Iza színházban járt - Alul semmi
péntek, 30 október 2015 23:23

Alul semmi

Értékelés:
(22 szavazat)

Mindig van lejjebb!

(Thália Színház – Simon Beaufoy: Alul semmi - 2015. október 30.-i előadás)


Az Alul semmi Simon Beaufoy kultikussá vált filmregényének színpadi változata. A szerző írta többek között a Gettómilliomos, a 127 óra, vagy az Éhezők viadal: Futótűz forgatókönyvét is. A rendező, Réthly Attila szerint a bemutató apropója, hogy a darab „rendkívül jól illeszkedik műsorpolitikájukba [..] s lehet benne találni valami fontosat, ami talán reflektál a magyarországi állapotokra”. A színház fel is vonultatta majdnem egész színészi élgárdáját. Szerencsére Molnár Piroska megúszta a szereplést. Ez a legjobb hír, ami a bemutató kapcsán eszembe jutott. 

 

Nyitókép a kivetítőn, Margaret Thatcher - a 20. század talán legbefolyásosabb női politikusa -, akit rendkívüli jó érzékkel sikerült az Óz Nyugati Boszorkányaként ábrázolni 1,5 percben. Persze lehet ennek az volt az oka, hogy eljussunk a smaragdcipős Dorothy helyett, a smaragd tangás férfi sztriptízhez. (Az vitathatatlan tény, hogy a Thatcher-kormány könyörtelen gazdaságpolitikája - hozadékaként hárommillió munkanélkülivel – teremtette meg hosszú távon Nagy-Britanniának az infláció mérséklődését, a gazdaság helyreállását, majd a növekedést az 1980-as években.)

A történet egy sheffield-i üzem volt acélgyári munkásai munkanélküli mindennapjait mutatta be, ahogy a fémhulladék lopástól eljutnak odáig, hogy Chipanddale-showt adjanak elő a helyi bárban, "alul semmiben". Teszik ezt azért, hogy tartásdíjat, házhitelt tudjanak fizetni, adósságaikat rendezzék a fellépti díjból. A story csúcspontja, egyben lezárása, amikor is a hat nem túl szép, nem túl fiatal, nem túl táncos lábú férfi show műsort ad, meztelenre – a Tháliában szerencsére tangára - vetkőzve a helyi pubban.

A Thália Színház színpadán a történet amúgy valós politikai, társadalmi hátteréből, a szereplők emberi voltából éppen csak valamit sikerült megmutatni. De abból, ami a rendező hitvallása volt a vele készült interjú szerint, „a darab reflektál a magyarországi állapotokra és hétköznapokra [..], mert ebben az országban sem idegen a munkanélküliség kérdése és az a fajta mélyszegénység, amiben az országban rendkívül sokan kényszerülnek egyik napról a másikra élni”, semmit. A színpadon nem emberi történetek játszódtak, hanem fizetett színészek - játszott karakterük felszínes vonásainak néhol ízléstelen elnagyolásával - letudták a szerepüket. Talán csak Pindroch Csabának, mint homoszexuális burkolónak volt egy-két valós színészi pillanata, szexuális beállítottsága felfedése során, egy rozsdás szoláriumban ücsörögve.

Kicsit szürreális volt a felvetődő emlékkép, hogy éppen ezen a színpadon mutatta meg Vári Éva és Kulka János a Hat hét hat táncban, egy majdnem bulvár darab szereplőiként, hogyan kell kvalitásos művészként ízlésesen, s nem nevetségesen színre vinni a valójában nagyon is elesett, kiszolgáltatott emberi sorsokat. Nem pusztán megelégedni az eladhatósággal. 

Az is igaz persze, hogy minek is kéne törni magukat. A színház kb. 500 fős közönségének női nézői többsége sok-sok nyíltszíni vastapssal jutalmazta, amikor például a darab egyik piknikus alkatú szereplője, nylonba csomagolva magát felült egy szobabiciklire csokoládét majszolni, vagy egy másik megmutatja férfiasságát társainak (azért háttal a közönségnek). A nézői mulatsághoz elég volt egy-két altesti mozdulat. A darabban vannak poénok, de többségét sikerült teljesen közömbösen, poéntalanul elmondani, már ha hallható volt, mert elég volt egy nézőtéri köhintés, hogy semmi se legyen érthető, ami a színpadon elhangzik. A finálé pedig igazán parádésra sikerült, talán Las Vegasban sem sikongattak így a hölgyek a The Rat Pack-nek fénykorában, mint amikor a hat szereplő megmutatta mezítelen hátsóját.

Tényleg ez lenne a szórakoztató színház? Mert akkor nem az előző este általam látott Ionesco abszurd, a Makbett mondandója az igazán ijesztő, hanem ez.

Az évad végén láttam a Félúton a Forum felé című előadását a színháznak. Annyira rossz volt, hogy az már szinte jó volt. Azt hittem nem lehet lejjebb adni, de lehet. Megérkezett a végromlás, ha van cirkusz, nem kell foglalkoznunk semmivel, csak bambán sikongatni. Külön szomorú volt látni Schell Juditot, hogy a Radnóti Színpad és Nemzeti Színház színpadáról - számos jó alakítása után - bejátszotta magát, példának okáért ebbe a darabba, epizodistának.

Az igazságosság kedvéért meg kell említeni a jót is. A díszlet és a színpadtechnika lenyűgöző volt, ahogy a 80-as évek disco zenéje, Donna Summer, Hot Chocolate, a What a feeling andalító nosztalgiát adott. Persze, ha a darab végén a hat férfi, a filmben Tom Jones által előadott "You Can Leave Your Hat On" című számra vetkőzik, az a Thália színpadán is némileg még menthette volna a menthetetlent.

Jogos a kérdés, miért próbálkozom én a Thália Színházzal? Csak azért, mert nem akarom elhinni, ha Molnár Piroska ennek a színháznak a tagja, egyszer ne jelenjen majd meg a színházművészet is.

Simon Beaufoy: Alul semmi

Fordította: Hamvai Kornél. Rendező: Réthly Attila. Jelmeztervező: Velich Rita. Díszlettervező: Cziegler Balázs. Koreográfus: Tihanyi Ákos.
Szereplők: Szabó Győző, Nagy Viktor, Vida Péter, Pindroch Csaba, Bán Bálint, Tamási Zoltán, Schell Judit, Gubás Gabi, Fodor Annamária, Kozma Ákos / Gál Kristóf, Tóth Eszter, Hunyadkürti István, Mózes András, Hajmási Dávid, Kálmán János, Nagy Imre

(Fotó: Csatáry-Nagy Krisztina)

Megjelent: 4079 alkalommal
Tovább a kategóriában: « Makbett