Iza színházban járt - Éva és Iza
Éva és Iza

Éva és Iza

Keserű só         

(Átrium – Kander – Ebb – Fosse: Chicago - 2018. június 29.-i előadás)

Éva: Voltam én már rendes musicalt nézni, ahol minden dal fináléra volt rendezve és csak a jegyet finanszírozó nézőtársaim rosszallása akadályozta meg, hogy énekelve csatlakozzam a francia forradalomhoz, egyben halálosan beleszeretve a slimfit jelmezes, negyvenkilós, irháig szoláriumozott főénekesbe. Na, Alföldi Chicago-ja nem ilyen. Keserű. Arról szól, hogy két nyilvánvalóan tehetségtelen lányt megrág és kiköp ez a szar élet és mehetnek rózsaszín tüllben, kínai strasszban csipogni a kerületi kultúrházba. És mi vagyunk a közönségük az Átriumban és a kultúrában is.
Iza: Azt mondta Éva: „A Chicago a Csárdáskirálynő 10 %-a, mint darab.” Stimmel. Ettől függetlenül kiváló zenei alapanyag, és ha van két jelentős művésznő a Roxie-Velma párnak, jó produkció lehet ez. Alföldi Róbert lendületes, ötletes musicalt/revüt vitt színre, határozottan egy kis brechti feelinggel. Bár jobban járt volna, ha a prózát egyenértékűvé teszi a tánccal és a zenével. A gyilkos-duó és a sztárügyvéd triója elvárásaimhoz képest halovány volt. A mentőövet a darab „kiscsillagai” adták, Hámori, Hernádi, Bercsényi és Mihályfi. 

Homérosz nem tehet semmiről

(Katona József Színház – Homérosz: Odüsszeia (alapján) – Ithaka - 2018. május 18.-i előadás)

Éva: Férfi ez, vagy csak csávó? - kérdésre keressük a választ. Székely Kriszta Odüsszeusza egoista, rest önimádó, ölni szeret, mert az jó a háborúban. Talentumot néki az isteni kegy szexuális képességei terén osztott, de hát a nők sem kedvelik a magányt. Eljut a világ végéig Madách szavaival, és ez javára válik. Aztán Pénelopé verbatim kiheréli: persze, kapsz csillagom legendát hexameterben, ha már húsz évig nem tudtál hazatalálni, amikor a halottak kivételével mindenki hazajött. Tudod, mi vagy te? Férj.
Iza: Ha a Vígben felháborodtam, mit tettek a Háború és békével, hát itt is el kell mormognom, hogy Homérosz sem pont arról írt, ami a színpadon folyt. Királykék disco-függöny között hempereg a jó, de gyenge Odüsszeusz, csábos, változó amazonok karjaiban, miközben Pallasz Athéné és Pénelopé ekézi, de oly ostoba, hogy nem igazán éri fel ésszel. A kíváncsiság és a fürkésző szellem, nem azonos a lusta, passzív tengés-lengéssel. Amúgy persze élveztem, kell a fenének a nyár elején a hosszú hexameter, inkább Nancy Sinatra!

 

 


Ne nőj fel, csapda!

(MITEM 2018 – a Piccolo Teatro di Milano a Nemzeti Színházban – Carlo Collodi regénye alapján: Antonio Latella, Federico Bellini, Linda Dalisi: Pinokkió - 2018. április 22.-i előadás)

Éva: Collodi könyve 1883-as, Disney rajzfilmje 1940-es, ezért mindenki a sárga kalapkás, kék masnis cukira emlékszik. Pedig. Collodi könyve a korabeli „jógyerek”-igény miatt a mai szemmel bizarr és félelmetes. Erre most jönnek az echte olaszok egy szürreális, éles, emberi, fájdalmas rendezéssel. Láttam az olasz Monori Lilit kék tonhalként lemondóan eltűnni a semmibe. A százéves tücsök pedig vizuális referenciapontja lett minden MITEM-eknek, dixi. 
Iza: Felnőtt mese, ahol egyszer csak rájöttem, a színpadon mindenki halott. Imádtam a Kék Tündért, féltem a Tücsköt, mert kétméteres csápjai vészjóslóan bólogattak felém. Pinokkiónak kiosztottam volna párt pofont. A Dzseppettót játszó színész hivatásról, színpadi létről szóló monológjától elállt a szavam. Fene tudja, igazán mit láttam, de pontosan behatárolható értelem nélkül is elvarázsolt, érzelmi alapon. Talán ez a mágikus realizmus a színpadon. 

 

Zsákbamacska igazságunk van csak

(MITEM 2018 – a Berliner Ensemble a Nemzeti Színházban – Brecht: Kaukázusi krétakör  - 2018. április 14.-i előadás)

„Vértesek: Mit óhajt, kegyelmes úr?
Acdak: Semmit, kutyatársaim.
Egy nyalható csizmát, alkalomadtán.”

Éva: Dísztelen, kíméletlen és profi előadás.  Nem pihen a szemünk szépségen, nem élünk át jót. A színpadi sötétből  előbukkanó színészek és epizódok viszik a nézőt próbától megpróbáltatásig, zűrtől bajig. A közhellyé vált „elidegenítés” a gyakorlatban úgy működik, hogy a harcvonalba teszi az eszünket, de nem iktatja  ki a szívünket. Gruse nem okos, nem szép, de erős. Kell is erő erre a mocsok világra.
Iza: Kegyetlen néző vagyok. A Grusét játszó színésznő belépett a színpadra és onnatól kezdve egyre azt hallottam: „Csak nem egy szamovár?”. Mintha Körmendi Jánost láttam volna Csehov-paródiája Irinájaként. Egy derék német Gruse Vacsnadzét, aki kemény, szőke, kecstelen. A berliniek előadásában minden benne volt, amit Brecht színházáról tudok, különösen a híres V-effekt. Jó ritmusú, átgondolt előadást láttam, de hatást mégsem gyakorolt rám, még egy ici-picit sem. Lehet ez volt a cél? 

 


Thébában még voltak következmények 

(MITEM 2018 – Vahtangov Állami Akadémia Színház a Nemzeti Színházban – Szophoklész: Oidipusz - 2018. április 13.-i előadás)
 

  
Azt, aki gőgben él,
gőggel járatja kezét és szavát,
nem fél a Jog istenétől,
az eget sem tiszteli,
kerítse kezébe a Végzet,
baljós kéjek ostora
ha igazság nélkül használja hasznát,
tilos utakra tántorul
s bántani bátorul a Bánthatatlant

Éva: Van király, aki betartja az ígéretét, vállalja a felelősséget, a bűnét büntetés követi. Szophoklésznál.  Jött a Vahtangov szaltózó despotával, sisakos-lándzsás futó ikonikus görög harcossal - igaz, mini hintaló volt a kezében - és a végzetet szimbolizáló mindent elpusztító vashengerrel a színpadon. Erő, szépség, helyenként archaizáló teatralitás, de nekem bejött.
Iza: Egy a biztos, a Vahtangov Színház produkciója – Mohácsiékkal szólva - mély hatást pakolt rám. Oroszul hallgattam őket, fülhallgatón át megtámogatva angol nyelvű tolmácsolással. Az angol tolmács volt az este igazi szenzációja (számomra). Valós színészi produkciót nyújott, élte, szavalta Szophoklész sorait, recitálás jött a fülhallgatón át. És ott volt még látnivalónak Iokaszté szerepét megszemélyesítő színésznő, mintha az orosz színház örök ragyogása. 


Itt? Tisztességesen?

(Katona József Színház – Alfred Döblin: Berlin, Alexanderplatz – 2018. március 9.-i előadás)


   
Fázni is fogsz inged nélkül,
Erős leszel szíved nélkül, ó!
Élni is fogsz élet nélkül,
Áll a híd majd szép emlékül, ó!
(Adamis Anna: Kicsi Ember)


Éva: A romlásnak indult weimai köztársaságban volt fegyencként elhatározni, hogy tisztességesen élünk majd egy világban, ahol azért a rend a lényeg? Biberkopf, a helyét nem lelő Akárki utazása jelenetről-jelenetre a Katona színpadán. Az erős fantázia és a regény ismerete átsegítheti a nézőt a nehézségeken, de a rendezés Berlin jelentőségének, sűrűségének ábrázolásával adós maradt. Pedig mégiscsak egy nagyváros-regényről lenne szó. Patchwork jelenetezés, felskiccelt alakok, érezhető rendezői akarat: a sodró felszín nézői lehetünk, semmi több. A főhős számadással tartozik, a kárhozat földi formája ebben a furcsa moralitásjátékban egy segédportási állás egy karját vesztett rokkantnak. Aztán jön a nácizmus.
Iza: Fejtő Ferenc írta a Nyugatban 1934-ben: „Íme a regény meséje, Biberkopf «nehéz, igaz és felvilágosító élete». Ha a nevén nevezzük a gyereket, akkor Biberkopf végeredményben gyilkos, selyemfiú és betörő. És mégsem az. A regénybeli Franz és a betörő közt az a különbség, mint a detektívregény és Döblin könyve között. Franz majdnem egész ember és Döblin könyve majdnem nehéz fajsúlyú irodalom.” Pont ezt éreztem én is az este után. A Katona-előadása majdnem hatásos színház lett, de csak majdnem.

hétfő, 02 április 2018 15:37

Molnár Ferenc: A hattyú (Örkény Színház)

Csillagos ég, erkölcsi törvény nélkül
     
(Örkény Színház – Molnár Ferenc: A hattyú - 2018. március 25.- előadás)

„A program nem az Ön büszkeségei szerint igazodik.”
(Molnár Ferenc: A hattyú)


Iza: Polgár Csaba merte Molnárt meghagyni Molnárnak. Hozzá ugyan nem adott semmit, de megszabadította minden – mára talán - álmos megszokástól. Ficza István végre a színpadon elől és középen és egy már örökéletű nagyjelenet, Csákányi Eszter és Für Anikó színpadi kettőse. Az előadás abszolút perfekt annak, aki érti és érzi Molnár Ferenc színházát, de nem zárkózik el attól, hogy másképp (is) lássa Molnárt.  
Éva: Nagyon Molnár, nagyon Polgár, nagyon jó. Szürreális térben valódi bajok, jóvátehetetlen játékok a másik ember életével. Mindenki egy szem a lenézés láncában. Magasiskola Csákányitól és Fürtől, és III. Richárdot Mácsainak sofort. Tenki Réka, Nagy Zsolt és Ficza István egy olyan szerelmi hármast ad, ahol több az akarat és lenézés, mint a szerelem.


 
A pofátlanság kora

(Katona József Színház – Spiró György: Széljegy – 2018. március 5.-i előadás)


„A csaló legyen csaló,
az áldozat legyen áldozat.”
(Spiró György: Széljegy)

Éva: Előadás végére minden néző tudja, hogy áldozat, vagy csaló. Senki nem fogja kimondani, sőt arról fog értekezni, hogy vele ezt aztán nem lehetne megcsinálni. De. Nem ezt, de ilyet igen. Van az osztálytársaink között Ügyvédnő, és hiába tekergünk, nem kerüljük ki az Ingatlanos-típusú honfitársainkat. Együtt élünk velük ebben a szép országban. Spiró szolidaritásmentes magyar világa a Sufniban Zsámbéki Gábor félrenézést nem engedő rendezésében.
Iza: Ha Spirótól nem Spirót várok, ha a Katonától nem „igazi katonás” színházat akarok, rendben van ez az előadás. Korrekt, jó volt látni Takács Katit és Bányai Kelemen Barnát. Talán csak az volt a baj, hogy ügyvédeknek csoportosan tilos színházba menni, különösen egy olyan darabra, ahol a jogalkalmazás (is), meg a szakmájuk is terítékre kerül. Mert alapból belekötnek még az élőfába is, így meg aztán ……   

péntek, 23 március 2018 06:21

Krakken-művelet (Átrium Film-Színház)

A Hold járva, a miniszter hágva jó

(Átrium Film-Színház – Bodó Viktor/Mózsik Imre: Krakken-művelet – 2018. március 5.-i előadás)

Éva: A Krakken-művelet műfaja a nagy truváj: tátott szájjal üvöltve röhögős, tiszteletet nyomokban sem, könnyű kezű tehetséget annál inkább tartalmaz, inkluzíve az európai kultúra teljes asszociációs terét. És meghágják a minisztert. De hogy!
Iza: Holy shit, hova süllyedtem? Halandzsa a színpadon, nekem meg tetszik, a nem tudom mi. Hálás vagyok, hogy látom Molnár Piroskát és Lázár Katit - igen nagy önfegyelemmel - össze–vissza kuruttyolni, Gyabronkát szitkozódni, s nem érdekel, hogy az egésznek semmi, de tényleg semmi értelme. Nem több ez a darab, mint a Hölgy fecseg és nyomoz című francia krimi-vígjáték kultikus mondata: „Van egy ötletem, lökhetem?”

szombat, 10 február 2018 23:19

Az átváltozás (Örkény Színház)

A Társulat, avagy az Örkény Horror Story         

(Örkény Színház – Franz Kafka: Átváltozások - 2018. február 4-dikei előadás)


„Én intenzíven magamba szívtam annak a kornak
minden negatív elemét, amelyben éltem.”
Kafka

Iza: Az American Horror Story nagy kedvelője vagyok. Ahogy szétnyílt a függöny, a díszlet láttán vártam, hogy jön Jessica Lange és Kathy Bates a Rémségek cirkusza évadból. De Csákányi Eszter és Takács Nóra Diana jött, ami hasonlóan jó volt! Kafka-antológia a színpadon, ami a maga nemében vetekszik a hollywoodi produkcióval. A fegyelmezett, odaadó színészi munka pótolta a filmtechnika bravúrjait. A színház társulata – művészi állapota szerint - bármit képes színre vinni, felsőfokon. Ahogy most is, rémcirkuszt, Kafka nevével fémjelezve. 
Éva: Képpé tették Kafkát és korát, fantasztikussá, rémessé, érvényes egésszé. Szorongás-szortiment a monarchia végéről, amikor már minden rohad: felkészül Kraus, Hasek és az első világvége. Luccheni már túl van a reszelő hegyezésén, szegény Rezső királyfi agyveleje is szanaszét repült Mayerlingben. Igazi trip kisemberekkel: Blumfeld, Samsa, Bendermann. Utazunk, szédülünk. 

1. oldal / 3