„May He support us all the day long, till the
shades lengthen, and the evening comes,
and the busy world is hushed, and the fever
of life is over, and our work is done! Then
in his mercy may He give us a safe lodging,
and a holy rest, and peace at the last.”
(John Henry Newman (1801-1890), Wisdom and Innocense)
Zubin Metha lélekemelő, de borús műsort rakott össze a Bécsi Filharmonikusokkal, a 2016-os Salzburgi Ünnepi Játékokra. Arvo Pärt: Swansong, Gustav Mahler: Kindertotenlieder és Anton Bruckner: Symphony No. 4 in E flat major. Hát nem Mozart, vagy Schubert örökzöldek.
De őt nézni „munka közben”, semmihez nem fogható élmény volt. Energia, acélos karizma sugárzott felőle, s valahogy mégis havenly peace lengte körül. (Lehet így is a 80+, nem, mint Norman Thayer az Aranytóban.) Kétség nem volt, az első perctől uralta a „nagyzenekart”, ahogy az estét is. Megkérdőjelezhetetlen tekintélye okán a Bécsi Filharmonikusok zenészei csüngtek minden gesztusán, felnéztek rá, mint egy félistenre.
Az estének – a karmester ragyogásán túl – két érdekessége volt.
Először is Arvo Pärt: Swansongja, ami tisztelgés John Henry Newman angol teológus, gondolkodó előtt, annak legismertebb munkája, a Littlemore Tractus felhasználásával. (Newman az oxfordshire-i Littlemore lelkésze volt, Arvo Pärt észt, egyházi zeneszerző, saját fejlesztésű komponálási technikával, az ún. tintinnabulival. Ő is 80+ már.) A darab bemutatója 2014-ben volt Salzburgban és nem szerették a helyi kritikusok, nem így Zubin Metha, aki két évre rá elővette, „csakazértis”. Rövid, tízperces zeneműről beszélünk, az este talán egyetlen lágy fuvallatáról. A zene hangulata olyan, mint amikor gőzölgő kávéscsészével a kezünkben állunk a tornácon, hallgatjuk a szélharangot és nézzük, hogy valahol távol tombol a vihar, annak biztos tudatával, bármikor visszamehetünk a melegbe.
Mahler zenéjével már halálfuvallat töltötte be a Grosses Festspielhaus-t és jött Matthias Goerne is, a weimari bariton, aki a Kindertotenlieder öt versének megzenésített változatát tolmácsolta. Goerne világhírű, a nagy operaszínpadok sztárja, jó negyvenes, de a Salzburgi Ünnepi Játékokra első alkalommal hívták meg. És itt jött a másik nagy elcsodálkozás. A már lassan végleg lelépő Metha és az első ízben a zenei szentélybe belépő Goerne színpadi partnersége. Zubin Metha jobban akarta a „fiatal” sikerét, mint maga az énekes. Szinte magára hagyta a Bécsi Filharmonikusokat, hogy megadja Goerne-nek azt a mesteri segítséget, ami a Salzburgi Ünnepi Játékok visszatérő művészévé teheti. Az, hogy együtt lélegzett, mozgott vele, még semmi. Szuggerálta Goerne-t, aki érezte a terhet, de a támogatást is, s olyat ugrott meg, amit színpadra jövetelekor még maga sem gondolt. Amikor távozott, tombolt a salzburgi közönség, pedig évek óta nézem, elkényeztetett zsűriről van szó, feláll és kimegy taps nélkül, ha valami nem jött be. De Goerne elnyerte tetszését. Eközben Zubin Metha beállt a hegedűszekció mélyére, „eltűnt a színről”, megtette a dolgát, az ünneplés fényéből már egy morzsát sem lopott el.
Az est második részében Anton Bruckner: Symphony No. 4-e hangzott el. Erre a darabra egyáltalán nem illik gúnyneve, a „romantikus”, olyan vaskos, keményen szóló, wagneri romantikája van. Rengtek is a falak, amikor Zubin Metha intett a zenekarnak a fortissimo-ért. Egy hetvenöt perces zenedarabról beszélünk, kotta nélkül, fejből vezetve végig a zenészeket…..
Már a karmester színpadi be-és levonulását is tanítani kéne, még lelassulva is gráciával, méltóságteljesen. (Jó, 56 éves pályafutása alatt ezt azért simán tökélyre fejleszthette.) De Zubin Metha-nak senkivel össze nem hasonlítható stílusa van. Pálcáját nem fogja, csak éppen érinti, nem is tudni mi tartja meg jobb mutatóujja és hüvelykujja között. Azt hiszem, ezt a pálcafogást még Albus Dombledore is irigyelné.
Karjai, mint a köröző kőszáli sas szárnyai, hosszan, középen lebegnek, majd hirtelen lecsapnak, megint felemelkednek, újra harcba indulnak. Lágy, mégis minden mozdulatából érződik a magabiztos erő. Ahogy fel-és alácikáztak a karok, kezek, puhán, egy foszlány kúszott a hallgató agyába, killing me softly. Zubin Metha persze szerencsés, nem rövid virsli ujjai vannak, hanem arisztokratikusan hosszú ujjai. Ennek köszönhetően minden mozdulata még csuklóból is egy latin tánc. Két keze kisujja pedig végig, külön kiemelkedik a levegőbe, mégiscsak a karmesterek egyik királyához tartoznak.
Zubin Metha jött és győzött Salzburgban, 2016. augusztus 6-án, a Bécsi Filharmonikusok élén, újra, mint már sokszor. Tudta, érezte ezt ő is. De sokat látott és élt már ahhoz, hogy azt is tudja, ez a siker az aznapi siker volt, a holnap győzelméért megint keményen dolgozni kell. Visszafogott, szelíd mosolya elárulta, nagyon is tisztában van ő Moliére Úrhatnám polgára „tanárainak” intelmeivel: „A közönség úgy tesz, mintha ab start, s ab ovo, értene mindent, kényéről azt állítja véleménye van, holott csupán fikáz, s bármilyen fáint is a kis közönség…mit meg tud kapni pénzen, rögvest megveszi, s vele születné újra ősnemessé önmagát, akit persze pondrónak tekint.”
