségi oldalak egyszerű népét hódítja meg az Országos Mentőszolgálat újraélesztési klipjével. Megtekintése erősen ajánlott.

vasárnap, 21 augusztus 2016 12:33

A nevetés gyógyít

A Katona József Színház és a Szputnyik Hajózási Társaság közös előadásában volt látható ez év decemberéig a magyar egészségügy jelenlegi helyzetéről szóló darab. Az írók a színlap szerint Bodó Viktor és Róbert Júlia voltak, de széles körű ötletbörze előzte meg a színrevitelt, nézők, színészek és mindenki, akinek volt már abszurd, röhögtető, és kínos kalandja a honi egészségügyi ellátással, beküldhetett történetet. Kaptunk is elrajzoltsága ellenére egy igazán reprezentatív és pontos képet arról, hogy milyen groteszk dolog is ma Magyarországon egészségügyben dolgozónak, páciensnek, vagy hozzátartozójának lenni.

vasárnap, 21 augusztus 2016 12:20

Kimennek maguktól

Dürrenmatt 1968-ban megjelenő Shakespeare királydráma-átirata, a Varsói Szerződés csapatai prágai bevonulásakor pontosan időzített volt: nincs szabadság, sem a nemzetek, sem az egyes emberek nem urai sorsuknak. Bagossy László rendezése a történelmi húsdaráló működését mutatja be, szórakoztatóvá téve a pusztulás abszurditását, saját jelentéktelenségünk patentjául adva vezetőink szintúgy értelmetlen vesztét. Ha esetleg azt gondolnánk, hogy nekik jobb.

vasárnap, 21 augusztus 2016 12:13

Haraggal és önként – „hogy csak önmagad légy”

A Katona József Színház 2011. januárjában Zsámbéki Gábor rendezésében mutatta be Moliére A mizantróp című színművét. Szimbolikusnak tetszik, hogy a színház fennállása alatt egyszer történt csak meg, hogy egy darabot két rendezésben is színre vittek. Az 1988-as, méltán elhíresült előadást Cserhalmi Györggyel a főszerepben Székely Gábor leköszönő igazgató rendezte, akinek ez volt Katonában az utolsó rendezése.  Zsámbéki Gábor a 2011-es bemutatót követően adta át a színház vezetését Máté Gábornak, aki mindkét Mizantrópban szerepelt. Ez a rendezés egy Zsámbéki-maxima és összegzés. Érdemes megkeresni a választ, hogy miért megy majd négy éve szinte teltházzal.

vasárnap, 21 augusztus 2016 12:04

 

Üzembiztos Übü

Alfred Jarry, a francia drámairodalom fenegyereke volt. Übü királya modelljét, a rennes-i fiúgimnázium fizikatanárát az író egyetemes és mitikus alakká növesztette: Übü hataloméhes, kegyetlen, kapzsi, gyáva, gusztustalan és halhatatlan lény.