Sarkadi Imrét, mint írót egy rossz minőségű, 1960-as évekből származó, fekete-fehér filmben fedeztem fel magamnak, hála Pálos Györgynek, akinek alakítása "átjött" a celluloidon. Ez volt az Elveszett paradicsom. Ezen élmény hatására olvastam el Oszlopos Simeon című drámáját, amit az irodalomtörténészek a "legnagyobb igényű" munkájának tartanak. (A dráma címadója az aszkézisben élő Szent Simeon, aki a monda szerint majd negyven évet töltött állva, különböző magasságú oszlopokon. Ott imádkozott, prédikált, tanácsokat osztott. A nép csodatevőként tekintett rá.)
A dráma főhőse, Kis János festőművész, akinek az élete megfeneklett. Kis legutolsó alkotását az arra hivatott zsűri elutasította, tanári állásából fegyelmivel kirúgták, telefonját elvitte a MATÁV, önálló bérleményű tanácsi lakásából társbérlet lett, szeretője elhagyta. Mindezért részben maga felelős, állásából lógott, telefondíjat nem fizetett, szeretőjét nem vette emberszámba. Kis János napi munkája az olcsó szesz bedöntése, s élete vezérmotívuma: "A formák, úgy látszik, bomlanak, s nincs jogom, hogy ezt akadályozzam". Életében minden rossz katalizátora Vinczéné, a viceházmester.
A darab 1960-ban íródott, 1967-ben mutatták be a Madách Színházban, Pártos Géza rendezésében. Kis Jánost Gábor Miklós, Vinczénét Kiss Manyi játszotta. Lassan azt sem tudják kik voltak ők, pedig az előadás a már konszolidálódó Kádár-korszakban állítólag nagyot szólt. Ma, a harminc alatti nézők nem tudják mi a társbérlet, a tantusz, mit jelent vezetékes telefont igényelni és évekig várni rá, csak az olvasottabbja, könyvekből. Sarkadi Imre 1961-ben tisztázatlan körülmények között elhunyt, kiesett Kondor Béla festőművész műteremablakán. Lépett, lökték, tényleg esett, ma már szinte mindegy. Sarkadi az irodalomtörténet része lett, további alkotói munka helyett.
Gothár Péter rendező elővette az Oszlopos Simeont a Kamrában, formabontó térben és szereposztással. A rendező magára vállalata díszlettervezést is. A nézőtér ék alakban fogta közre a megemelt nappali belsőt. A színpad elülső csücskében egy négylábú faasztal, amitől garantáltan a nézők 1/3-a nem látta a színpadot. A berendezés amúgy megfelelt a 60-as évek filmekről, képekről ismert designjának, különös tekintettel a kisebb díszletelemekre, mint csillár, falióra, kávéfőző, mosdóbelső. Tihanyi Ildi jelmeztervező és Vég Attila, maszk és haj felelős korhű, az egyes karaktereket igen pregnánsan jellemző ruhákba bujtatta, illetve sminkkel, frizurával látta el a szereplőket.
Az alkoholista Kis Jánost nem egy aszkéta alkatú színészre, hanem Ötvös Andrásra osztotta Gothár. Ötvös a kicsattanó életerő, inkább az iskola tej, mint a kannás bor reklámarca lehetne. A külsőségek ellenére a színész alakítása élvezhető volt, még ha nem is Sarkadi drámájának Kis Jánosát láttuk a színen. Ötvös Kis Jánosában nem volt értelmiségi feszültség, csak a feleslegesség nyűge, a beilleszkedni képtelenség. (El is hangzik a színpadon az oblamovozás.) Vágyakozik a festő az "oszlop tetején állásra", de érezhető volt, hogy kisszerű arra, hogy odaálljon, amire képes az a környezete megnyomorítása saját értelmetlen önpusztítása révén. Kis kívülállásának oka nem intellektuális fölénye, társadalmi meg nem értettsége, hanem lusta léhasága. Kis János végigissza az estét, de még csak be sem csíp.
Vinczéné szerepében, Szirtes Ági állt a színpadon. Külsejében ő sem tipikus Vinczéné, nem az író által megálmodott, "hihetetlenül csúnya öregasszony". Alakítása megőrizendő a nézői emlékek között. Nem drabális, nem harsány, de tűzhangya-rajként hatékony a minden és mindenki lerombolásban. Úgy volt eredendően gonosz, hogy még gonosz sem volt. Maga a józan realitás. Volt két parádés jelenete. Az egyik, a kotyogós kávéfőző bekészítése közben annak tényszerű, rideg előadása, hogy mégis csak kellett volna belépőt kapni fia kivégzésre, elvégre ő nevelte azt a gyereket. A másik Kissel való szexuális évődése, "negyven évvel és negyven kilóval ezelőtt" esélye lett volna nála a festőnek.
Kis János és Vinczéné között ebben az előadásban végig van egy cinkosság a világ ellen, csak éppen Vinczéné jobban keveri a lapokat, az oblamovos festőt bedarálja.
A két főszereplő mellett igazából csak Elek Ferenc és Pálos Hanna látszódott a színpadon. Elek, mint a szexet pénzért szerző szomszéd, Müller úr, egy epizód erejéig. Jelmeze, maszkja pontos volt, amelyek párosulva a színész testbeszédével tökéletes karaktert adtak, hozták a kéjsóvárságot. Pálos Hanna, a festő által csak úgy elcsábított, majd női önérzetében meggyalázott társbérlőnő szerepében lépett színre. Az első felvonásban kicsit markánsabb volt Pálos alakítása. Karakterét megcsillanó intelligenciája és a lódenkabátja alól előtörő saját vágyai nem tették áldozati báránnyá, egyenrangú partner volt az alkalmi flörtben. A második felvonásban kicsit hirtelen lett sarlós gyilkos (mert egy sarló és kalapács díszletelem sarlójával öli meg végül Kis Jánost a megalázottság elvakult dühében), még ha Kis János által történő prostituáltként való kiárusítása indokolttá is tette ezt.
Gothár Péter nem aktualizálta az Oszlopos Simeont, a 60-as években játszódott a darab. Így erőteljesen avíttnak tűnik a dráma, főleg a két főszereplő - író által papírra vetett - fizikai jegyeinek, egymáshoz való viszonyának felpuhítása miatt. Nem érződik az értelmiséget hatványozottan sújtó, elviselhetetlen társadalmi lét.
Ebben a formában Sarkadi darabjának nem lehet közönségsikere, a történet nem hathat revelációként. Annak nyújtott valamit a tegnapi színházi este, aki alapból kíváncsi Sarkadi írói munkájára, a történelmi korra, az előadás új híveket biztos nem szerzett az írónak.
Sarkadi Imre: Oszlopos Simeon
Díszlet: Gothár Péter. Szcenikus: Tóth Kázmér. Jelmez: Tihanyi Ildi m.v. Haj, maszk: Vég Attila. Dramaturg: Morcsányi Géza m.v. Fény: Pető József. Hang: Wirth Tamás. Súgó: Boncza Anita. A rendező munkatársa: Tóth Judit. Rendező: Gothár Péter.
Szereplők: Ötvös András, Szirtes Ági, Rezes Judit, Pálos Hanna, Mészáros Béla, Kocsis Gergely, Szacsvay László, Borbély Alexandra, Papp Endre e.h., Elek Ferenc, Ónodi Gábor m.v./Baki Dániel e.h., Dióssi Gábor m.v., Szabó Gergely, Botka Zoltán, Nagy Gyöngyvér m.v.
(A fotó Dömölky Dániel felvétele.)
